Mindenki abban a reményben keres társat, hogy biztos minden jól sül el, és örökké tart majd a boldogság. Van, amikor a gyerekvállalás után mennek szét, és van, amikor egy kívülről kiegyensúlyozottnak, s boldognak látszó házasság csak színjáték. Posztolónk megismert egy férfit, akinek a gyereke születése után romlott meg a kapcsolata.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Van egy férfi, aki nem rég hagyta el a párját. Amikor megismerkedtünk, utána pár héttel beültünk egyik este egy helyre kettesben, ahol több órán át beszélgettünk mindenféléről, többek közt múltunkról. Nálam tiszta a dolog, de nála vannak problémák. Nekik egy gyerekük is van. Ő nyíltan elmondta nekem, hogy a szülés után kevéssel nem tudott már a párjára többé úgy tekinteni. Azt mondta, nem így akarta, ő sem értette, ezt nem lehetett előre látni, és az érzelmeit sem tudta megjátszani. Nem ment, és kész. Plusz, a párja is sokszor volt elutasító.
Mindezt először nagyon visszataszítónak gondoltam, és ő láthatta is rajtam, mert rögtön megjegyezte, hogy egyértelmű, mi a kívülálló reakciója erre, ő is tudja, de mindenki okosabbnak hiszi magát, és nagyobb szakértőnek, ha a másik ember életéről van szó, mint az, aki benne vergődik. Igen, valóban, nekem ez valahogy nem fér bele, a másik oldalról, azaz női szemmel nézve.
Az ember eleve úgy keres társat, hogy biztos minden rendben lesz, és örökké tart majd boldogságban, együtt lesznek. Gyereket is hasonlóképp terveznek. De az élet aztán sok mindent hozhat később. Van, amikor a gyerekvállalás után mennek szét, van (pl. az én esetemben) amikor a kapcsolat pont addig tart, amíg össze nem költözünk, és utána már csak hetek kérdése - részemről, ennek okát magamban keresem egyelőre, de talán majd ebből egy másik levél lesz...
Az valóban nem tetszett, hogy azzal nyugtatta magát, hogy a gyerek nem fog hiányt szenvedni semmiben, mert a volt párja családja nem szűkölködik. (De az apja viszont hétvégi apuka lesz, azért mégis szenved valamit, nem?) Ezt nem lehet egy legyintéssel nyugtázni szerintem. Azzal se, hogy van ilyen, és az élet megy tovább. Persze, hogy mindenki előítéletes ilyen történettel, mint ahogy én, mégis próbálom megérteni, mielőtt tovább lépnénk.
Miért kell azt okolni, aki gyerekkel egyedül marad? Ő azt kérdezte, hogy mennyivel jobb egy menthetetlen kapcsolatban benne maradni? Én meg azt hogy miért nem éltetek együtt előtte huzamosabb ideig?
Persze, hogy nőként elítélő vagyok és önként is a másik oldalhoz húzok: nem lehet emelt fővel távozni egy gyerek után. Én nem láthatom kívülállóként, nem láthatok bele, hogy miként jutott két ember kapcsolata ide, mégsem tudom elfogadni.
Persze egy kívülről kiegyensúlyozottnak, s boldognak látszó házasságban is lehetnek olyan dolgok, amit más nem tud, nem láthat. Azt is mondta, hogy amikor majd a gyerekével találkozik, legalább jobban meg fogja becsülni azt az időt, amit együtt töltenek, ettől tartalmasabb lesz, mint más - de ez valahogy nem ugyanaz. És erőltetett magyarázat. Nem tudok egymagam dűlőre jutni, milyen ember lehet és érdemes-e vele foglalkoznom a továbbiakban?
