„Nem vagyok naiv, tudom, hogy az ideális társ megtalálása 40-50 évvel ezelőtt is nehéz volt, de szerintem máshogy nehéz, mint ma” - valóban az instant párkapcsolatok lettek az ideális kapcsolatformák? Amíg nem ismerünk valakit, képzeletünk rózsaszín habarccsal tölti ki a hézagokat a személyiségén, saját ízlésünk szerint. Amikor pedig megismerjük a másikat, néha akkor jön a menekülés.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
„Várni kell, csak jön majd valaki előbb-utóbb” - próbálom ezzel biztatni magamat és a számomra fontos embereket, bár ők ugyanolyan szkeptikusak, mint én. „Úgyis olyanok jönnek, mint eddig", vagy „Normálisat úgysem találok"... Csak én érzem úgy, mintha a valamire való férfiak és igazi nők egyszerűen elmennének egymás mellett az életben? Vagy épp olyanokkal jönnek össze, akik nem becsülik meg őket, vagy többnek hiszik őket, mint amennyik valójában, vagy nem érdemlik meg őket. Ostoba, de magát menőnek képzelő „férfiak”, és sült galambokat váró kislányok, akik nőnek képzelik magukat, gondolom mindenki tudna példákat hozni.
Nem voltam népszerű lány a gimnáziumban, mert nem voltam hajlandó a többi lánnyal együtt kurvulni. Strébernek neveztek, mert azért jártam be, amiért az az intézmény létesült, hamar ki is közösítettek. Én is panaszkodhatnék, de feleslegesnek tartom. Inkább csak kérdezek. Vajon az emberek többsége csak önértékelési problémák miatt jön össze nála kategóriákkal alacsonyabb valakivel? Elhiszik, hogy nekik erre van szükségük? Sajnos nem egy ilyet láttam. A szívem szakadt meg amikor egy gyönyörű fiút láttam évekig egy rossz indulatú, nyűgös nő mellett. Szerintetek ez miért alakult így? Mi lehet a háttérben, ha nem a szerelem? Szükség és rászorultság?
Az új értékrend háttérbe szorítja a valós igényeinket: csak a szex, csak a bulik, minél több pénzt kaparni össze valahonnan új ruhákra. A mobilunkat bújjuk, hogy ne lássák az arcunkat. Így legalább mi sem látjuk a valódi világot, ami körülvesz. A bizalom már csak egy üres szó. Egész mást jelent, mint régen. Ehhez jön még a lustaság (minek keresni, jó lesz az első, aki szembe jön, ugyanaz van a lába közt, mint a többinek). Aki csak az izgalomhiány ellen keres valakit, ott komolyabb gondok is vannak a magányánál.
Van egy kényszer, azt mondják „Csak szeretni kell” ...csak az a kell zavar, szerintem nem lehet szánt szándékkal szeretni, ez nem lehet elhatározás kérdése. Vagy van, vagy nincs, de a legrosszabb, ha csak úgy teszünk, mintha, ha megjátsszuk, hogy szeretjük a másikat. Tudom, nem megy egyről a kettőre, hogy valaki megtalálja a számára, külsőleg-belsőleg ideálisat, és ebbe időt, energiát fektessen. Az instant párkapcsolatok lettek az ideális kapcsolatok. Előbb a szex, aztán az ismerkedés. Így is lehet. De amikor megismerik a másikat, jön a menekülés. Amíg nem ismerünk valakit, agyunk rózsaszín habarccsal tölti ki a hézagokat a személyiségén, saját ízlés és fantázia szerint. És az nem a valóság.
Nem vagyok naiv, tudom, hogy az ideális társ megtalálása 40-50 évvel ezelőtt is nehéz volt, de szerintem máshogy nehéz, mint ma. Aki öt éve büszke egyedülálló, azzal megeshet, hogy újabb öt év múlva is az lesz. Ha nincs társad, életkedved sem lesz, és az a borzasztó, hogy ez az állapot megszokható. Sokan ahelyett, hogy összeszednék azt, hogy mit is akarnak, azt várják, hogy jöjjön egy "Valaki" az életükbe, aki majd megoldja őket, aki majd megmondja, mit is akarnak. És gyakran közben derülnek ki a másik életcéljai is (legalábbis engem egy férfi ezzel hagyott ott).
Abban is volt részem, hogy mindketten különböztünk, és úgy voltunk vele, hogy majd ő is el lesz a saját barátaival, meg én is. Külön jártunk el. Ki lehet találni, mi lett a vége. A társad nem a barátod, nem lehet az. Sokszor van, hogy valaki kinéz valakit, úgy áll hozzá, hogy nem is rossz, el lehet vele beszélgetni bármiről, akár lényegtelen semmiségekről is, a külseje is elfogadható. Kell egy hely neki, ahova berakhatja, mert ha nincs, az nagyon ciki a haverok előtt. Aztán a kapcsolatba fejest ugorva, közben derül ki, hogy a világról teljesen más nézeteket vall. Ezek nem mellékesek. Sok embernek van önértékelési problémája, ami miatt nem hiszi el, hogy lehet rendes társa is. A belenyugvásnál nincs rosszabb.
