Amikor Levélírónk pár hónapot Németországban töltött, megfigyelte, hogy ott normálisabbak a nők, kedvesek, nyitottak, barátságosak és őszinték. Az itthoni nőkben szerinte túl sok a bizalmatlanság, valamitől tartanak, zárkózottak, gyakran még egy kapcsolatban is. De a legrosszabb, amikor az első randi után kiköti a hölgy, hogy várjon egy darabig, és semmilyen formában ne keresse.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Életem jelenlegi periódusában kissé elengedtem magam, és azt a gondolatot, hogy egyáltalán ismerkedni próbálkozzak. Nem tudom úgy folytatni, hogy „aztán beütött a nagy szerelem", nem ez a rész következik, hanem az, hogy gyakorlatilag mindenki leráz. Tavaly még kondiztam, elég eredményesen, magabiztos is tudok lenni (nem vagyok tolakodó), saját hobbijaim is vannak, amikkel el tudom magam foglalni, de a végtelenségig nem szeretnék beléjük feledkezni és kitölteni ezekkel az időmet.
Nyilván egy nő sem szól hozzám magától, ha én nem kezdeményezek. Nem vagyok válogatós, csak őszinte. Az a gondolat nyomaszt, hogy én nem lehetek igazán fontos senkinek. Igénylem a társasági életet, de egyszerűen nem tudom, merre induljak el. Mit kéne legyőzni magamban? Az álláspontom nem változott, egyre jobban hiányzik egy igazi társ.
Megismertem egy nőt, nem olyan rég. Igyekeztem erőmön felül teljesíteni, de nem nagyon ragaszkodni, vagy beleképzelni a helyzetbe valami mást, valami többet, ami nincs ott. Megírta, hogy nem rég szakított, én meg szívesen vállaltam volna az utánpótlás szerepét. Ahogy leveleztünk, az derült ki, hogy ő elég sűrűn váltogatta eddig a pasijait. Gáz, leginkább az, hogy ez őt nem zavarja, még gázabb, hogy el is mondja. Ez a találkozó előtt eléggé zavart, pedig nem vagyok megmondóember, akinek már előre legyártott és feltörhetetlen véleménye van a nőkről. Most ott tartunk, hogy nem tartunk sehol és bennem már megint érik az a gondolat, hogy „íme, a leendő exem”. Ígéri, hogy találkozunk megint – eddig egyszer volt. Megírta, hogy várjak, és ne írjak neki sehol addig...
Amikor pár hónapot töltöttem Németországban, az én személyes tapasztalatom az volt, hogy ott normálisabbak a nők, kedvesek, nyitottak, barátságosak, ÉS őszinték. Az itthoni nőinkkel van valami baj, leginkább félelemként definiálhatnám, valamitől tartanak, iszonyúan zárkózottak és bizalmatlanok (gyakran még kapcsolatban is), vagy: megdicséred a frizuráját, és rögtön feljelent zaklatásért stb., de nem akarok közhelyekkel dobálózni, mert még valóra válnak.
Mondhatom azt, hogy nem mindig a pasi a hibás, vagy azért megkövezés jár itt? Nem vagyok defektes, szereztem már tapasztalatokat, mégis úgy érzem, ugyanott vagyok, mint pár éve. Azt sem érzem, hogy alkalmatlan és elviselhetetlen lennék társnak.
