Egy szünettel tapintatosan késleltetett szakítás után Posztolónk újra belevágott a társkeresésbe, és talált is egy lányt, aki három randi után azzal állt elő, hogy neki most annyira stresszes az élete, hogy találkozni sincs kedve. A lovagban ekkor felébredt a gyanakvás, hogy ez a csaj is egy „szünetkérős” lesz, ha nem is nála, másvalakinél biztosan.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Üdv,
a pénteki szünet témához:
Ha szünetet akar a kedves, az két dolgot jelent:
1. nem akar látni többé
2. nem akar látni többé
De komolyra fordítva: a szünet általában arra való, hogy felmérjük, mennyire hiányzik a másik. Egyéb esetben szünetre akkor van szükség, ha egyik vagy másik fél úgy érzi, valami sok, ha valami felgyülemlik. Nem vagyok egy magától eltelt valaki, aki tökéletesnek hiszi magát: én a saját kapcsolatomban tudtam, hogy mikor vagyok makacs, önfejű, gyanakvó, ezeket beláttam. Sok mindent szó nélkül hagyok. Az én esetemben, amikor a párom úgy 2 év után kérte ezt a szünet dolgot, beleegyeztem.
Persze tudtam, hogy ez egy burkolt szakítási üzenet: az is lett. Sosem volt az az igazi, lelkemig hatoló csalódásom senki iránt, őt sem bántottam, nem követeltem magyarázatot, vagy még egy találkozót, hogy megbeszéljük: mert amit meg lehetett beszélni, már megbeszéltük.
Nem nyitottam felé, nem kerestem, megértettem és azóta egy mukk se. Annak nem volt értelme, hogy a barátoknak sírjak, igazából én az a fajta vagyok, aki ezt nem teregeti ki a barátainak...mert minek? Nyilván az én pártomon állnának. És gyakran bujkál bennem az is, hogy a legtöbb barátom egyszerűen nem ismer valójában, csak felületesen. Néha valahogy érettebbnek érzem magam náluk. És ha kibeszélnék bárkit is, félnék, hogy visszaél az információval. Mert amit két ember tud, az már nem titok. És félek az előítéletektől is: amikor 15 voltam, azzal dicsekedtem, hogy van barátnőm, persze nem volt, csak szégyelltem, hogy nincs, amikor mindenkinek van, és nagynak akartam látszani én is.
Van most egy új ismeretségem, 24 éves. A megbeszéléseink alapján eddig három tali volt. Azt mondja, neki most nagyon stresszes az élete (költözés, szüleinél is sok a tennivaló + válófélben vannak) bevallotta, hogy néha találkozni sincs kedve, de nem csak velem, hanem senki mással sem. Most arra van szüksége, hogy kicsit lecsillapodjanak körülötte a dolgok és ne lógjon rajta senki. Ez elfogadhatónak tűnik DE: (Felmerül a kérdés: akkor minek ismerkedik online, ha ezek az állapotok már fennállnak nála egy ideje? Ezek nem hirtelen támadó dolgok, hanem egy ideje zajló folyamatok.) És én már annyira be vagyok oltva, hogy egy ilyen félmondat után is felébred bennem a gyanakvás... Nos, azt gyanítom, ő egy „szünetkérős” lesz később (ha nem is nálam, akkor valaki másnál). Kérdezem: Vajon ez így van, ahogy mondja, a valóságnak megfelelően, vagy lerázás, vagy talonban tartás...? Nem egyenes velem, az látszik.
Nem tehetek róla, így rögzült belém, mert ilyen benyomások értek, másra meg nem tudok támaszkodni. Meg tudom adni egy nőnek a törődést, az odafigyelést, meg a tiszteletet hosszútávon. A lényeg: előítéletek és gyanakvás nélkül nem lehet élni, minden kapcsolat minden szakaszában, ilyen vagy olyan formában, jelen lesz.
Zoli
