3 év után közös gyerek

2019. június 28. 07:54 - csajokespasik

„Nem volt minden úgy, mint a mesében. Mindkettőnknek dolgozni kellett a sikerért és a szerelmünkért” – Talán ha Levélírónk az első próbálkozásra felengedi magához a pasit, most mindaz nincs, ami végül is megvalósult. Hepiendes történet.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Üdv,

Bele szoktam olvasni a blogba és szinte mindig valaki pórul jár, vagy szerencsétlen (már bocs) és még sorolhatnám.

Hagy mondjam el az én, a mi történetünket.

Ezen az oldalon "találkoztunk" először. Semmi extra nem volt, csak beszélgettünk kb. 1 hétig, aztán meg volt az első randi. És igen, tipik férfiként viselkedett: virágot hozott, elvitt enni, sétáltunk és volt első csók is. És igen, párszor bepróbálkozott, hogy feljöhet-e. Persze nemet mondtam. Igen, sokak szerint itt dobni kellett volna, mert milyen már, hogy fel akar jönni elsőre, vaaagy milyen már, hogy nem hívom fel elsőre, ha már ilyen jól alakult a dolog.

DE nem tettem és jól tettem. Utólag kiderült, akkor az lett volna az utolsó randi is, mert nem megy még egy kört, ha megvolt a csaj. 

De emiatt lett még egy, és még egy randi. Majd összeköltözés és 3 év után közös gyerek.  Nem, nem volt minden úgy, mint a mesében. Mindkettőnknek dolgozni kellett a sikerért és a szerelmünkért, mert a hétköznapok azok mégis csak hétköznapok. De most már 4 éve együtt vagyunk és boldogok vagyunk.

Igen szerencsések is, mert kicsi az esélye, hogy jól alakulnak a dolgok. De nem lehetetlen!  Persze messze még a vége és reméljük, nem is lesz vége.

Csak gondoltam valami pozitívat is megosztok és egyúttal megmutatom, hogy nem csak lúzerek és szerencsétlenek vannak, hanem néha a boldogság is szembejön. 

 
48 komment
Címkék: idill happyend

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr4614915760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.06.28. 09:11:47

Nagyon cuki a történet, hajrá, sok boldogságot!
De hogy a fókuszpontot oda helyezni, hogy ez azért sikerült mert elsőre nem feküdtél le... óóóóh... ez olyan kiskirálylányosság. A pasi részéről meg éretlenség, ha szex után le akarna lépni.

De akkor már tudom én hol rontottam el az életemet. Nyomok is gyorsan egy Ctrl-Z -t.

nOniCk 2019.06.28. 09:15:06

Szép dolog a 4 év, de most jönnek majd az igazi kihívások. A gyerek elég kemény változás egy kapcsolat számára. Lényegében el lehet felejteni a korábban működő kapcsolati dinamikát. Ha nem sikerül értelmes kompromisszumokra jutni, akkor jön a válás, vagy szétköltözés. Ez általában a gyerek 3-4 éves korában történik a problémák eszkalálódása miatt. Szóval sok szerencsét, értelmes kommunikációt és végtelen türelmet kívánok neked és benne lehettek az 50%-ban. :D

borzlány 2019.06.28. 10:00:28

@nOniCk: esküszöm, ezeket nem értem. A legszebb időszak egy pár életében szerintem, amikor megszületik az első gyerek és még kicsi. Egy gyereknél még viszonylag pihentető, lehet benne gyönyörködni egymás kezét fogva, lubickolni a friss "mi egy család vagyunk" érzésben és programokban, a másik új arcát megismerni és újra beleszeretni, mindennap van valami érdekes új dolog, stb.

@Daenerys Targaryen: na ezeket a játszmákat sose értettem. Ha vkinek ilyen szabályrendszere van, az már régen rossz. Ha látsz valamit a másikban, az nem fog elmúlni az első szextől. És ha az első szex a legjobb és utána már "minek", akkor nagyon hosszú évtizedek várnak arra a párra :D

Rita Vrataski 2019.06.28. 10:09:13

Mint a mesében, kiálltad a vacsora-virág befektetéssel dolgozó nagy lefektető puncivadász próbáját, ééés, meg is nyerted. Ez sem hangzik túl jól, de a többi meg olyan izzadságszagú, mint reggel 7-kor a villamos. " dolgozni kellett a sikerért, szerelmünkért "? "kicsi az esélye, hogy jól alakulnak a dolgok" ? Hogy eljussatok 3 évig??? Hmm. " Persze messze még a vége és reméljük, nem is lesz vége." Így legyen, kívánom nektek!!! :)

Terézágyú 2019.06.28. 10:19:37

"Utólag kiderült, akkor az lett volna az utolsó randi is, mert nem megy még egy kört, ha megvolt a csaj."

Ezt honnan tudod?? Bevallotta a pasid, hogy ő ilyen?

"De emiatt lett még egy, és még egy randi."

És akkor lett meg a szex? (Miért nem írtad meg, hát hadd tanuljunk, hogy a harmadik randin kell lefeküdni...)

God Harald 2019.06.28. 10:22:41

Gratulálok! Főleg a “bátorságodhoz” hogy ezen az oldalon ismerkedtél!:)))

VOGAben 2019.06.28. 10:27:16

Régebben volt egy haverom, a Jenő: hülyenő... HA!

2019.06.28. 10:41:21

@God Harald: mi is ismerkedhetünk. Holnap ráérek. Hozhatsz virágot, bonbont. Szex nem lesz :-)))

God Harald 2019.06.28. 10:49:17

@Daenerys Targaryen: tökéletes! A dugástól úgyis csak elfáradok. Van pár csokinyúlam és vagy három marék szaloncukor. Nem lehetnek idősebbek három évnél. Kihúzok útközben néhány parlagfüvet: szeretem megadni a módját!

Terézágyú 2019.06.28. 10:57:32

@God Harald:
" Van pár csokinyúlam és vagy három marék szaloncukor. Nem lehetnek idősebbek három évnél."

fel kell olvasztani ezeket forró tejben.... nyami.

nOniCk 2019.06.28. 11:03:26

@borzlány: Újra beleszeretni úgy tudsz, ha kiszerettél belőle és csak megtűrted a másikat egy darabig. "egy gyereknél viszonylag pihentető". :D Gondolom nincs gyereked még, mert hiába a facebook alapján úgy tűnhet, de nem csupa móka, kacagás egy csecsemő, kisgyerek terelgetése. Persze végtelen örömöt ad a gyerek, de legalább annyi kihívást és alkalmazkodóképességet követel a szülőtől. Mármint, ha normális embert szeretnél faragni belőle, persze le is lehet szarni a gyereket aztán majd lesz valahogy. A lemondás valamiről meg a most mindent nekem, mert megérdemlem, nekem jár társadalmában nem igazán disney. A statisztika sem a tömeges idillt mutatja. Amikor az idill tovaszáll, akkor könnyű eltévedni, és az esetek jelentős többségében valamiért nem a férj, vagy feleség jelenti a megoldást a problémákra.

borzlány 2019.06.28. 11:11:07

@nOniCk: hát majdnem nyertél. Két iskolás gyerekem van. És pontosan emlékszem, milyen békés és boldog idő volt, amikor a nagy még kicsi volt és a kisebb még nem született meg. (Aztán megszületett és nem aludtunk évekig, akkor azért azt hittem, nem éljük túl)
Az újra beleszeretést meg konkrétan úgy értettem, hogy a másikat teljesen új oldaláról ismered meg: a gondoskodó, vicces, aggodalmas, laza, szerető szülő oldaláról, ami addig láthatatlan volt. Sok új dolgot megtudsz róla is, és nagyon romantikus összenézni valami megható gyerekes pillanatban, vagy együtt röhögni a kisbabás kríziseken :) olyan sokat gazdagít ez egy kapcsolaton.

nOniCk 2019.06.28. 11:20:09

@borzlány: Közel voltam az a lényeg, nem nyerhet mindig az ember. Én 3 éve kelek arra, hogy a fejemen ugrál valaki, szóval a pihentető megjegyzés mélyen érintett. :D

borzlány 2019.06.28. 11:27:39

@nOniCk: átérzem :D a pihentetőt úgy értettem, hogy amíg pl egy kicsi van, addig hétvégén az alvásidő alatt lehet romantikázni, meg nem tépik egymást egész nap a testvérek.
Nálunk a kicsi (pedig mondom, kisiskolás), a mai napig egy héten legalább 3x átjön éjjel. Hol rosszat álmodott, hol a pókoktól fél, most nyáron melege van, nem tud visszaaludni, viszketnek a szúnyogcsípései stb. Na ezt se lehet előre tudni. (és jobb nem is, szerintem súlyos depresszióba taszultam volna csecsemőkorában, ha tudom, hogy NEM FOG ELMÚLNI!!!!)

Elementáris 2019.06.28. 12:03:42

átlag.., ez egy mindennapos történet. Mindenkinek tenni kell a kapcsolatáért. Ha az, hogy bármit teszünk érte- nem természetes, hanem pozitív, hát van baj :)

VOGAben 2019.06.28. 12:47:38

Nincs is annál pusztítóbb képlet, mint amikor az amúgy is kész vatrangyok a saját szintjüknél is mételyebb ribancokkal kezdenek barátkozni. Amikor csoportosulnak, nem szabad a közelükbe menni, mert amit csacsognak is életveszélyes, de alattuk spontán kialakulhat egy fekete lyuk, ami beszippantja az egész kibaszott univerzumot! Vigyázz, veszély!

2019.06.28. 16:01:11

normális külső és belső értékekkel élő nő nem ismerkedik netes kibaszott társkeresőkön, szóval sok választásod valószínű neked se volt, nyilván pár fokkal a pinavadász pasid alatt vagy.
az első 7 év a kritikus majd ha a 7.-et is kibírja melletted akkor beszélj, amúgy várományos vagy a következő 30 elmúlt gyerekkel pofára ejtett picsa szerepére.
a kölyök pedig egyértelmű próbálkozás a részedről arra hogy megpuhítsd egy kicsit a kifelé kacsingató pasidat, gondolván addig is valami mással lesz elfoglalva a hülye kurvák hajkurászása helyett. de ez csak átmeneti megoldás minden esetben.

Felsőmocsoládi 2019.06.28. 18:02:50

Hát 4 év után azért ne legyen akkora arcod. Majd évtizedek után. Mamlasz.

God Harald 2019.06.28. 18:07:10

@Felsőmocsoládi: az régen volt. Magyarország ma jobban teljesít!

2019.06.28. 20:33:41

@Felsőmocsoládi: Minden netes társkeresőhöz írnak ilyen "siker" sztorikat, hogy növeljék a népszerűségét. Ez sima propaganda, ne húzd fel magad. Valószinűleg vannak bér-poszt-írók erre a feladatra.

exilis 2019.06.28. 21:00:23

Mindig nevetek, amikor pár éves kapcsolatokról azt állítja valaki, hogy "nekünk sikerült". A legtöbb válás a negyvenes évek elején jön, ha 50 felett vagytok, és az még az első házasságotok, kb. ott beszélhettek sikerről.

God Harald 2019.06.28. 21:16:55

@exilis: hát az igaz hogy csak helyi érték, nem abszolút:)

borzlány 2019.06.28. 21:48:37

@exilis: ahogy a gyereknevelésnél is akkor dőlhetsz hátra, amikor lediplomázott, és elkezdett dolgozni, és van párja és hobbija és élete és gyereke és még mindig szóba áll veled. Kár, hogy addigra már nem veregeti az ember a saját vállát, csak örül, hogy valami csoda folytán sikerült idáig eljutni :)

God Harald 2019.06.28. 21:55:35

@borzlány: fiúgyermek esetén akkor dőlhetünk hátra, ha hétpróbás pinaidomár lesz!

borzlány 2019.06.28. 22:24:15

@God Harald: ja bocs, elfelejtettem hol vagyok. Lánygyermek esetén a vastag bukszájú férj ad okot a megelégedettségre, ugye? Csak össze ne keverjék.

God Harald 2019.06.28. 22:47:52

@borzlány: pontosítok. Fiúgyermek: fasztengerész kapitányi rangban. Leánygyermek: mit számít, agyhalott aranyásó kurva mind!

bobby.ewing 2019.06.29. 01:21:41

Szívem, mi a második találkozásunk után (első randi) lefeküdtünk egymással, folyamatosan üzekedtünk, mint a nyulak, és ennek már 30 éve. A házasság is tart 28 éve, a gyerekeink is lediplomáztak már.

Azzal a négy évvel nem kérkednék.

2019.06.29. 08:57:05

@God Harald: akkor már nem is szerecc???

exilis 2019.06.29. 11:51:57

Csak hogy ne a levegő beszéljek itt egy kis stat: "A válással végződő házasságok átlagos időtartama 13 év"

Az én tapasztalatom is az, hogy amíg a gyereke kicsik, addig lefoglalja mindkét szülőt a nevelés. Akkor jön a gond, amikor már felsősök, középiskolások. Megszűnik a velük való törődés kötelessége, hirtelen lesz szabadidő, mi újra elővesszük az eddig félretett hobbit, a nők meg légüres térbe kerülnek, mert kb. az életük 99%-át a gyerekek köré szervezték, és azon kívül semmi az ég világon nem létezett számukra. Ilyenkor hirtelen azt érzik, hogy feleslegesek, a párjuk is ahelyett hogy rájuk figyelne "már megint focizik meg sörözik". Aztán jön az, hogy újra nőnek akarják magukat érezni, több figyelmet szeretnének, mint amit az épp most újra önmagát megtalált férj ad, és bedőlnek valami csábító ajánlatnak. Az új fasz meg fényesebb mint a régi általában.

2019.06.29. 23:26:27

@exilis: ez bizony egy nagyon gyakori forgatókönyv. A nők túl sokat belepakolnak a gyerekekbe. Aztán menetrendszerűen pofára esnek. Az értelmesebbeknek már fiatalon kinyílik a szemük és egyre kevesebben akarnak gyereket. Ami nagyon helyes is.

God Harald 2019.06.29. 23:43:13

@exilis: na azért talán nem minden nő szervezi az élete 100%-át a csimoták köré!

VT 135 2019.06.30. 02:52:00

"És igen, tipik férfiként viselkedett: virágot hozott, elvitt enni"
Gondolom, egy hatalmas vörös rózsa csokor volt és a legelegánsabb étterembe vitt egy olyan nőt, akiről azt sem tudhatta előtte, h egyáltalán nő-e, vagy, h tényleg ő van-e a képen. Mert ugye netes ismerkedés utáni találkozásban ez simán előfordul. (Netes ismerkedésnél az első találkozás az találkozás, nem randi! Randi akkor lesz, ha ismét találkoznak.)

Szóval ja, totál hiteles a történet. :D
...gondolom, a hivatásos posztírónktól ezúttal kért a szerkesztőség egy PR cikket, h megtolja egy kicsit a párkeresőt. :)

Alinda (törölt) 2019.06.30. 07:58:10

Most jön a java a gyerek miatt. Majd elválik milyen apa, aki foglalkozik is a gyerekkel, vagy a meccsezős/sörözős/kocsmázos vagy a munkamániás/szeretőzős.

Nyomasztó Fingszag 2019.06.30. 08:02:27

@Daenerys Targaryen: Ez az egyetlen megoldás. Természetesen.

Nyomasztó Fingszag 2019.06.30. 08:04:15

@Alinda: ilyen egyszerű ez. Vagy ez, vagy az...

Alinda (törölt) 2019.06.30. 08:06:33

@God Harald: Dehogynem! Nekem az összes barátnőm, ismerősöm, havercsajszim, ivócimbik mióta lebabáztak mással sem foglalkoznak. Egyik-másiknak most megy a gyerek oviba, vagy isjikába és menne vissza dolgozni. Napközbe meló, délután és hétvégén meg csak a gyerek. Semmi más nincs az életükben ezeknek sem.

God Harald 2019.06.30. 09:30:29

@Alinda: rossz társaságba keveredtél. Vagy ők:))

2019.06.30. 10:38:41

@bobby.ewing:
erről van szó, nem is értem a sok retkes seggű ribanc mit játsza a szende szűzet hogy ő aztán az első randin nem, mert ő nem "olyan" lány. Nem a nagy faszt nem, csak vizsgáztatja a puhapöcs balekokat, ahogy látszik 30 éve is már bőven belefért ez, ma is ugyanúgy és semmit nem fog a későbbi kapcsolatban befolyásolni hányadiknál feküdtél le a másikkal.
Én pl nem egyszer volt hogy eldöntöttem hogy az első dugás után pattitntom a hülye picsát a francba mert egy olyan sötét szarkeverő gép volt hogy csak arra voltam kíváncsi milyen az ágyban. Jellemzően mind egy nagy nulla. Na most ha hajlandó lett volna az első végén azt mondani hogy gyere fel maradj reggelig és megteszi akkor megspórolt volna magának pár külön kört.
Tudomásul kell venni hogy a pasik ugyanúgy eldöntik az első fél órában mennyit akarnak a másiktól és jellemzően amilyen fos igénytelen, segg primitív felszínes ribancok vannak mindegyik csak párszor meg akarja dugni azt elhajtani a retkes halál faszára a nőt.

Amelyik nem volt hajlandó az elsőn megfeküdni a következő találkán ő jött helybe, aztán fizette a kaját/belépőt/jegyet stb, revansot azért kell venni, vagy ha ez nem ment nála akkor a másodikra már sor se került, ingyen cirkusz nincs

2019.06.30. 10:43:34

@Alinda:
az ilyen pinát mellékesre is raknám amelyik ennyire begyűrüzik erre a témára miután lekölkedzik már főállású anya lesz, feleség szerep felejtőre téve, a másik meg kussoljon és örüljön hogy megtűrik maga mellett. Na már csak ezért se jutna eszembe egy eszetlennel se bele kezdeni ebbe a családalapítósdiba, meg minek basszak ki a gyerekemmel, egy magából kifordult elbaszott világba szülessen ahol semmi se biztos, két forintért kilopják a szemét egymásnak a csóró buzik, gyökértelenül vándorolsz az alamizsna után és lehúzol 30-40 évet hogy utána a gödörbe dőlhess, mi a fasznak ilyen szánalmas nyomorba újabb generáció?

borzlány 2019.06.30. 12:20:04

@exilis: igen ez a forgatókönyv sajnos elég gyakori. És ékes példája annak, hogy a kapcsolatért nemcsak az elején kell tenni, hanem később is, és a saját hobbi kergetése és a másik telibeszarása ennek eléggé ellene hat.
És ja, szomorú tény, hogy sok nőnek a gyerekekről szól csak az élete, aztán eléggé változó, hogy ez mennyire saját igény, mennyire társadalmi elvárás és mennyire kényszerpálya abban az értelmben, hogy sok apa pattintja magáról a gyerekekkel illetve a család életének szervezésével kapcsolatos teendőket. Az apáknak ebben jellemzően van választásuk, az anyáknak meg nem igazán és vkinek csinálnia kell. (Nyilván elég sok kivétel van)
Szal ja. Ha saját életet akarsz, azért is tenni kell, ha kapcsolatot, dettó.

Rita Vrataski 2019.06.30. 14:30:09

@Kritikus Intrikus: "Számlálj el 7-ig, se többet, se kevesebbet. 7 legyen ameddíg számolsz, s ameddíg számolsz az 7-ig legyen. 8-ig ne számolj hát ezért, sem pediglen 6-ig, hacsak nem folytatod a te számolásodat 7-ig. A 9-et szádra ne vedd, midőn a 7-eshez érsz, mely sorrendben a 7. leszen, eldobandod te az Antióchiai Szent Gránátot a te ellened felé, ki mivel nem kedves nekem: megdöglend. "

whoamiohmy 2019.06.30. 16:14:03

@borzlány: az melyik poszt volt, amelyiknel a Kapitánnyal azon vitatkoztatok, hogy te zsarolod-e a férjedet vagy nem?

borzlány 2019.06.30. 20:22:27

@whoamiohmy: fogalmam sincs, volt egy pár ilyen alkalom.

God Harald 2019.06.30. 21:03:44

@borzlány: nyilván a felszopó kislányok jobban emlékeznek.

Frh 2019.07.09. 11:18:00

Nagyon rövid a poszt, ahogyan a 4 év is.
Eléggé semmitmondó az egész. Ne feküdj le az első randin és meglesz a jutalma?
Mi ez, esti mese? Állatmese tanulsággal.
Normális emberek nem is fekszenek le az első randin, mert meg kéne ismerni a másikat, nem? Különben is ott a hármas szabály.
süti beállítások módosítása