„Elnéztem, hogy más nőknek írogat,... nyugodtan: chaten át teherbe ejteni valakit igen nehéz, meg amúgy is bízom benne” - A szakítás sosem könnyű, de amikor a másik fél fölöslegesen nehezíti meg a folyamatot, abba könnyen bele lehet roppanni. Posztolónk arról panaszkodik, hogy az exével most ugyanúgy nem lehet megbeszélni azt, hogy miért mocskolja őt, mint a kapcsolatuk vége felé bármit.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Nem őt hibáztatom, mert mindketten nagyon elrontottuk, nem rá akarok tolni minden felelősséget, mert az nem lenne fair. Én 26 vagyok, ő 30. Sokszor gondolkodtam, mit tehetnék, hogy jobb legyen, de csak magamra venni ezt a terhet, egyedül ehhez kevés voltam. Végül kimondtam, hogy vége. Nekem jobban fájt, mint neki. Eleinte csak valószínűsítettem, hogy biztos bemocskol majd a családja meg a barátok előtt. Igazam lett. Kiszámítható ember. Nagyon szerettem őket, de így tőlük is búcsúznom kellett. Nagy vonalakban ennyi, de valójában jóval bonyolultabb az egész.
Onnan indult, hogy nem érezte jól magát velem itthon. Elnéztem, hogy más nőknek írogat,... nyugodtan: chaten át teherbe ejteni valakit igen nehéz, meg amúgy is bízom benne. Csak mutogatta magát a kiskakas, erősítgette az önbizalmát.
A különválásunkat már azzal kezdte szépen megszervezni, hogy aludjunk külön, hétvégézzünk külön, ki-ki a maga társaságában, és ne firtassam azt sem, ha a kelleténél 3 órával később tér haza. Többször hajnalig kimaradt, én nem kérdeztem semmit, majd aznap odaáll elém és kérdezi, miért csinálom a konfliktust a hallgatásommal? Érdekes, nem? Tapsikolnom kellett volna, igen. Majd elmondja, ha akarja. De az sem jó. Sehogy sem jó. Tartsd a hátad, anyukám.
Nem értem, miért nem lehet szépen és simán szakítani, amikor pedig tudja, hogy javarészt ő sokkal hibásabb ebben nálam... miért mocskol még a szakítás után két hónappal is, ahol csak ér? De megbeszélni ezt vele éppúgy nem lehet, mint a kapcsolatunk vége felé tulajdonképpen bármit. Ha ráírok, hogy mikor áll már le, nagy hallgatás van. Erre nincs jó válasza. A mindent megoldó férfierő ebben a helyzetben már nem olyan hatékony... Az vigasztal, hogy abban biztos vagyok, hogy egy szembesítésnél csúnyán alulmaradna. Elérte a célját, mit akarhat még?
V.