A hűség döntés kérdése, de ha valakinek meg kell erőltetnie magát, hogy hűséges maradjon, annak a kapcsolatnak már annyi - ez nemektől függetlenül így van. De honnan lehet sejteni, hogy mit hiányol a másik, ha nem jelzi? És miért megvetendő a nyitott kapcsolat, miközben a párok jelentős részénél a félrelépés úgyis bekövetkezik?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
Túl vagyok már néhány kapcsolaton, átéltem már sok mindent, talán túl sok mindent is, egészen attól kezdve, hogy az egyik azt mondta, kötelező jóban lennem az exével, egészen addig, amikor a szerelmi vallomása úgy kezdődött, hogy „Azt szeretem benned, hogy te olyan kis egyszerű vagy”.
Én alapból nem vagyok féltékeny típus, de volt olyan helyzet, amiben ha nem vagyok féltékeny, akkor egyszerűen vak vagyok és hülye. Ez az úgynevezett egészséges féltékenység. Aztán megvan ennek az ellenkezője is több verzióban, de szerintem mindig azok a legféltékenyebbek, akik megcsalták már, vagy épp megcsalják a párjukat.
Nem rég történt, hogy az egyik exem 11 év után a Facebookon jelentkezett, hogy találkozhatnánk. Mert nem haraggal váltunk el. Ez igaz. Miért is lett akkor vége? Elmondom: nem néztem jó szemmel, hogy nulla életterve volt, semmi jövőkép, vagy hasonló, és a szórakozás volt a lételeme. Ő erre azt mondta, hogy tipikus nő vagyok, akinek nem esik jól, ha a párja jól érzi magát és nem karriermániás...-szépen kiforgatta a szavaimat, de mindegy. Amit ő nagy meggyőződéssel kimondott, az úgy is volt... De tényleg semmit nem tett azért, hogy legyen egy stabil egzisztenciája – nem miattam: miatta. Az ő élete. És én ebbe a lézengésbe nem akartam becsatlakozni. Nem voltam fontos neki. Egyszer azt is mondta, szerinte én könnyen elszedhető vagyok – neki már egy ilyen felméréshez is van képesítése... Nem gondolom természetesnek, hogy valaki csak pozitív dolgokat mondhat a párjáról, de ami alaptalan, azt tartsa inkább magában.
Szóval, bejelentkezett, hogy lehetnének jóban. Találkoztunk, és ő hamar megfelelő állapotba hozta magát. A helyzet nála? Ugyanaz. Szöveg: „amikor felmerül egy férfiban, hogy mit ad neki a nő cserébe, azonnal magára vonja a világ haragját, mert gonoszul gondolkozik az a férfi, aki bármit is kérni merészel a barátnőjétől.” Lényegében végig a nőket szidta nekem.
Amin szinte naponta töröm a fejem: mi kell ahhoz, hogy tartós legyen egy párkapcsolat? Mit kell hoznia és tennie egy nőnek vagy akár egy férfinak, hogy ne laposodjon el a kapcsolat. Mi az a csoda?
Mit kell adni, hogy ne legyen túl korán vége?
Honnan lehet sejteni, hogy mit hiányol a másik, ha nem jelzi?
Voltam már nyitott kapcsolatban is, és ma sem értem, miért megvetendő dolog, miközben a párkapcsolatok jelentős részében a félrelépés úgyis bekövetkezik, erről vagy arról az oldalról? Nem tudtam soha elfogadni az olyan félrelépés-indokokat, hogy elmúlt a szerelem és megunta, ...akkor szakítani kell, nem megcsalni.
A hűség döntés kérdése, de ha valakinek meg kell erőltetnie magát, hogy hűséges maradjon, annak a kapcsolatnak már annyi - és nemtől függetlenül így van. Szerintem egyszerűbb őszintének lenni és felvállalni a változatosságra való igényt, annak, akinek erre van szüksége, a hazugságok és sunyiság helyett. Aztán ha tényleg vége, és minden próbálkozás ellenére kifújt a dolog, valakitől elhangzik majd a mondat : „Beszélnünk kell” - és innentől nincs vissza.
