„Nekem ebből egy következtetés világos: nálam nem érzi otthon magát, ezért kell mindig hazafutkorásznia” – Mi értelme a függetlenségnek, ha a szülőktől való elszakadás lényegében meg se történt? Posztolónk barátnője hetente többször is hazalátogat, ott huzamosabb időt tölt, és ebben neki is részt kell vennie, noha úgy érzi, az otthon nem feltétlenül azt a helyet jelenti, ahol felnőttünk.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
kíváncsi lennék, hogy egy olyan nő, aki már nagyon nem gyerek, miért csinálja ezt? Közel minden nap el kell menni a tőlünk 15 km.-re lakó szüleihez. Semmi különöset nem csinálunk náluk, de tényleg nem, miközben órákat töltünk ott, mégis ez a rutin. Anyja főzöget, vagy takarít, közben beszél nekünk. Ők soha nem mennek sehova, nekik a lányuk látogatása egy biztos program. És mintha a barátnőm kifejezetten élvezné, hogy ki van szolgálva anyu által, úgy mint rég, és újra gyerek lehet. Én meg csak ülök ott, vagy részt veszek ebben, vagy nem, de úgy érzem fölösleges az ittlétem, mégis muszáj mennem.
Nem mondom, hogy alig várom, hogy eljöjjünk onnan, mert kedves, nem kellemetlen emberek, csak nekem ennyi belőlük sok. Azt nem értem ebben, hogy miért kell ezt ilyen sűrűn. Miközben a szülei sosem támogattak minket, vagy hogy előfordult volna, hogy bármiben is segítették volna a lányukat. Főleg magukról beszélnek, mik történtek az utcájukban és miket kéne beszerezni, aztán észreveszik, hogy én is ott vagyok, kérdik, hogy „Zolikám, veled mi van?” - Az van, ami tegnapelőtt.
Amit nagyon nem bírok, amikor spontán kitalálja, hogy töltsük ott az éjszakát, és ő bekuckózik a régi szobájába... Ha van szabadnapja, tuti, hogy a szüleitől kell indulni. Képes kiverni a hisztit, ha azt mondom, menjen egyedül, mert én szoktam kocsival vinni, a buszt meg nem szereti. Miért nem elég heti 1 látogatási idő, ami viszonylag behatárolható, tehát egy-két órában mérhető, nem pedig estébe nyúlóan, vagy bizonytalanul?
Nekem ebből egy következtetés világos: nálam nem érzi otthon magát, ezért kell mindig hazafutkorásznia. Ha így is van, nem jelezte soha. Szerintem az otthon nem mindig azt a helyet jelöli, ahol felnőttünk. De ha nem ettől, akkor mitől van ez? Kibékülnék azzal is, ha naponta 3x beszélne velük telefonon.
