Vannak, akiknek a karanténhelyzet pont kapóra jött, mert sok mindent rá lehetett fogni, például azt is, hogy miért nem érdemes elmozdulni a gép elől. Levélírónk pasija akár napi 8-12 órát is képes eltölteni játékkal, és azért lett ebből szakítás, mert a barátnő nem virtuális szörnyekkel konkurálva kívánja majd felnevelni gyermekét.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok!
Szeretném veletek megosztani milyen az, ha az ember, akiről azt hiszed életed szerelme, a számítógépét választja helyetted.
5 és fél éve ismerkedtünk meg és majdnem 5 évet voltunk együtt. A kapcsolatunk tisztelet és szeretetteljes volt, egyikőnk sem az a veszekedősfajta, gyakorlatilag az évek során talán két nagyobb vitánk volt. Ő türelmes, tisztelettudó, sokat fejlődött az évek alatt. Rám a türelme és a kiegyensúlyozottsága szintén jó hatással van. Mindketten azt hittük a másik az a bizonyos, akivel szívesen leélné az életét, azonban befurakodott közénk az ő nagy szenvedélye, a World of Warcraft.
3 éve költöztünk össze. Ő 30 éves és kicsi kora óta szenvedélye a WOW, így összeköltözésünk után egyből összeszerelte a gépet, és indulhatott a játék. Szépen lassan kiépítette a karaktereit, ezzel párhuzamosan épült le a saját valós élete. A virtuális világban akár napi 8-12 órát is képes volt eltölteni. Sokszor beszéltünk erről, beláttam, neki ez fontos. Nem akartam a "hobbijától", szememben már függőségétől elszakítani, ezért kerestem az okokat, miért szán erre ennyi időt. Láttam, hogy az életében ez egy olyan dolog, amiben tényleg sikeres, és ez a sikerélmény az, ami odaláncolja. Próbáltam elcsábítani a gép elől, próbáltam megbeszélni vele, hogy legalább akkor ne játsszon, amikor én ott vagyok. A közös időnket töltsük együtt és aktívan, ne hanyagoljuk a randikat. De a kezdeti ígérgetés és játékcsökkentés után általában egy hónappal minden visszaállt a régi kerékvágásba. A munkája is a gép elé köti, most jó ideig home office-ban volt. Többnyire azzal telt az életünk, hogy mikor már felkeltem, ő a kis szobájában ült és küzdött a "boss-okkal". Munkaidőben két feladat között is játszott. Munka után együtt ebéd, aztán újra játék. Hétfő és szerda általában fixen kilőve, hisz aznap raid van, közösen küzdenek a virtuális térben. Sok erőfeszítésembe fájt, hogy kimozdítsam otthonról, de az általános "nem" válaszadás után már beletörődtem, így egy idő után már nem hívtam sehova. Beláttam a barátaimmal sokkal több és aktívabb programjaink vannak, Őt viszont a parkba nem tudom lerángatni. Az utóbbi időben mivel a munkája és hobbija is üléssel jár, cirka 15 kiló szaladt fel rá. Ez a kisebbik baj, a nagyobbik, hogy eljött annak is az ideje, hogy a barátokkal való találkozást mondta le, mert aznap raid volt. Ez így ment évekig, és én már gyanítottam, ha ezt nem sikerül megoldani, és netalántán egyszer vége a kapcsolatunknak, akkor valószínűleg emiatt lesz. Mindig nagyon őszinte voltam vele, minden bennem lejátszódó folyamatról tudott; arról, hogy nem vagyok boldog, hogy szörnyű ezt mondani, de akármennyire is szeretem nagyon unalmas vele lenni, hogy egy részem már feladta ezt a csatát. Fél éve már nagyon magányosnak éreztem magam mellette, ő viszont lubickolt a karanténban, mert így még több ideje maradt játékra. Aztán egy reggel felkeltem, ő már a gép előtt. Mondtam neki, hamarosan megyek dolgozni. Erre azonban leült játszani, mert azt mondta, ha bizonyos feladatokat nem csinál meg határidőig, akkor virtuális pénzeket veszít, és emiatt nem tud új outfitet biztosítani a karakterének. Ekkor szembesültem vele, hogy ebben a háborúban sosem nyerhetek. Ha vele maradok ez lesz a jövőm, lesz egy alapvetően nagyon szeretetteljes kapcsolatom, de társam nem lesz a való élethez. Amíg én kirándulok és világot látok, ő szörnyek ellen fog harcolni. Ha gyerekünk lesz, azt mondta, neki is megmutatja a WOW-ot. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy végig lehet-e vinni ezt a játékot, azt mondta nem. Ez örökkön-örökké folytatódik és nem is tervezi, hogy abbahagyja.
Feladtam. A hónapban elköltözöm. Sajnálja, de a játék marad. Akkor talán annyira mégsem... Én megpróbálok új életet kezdeni a nagy Ő-nek hitt ember nélkül, ő pedig tovább folytatja a csatát a végtelenségig.
