„ Néha támogató szándékot is vélek hallani tőle, bár nem tudom mennyire hihetem el, amikor arról beszél, hogy milyen jó lenne már unoka neki, mert unokázna” – Ami azért furcsa, mert anyu többnyire ellenséges a lovaggal, ami mögött az állhat, hogy nem akarja, hogy elvigyék tőle a lányát.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
A barátnőmmel mindketten 30 felettiek vagyunk. A többi szerettével is időt tölt, ami nem baj, legyen, de néha tőlem/tőlünk veszi el az időt ehhez. Ha már kapcsolatban vagyunk, úgy gondolom, ezzel járnak bizonyos kötelezettségek. Annyit kértem csak tőle, hetente kétszer találkozzunk már. Ebből annyi lett, hogy a két alkalomból egyszer eljön hozzám, a másik alkalommal pedig közös program van, ahova mindig hozza az öccsét is, nem tudom, miért. A lényeg, hogy nem kettesben vagyunk. Van, amikor ezt a második alkalmat arra használja, hogy menjek el hozzájuk, ahol ott az anyja is.
Ez délutántól akár másnap reggelig is eltarthat. Én támogatom, hogy segít az anyjának, nem ítélkezem, de nekem el kell őt viselnem. Legalábbis igyekszem. A barátnőmnek régebben voltak életcéljai, aminek jó részéről anyuka a szemem előtt beszélte le. Lehet, hogy én túlzom el, de az anyja valójában nem akarja elengedni - és én lennék a történet gonosz szereplője, akinek a szemébe mosolyog ugyan, de tudja, hogy el akarom vinni egyszer a lányát.
Néha úgy beszél hozzá, mintha éretlen 15 éves lenne, és állandóan a központban akar lenni. Hallgatom a hülyeségeit, hogy régen volt mosogatógépe, de nem tudta megszokni, aztán elajándékozta, de azért jól jött néha... elromlott a vérnyomásmérője... fel kéne újítani a konyháját, de akkor mindent ki kéne pakolni, és hova?...és ő ott tölti az élete zömét.
Azt sem értem, hogy miért van mindig az, hogy elmegyünk az anyjától és rá fél órára felhívja a lányát... Most ha hozzám költözne, akkor biztosan az lenne, hogy mindig lenne valami, amiért neki haza kell ugrania.
Tudom, hogy egy anya mindig anya marad, és nem akarom elzárni előle őt, de ez nekem megszokhatatlan. Néha támogató szándékot is vélek hallani tőle, bár nem tudom mennyire hihetem el, amikor arról beszél, hogy milyen jó lenne már unoka neki, mert unokázna.
Amikor tolakodóan szólal meg, mindig hozzáteszi, hogy ő csak segíteni akar. Volt, hogy kicsit összeszólalkoztunk, és ő elég ingerült lett, így váltunk el, de legközelebb mintha misem történt volna, mosolygott, dumált, sztorizott.
És onnan sejtem, hogy a suttogása néha betalál, mert most több időt van nélkülem a párom, ami már az intimitás rovására megy. Voltak terveink, és amikor felemlítem neki, azt mondja, hogy „majd”, de nem tudom biztosan ez az ő nyelvén mit is jelent, de kb. már sejtem. Volt nem rég olyan, hogy találkozónk helyett inkább elment edzeni, fontosabbnak tartotta, azt még anyu is jóváhagyja.
Az öccse sem százas, akit gyakran magával hoz, nyugtalanító a tekintete, ha unatkozik, magában énekelget, szerintem szed valamit. De őt inkább elviselem, mert legalább nem vág alánk, ártalmatlan. Emberileg semleges vagyok neki, ő is nekem, alig beszélünk, csak elvan velünk.
Nagyon jó lenne, ha a kapcsolatunk a mienk lenne, ha nem is kizárólag, mert nem kisajátítani akarom, csak ennél valamivel több mi-időt. De hogyan láttassam be vele, hogy ehhez ő is kell és ez neki is így lenne jó?
