A szünet általában határozatlan időre szól, akármi is legyen a vége, de többnyire a szakítás előszobája. Levélírónk úgy érzi, ha rákérdezne párjánál, mennyi időt gondolt, azt mondaná, nem tudja. Szóval, megszokod, hogy külön vagytok, és a szakítás már egyszerűbb nem is lehetne.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
a barátommal pontosan két éve lettünk volna együtt áprilisban, de épp szünetet tartunk. A szüleinél laktunk, amivel az volt a bajom, hogy ők bármikor elzavarhatnak, ha kell a lakrész, vagy kb. bármiért. Albérlet nem játszott, csak az olcsóbbak jöhettek volna számításba, de panel-garzonban már éltem és azt soha többet. Hazaköltöztem tőle. Már nem is találkozunk, nem is keressük egymást, gondolom, ez a szünet normális része. Véleményem szerint a szünet nem segít semmit, nem oldja meg a problémát, ha csak úgy nem, hogy eltávolít minket egymástól...Szerinte ez jó alkalom arra, hogy átgondolja a dolgokat. Ő nem azt mondta, hogy legyen vége, hanem úgy fogalmazott, kell egy kis idő.
A szünet: azt jelenti, nem gondoljuk már komolyan. Előzménye, hogy sokat vitáztunk az elmúlt időszakban, főleg egykori dolgok miatt, amiken én már rég túltettem magam. De amit nem tudtam neki elfelejteni, azt megmondtam, ilyen volt az, hogy előhoztam, hogy szociális fóbiája van, mert utálja az embereket és nehezen kommunikál velük, és nagyon goromba tud lenni, még akkor is, ha haszna lehetne belőle. Ő azt mondta, igen, mert gerince van és nem alázkodik meg bárki előtt...
Ő lobbanékony természetű és nem örül, ha olyat hall tőlem, hogy ezzel nem fog sikeres életet élni. Szóval az igazság nem érdekli. A legerősebb pillanatainkban is mindig előkerült ez és az. Volt, hogy rászóltam, ha mentünk valahova, hogy fésülködjön már meg, és ebből is csetepaté lett. Én nem bízom a szünetünk olyan végében, hogy folytassuk. De nincs kimondva, várjuk, hogy a másik mondja ki (talán).
A szünet általában határozatlan időre szól, akármi is legyen a vége. Ha rákérdeznék nála, mennyi időt gondolt, azt mondaná, nem tudja. Megszokjuk, hogy külön vagyunk, és a szakítás már egyszerűbb nem is lehetne. Most vagy akarok valakivel lenni, vagy elengedem. Legutóbb azt mondta, hiányzom neki, de azt is hozzáfűzte, (amúgy ő nagyon nem rendmániás) hogy mindig utánam kellett rendet csinálnia (csak az a baj, hogy ez nem igaz, de ha így akar békülni, tényleg jobb, ha szakítunk. Egyszer- kétszer volt, hogy fáradtan nem raktam el a ruháimat, ráér később, és ezt vetette a szememre, mást nem tudott. Nem volt általánosan jellemző rám)
