Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Sziasztok,

Főleg olyanokat hallani, olvasni, hogy mindig a nő használja ki a szegény férfit. Hogy mindig a nők az aranyásók, férfiak tekintetében csak az anyagiak motiválják.

Én most írnék egy ellenkező példát. 2019 nyarán ismertem meg, ő pár évvel fiatalabb volt nálam. Azon év novemberéig minden jól ment, elég hamar jöttünk össze, talán két tali és pár hét alatt sor került mindenre. Aztán puhatolózni kezdett, hogy mennyit keresek, és ez nem egyszeri alkalom volt. Gyakran nem is ilyen témáról volt szó, hanem egy spontán beszélgetésünkbe csak úgy beszúrta. Azt, hogy nagyon jól élek, abból a környékből vonta le a következtetést, ahol laktam. Hogy akkor biztos pénzes vagyok. De nem vagyok.

Meg hogy nagy házban élek, … ami igaz, de úgy örököltem, nem vásároltam, és nem kevés a rezsije sem. Nagyságrendileg én jobban álltam, végül elmondtam neki, amire kíváncsi, hogy békén maradjon. Neki akkor nem volt állása, ezt elmondta. Igazából azt se tudtam, merre lakik, mert rendszerint ő járt fel hozzám. Szóval, sok ilyen nem pozitív jel volt.

Mindig pedzegette, hogy elég nagy a házam, elférne itt ő is. Ekkor már szólt bennem egy vészjelző, és nemet mondtam. Volt pénze, de valahogy mindig csak annyi, amennyit arra az estére szánt. Gondoltam, spórol. Jó tulajdonság. Legalább a maga részét fedezte, ha mentünk valahova. Sokat hajtogatta, hogy majd a jövő hónapban jobb lesz, mert kapott ajánlatot. Végül lassan kihűlt az érdeklődése, már nem foglalkozott a külsejével, a borosta a személyisége, a megjelenése részévé vált. Azt mondta, ha szeretem, akkor így is szeretem.

A boltba állandóan én mentem, ő soha semmit nem hozott hozzám, egy doboz pilótakekszet, vagy egy üveg olcsó üdítőt sem. Minek is, ha én meg elláttam?

Pont a szülinapja volt, amikor azt mondtam nagylelkűen, hogy meghívom étterembe. Hát nem fogta vissza magát. Pedig ilyet általában a nőktől lát az ember, de ugye ez is csak mítosz...
Történt, hogy nem volt kedvem főzni, felvetette, hogy semmi baj, rendeljünk. Rendeltünk, én fizettem, elvégre az én címemre hozták, benne fel sem merült, hogy beszálljon. Ha taxival kellett hozzám mennünk éjszaka, naná, hogy én fizettem.

Aztán jött az ominózus kölcsönkérése, amikor 40 ezret akart volna, de csak egy húszast adtam neki, mondván, most nincs több. Ezt ő se hitte el. Én meg megvontam a vállam, biztos nem borotvára kell neki, mentegetőzni sem fogok. Utána még tartott a dolog egy darabig, kisebb szünetekkel, végül én szakítottam vele. A pénzt nem forszíroztam, és valahogy ő se. Azért voltam vele elnéző sokáig, mert alapvetően halk szavú, kedves férfi volt, de most már tudom, hogy csak a szánalom dolgozott bennem.