A 44 éves nő nehezen dolgozza fel, hogy már nem húsz évesek udvarolnak neki, de nosztalgiázni szeret róla, még ha ezzel a párját időnként ki is borítja.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Lassan ötven éves leszek, és hat éve együtt vagyok a barátnőmmel (44). Család, gyerek nincs, sosem volt, nem úgy alakult az életem. Mielőtt megismertem a mostani páromat, sokáig voltam egyedül, és megfogadtam, ha valaha is találok olyan nőt, aki mellett kiköthetek, nagyon meg fogom becsülni és vele maradok. Nem voltak nagy elvárásaim, a korábbi kapcsolataimban is főleg én engedtem, utálom a vitákat. Kitartok mellette - hozzátehetném, hogy amíg lehet...ugyanis ő az utóbbi talán 1-2 évben olyan, mintha visszafele fejlődne.
Tini lányokra jellemző dolgok jöttek elő. Iszonyú féltékenységek semmik miatt, már reggel betámad bármivel, mintha élvezné a cirkuszt. Azt mondja, nem veszem észre, hogy az elmúlt időszakban eléggé gondterhelt volt (amúgy én is), és úgy érzi, nem kap elég érzelmi támogatást. Ez egyáltalán nem így van, mivel a 100% figyelmem és törődésem az övé, nem oszlik meg, hiszen nincs más az életemben. De ha ő így akarja érezni, akkor így érzi.
Nőknek nem szép ilyet mondani, de nem tudom máshogy: néha teljesen megfeledkezik arról, hogy hány éves, … lehet azt mondani, hogy a kor csak egy szám, semmit nem jelent, mindenki annyi, amennyinek érzi magát...csakhogy ez önáltatás. Mindenki annyi idős, amennyit a valós számok mutatnak és punktum. A többi csak mellébeszélés meg önvigasztalás. Ez van.
Már ő sem fiatal, de olyanokat mond nekem, hogy velem ellentétben ő még bárkit megkaphatna. Hogy előttem húsz évesek udvaroltak neki. Hogy ő mit értett udvarlás alatt, nem tudom, de az, ha ebéd alatt melléd ül egy húsz éves munkatársad és elkéri a sót, az nem annyira számít udvarlásnak. Mondhatnám erre neki, hogy valószínűleg nem úgy lenne, ahogy most hiszi, de nem mondom. Ha jobban esik azt hinni, higgye azt.
Az a kérdés, hogy most kilépjek ebből és jobb a magány, vagy maradni ebben? Nem hiszem, hogy én ennyi idősen találnék még valakit valaha magam mellé, és ez visszatart. Valószínűleg ha ezt meglépném ő hívna vissza, és ez lenne akkor a mi kis fura játékunk. Szakítunk, összejövünk: a középkorúak játéka. De ez kínosan sablonos nekem...
Nagyon ingadozik a hangulata, néha még a rossz időjárásért is én vagyok a felelős, de bizonyos időközönként jó vele, még elhangzik a szeretlek és az egyetlenem, ezért nehéz a döntés. Tudom, hogy a férfi-nő kapcsolatok sosem voltak egyszerűek, és a hormonszintek is idővel váltakoznak, a férfiakat is más ösztönök jellemzik, de tényleg csak kényszerűségből kell elviselnünk egymást? Nem tudom, mi az, ami mindkettőnknek jó lenne.