Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Sziasztok! 25 éves vagyok és tavaly ismertem meg a velem egyidős barátomat. Mivel távkapcsolat a miénk, így heti egyszer tudtuk összehozni a találkozókat. Ő egyedül él, én még a szüleimmel. Éreztem, hogy szívesen van velem, volt, hogy kettesben elmentünk kirándulni egyet a kedvenc városunkba. Aztán történt, hogy december elején ő azt írta, lebetegedett. Ez volt a törés, mert utána már nem nagyon válaszolgatott az üzeneteimre. Most már egyáltalán nem. Talán ott rontottuk el, hogy tölthettünk volna több időt is együtt.

De azzal, hogy bedobta, hogy beteg, azt is elkerülte, hogy meglátogassam. Azt mondják, hogy a hazugság valahol a tisztelet jele, hiszen el akarja kerülni a másik megbántását, de ez úgy ahogy van elfogadhatatlan. A hazugság az hazugság.

Majd jött egy önsajnáló dumával, amit nem vettem be, mivel abszolút nem ilyen típus, de úgy kommunikálta felém, mintha ő egy magára hagyott, elnyomott valaki lenne, akivel senki nem törődik és senki se segít rajta, de hozzátette, hogy amúgy nem is kell neki senki ilyen.

Az összeköltözés témát is teljesen kerülte már. Az ünnepek alatt nem találkoztunk, és ami a legszomorúbb, egy szót sem váltottunk, írásban sem. Arról, hogy kivel és hogyan töltötte a szilvesztert, semmit nem tudok. Legutóbb azt mondta, hogy a munkája nem engedi, hogy ő jöjjön, vagy én menjek, de még hozzátette, hátha jobban megértem, hogy „de hiszen január eleje van”. És akkor...?

Nem találkozunk többet. Minden távkapcsolatnak ez a sorsa? Nekem kellett volna valamit máshogyan?

Üdv:

t.