...37 éves pasi, intelligens és tanult, anyagilag is rendben van, jól öltözött, ápolt, korrekt, férfias, humoros, de Posztolónk minden jelzése ellenére is képtelen lépni. Ma megtudhatod, milyen az, amikor a pasik már zavarba ejtően úriemberek.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Nőként még sosem törekedtem barátzónára, egyszerűen észrevettem, hogy abban vagyok. Megismerkedek férfiakkal, talizunk, jókat beszélünk, minden kedvező, küldöm a jeleket, de mintha nem észlelnék. Ellenben ők mindenbe beavatnak, gyerekkor, traumák, rokoni szálak, tervek etc.., gyakran szóhoz sem jutok. Mintha valami ingyen pszichológus lennék (hallottam valahol, hogy valamelyik országban a férfiak egy része már csak azért fizet egy örömlánynak, hogy meghallgassa, hogy kibeszélje neki magát, szexelni nem akar vele). És ilyenkor egyszerre tudnék nevetni és sírni. Magyarán, az új legnépszerűbb női testnyílás: a fül. Bár én szeretem meghallgatni a másikat, érdekel is, de nem úgy, hogy más nem fog történni!
36 éves vagyok, nem vagyok rossz nő, ezt tudom magamról, igényes is vagyok, kedves, karbantartott külalakkal, a súlyommal sincs baj. De mostanában ezt tapasztalom, hogy már túl vagyunk a tizedik randin, mégsem történik semmi. Abba az egységcsomagba más is belekerülhetett volna.
Vagy tőlem várják, hogy én lépjek? Az nem fog menni, valahogy nem így szocializálódtam. Nem tudom, mit csináljak, nagyon hülyén érzem magam. Csak velem fordul elő ez? Mintha nem tudnák, mit kell csinálni. Hol vannak már a határozott első csókok, szerelmes zenék küldözgetése, olyan programok tervezése, ami egyértelműen jelzés értékű, a szándékot körvonalazván?
1 ilyen eset miatt még nem aggódnék, de egy ideje zsinórban ez megy. Legutóbbi úr: 37 éves. Szépen megtudtam, hogy szereti a munkáját, anyagilag rendben van, intelligens és tanult. Egyedül él albérletben, kocsija nincs, de szeretne. Ezeket kérdés nélkül, magától sorolta. Feltételezem, hogy külső adottságai révén (jól öltözött, ápolt megjelenésű, férfias) a nőkkel sincs gondja. Kivéve, ha eddig másokkal is így haladt. Az első benyomásom kedvező volt, humoros, korrekt ember. Elmondta, hogy nagyon segítőkész is, lehet rá számítani. Nagyon tetszik a nyitott gondolkodása is, az elején még a titokzatos távolságtartása is bejött, de ez már nem vicces. Aztán mesélt az exeiről (itt fellélegeztem, hogy nem azért ilyen mulya, mert szűz : ) mesélt a haverjairól, a hobbijáról is, ami munka után leköti. Hosszasan mesélt a szüleivel való rideg viszonyáról (ezen a ponton kezdtem magam nem randin, hanem egy pszichológus panaszkanapéja mellett érezni).
Nem a férfinek kéne megközelíthetetlennek lennie, felborultak a szerepek.
A csak dumás típus kívülről nem látszik, nem tudom kiszűrni, és nem is lehet, mert ott a remény bennem, hogy talán a legközelebbi találkozón több is fog történni.
Most tényleg nekem kéne lépni? Miért nem veszi észre magát és a helyzetet?