Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

A barátommal idén lennénk két évesek. Szeretem észrevenni a problémákat, de nem keresem őket, viszont ha az orrom előtt vannak, azt felfogom. Azt is látom, hogy ő mennyire szenved néha, ideges, gyakran rajtam vezeti le, de utána belátja és bocsánatot kér. Jó, felnőtt kapcsolatban élünk, beszéljünk meg mindent. A jóban-rosszban rész oké, de az „amíg a halál el nem választ” rész már nem feltétlenül.

Sok nő attól fél, hogy 50 évesen is egyedül vergődik majd a világban, férfi nélkül, és emiatt bármit elnéz. Vagy rossz házasságból nem akar kilépni, pedig tudja, hogy már semmi sincs, ami összetartaná őket.

Azt is tudom, így kommentben sem kérem, hogy a fiatal lányok cserélgetik csak a pasijukat a fehérneműváltás gyakoriságával egyenes arányban.

Ő fiatalkorában szedett valami gyógyszert, de nem részletezte nagyon, ahogy összeállt nekem, szerintem dühkitörései voltak, de ez nem biztos, csak következtetek. Előfordul, de nem ez a jellemző rá. Az már inkább, hogy kisajátító és még a múltbeli dolgaimra is féltékeny, amik jóval előtte történtek, nem is súlyosak, amúgy semmi jelentőségük már, teljesen átlagosak. Aztán minden alkalommal meg kell erősítenem neki, hogy szeretem, azt is, hogy mennyire. Ha elégedett a válasszal, akkor a két tenyere közé fogja a fejemet és úgy csókolgat, ami megint nem tetszős vonása.

Sok mindenre már megtanítottam, ami magától nem ment, és beszéltem vele ezekről, állítja, hogy megváltozik, de még nyomát nem láttam. Úgy vagyok vele, hogy az ő érdekében szakítanék is, mert lehet, hogy egyelőre nem barátnő kéne neki, hanem valami terápiaféle. Ti ezt hogy látjátok? Mindig próbálok határozottan fellépni, mert szerintem nem így működnek a párkapcsolatok.

B.