Fedezd fel és használd!  Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Mire ítélnétek engem? Tudom, hogy ez a szitu általában fordítva szokott megesni, de hát így jártam. Van egy velem egyidős férfi, 32 éves, aki jelenleg foglalt, de egy ideje azt mondja, hogy már szakítófélben vannak. Ugye, azt mond, amit akar, nem tudom ellenőrizni. Aztán meg annyit mondott, hogy a barátnője rendbe akarja hozni a dolgokat vele, ezért csúszik épp a dolog. Ezután nem akartam többet találkozni vele, nekem is van méltóságom. De aztán elhívott egy helyre és hat órát beszélgettünk. Az is elhangzott, hogy ha szeretem, akkor várok rá. Csak nem értem, ő mire vár még? Miért nem lép ki abból a kapcsolatból, ha már ő se érzi jól magát benne és jobban elvan velem? Lelkileg kész vagyok ettől a bizonytalanságtól. Nem tudja letenni a szakítás miatti félelmét?        

                Amikor rákérdezek, mindig azt mondja, hogy (1.) nem ilyen egyszerű, (2.) nagyon érzékeny a csaja, (3.) várja még az időt, és (4.) megvan az oka a tétovázásnak. ...És az én időm? Engem szívathat? Engem talonban tarthat? Túl sok a csúsztatás.
Nem történt még semmi köztünk, ő akarta volna, de amíg nem tiszta a helyzet, nem akarom, egyelőre kellő távolságból része csak az életemnek. Régóta ismerem, ezért sem tudom azt tenni, hogy elküldöm a fenébe, hogy így szórakozik velem,... A másik az, hogy nagyon jól meg tud győzni a szövegével, ami elsőre logikusnak is hangzik. Vagy az van tényleg, hogy gyáva szakítani, vagy a múltban ragadt, vagy sajnálná a csaját, mert a szakítást talán nem viselné el. Szeretném őt, de már ott tartok, hogy jobb lenne egy azonnali lezárás, és mint barátot is örökre elfeledném.

Mással talán könnyebb lenne és ésszerűbb... De szeretem őt, ahogy néz, ahogy beszél, szeretem a mosolyát, a hangját, az ízlését, az egész lényét. Most nem is lennék képes összejönni mással. Közben telik az idő. Egy kis képzavarral élve, most azt érzem, hogy az ő szenvedését is nekem kell elviselnem. Hogy hogyan élnek, milyen programokra mentek, előre sose mondja, viszont utólag elmeséli. Ennek ellenére kritizálja a viselkedésem (türelmetlenségem) hiányolja, hogy most épp miért nem vagyok kedvesebb vele? Szerintem van rá okom, kár, hogy nem érti.
Még várom, hogy mikor telik be nálam a pohár. Talán már nem kell sok hozzá. Ha tényleg velem akarna lenni, velem lenne, és kész, ilyen egyszerű. Sakkban tartó litániák és időhúzás nélkül. Sajnos azt érzem, hogy egy kicsit már így is magához kötött. Neki kéne elengedni engem, vagy nekem őt? Egyáltalán, valósak az érzései(nk) ? - talán már az se segítene, ha ezekre a kérdésekre egyértelmű választ kapnék. Ő se adja fel, én se. Mire ítéltem magamat...?