Néhány gyönyörű éjszaka után a pasi közli, hogy ő ezért a kapcsolatért nem tud felelősséget vállalni, majd faképnél hagyja Levélírónkat, aki mindmáig nem tudja túltenni magát rajta. Nem az autótól, nem az órától és nem a zakótól lesz férfi valaki, hanem a felelősségvállalástól.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Adott egy számomra igencsak jóképű 39 éves férfi és én a 28 évemmel.
Januárban találkoztunk először, majd februárban, majd áprilisban vettük fel újra a kapcsolatot és májusban ismét találkoztunk. Az első találkozásra vittem magammal a kisfiamat is. Májusban szerettem bele. S mint utólag kiderült, nem kellett volna....
Teljesen elvarázsolt és magával ragadott. Hosszú percekig néztünk egymás szemébe, a Balatonon csókoltuk meg egymást először, főzött nekem, hatalmas csokor ölnyi virágot hozott, gyertyafényben boroztunk és beszélgettünk. Idealizált és illuzórikus idő volt vele lenni és a jelenlététől is "berúgtam". Majd májusban közölte, hogy ő ezért nem tud felelősséget vállalni. Lesokkolt.