„Miért volt mindig is ilyen nyögvenyelős az egyedülállók társadalmi elfogadása? Mintha valami lelki defekt volna” – kérdezi mai Posztolónk, aki nem tartja magát antiszociálisnak, mégis egyedül képzeli el az életét. A barátok fontosak számára, de egy állandó társas kapcsolatban már nem tudja elképzelni magát.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Most, hogy jönnek az ünnepek, újra megkaptam, hogy még mindig egyedül vagyok, 37 éves férfiként. Erről persze én is sokat tehetek, az a különbség, hogy én nem hibáztatok senkit. Én választottam. De amikor már a fodrászomtól kezdve barátokig és rokonokig mindenki azt kérdezgeti, miért nem nősülsz már meg és alapítasz családot, én pedig már-már deviánsnak érzem magam, amikor mentegetőzöm vagy elodázom a dolgot. A szüleim is csak lassan nyugodtak bele ebbe, hogy nem lesz unoka. Mondják, hogy egyedül maradok öreg koromra, és abban mi a jó. Ez is egy opció. De nem tervezek 90 évig élni. Erről mondjuk gondoskodom is.
