A pasi hosszú évek múlva felbukkan és úgy próbálja visszaszerezni az azóta már foglalt exét, hogy elbizonytalanítja a nőt, vagy éppen sajnáltatja magát, de attól sem ódzkodik, ha hazugságokat kell terjeszteni a közös ismerősöknek. Miért hiszi azt néhány férfi, hogy ezek a megfelelő módszerek valaki visszahódításának?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Mi évekkel ezelőtt szakítottunk, ő akarta, és nekem sem volt ellenvetésem, mert voltak dolgai, amiket egyre nehezebben viseltem. Pár hete felhívott. Megtudtam, hogy azóta nem a tervei szerint alakult az élete. A legutóbbi nője megcsalta, otthagyta, és magányos, a karrierje megállt, pár barátjával megromlott a viszonya...és a jelek szerint magányos lesz a karácsonya... Szinte minden téren a pechszéria jellemzi. Ezt így rám zúdította. Nekem sikerült megfelelő párt találni, amikor ezt kiszedte belőlem, nem nagy meglepetésemre, rögtön elkezdte, hogy biztos nem olyan szép ez a kép. A semmiből rögtön ezt vonta le, bár tudtam, hogy így fog reagálni. Mondtam neki, hogy nem változott semmit, és ezt nem bóknak szántam. Sosem volt visszafogott.
Amikor szakítottunk, ő nem sokat küzdött. Elfogadtam, és utána jöttem rá, hogy mennyire szükségem volt már levegőre. Egyszer volt egy olyan helyzet, ami számomra egyértelmű megcsalásnak bizonyult, amit ő a mai napig tagad. Azzal védekezett, hogy nem tehet róla, mert a nő keresi őt állandóan. Igen, és te meg fogadod... ó, szegény, egy nő zaklat azzal, hogy dörgölőzik hozzád és nem ért a szép szóból... ez egy megszokhatatlan helyzet.
Tény, hogy mindketten követtünk el hibákat, de bennem vannak mélyen gyökerező sérelmek is... Neki talán mégis nehezebb volt mindent a helyére tenni... Sejtem, miért jelentkezett, mert ahányszor csak hív vagy ír nekem, abban ötven százalék panaszkodás van és ötven százalék az, hogy úgysem leszek boldog a jelenlegivel, mert csak ő ismer engem igazán. És ő visel el. Na, ez csukta be a kiskaput.
Azt nem érti meg, hogy én lezártam már őt, és hiába tesz lépéseket ebbe az irányba. Nem vesz komolyan. A telefonban megjátszott fáradt hang és nagy hallgatások. Hogy beszéltessen. Hogy sajnáljam. Hogy cirógassam. Mondtam, hogy nem akarok vele találkozni, erre megsértődött, hátha így megenyhülök és magamba szállok, sőt, ezt még annyival is megtámogatta, hogy 12 fotót küldött magáról nekem. … csak mi célból? Ezen nevettem. A Duna parton állóstól a fekete-fehér, bölcsen töprengő cigarettás fotókig volt minden.
De mindenért én vagyok a hibás. Egyszer akkor hívott, amikor épp megbeszélésen voltam. Kinyomtam. Utána 3 sms-t küldött, hogy mekkora izé vagyok és szánalmas, ahogy menekülök (?). Ha mondom, hogy ekkor és ekkor ne hívjál, direkt akkor hív. ..
Mással nem is bőszíthettem volna fel, mint amikor a békés megoldások híveként felajánlottam, hogy maradhatunk barátok.
Ezután olyanokat mondott pár közös ismerősnek, hogy tulajdonképpen annak idején én kidobtam őt, és érzelmileg kisemmiztem. Én meg utálok magyarázkodni, de muszáj volt, mert olyan helyzetet teremtett. Keresni a megfelelő megoldást (mással), objektíven megérteni neki túl fájdalmas, hát másra mutogat, mert mégis csak kell egy bűnbak. Bátorítom, hogy a boldogtalanságán sokat segítene, ha ismerkedne, az lefoglalná, de akkor meg húzza a száját és komolytalannak nevez ! Minden segítő szándékom és jó tanácsom csak olaj volt a tűzre, csak még határozottabban nyomta a meggyőzéseit. Kezelhetné ezt az egészet érettebben is. Mit tudok tenni vele?
