Minek akar ezek után kávézni velem?

2018. november 13. 07:55 - csajokespasik

1 év után az expasi előkerül és idétlen módon próbál visszakúszni a volt barátnőhöz. Amúgy béketűrő Posztolónkból még azt is kihozta, hogy szembesítse vele, miket művelt a kapcsolatuk alatt. Ezekre nagy hallgatásokat és nevetéseket kapott.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Sziasztok! Na, erre mit...?

Az exemmel három év után szétmentünk, majd úgy 1 évig nem is hallottam felőle. Sok mindent elértünk együtt, úgy, hogy sosem fogtunk össze igazán. De ez már a múlt. Most úgy beszélünk, ahogy barátok beszélnek, nem úgy, ahogy szeretők hazudnak. Ő vette fel velem a kapcsolatot, érdeklődött, mi van velem. Nem ígért semmit, én sem ígértem semmit. Elmesélte, anélkül, hogy kérdeztem volna, hogy időközben neki volt egy 19 éves lánnyal viszonya, aki 15 évvel fiatalabb nála. Egészségére, mondtam. Nem tartozik beszámolóval nekem. Biztos azért dobta be, hogy majd biztosan sápadni fogok. Hát, ez elmaradt.

Tovább
Szólj hozzá!

Egy bipoláris férfinak nehéz ismerkednie

2018. november 12. 07:45 - csajokespasik

„30 felé közeledve nem látom a kiutat, és a reménytelenség is abba az irányba enged gondolkodni, hogy adjam fel és szokjam meg ezt, ami most van” – Posztolónk a becsületes utat választja, és az elején közli mentális betegségét, még ha ennek az is lesz a rövid távú következménye, hogy a nők lelépnek. Kevesebbet ér egy bipoláris pasi?

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

28 éves férfi vagyok, közepes jövedelemmel és bipoláris zavarokkal, évek óta van pszichiáterem, rendszeresen járok hozzá. Ezzel a betegséggel még jobban szűkülnek azoknak az embereknek a lehetőségei, akik ismerkedni szeretnének. Nálam ez a betegség szorongással is jár, de kontrollálható és nem látszik rajtam a mindennapi életben. Néha társaságban teljesen fel tudok oldódni, meg is feledkezem a problémámról, aztán hirtelen tör rám a szorongás, és akkor tudom, hogy ideje távozni. Soha senkit nem akartam bevonni ebbe, de voltak helyzetek, amikor már titkolni sem tudtam többé.

Tovább
Szólj hozzá!

Nem érdekel, mennyi pénzed van!

2018. november 09. 07:34 - csajokespasik

Levélírónk soha senkit nem ítélt el, mert unalmas, vagy mert közönyös a világ iránt. Nála a külső is csak annyiban számít, hogy ne legyen kirívó, vagy szakadt, vagy koszos. Nem nézi a ruha, a cipő, vagy a kocsi márkáját sem, nála nem ezek a társasjáték kellékei. Íme az ország legrövidebb elváráslistája.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Üdv,

Amikor a férfiak felsorolják, hogy szerintük miért vannak egyedül, attól néha a falra mászom: „mert a nők csak a megtakarításaimra hajtanak, válogatnak, mert nekik a főnyeremény kell, meg egy olyan hapsi, aki nem beszél sokat, de jól néz ki, van stílusa. Mert a nőnek kitartóan udvarolni kell, mert egy nőnek egy kemény férfi kell, mert egy nőnek egy problémamentes férfi kell, egy szórakoztató férfi, akinek sok barátja van.” - azt mondta egy srác egyszer, hogy nektek nőknek fontos, hogy egy férfi meg tudjon nevettetni – ha 10 éves lennék, ez tényleg fontos lenne. De engem ennyivel mindenesetre megnevettetett, ha ez számít valamit.

Tovább
Szólj hozzá!

Még csak barátság sincs köztünk...

2018. november 08. 07:44 - csajokespasik

„Kitapasztaltam nála, hogy az intim dolgokról többet hallgat, mintsem beszélne, így sok mindenre csak következtethetek” - a rejtélyes munkakörű fiatalember már próbálkozik egy ideje ezzel a lánnyal, és még mindig képtelen kiigazodni rajta. Nem tudja eldönteni, hogy nyomuljon, vagy hagyja még a dolgokat a maguk tempójában haladni. A lánytól nulla segítséget kap.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Pár hónapja küzdök egy nő kegyeiért. Feladni még nem akarom, de meggyőzhető vagyok. Azt hiszem, már eleget bizonyítottam neki, hogy nem kihasználni akarom, szándékaim a helyzethez mérten komolyak. Volt köztünk egy kis félreértés, amitől szóba sem akart állni velem, de elmagyaráztam, hogy azt rosszul látta. Egy kicsit már fárasztó, mert ha tényleg csak arra kéne, nem várnám meg a huszadik talit, hanem már a harmadik után próbáltam volna ágyba cipelni. Nem mintha ezzel gondom lenne, de ő nem az a típus, akinél ez lenne a célravezető. Nem vagyok pipogya, ha látom, hogy ebbe az irányba viszi a dolgot, akkor rástartolok.

Tovább
Szólj hozzá!

Miből veszed észre, hogy rövid pórázon vagy?

2018. november 07. 07:51 - csajokespasik

Ha a csajod mindig olyan napokra időzíti a közös programokat, amikor tudja, hogy a haverok hívni fognak, az egy üzenet értékű gesztus. De amikor ártatlanul rámosolyogsz a pénztárosnőre, és abból is ügyet csinál a kedvesed, az már egy határozottan rossz előjel.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Mik a papucsosodás előjelei? - ezzel a kérdéssel fordulnék hozzátok, s talán nem én vagyok az egyetlen kis hazánkban, aki felteszi ezt az ominózus kérdést. A barátnőmmel harmadik éve vagyunk együtt. Mások kapcsolatainál eddig azt láttam, hogy a nők mindig próbálják a megfogott férfiakat valahogy betörni, rövid pórázon tartani és terelgetni, agyafúrt, cseles eszközökkel, hogy ez azért ne legyen túl nyilvánvaló, mert akkor menekülni fog a másik. De valahol mindig kitűnik a szándék. Az én helyzetem:

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása