„Végigittam a 3 napot és képtelen voltam sírni, csak azt az ocsmány fojtogató fájdalmat éreztem” - addig jó, amíg a főnököddel nem kerülsz egy ágyba. Ha ez mégis megesik, talán oly szerencsétlenül is járhatsz, mint következő Levélírónk: összejött a főnökével, aki cserébe kegyetlenül megtépázta idegeit a bizarr kavarásaival. Tragikomédia 1 felvonásban. Ja, és lehet szavazni a májusi legjobb posztra és kommentre… eredményt holnap hirdetünk!
Sziasztok! Legyen az én sztorim okulás minden csajnak, hogy: 1. aki ígérgeti, hogy elhagyja érted a feleségét/barátnőjét, az nem fogja, 2. aki egyszer hazudott, az többször is fog, 3. aki egyszer megcsalt, az meg fog csalni újra és a ráadás: senkit nem kell megmenteni magad helyett, még akkor sem, hogyha a hormonok rabszolgája vagy! És akkor a sztori maga: Mr. Highflyer-t (nyilván nem így hívják) 2008-ban ismertem meg az akkori munkahelyemen (még nem kell készíteni a vascsövet, hogy házinyúlra nem lövünk, lesz még rosszabb is), ő volt egy darabig a főnököm. Éppen kifelé lábalva az akkor véget ért kapcsolatomból nem igazán érdekelt senki, max a tombolós bulik; maga a cég amúgy is attól volt hangos, hogy Mr. Highflyer megnősül. Ez sem érdekelt igazán, mert nem ismertem, nem is volt az esetem, és alapjáraton furának tartottam, hogy miért vesz el valaki néhány hónap ismeretség után egy lányt, aki ráadásul nem is ebben az országban él (persze a kollégák mindent tudtak ott is, és véleményeztek is).
Telt-múlt az idő, ő megnősült, én elvoltam és úgy hozta az élet, hogy ő is és én is más-más munkahelyekre kerültünk. Az utolsó napokban megbeszélte a kis csapat, hogy kéne majd egyet bulizni. 2009 februárjában jött Mr. Highflyer-től egy email: kérdi, hogy vagyok, meg milyen az új hely, és hogy nincs-e kedvem bulizni menni? Mások is mennek. Kicsit fura volt az egész, hirtelen jött keresetlenség (sosem emaileztünk azelőtt), de igent mondtam a koncertre. Végül azonban mégsem mentem el, hát, jött is másnap az email, hogy „milyen kár, meg izé, tök jó volt”. Válaszoltam, hogy majd legközelebb. És akkor most lehet készíteni az üvegszilánkos-vazelines vascsöveket: elkezdtünk emailezni. Először hülyeségekről, majd persze belecsúsztunk abba, hogy egyre személyesebb lett a hangvétel, ahol kiderült, hogy természetesen irtóra egy húron pendülünk, és egyformán gondolkodunk. Kiveséztük a múltbeli csalódásainkat, ki mit szívott meg, röhögtünk (már amennyire emailben lehet), és az is kiderült, hogy bizony a házassága egy tévedés volt, és hogy elválik. Egyre jobban belecsúsztunk, és a napi 100+ (volt ilyen, ez nem vicc) levél mellett elkezdtünk találkozgatni. Egy kávé, egy fagyi, egy kocsikázós este, még egy fagyi, egy sangría, egy borozás, egy akármi és nyáron ott jártunk, hogy én kidobtam az éppen alakulófélben levő kapcsolatomat és egyszer csak ott állt a teraszomon hajnal 4-kor a volt főnököm, miután benyomtuk az együtt főzött pennét meg az üveg bacardit és megcsókolt.
Utólag visszagondolva és összerakva az eseményeket, ott és akkor egy még házas és mindemellett kapcsolatban levő emberrel jöttem össze. Kapcsolat? Ja, igen, ez kimaradt eddig a sztoriból, merthogy nekem is elfelejtett akkor még arról szólni, hogy van az életében egy illető. Azért nem akarom (és nem tudom) máshogyan nevezni, mert az illető természetesen nő volt, ez idáig rendben; 4 éve ismerték egymást, és ilyen se vele-se nélküle sztájlban nyomták, mint az utóbb kiderült. Lényeg a lényeg, a csajt kb. összesen 5 emberrel csalta meg (és nem egy éjszakás kalandokra gondolok, hanem kapcsolatokra, illetve kapcsolatszerűségekre) velem együtt, inklúding ugye az előttem megtörtént házasságot is (jó-jó, tudom, nem kéne súlyosbítani azt, ami amúgy is, és tudom, hogy ilyen emberrel szóba sem kellene állni, dehátugye... ). Engem ezek a dolgok nem mozgattak, mert a házasságáról lehetett tudni, hogy vége lesz (és lett is, mert tényleg elvált). Azt mondta, hogy ő nem is szereti, mert nem is szép, meg nem is okos, meg nincs is szexepilje. Ami meg köztük van, az csak szex. Csillagok lehazudva az égről; én meg totálisan beleszerettem.
Néhány vidám hónap, egy műtét, és némi pénzügyi zűr - egyszer csak ott találtam magam, hogy Mr. Highflyer sehol sincs. Szóval ez az egész nyilván hülyén hangzik, mert mi az, hogy valaki egyszer csak eltűnik. Tudni kell azonban azt is, hogy ő a munkájából adódóan rengeteget utazik. Hát egyszer csak eltűnt. Elment külföldre, majd nem jelentkezett, nem válaszolt semmiféle kommunikációs csatornán, adásszünet. Bírtam 3 hétig, és a rettenet még csak ekkor kezdődött. Írtam neki egy emailt, hogy úgy gondolom, én sosem kamuztam neki, így azt az elemi szívességet megtehetné, hogy nem egy szó nélkül lécel le, hanem legalább annyit vakkant, hogy helló bébi, mással kavarok, vagy bármi. Na, erre az email-re jött a válasz, hogy igen, ne haragudjak, és hogy ő tényleg eltűnt, de hogy (figyelem, vascső alert) ő rettenetesen fél az emberektől (!), szorong (!!) és hogy ő inkább visszament a szub-optimálisba (ez az ő szava, nekem nagyon tetszik, nagyon plasztikusan adja vissza azt a bullshit-et, amit nyomtunk), mert ott nincs kockázat. Fordítok magyarról magyarra: visszament a szexpartnernek (és még csomó egyéb csúfságnak, amit itt nem részleteznék) titulált illetőhöz, aki se nem szép, se nem okos állítólag (ezt nem tudom, a szépség szubjektív, az okosságot se tudom, de helyesen írni nem tud, az biztos), viszont tutira nem hagyná el soha. És hogy ő nagyon szeret, meg élete legszebb és legokosabb nője vagyok, de retteg mellettem. (Vascső? Vascső!) WTF???? Kérdeztem ezután, vagy inkább "akkor most ezt így hogy"? Újabb végeláthatatlan levelezés (avagy megmentés projekt, ahelyett, hogy futva menekültem volna) indult kettőnk között (bocsánat, részemről az irányába) arról, hogy ezzel a húzással boldogtalanná teszi a csajt, akit dug (és aki viszont nem mellesleg szerelmes belé). Mert az a minimum, hogyha valakivel hosszú távra tervezek, az legyen nekem a legszebb meg a legokosabb és ne szub-optimális. Ezzel a húzással boldogtalanná teszi saját magát is, mert jól tudja, hogy kevés lesz és megint meg fogja csalni valakivel, akiről úgy gondolja, hogy megüti az elvárásait; hogy engem nagyon bánt, mert én tényleg szeretem és elfogadom stb, stb, stb, stb. Telt-múlt az idő, közben meghalt a nagymamám, volt hogy olyan idegállapotban voltam, hogy összetörtem magam kocsival, eltelt a Karácsony, eltelt a szülinapom, eljött az Újév, és mi még mindig csak arról leveleztünk (de azt viszont végtelenül kitartóan), hogy noha én vagyok élete szerelme, ő fél, és nem mer belevágni, mert mi lesz ha elhagyom (remélem a dolog oximoron jellege mindenkinek átmegy; én hagyom el, amikor ő lépett le). Elmentem síelni januárban (természetesen nélküle, noha befizette az előleget, jól megszívatva ezzel az összes többi embert velem az élen). Email flood, napi 100 levél külföldön és belföldön egyaránt (vascsövet ide!), reménykedés a részemről (még vascsövet!) míg nem február végén (igen kedves olvasók, jól számoljátok, ekkor úgy 4 hónap várakozó álláspont túlélésénél járunk) megjelent valami áttörés féle, elmentünk egy hétvégére az egyik szomszédos ország fővárosába, ahol leordítottam a fejét, hogy nem leszek senki szeretője (muhaha) és döntsön, mert elég. Elutazott 3 hétre, és úgy volt, ha hazajön, együtt megyünk szintén külföldre. Ultimátumot adtam, hogyha nem küldi el a csajt, nem megyek sehová és ott vége lesz. 3 hét emailben történő szájtépés, skype beszélgetés és egyéb után hozzám jött haza külföldről. Igen-igen, jól érti a nyájas olvasó, megállt 2 bőrönddel az ajtómban, hogy Jó napot, ő elküldte a csajt, de még a lakásában lakik, úgyhogy ő most itt, és irány a hosszú hétvége együtt. (Van még vascső?) Nyilván akkor kellett volna azt mondani, hogy kicsi csillag, akkor van lezárva egy kapcsolat, hogyha a kisasszony elköltözött, megbeszéltétek, és te nem elmenekültél a saját lakásodból, mint egy rablógyilkos; de ezt kultúrembernek nyilván nem kell mondani, és nem lehet írásba adatni sem. Bizalom issue. Nyilván idióta vagyok, hogy azt gondoltam, hogy milyen jó ötlet belemenni abba, hogy fejest ugrunk egy kvázi együtt élésbe mindenféle átvezetés és ráhangolódás nélkül; de azt mondtam, hogy egyrészt szeretem, másrészt jó lesz ez így, legalább majd bemutatom, hogy mennyire jó tud lenni egy együttélés, harmadrészt pedig elfogadtam az érvelést, hogy a csajt mégsem lehet az utcára tenni. (Nyilván bullshit, mert saját magam költöztettem el a legjobb barátnőmet anno, aki 10 nap alatt talált szuper albérletet, szóval csak akarni kell, meghátugye vannak az embernek barátai, akik 2 hétre tök szívesen befogadják ha úgy alakul, meg vannak szülei, meg testvérei, dehátugye...)Azon felül, hogy a dolog kicsit stresszes volt az ő életviteléből adódóan, azt mondhatom, hogy viszonylag simán ment, rengeteget nevettünk, dumáltunk és élveztük egymás közelségét. Utazgattunk és jöttünk-mentünk erre-arra, megtörtént a bemutatás a családoknak, a Húsvét lezajlott itt is és ott is. A kedves illető kiköltözött Mr. Highflyer lakásából, kaptam kulcsot és végtelen álmodozások vették kezdetüket a lakásfelújításról, hogy nyáron melyikünknél fogunk lakni és miért, és hogy hova megyünk nyaralni, és hogy el kéne költözni külföldre ésésésésésésés....
Amikor is egy szép estén kinn ültem a nappaliban egy könyvet olvasgatva, megnyikkant Mr. Highflyer telefonja, miközben ő aludt. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy felveszem, mert pont olyan emberke hívta, akit én is ismerek tőle függetlenül. Végül aztán nem vettem fel mégsem, nem szeretek más telefonjához nyúlni, de hozzábénáztam valamihez, és megjelentek az üzenetek (nem, tényleg nem akartam megnézni, de egyáltalán nem tudom, hogy hogy kell használni azt a bizonyos érintőképernyős készüléket) és csak nem? De! A kedvenc illetőnktől volt ott egy üzenet, meglehetősen félreérthető tartalommal. Persze dührohamot kaptam, mert annyit kértem tőle, hogyha mégis rosszul döntött és neadjisten mégis az illetővel szeretné ezt az ördögi körös játszmát játszani, mely szerint "együtt - nem elég - megcsalom - szerelmes leszek másba - mégsem merem otthagyni az illető adta biztonságot - újra együtt", akkor rögtön szóljon, mert kiszállok, egyszer elég volt.Magyarázkodás ezerrel, nem, nem akar tőle semmit, meg fogja kérni, hogy ne bomlasszon, stb. Sírás-rívás, összeborulás, majd Mr. Highflyer pár napra erre az esetre elment 10 napra külföldre. Tündér és bűbáj, minden nap sms, email hegyek, skype hívások, közös munka, oké. A 10 nap vége felé éreztem, hogy valami nem kóser, pusztán az email-ek hangvételéből. Múlt hét szerdán hazajött, és olyan volt, mint egy lópokróc. Semmi nem volt jó, ő fáradt, őt felidegesítették a kollégái, 14 óra repülés, volt ott minden. Ráhagytam, hogy majd kialussza. Csütörtökön érintőlegesen megkérdeztem, hogy mik a tervei a hétvégével kapcsolatban, mert Pünkösd, hosszú hétvége. Na, hát kaptam egy olyan hangvételű levelet (sosem tudtunk igazán leakadni az emailezésről, nap közben sem felhívtuk egymást, hanem ezerrel írtuk az emaileket), hogy a fal adta a másikat, hogy neki elege van abból, hogy mindenki tudja, hogy neki mi a jó, és ezt ki is fejti, és hogy ő nem akar semmit a hétvégén, csak egyedül lenni pár napot. Na, a következő dühroham itt tört rám, ugyanis Mr. Highflyer-ről tudni kell, hogy képtelen egyedül lenni. Egészen pontosan fogalmazva: ha nem utazott, akkor mindig együtt aludtunk.
Pénteken sokkos állapotban mentem haza az idegtől, ahol a következő állapot fogadott: elvitte a ruhái és a cuccai 2/3-át, a pipereholmiját. Néhány dolog ott maradt, de ahogy rájuk néztem (lévén hogy én mostam és vasaltam őket hónapok óta), azonnal látszott, hogy kb. ha mérgemben egy máglyát rakok belőlük a kertben, neki akkor sem fognak hiányozni. Elszívtam újabb 2 cigarettát, és megpróbáltam nem nagyon bőgni, viszont kifaggatni őt, hogy ez akkor most micsoda. Jött a duma, hogy semmi, meg izé, meg hogy ő nem költözött el, csak hazavitte kimosni a cuccait (nyilván, addig is én mostam meg vasaltam) illetve hazavitte a téli cuccait, és majd visszahozza a nyárit, és hogy könyörögve kér (!szó szerinti idézet!), hogy csak egy pár napot adjak neki, és rendbe jön. Jó, legyen így. Este fel akartam hívni, csend; sms, semmi válasz. Minden rohadt porcikám tudta, hogy az illetővel van. Igyekeztem aludni, nem sikerült, másnap fél kettőkor jött az email tőle, hogy hát ő úgy készen van, 14,5 órát aludt. Rendben. Telefon? Sms? Válasz? Jajj, hát ő aludt. Jó, de akkor most miért email-t írsz? Izéhozé. Hol vagy? Terelés. Az illetőnél vagy? Terelés, "én soha nem hazudtam neked". Oké, ha nem hazudsz, akkor megmondhatod, hogy hol vagy. Nem merem. WTF? Nem merem. Tehát ott. Igen, ott. Rendben, akkor ki vagy rúgva. Beszéljük meg. WTF? Mit kell azon megbeszélni, hogy annyira nem voltál megint képes, hogy kinyögd, hogy képtelen vagy érdekmentes kapcsolatot fenntartani? És hogy hazudtál és leléptél? Pont.Az ég stílszerűen éppen leszakadt, én az őrület határán vágtam bele minden ottmaradt cuccát a kocsiba, és vágtattam át a városon a felhőszakadásban 120 km/h átlagsebességgel; bömböltetve a zenét. Bedobáltam mindent az előszobába, a kulcsait is és leautóztam vidékre a barátaim után. Végigittam a 3 napot és képtelen voltam sírni, csak azt az ocsmány fojtogató fájdalmat éreztem. Valszeg annyira durva fejem volt, hogy senki nem merte megkérdezni, hogy mi történt, csak töltötte a következő piát.
Hogy azóta mi van? Csönd, a kulcsomat, amit nekiadtam, megtaláltam a postaládámban. Nem is tudom, hogy az az üresség micsoda, amit érzek. Nem tudom, mi fáj annyira az egészben; hogy naiv voltam, hogy hinni akartam, hogy szeretni mertem, vagy az, hogy ő ezzel ennyire ocsmány módon visszaélt. Szerintem nincs olyan indok, amely mentén bárki feljogosítva érezheti magát, hogy egy másik emberrel így viselkedjen. Vagy csak egyszerűen az idő; ha tavaly nem harcolok érte, nem magyarázok neki érzésekről, és azoknak az akaratlan voltáról, akkor már rég elfelejtettem volna és "felgyógyultam" volna ebből az egész lélekromboló ügyből. Persze akkor most meg az lenne a bajom, hogy "mi lett volna, ha megpróbálom, ha harcolok, ha nem engedem el". Na, hát ez az én legeslegnagyobb hülyeségemnek a története. Életem legeslegcsúnyább pofára esése és csalódása; de tudjátok mit? Nem bánom, szerelmesnek lenni a legeslegjobb dolog a világon, csak meg kell nézni, hogy kibe! ;) Szép napot mindenkinek, köszönöm, hogy elolvastátok ezt a rémregényt.
Az utolsó 100 komment: