Sziasztok! Igazából csak egy kérdésre szeretnék választ kapni, és amikor ez a poszt kimegy, már kétszer meg fogom bánni, hogy egyáltalán elküldtem, de próbáljatok meg nem nagyon szétszedni. 24 éves csaj vagyok és ’enyhe’ bipoláris depresszióval küzdök pár éve. Most nem írom le, mit jelent ez a betegség, akit érdekel, nézzen utána. A szerencsém (és egyben balszerencsém) az, hogy megtaláltam a páromat, akivel tudom, hogy egymásnak rendelt a sors, viszont neki is hasonló nyavalyája van, tán még súlyosabb is, és nem egyszerű vele az élet. Ez persze nem látszik rajta: szép, értelmes és helyes pasi. Másfél hónapja vagyunk együtt. Szóval a neten találtunk egymásra, ő jelentkezett nálam, mert látta az egyik közösségi oldalra felhelyezett profilomba, hogy bipoláris vagyok. A fotócsere után még jobban beleszerettem, mint a korábbi levelei alapján.

Amikor először találkoztam vele, majdnem neki estem az első randi végén, hogy mondja meg egyenesen: akar-e tőlem komolyabbat, vagy hagyjuk? – miközben ezt mondtam, már tudtam, hogy igazából azt sem akartam hallani, hogy igen, és azt sem, ahogy nemet mond. Igen, nyilván nem értitek, én sem, ez a betegség egyszerűen ilyen. Aztán két napig csak leveleztünk. Végül összejöttünk és átfordult az egész játszma – a pasimnak rosszak voltak az idegei, és a túlzott féltékenysége közénk állt. Feltörte a mail-fiókomat, de nem talált semmit (lévén a féltékenységének nem volt oka). Igen, nagyobb pszichopata volt, mint én. És ez még semmi, a kapcsolatunk nagy része faggatásból áll, mind a mai napig. Próbáltam beszélni vele, de mindent tagad, és azt mondja, hogy ez teljesen normális dolog, mert szeret. Nagyon szeret. Szóval tudtok adni valami tanácsot, két szolid (majdnem, vagy kicsit) hibbantnak? Üdv: KK.