Lehet, hogy valamennyire megtöröm a szokást és nem egy csalódást, vagy örömteli és vicces randi élményt írok le, hanem egy személyes kívánalmat. Másfél éve van egy stabil kapcsolatom. A barátomat Balázsnak hívják. Sajnos, nem tudok más titulust adni neki, pedig szeretném végre a ’barátom’ helyett a vőlegényem kifejezést használni. 28 éves vagyok, és bármit csinálok, nem tudom rábeszélni arra, hogy házasodjunk végre össze és essünk neki a baba-projectnek. Ő is akarja szerintem, de amikor szóba hozom, az anyagiakra hivatkozik, kedvenc mondása szerint „a házasság ebben az országban a milliomosok műfaja”. Azt mondja, hogy ha most gyereket vállalnánk az katasztrófa lenne, mert néha még a számláinkkal is gondok vannak. Ezt meg tudom érteni, tényleg így van, nem járok a fellegekben.

Szerintem mások is megoldják valahogy. Tudom, hogy ha egybekelnénk a szüleim maximálisan támogatnának (erre a célra évek óta félreraknak nekem) és Balázs szülei is segítenének – ki kell mondanom: módosabbak, mint az én családom. Balázs szülei kedvelnek, de az anyja valahogy fura. Mosolyog és kedves velem, meg minden, de valahogy érzem (csak érzem), nem nagyon akar az anyósom lenni. Sosem volt komolyabb nézeteltérésünk, veszekedésünk, se vitánk, ez csak az én privát megérzésem. Lehet, hogy ő beszéli tele a fiúm fejét, hogy várjon csak még azzal a házassággal? Nem tudom és nem bírom kiszedni az igazságot sem Balázsból. Meddig várjak még? Mert én arra is hajlandó vagyok, hogy elhagyom őt - bármennyire is szeretem – mert nagyon szeretnék már gyereket, és nem akarok kifutni az időből. Lányok, egyedül vagyok ezzel a problémával?