Következő sztorink végül is sikertörténet, bár nem úgy, ahogy Levélírónk szerette volna. Telefonon keresztül megismer egy ügyfélszolgálaton dolgozó lányt. Elég nagy a távolság köztük, de a személyes találkozó elkerülhetetlen. A rengeteg levelezést és fotóváltást követően összehoznak egy ütközést, ami valamiért mindkettejük számára kínos.
Sokat gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt a sztorit, de végül is miért ne? Sikertörténet, bár nem az én szempontomból, de CsP-s. Egy ügyfélszolgálatra telefonáltam be és így kerültünk kapcsolatba. A szimpátia megvolt az elejétől. Sokat segített a lány, akit nevezzünk mostantól Böngyörinek. Érdekelt, hogy ki is Ő, úgyhogy megnéztem az iwiw-en. Mint utóbb kiderült Ő is ezt tette, de nem talált. Láttam, hogy használja a CsP alkalmazást. Ez elég jó alap volt az ismerkedésre, bár már látszott, hogy van köztünk kb. 250 km... De ez a legkevésbé sem érdekelt. Leveleztünk, aztán iszonyatos mennyiséget telefonáltunk. A telóm egész nap a töltőn lógott. Böngyörinek van egy kislánya.
Sokat dolgozik és a maradék idejét persze a gyerkőcre szánja, meg a családra. Teljesen érthető. Megkértem, vegye le a társkereső cuccait, mert én ezt komolyan gondolom. Megtette. Jót tett mindkettőnknek ez a dolog. Jobb lett a kedvünk, nyitottabbak lettünk. Végre egy péntek délutánra sikerült megbeszélni egy találkozót. Nem ismertem a várost, nagyon régen dolgoztam ott. Ilyenkor a legegyszerűbb egy pláza kávézója. Meg kellett szerveznem az utat, sikerült. El kellett pakolnom két megbeszélést, sikerült. Rohanás le. Útközben előttünk csattantak a pályán. Tömött sor, stb... Időre ott kellett lennem, mert 1 óránk volt csak a gyerkőc miatt. Beestem időre. Ő is megérkezett. Csini nagyon, de ezt már fényképek alapján tudtam. És biztos nagy hülyeség, de a szemét akartam látni. Személyesen azonban valami nem ment. Ő nem oldódott fel, én nagyon ideges voltam. Eltelt az óra, de nem jött az átütő siker. Gondoltam ez még nem világvége, pedig az volt. Elköszönéskor még a „remélem, látjuk még egymást” elhangzott… talán ott még komolyan is gondolta. Ott maradtam még a srácokkal, - akik levittek - a városban. Hazafelé sms, de már nem volt válasz azonnal, ahogy eddig. Aztán még egy, és arra nagy nehezen írt. Nagyon dühített a dolog. Igazi tehetetlen düh. Visszaregisztráltam a CsP oldalra. De senki nem ütötte meg azt a szintet, amit a Böngyöri kisujjából kirázott… Később kiderült, valóban elszúrtam. Én írtam Neki, de nem jött válasz. Aztán pár nap még…
A CsP visszakerült az iwiw oldalára, pár új fényképpel... Amikor megláttam igazán mellbe vágott. Pár telefon még, de már csak elvétve. Nem volt jó hallani. Szerintem még lett volna ebben több, szerinte már nem. Még egy telefon, aztán két sms és megkértem ne keressen többet, mert nem jó. Levelek kitörölve, telefonszám, cím szintén… Nem szép, de igazi „padló érzés”.
Neki jobb kedve lett, közvetlenebbül viselkedett és ezt biztos mások is észrevették. Láttam az iwiw-en, hogy megtalálják egymást pár emberrel, mert az okos alkalmazás kiírja az ismerősöknek. :) Hát kivettem azt is. Pár nap múlva ismét eltűnt az oldaláról. Talán egy régi ismerőse látta meg és össze tudták hozni egymással a dolgokat, talán mégis volt olyan pasi, aki nem csak pókokat küld, hanem ír is mellé egy levelet... Remélem szerencséje lett. Szóval a CsP így vagy úgy, de úgy néz ki, ezt megoldotta. Végül sikertörténet lett belőle, azt hiszem, bár nem úgy, ahogy én szerettem volna…