Húzz vissza Spanyolországba!

2010. november 22. 07:44 - csajokespasik

Kalandos utazással indítjuk a hetet. Egy spanyol bikával nehéz szót érteni, mert makacs és nem látja be, hogy egy lány többet is kérhet tőle, mint pusztán a társaságát. A csaj reménytelenül szeretne közelebb kerülni hozzá, de a spanyol srácot mindez nem érdekli, és más lányok után kajtat. Amikor kiderül, hogy kapása van, a lány végre a tettek mezejére lép és nem alázkodik tovább.

 

Sziasztok! Régóta olvasom a blogot és most én is megosztom veletek egyik történetemet. Aktuális a dolog, mert éppen tegnap raktam ki az illetőt. Úgy kezdődött, hogy egy átmulatott éjszakán szembe találtam magam egy spanyol sráccal a baráti társaságból, de eddig őt nem is ismertem. Egy kis tequila és pár koktél, már egymás szájában is voltunk, de más nem történt. Megálltam, hogy ne menjek fel hozzá. Utána pár napra rá találkoztunk megint egy kis kávézásra, de semmi extra nem történt. Ő akkor éppen valami elérhetetlen szerelemmel küzdött (a csaj megcsalta és hazudott neki). Szóval felejtős lett a téma, nem erőltettem és ő sem. Elhívott még egy buliba, ami érdekesre sikerült. Belekötött két tizenéves srácba, alig bírtam lefogni. Ott nyugtatgattam őt, hogy azért nem kellene szerencsétleneket megölni, mert neki szar. Pár sms ment utána, de olyan nagy érdeklődés nem volt a részéről. Fölöslegesen meg nem túráztatom magam, mivel egy pasi sem éri meg.

Szép is lett volna, ha itt a vége történetnek... Csak nem lett, véletlen összefutás a kávézóban (egy helyen dolgozunk). Ahol közli, hogy megy haza Spanyolországba, mert mindenből elege van. Átfutott az agyamon, hogy megkérdezem, miért és hogyan. Megtettem és leírtam, hogy nem kellene, mert itt sokan vannak, akik kedvelik. Őszintén, amit gondoltam. Este felhívott, de nem vettem észre, küldtem neki sms-t, de nem válaszolt. Másnapra megint keresett, hogy átjönne hozzám dumálni, de van egy kis problémája a lakótársával, menjek én át. Átmentem, ott ült kiborulva, mert a lakótárs felnyomta a laptopját és elvesztek az adatai. Hívták a rendőröket, stb. Mondja, hogy most nem tud egyedül lenni, átjönne hozzám. Mondom, gyere - megjelent két bőrönddel, és egy hétig maradt is. Együtt alvás, stb… mint "barát". Mondtam neki, hogy ez nekem nem barátság, hanem kicsit más. Azóta is feljárkált hozzám, vacsora közösen, nagy beszélgetések, borozgatás, puszik. Ami nálam kiverte a biztosítékot, hogy egyszer benyögte, 3 hete találkozott egy lánnyal és tökéletes úton halad, mert érzi magában a békét. Ekkor álltam fel és adtam a kezébe a kabátot és mondtam, hogy tipli nagyon gyorsan. Kérdezte még, hogy barátság, mondom azt is felejtse el és rácsuktam az ajtót. Kíváncsi vagyok a kommentekre és köszönöm, hogy végig olvastátok. A kihasználós rész teljesen tiszta, de kedves uraim, nem vagyunk lábtörlők. Bármennyire annak látszunk...

 
207 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr712464606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Jula Watson 2010.11.22. 13:07:54

Jó szokás szerint megöltem :)

kóristalány 2010.11.22. 13:26:04

@F.house: Honnan tudod, hogy nem ő lopta tőlem? :)
Egyébként nem volt tudatos plagizálás, valahogy rájár az ilyenekre az agyam.

Hurri Kán 2010.11.22. 13:26:41

@kóristalány: rendkívül forró a vérem :))

MickthePick 2010.11.22. 13:38:12

"Megálltam, hogy ne menjek fel hozzá"

Agyam megáll ettől a rendszeresen előforduló primitívségtől.
Ez azt jelenti, hogy FELMENTÉL, te buta liba! Legalább magyarul tanulj meg, vagy guglizd ki a kettős tagadás fogalmát.
Más mondanivalóm nincs, kérem kapcsolja ki.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.22. 13:40:16

Azért AntoniJó Banderasszal bariznék még hinta alapon is...:)

Egyébiránt kihasznál, sunáztat, elköszön, ennyi. Az ilyen pali erre jó.

kóristalány 2010.11.22. 13:55:18

@gyvy: akkor jó lesz ha sietsz, mert már alig bírok gépelni, úgy elfagytak az ujjaim :)

Hurri Kán 2010.11.22. 13:57:44

@kóristalány: gépelni azt nem tudok :DD

@alfonzina: @Dr. Jula Watson: Hottimijenrosszakvagytok...

Devil2 2010.11.22. 13:58:24

@MickthePick: A magyarban teljesen helyénvaló a kettős tagadás, nem úgy mint az angolban (hivatalosan, mert a hétköznapi beszédben azért ott is előfordul). Mondjuk azt nap mint nap, pl. hogy "nincs itt semmi", és véletlenül sem úgy hogy "itt van egy semmi". Ha igazán megnézzük, akkor nem is használ kettős tagadást. Mert azt mondja hogy ő megállta, vagyis kibírta, hogy nem megy fel, és nem ellenált annak hogy ne menjen fel. Mindenki érti hogy miről beszél a csaj, csak te akadékoskodsz.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.22. 14:00:58

@Dr. Jula Watson: ugye-ugye. de ha még az a Bardem gyerek is spanyol bika, akkor vele is ülnék egyszer egy hintában.:)
igaz, őt már blokkolta a Penelope..:)

@gyvy: nem rosszak, racionálisak.:))

@Devil2: :)

Hurri Kán 2010.11.22. 14:04:10

@alfonzina: milyen szép szinoníma :DD

Devil2 2010.11.22. 14:05:36

@alfonzina: Antonio Bandras Devilos vagyok, a tökéletes magyarsággal beszélő spanyol amorozó. :))

kóristalány 2010.11.22. 14:05:41

@gyvy: és ezt csak most mondod??? így bízzon az ember lánya a pasikban... csak ígérgetnek....aztán, ha komolyra fordul a dolog, jönnek a kifogások...

Devil2 2010.11.22. 14:08:47

@Devil2: Sőt már spanyolul se nagyon tudok.. :D

Father Justice (törölt) 2010.11.22. 14:13:11

Antonio? ¡Benito no quiere a rivales! ¡El suna es mío! :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.22. 14:13:48

@Devil2: Aha én meg a seron sztón. milyen kicsi a világ, nem?:)

Devil2 2010.11.22. 14:15:26

@Benito Manuel Heyespofito de Suñacollectar:
Benito az nem a Mussolini volt? Csak mer' az olasz, bár nem ég és föld a két nyelv. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.22. 14:18:03

@Benito Manuel Heyespofito de Suñacollectar:

Ózdi shukár olaszcsávó lettél? :D Maffia meg minden, armani susogós melegítőben? :)

Devil2 2010.11.22. 14:18:20

@alfonzina: Csak a jégcsákányt vigyük ki a szobából, aztán lehetsz te a SeronSztón.. :D

kóristalány 2010.11.22. 14:20:30

@gyvy: ja, ja, most meg ilyen félmegoldásokkal akarod kiszúrni a szemem...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.22. 14:20:34

@alfonzina:

Muffot is villantasz majd a kihallgatáson? :D

Father Justice (törölt) 2010.11.22. 14:21:22

@alfonzina: "Mondtam neki, hogy ez nekem nem barátság, hanem kicsit más." Pontosan, házikedvencet akart a kis butus! De én minden körülmények között vadkan vagyok, ő meg pincsire számított. El grave error, señorita. :)

@Devil2: Mindkét nyelvben létezik a keresztnév, de tényleg nem lényeges: csak az számít, hogy latinos legyél és nagydumás. Megtanulsz pár mondatot bármelyik nyelvből és már olvadoznak is a sunák. :)

Hurri Kán 2010.11.22. 14:23:27

@kóristalány: Hát ha neked semmi se jó :DDD Most tűzrakás után még gépeljek is?

@Kedves Nard: most megnyugodtam.

MickthePick 2010.11.22. 14:23:35

@Devil2: itt most óriásit tévedsz, a "megálltam, hogy" után csak egyfélét lehet írni, mert ha beteszed a tagadószót, az már teljesen mást jelent. Kicsit nézz utána!
A "megálltam, hogy ne menjek fel" az kizárólag azt jelenti, hogy felment. A helyes verzió a "megálltam, hogy felmenjek hozzá" lett volna.
Ez, ha pontosabban akarok fogalmazni, nem is klasszikus kettős tagadás, egyszerűen csak a "megállni vmit" igének a rossz használata.

Devil2 2010.11.22. 14:26:07

@Benito Manuel Heyespofito de Suñacollectar:
Áhháá, most már világos hogy miért akar annyi suna spanyolul meg olaszul tanulni. Nyilván hogy felkészültek legyenek ha szembe jön Banderas vagy Siffredi. :)

QTI 2010.11.22. 14:27:59

Szar ügy ez Kedves!

Saját magadat áltattad pedig tuti hogy ismerted annyira a fickót, hogy simán levehetted hogy kanyhallo...
Így jártál. Nem a lábát, hanem a farkát törölte beléd, miután belétúrt a bugyidba.
Nem a csávó volt a hülye.

Devil2 2010.11.22. 14:29:59

@MickthePick: Szerintem meg nem így van, de mindegy, mert mindenki levágja, hogy nem ment fel a csaj, persze rajtad kívül.

Hurri Kán 2010.11.22. 14:30:58

@Devil2: Nem hinném hogy ez lenne az oka. Amelyik magyarul sem tud három szónál többől álló mondatot elmondani, ugyan miért menne ez más nyelven :DDD?

Kytia 2010.11.22. 14:32:58

Nem éjtem. Itt most vagy a lényeget nem írta le a posztoló, vagy a srác olyan tisztességes volt, amilyet férfiban csak ritkán látni (kár, hogy nem vagyok spanyol:S).
Se szex, se hintáztatás, csak barátság...és még őszinte is...egy ilyen barátot futni hagyni...

kóristalány 2010.11.22. 14:33:11

@gyvy: tessék, most meg azt vágod a fejemhez, hogy követelőző vagyok, pedig én csak egy kis melegségre vágytam... :(

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.22. 14:35:07

@Kytia:

De a csaj többszörös orgazmusokra és tapétaszaggató sikolyokra számított meg latin csődörre, nem barátra. :D

Devil2 2010.11.22. 14:35:28

@gyvy: Jaj, hát nem beszélni kell nekik, csak érteni.:)

/áá nem, kedves hölgyeim, én elhatárolódom ettől valójában:) /

Father Justice (törölt) 2010.11.22. 14:37:32

Se szex, se semmi? Dehogynem: Együtt alvás, stb… mint "barát".
Valami csak történt ott.

- De nincs hová mennem, miel! Hol fogok éjszakázni, mi corazón?
- Riverszájd, mothafukka! :)

Hurri Kán 2010.11.22. 14:38:18

@kóristalány: Na jó. Így nem fogunk egyről a másfélre jutni

:DDD@Devil2: Nagy részük magyarul se ért. Az meg tökmindegy hogy a kocsikulcsot milyen nyelven pörgeted az ujjadon :DDDD

Kytia 2010.11.22. 14:39:57

@Kedves Nard: De legalább nem hazudták neki azt, hogy az lesz. Csak magának nézte be, a srác nem áltatta. Na, mindegy. Öreg vagyok émmá ehhő.:)

@Benito Manuel Heyespofito de Suñacollectar: :DDD

Devil2 2010.11.22. 14:44:54

@gyvy: Sőt tuladonképpen elég ha a kocsikulcs olasz (mondjuk nem Fiat, hanem egy másik F betűs) :)

Hurri Kán 2010.11.22. 14:45:49

@Devil2: Annyira nem számít, jelentős részük annyira nem ért hozzá :DD

Devil2 2010.11.22. 14:47:06

@gyvy: Ha elég lapos és piros akkor már tényleg nem érdekes. :)

Hurri Kán 2010.11.22. 14:48:07

@Devil2: Tényleg nem. Szopás közben úgyis csak a gázpedált látja :DDDD

MickthePick 2010.11.22. 14:48:26

@Devil2: képzeld, én is levágtam, de ilyen alapon akkor neked van igazad, suksüköljön mindenki és folytassák a médiákban is a -ba -be és a -ban -ben rendszeres összekeverését. Hajrá.

MickthePick 2010.11.22. 14:50:39

@Devil2: egyébként ez nyelvtani szabály, szóval hiába nincs így szerinted, ettől még így van. Az már csak a szomorú része a dolognak, hogy az emberek egy jó részének az ilyenek már fel se tűnnek.

kóristalány 2010.11.22. 14:51:04

@gyvy: máris feladod? ha egy kicsit meg kell dolgozni a nőért, már meg is futamodsz?

kóristalány 2010.11.22. 14:51:32

@Kedves Nard: te meg ne add alá lovat! elrontod a nagyjelenetemet :)

Hurri Kán 2010.11.22. 14:52:59

@kóristalány: Nem olyan családból származom !

MickthePick 2010.11.22. 14:55:48

Lehet még ezeket fokozni, a legújabb hülye divat a különírásosdi: "egyet értek" "majd nem", meg az igekötők leválasztása. Az senki se zavar, hogy it tök más, értelmes jelentése lesz a szövegnek, ugyanmár, a hülyeség gyorsabban terjed mint a fény. És előbb-utóbb megszokják, amint az ábra illusztrálja.

kóristalány 2010.11.22. 15:00:07

@gyvy: óóóóó, ha már a családot emlegeted, akkor talán mégis csak rendes ember vagy (már hallom is az esküvői harangokat) :))

kóristalány 2010.11.22. 15:01:17

@Kedves Nard: Nézd el nekem! Majd gyakorlok, és belejövök. :)

Hurri Kán 2010.11.22. 15:01:25

@kóristalány: Ha ismernéd a családomat akkor nem feltételeznél ilyesmit rólam :))

Devil2 2010.11.22. 15:08:26

@MickthePick: Most így, mindenféle szótár, meg lexikon nélkül a "megállni valamit" kifejezés azt jelenti (szerintem), hogy kibírni vagy elviselni valamit. Namármost, jelen esetben szerintem nem azt kell kibírnia a csajnak hogy felmegy a pasihoz, hanem, ugye a történetből kiderül, hogy mindketten elértek egy olyan felfokozott érzelmi és kedélyállapotot, hogy már inkább azt kellett elviselni, hogy nem lesz beteljesülés, tehát a csaj kibírta hogy nem ment fel a pasihoz.
Azon meg ne csodálkozz ha a beszélt nyelv nem egyezik betűről betűre a nyelvtani szabályokkal. A közérthetőség a lényeg ebben az esetben. De néha, még ha az írott szabályok szerint fogalmazunk is, akkor sem lesz egy mondat vagy szöveg egyöntetűen közérthető, lásd néhány kuszán fogalmazott jogszabályt. A nyelvtannak kell követnie a hétköznapi kommunikáció közérthetőségét és nem fordítva.

kóristalány 2010.11.22. 15:10:32

@gyvy: Majd megismerem édes...meglátod, imádni fognak :)

Niobe 2010.11.22. 15:10:37

"Szóval felejtős lett a téma, nem erőltettem és ő sem." --> Igen, itt kellett volna megállni, hogy és pont.
Sajnos a posztinor... izé... posztíró önként hevert ezek után, s micsoda skandalum, lábtörlőnek találtatott. Akkor mi a csodálkozás/sirám tárgya?? :)

kóristalány 2010.11.22. 15:11:18

@Kedves Nard: Annak a szikrázást látnám inkább. :)

indapass90210 2010.11.22. 15:12:01

Az kiderül a posztból, hogy a posztolónak is felnyomták-e?

Hurri Kán 2010.11.22. 15:13:31

@kóristalány: Engem? A családom? Kétlem :DDDDD

kóristalány 2010.11.22. 15:20:54

@gyvy: Jajj, butuskám, hát engem fognak imádni természetesen! Én meg téged (ha elég nagy lesz az a kő a gyűrűben);)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.22. 15:31:16

@kóristalány:

Figyelj oda a gyémánt minőségére is, ne legyen szennyezett, vagy csiszolási hibás (halszemes) :)

kóristalány 2010.11.22. 15:36:20

@Kedves Nard: Köszi a tanácsot! Ha ilyen jó ötleteket adsz, meghívlak az esküvőre. :)

Hurri Kán 2010.11.22. 15:38:29

@kóristalány: Nagy kő???? Jajj! Hát neked nagy malac kezed van? Egy szép, vékony női ujjon nem lehet nagy kő... Hát hogy néz az ki? Abszolúte unesztétikus :DDD

kóristalány 2010.11.22. 15:43:22

@gyvy: Kilóg a lóláb sóherkám!
Tudod mit, inkább keresek mást, aki ért is hozzá, hogy kell a női szívet felmelegíteni.

Hurri Kán 2010.11.22. 15:45:43

@kóristalány: szépérzéket keverni a sóhersággal.Még ilyet :DD

kóristalány 2010.11.22. 15:50:30

@gyvy: Egy igazi nő bárhol, bármikor felismeri a sóherságot. :)
Ha meggondolnád magad, egy megfelelő méretű bocsánatkérést talán majd elfogadok. Addig is pá. :)

Hurri Kán 2010.11.22. 15:51:24

@kóristalány: Szépérzékemért nem tartozom bocsánatkéréssel :DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.22. 15:55:45

@gyvy:

Látom, nem értesz a nők nyelvén! :) Gyémánt nem lehet ELÉG nagy.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.22. 15:58:06

@Kedves Nard:

Max megfelelő méretű, de nincs olyan hogy ELÉG nagy vagy TÚL nagy :)

Hurri Kán 2010.11.22. 15:58:15

@Kedves Nard:
Gyémántallergiám van. Orvosi papírom is van róla. Most mit csináljak :DDD

deflorator 2010.11.22. 16:01:49

@MickthePick: Nem a hülyeség terjed gyorsan, hanem az internet. Már az is hozzáfér, aki nem érdemli meg.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.22. 16:09:54

@Devil2: de te nem a döglesz vagy, hanem a banderasz.
aztat nem jégcsákányolja meg seron.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.22. 16:10:35

@Kedves Nard: ja, de ez a bunda selymes és puha. belül pedig jó meleg.:)

Jimbo75 2010.11.22. 16:13:16

"Egy kis tequila és pár koktél, már egymás szájában is voltunk, de más nem történt"

Tiszta szerencse, de már így is MNK van, úgyhogy mindegy is...

NPT 2010.11.22. 16:18:17

Ugye, milyen szar az önérzetnek, amikor csak lelki segítség kell, és nem akarnak veled dugni, te meg szeretnél? :D

Fordított esetben a srác elmegy sörözni ezek után, de nem cseszi rá a csajra az ajtót.

Szánalmas.

Blogger Géza 2010.11.22. 16:31:02

Ezt a hülyepitsát.

A pasi végig korrekt volt, nem ígért semmit, azt be is tartotta.

Látszott, hogy ebből több nem lesz, de mégis erőltette, hát evvan.

vemalsar · http://freealternativegames.blogspot.com/ 2010.11.22. 16:44:53

Pár SMS-t vagy egy telefont "egy pasi sem ér meg", de azért annyit már igen, hogy az ember magához veszi csak úgy :) Megjegyzem sosem tennék olyat amit a srác és szerintem abszolút inkorrekt volt, de a hölgy úgy vette oda a srácot hogy nem mondta azt "ugye tudod ennek milyen ára van?", tehát innentől kezdve nem jogos a felháborodása, bár érthető, szerintem.

fumerin 2010.11.22. 17:22:39

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Üdv!

"te mi a faszról beszélsz?"
Egy férfi, aki nőként ír, ennyi:D

Hurri Kán 2010.11.22. 17:30:22

@fumerin:
Ilyenkor kell jönni :) ?

fumerin 2010.11.22. 17:35:38

@gyvy: Kifutott a gályám, most értem vissza a kikötőbe:(

Most van 2 órám csücsülős:)

Hurri Kán 2010.11.22. 17:36:37

@fumerin:

rossz kifogás mindig jó :)
Avagy mondhatom azt is: a kifogás olyan mint a segg, mindenkinek van :DD

fumerin 2010.11.22. 17:39:36

@gyvy: Gondolom a rosszat kevesebben választanák sajátként mások:)
(mááá magyarul sem megy ma)

Hurri Kán 2010.11.22. 17:40:51

@fumerin: ezt most tükör előtt próbáld el még egyszer :DDD

fumerin 2010.11.22. 17:49:18

@gyvy: Szerintem fél liter KV és kibírom estig élve:)

Hurri Kán 2010.11.22. 17:51:56

@fumerin: Odáig már nincs sok ;-)

fumerin 2010.11.22. 17:53:33

@gyvy: Te csak gondolod:)
Amúgy mindig ilyenkor hívnak sportolni is, mire már élni csak mankóval tudok:S
Ezért nem vagyok sportember sem:)

Hurri Kán 2010.11.22. 17:59:34

@fumerin: Ilyenkor sportolni? Max. vizisí... :((

SciNu 2010.11.22. 18:01:53

"A kihasználós rész teljesen tiszta, de kedves uraim, nem vagyunk lábtörlők. Bármennyire annak látszunk..."
Miért használt volna ki? Mondta hogy csak barátnak kellesz. Utána meg önként voltál lábtörlő. Azt kaptad amit érdemelsz.

Csirke72 2010.11.22. 18:12:21

Ezt a tisztelt uraim.... tartogassa az ilyen hülye picsa a spanyol kretén, kultúrálatlan gipsynek.

A spanyolok szinte mind ilyen gyökér, amgukat jassznak tartó kisstilü buzik.

Az ilyet 1x yol pofán kell baszni és akkor észre veszi, hogy nem spanyolban van hanem magyarban ahol a párkapcsolatnak kulturája van és nem a tengerparton illetve a susnyásban hempergek minden 2. kurvával!

Ezek mind ilyenek, mert a seggfejek.... Ugyanolyan mint az országuk(éppen csöd elött állnak)....

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.11.22. 18:41:14

@fumerin: Üdv! tehát zavarosan? :P

@Csirke72:

"Ezt a tisztelt uraim.... tartogassa az ilyen hülye picsa a spanyol kretén, kultúrálatlan gipsynek."

- részben egyetértek, MNK.

"A spanyolok szinte mind ilyen gyökér, amgukat jassznak tartó kisstilü buzik."

- ez durva általánosítás, hibás helyesírással!:P

"Az ilyet 1x yol pofán kell baszni és akkor észre veszi, hogy nem spanyolban van hanem magyarban ahol a párkapcsolatnak kulturája van és nem a tengerparton illetve a susnyásban hempergek minden 2. kurvával!"

- itthon a balaton-parti susnáysban csinálják ugyanezt. mi a különbség?

"Ezek mind ilyenek, mert a seggfejek.... Ugyanolyan mint az országuk(éppen csöd elött állnak)...."

- csőd szélén. Mint ahogy az írek, a portugálok, a görögök vagy a magyarok. túl nagyot álmodtak egyesek ;) (túl sok mindent hitelből oldottak meg)

hopp-hopp 2010.11.22. 20:41:15

se füle se farka a sztorinak - a hölgy megszívta - tudta - nem kell mégis felkarolta - segítette - megjárta. ennyi.
süti beállítások módosítása