A titkos blogja buktatta le

2010. november 29. 07:35 - csajokespasik

„Leírta, hogy pár hete megismert egy lányt a chat-en és megvolt már az első randi is. Állítása szerint csak „kipróbálja” őt, semmi komolyat nem akar tőle” – állítja következő Levélírónk, akit csak az a momentum tartott vissza a lepattanástól, hogy a félrelépéssel gyanúsított barátja személyiségéhez egyszerűen nem illik ez a módszer.

 

Sziasztok! Lány vagyok, 22 éves. 9 hónapja van egy tartósnak mondott kapcsolatom egy sráccal (legyen István a neve). Ő a belvárosban lakik, én Újpesten a szüleimmel. Egy utazási irodában dolgozom és ez volt az a helyszín is, ahol annak idején megismertük egymást. Soha semmi gond nem volt, ahogy mondani szokás, már-már túl simán ment minden. Vitázni vele nem lehet, mindent rám hagy, hogy nekem van igazam, még akkor is, ha nincs. Ennek talán más lányok örülnek, én azonban szeretem megbeszélni a dolgokat, és ha a másiknak igaza van, akkor azt elfogadni. István nagyon alacsony, barnás szőke hajú, rendkívül szép arcú fiú, számomra olyan dögös, mint egy sztár. Amikor még gyúrta magát, gyönyörű felsőtestet hozott össze, de abba hagyta, ám nyoma azért rendesen látszik most is. Nagyon szeretem.

Pár hete történt, hogy felmentem hozzá. Amíg a konyhában szöszölt, benyomtam a gépet. Mivel tudta, hogy néha én is használom, még semmi kompromitálót nem találtam rajta, egyetlen pornóoldalt sem, semmit. Mindig ügyelt arra, hogy a gyorsító tárat kiürítse, mert a böngészőben alig volt most pár oldal, amit nem tudok elhinni, hogy ennyire nem használta a netet. Minden fiú nézeget néha malac képeket : ) nincs abban semmi rossz. A könyvjelző viszont tele volt mindig, itt figyeltem fel most egy blogra. Berakta a böngésző könyvjelzőjébe, a többi link közé – addig ezt a linket nem láttam még. Rámentem. Ismerős. István a valódi nevét használta és az én igazi nevem is! Rólam nem sokat írt, csak a megismerkedésünk körülményeit, annyit még, hogy szeret, meg milyen jól megvagyunk. Hetente egy-két posztot nyomott. De a legutóbbi bejegyzés: leírta, hogy pár hete megismert egy lányt a chat-en és megvolt már az első randi is. Állítása szerint csak „kipróbálja” őt, semmi komolyat nem akar tőle. A blogot már 2 éve vezeti, 0 komment, nem sokan olvassák, de csak most rakta be valamiért, szerintem véletlenül. Amikor rákérdeztem, azt mondta, nem igaz, kitaláció az egész. Móka a haveroknak. Erre azt mondtam, hogy nekem eléggé életszagúnak tűnik az egész, ha már használja, sokkal jobban elengedhette volna a fantáziáját. Muszáj volt elmennem, azonnal. Ezt követően sms-ekkel és e-mailekkel bombázott, végig azt állítva, hogy csak kitalálta az egészet. jó, de miért? Azt írtam neki, hogy adjon egy kis időt, pedig többször elhatároztam, hogy véget vetek a kapcsolatnak. Aztán úgy döntöttem, hogy valódi bizonyítékok nélkül tényleg nem állíthatom, hogy nem kitaláció az egész. Visszamentem hozzá és próbálom azt hinni, hogy valóban kamuzott. Miért? Mert egyszerűen nem ment a személyiségéhez az ilyen szöveg és az ilyen csajozási módszer. Nyílt, őszinte, érzékeny és becsületes embernek ismertem meg és a női megérzésem sem súgott mást. Jól tettem? Azóta István megszüntette az oldalát. Folyton azt kérdeztem tőle, hogy miért csinálta? Állítása szerint csak játszott. „De ha ilyenekről fantáziálsz, akkor mi tart vissza a megvalósítástól?” – kérdeztem. Erre azt felelte, hogy felfújok egy ártatlan dolgot…

 
172 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr672480342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.29. 08:10:54

Ezt bebukta :) Fasznak írja le? :) Grafomán?

pingpong 2010.11.29. 08:12:33

juj, itt a baj nem kicsi...

Barry Kent 2010.11.29. 08:28:48

Reggelt.
@Kedves Nard:
Dehogy bukta, már rég megcsinálta a csajt. :)

„De ha ilyenekről fantáziálsz, akkor mi tart vissza a megvalósítástól?”
A világon semmi. Úgyis ottmaradsz.

2010.11.29. 08:30:47

Látom a posztírót pár év múlva mikor tényleges dolgok fognak kiderülni, és majd ő azon agyal, hogy ha akkor megtette volna...
Ha már mindenkinek a nevét ténylegesen beleírta, akkor én simán rákerestem volna a csajra valamelyik közösségi portálon + kitúrnám a telefonjából a számot. Akkor mindjárt meglennének a tények. Csak ehhez az kell, hogy akard tudni az igazat, de úgy látom a posztoló nem akarja, csak élni akar a rózsaszín kis ködében a helyes plakátfiúval.

S0und 2010.11.29. 08:40:06

"Visszamentem hozzá és próbálom azt hinni, hogy valóban kamuzott. Miért? Mert egyszerűen nem ment a személyiségéhez az ilyen szöveg és az ilyen csajozási módszer. Nyílt, őszinte, érzékeny és becsületes embernek ismertem meg és a női megérzésem sem súgott mást."

HÁHÁHÁHÁHÁ

ősi román mondás következik: ha igazán tudni akarod, hogy a barátod mit érez irántad, akkor hallanod kellene hogyan beszél rólad a haverjai előtt.

blogot azért belinkelhette volna... :|

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.29. 08:40:36

@Barry Kent:

Úgy értettem, hogy csaj bukta be. A pasi tuti levarrta az újat, és most hazudik. Mondjuk nagyfokú balfaszság, hogy saját névvel ír blogot, ráadásul ilyet, ésmég a kedvencek közé is berakja, a mellett, hogy van nője. :) A fickó egy valódi, hamisítatlan lúzer.

2010.11.29. 08:40:41

@S0und:
Igen, a blogra én is kíváncsi lennék... :)

Devil2 2010.11.29. 08:40:47

@Zsu0805: Nem biztos hogy mindjárt el kell menni a végsőkig az igazság kiderítése érdekében. A csaj gondolta hogy ha olyan a pasija mint amilyennek eddig megismerte, akkor el fogja mondani, hogy ő bizony tévútra tért, de szánja-bánja. Az már kérdés hogy miért jó együtt lenni egy bólogatójánossal, aki nem áll ki saját magáért, az igazáért (már ha van neki). Ám lehet hogy igaz a mondás, alamuszi nyuszi nagyot ugrik.

Barry Kent 2010.11.29. 08:41:31

"próbálom azt hinni, hogy valóban kamuzott."
Efelől szerintem ne legyenek kétségeid.

2010.11.29. 08:44:37

@Devil2:
Én azt mondom, hogy 9 hónap nem feltétlenül akkora idő ami után az embernek ülni kell és csak hamis illúziókba kell ringatnia magát. Jobb ha mér az elején kiderül a srác hamissága. Én mindenáron megkeresném a posztban szereplő lányt, hogy ha már ez derült ki akkor tudjam a teljes igazat és azalapján döntsek. Fejemet tenném rá, hogy ha a csajt megkérdezné igaz lenne a story amit a srác leírt.

2010.11.29. 08:45:11

@Barry Kent:
Biztos kamuzott, már csak az a kérdés, hogy tényleg a posztban, vagy a csaj szemébe? :) Én a másodikra tippelek...

Barry Kent 2010.11.29. 08:47:56

@Zsu0805:
Miért jobb ha kiderül, hogy nem varrta le?

2010.11.29. 08:53:55

@Barry Kent:
Itt nem a levarrásról van szó. Inkább arról, hogy a srác hazudozik vagy sem? Ez még nem a jéghegy csúcsa. Ha ezt a csajt nem is d-ta meg, a következőt megfogja. Az meg hogy még henceg is a haveroknak vele, ráadásul írásban. Van az a mondás, hogy a "szó elszáll, az írás megmarad". Ki az az elmebeteg aki leír egy ilyet?
Csajnak is csak sok sikert tudok kívánni ahhoz, hogy majd idővel mikor még közelebb kerülnek, és majd a srác társaságával kell ide-oda menni, akkor majd jól tűrje a háta mögött való összesúgásokat. Hogy majd a többiek őt fogják sajnálni, hogy szegény Gizike, a Csabika már megint más nővel...

Barry Kent 2010.11.29. 08:56:58

@Zsu0805:
Erről beszélek én is, szerintem pont ezért felesleges utánamenni, megtörtént-e. Ha levarrta, egyértelmű. Ha csak fantáziált, abból nekem az jön le, hogy simán megtenné, ha összejönne. A csajt meg (névvel) így is-úgy is lealázta. Szerintem tök felesleges ezen pörögni, vissza se kellett volna mennie.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.29. 08:58:27

@Zsu0805:

Lehet grafomán :) Amúgy meg simán lehet hogy pszichoboyról van szó! :)

2010.11.29. 08:59:36

@Barry Kent:
Persze, egyértelmű.
Viszont úgy látom, hogy a csaj csak a tényekből okul, vagy még abból sem. Nyomozzon csak, hátha jobb belátásra tér.

Barry Kent 2010.11.29. 09:05:14

@Zsu0805:
Ugyan, posztoló olyan naiv, ha rajtakapja őket az ágyban, elrohan, utána azon eszi magát, hogy lehet, rossz lakásba ment be és az nem is a Pifta volt, "mert egyszerűen nem megy a személyiségéhez".

2010.11.29. 09:17:39

@Barry Kent:
Ezért írtam, hogy a vagy még abból se okul részt. Az ilyen csajok olyan naívak. Egyik barátnőmmel nem 1x végigzongoráztuk ezt... folyton ilyen helyde pasikat szedett össze... Erre meg egyik barátnőm azt mondta, hogy: "aki hülye haljon meg... "

Barry Kent 2010.11.29. 09:19:52

@Zsu0805:
Volt neki némi igazsága :)

2010.11.29. 09:26:31

@Barry Kent:
A rózsaszín köd néha hülyeségekre sarkallja az embert. Én is voltam hülye, de azért ekkora címeres ökör mint ez a csaj...

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2010.11.29. 09:38:56

A pasi hazudik! Tapasztalatból mondom. Ne légy naív posztoló! Attól még, hogy nem nézed ki belőle simán megteszi. Ahogy Devil írta: alamuszi nyuszi nagyot ugrik! Ha már ilyenekkel lebukott, akkor még csak a jéghegy csúcsát látod. Meg van az az oldal még tuti. Soha nem fogom megérteni, hogy a férfiaknak miért van erre szükségük. És ráadaásul a legtöbb szégyenli is, ezért hazudik.

2010.11.29. 09:43:12

@Bundabandi:
Meg így bebukni? :) Eddig se gondoltam túl sokat a férfiak "titkoljuk el, hogy szeretőnk van/ megcsaltuk a párunkat" akcióikról, hát ezután se fogok. :) A pasik x százaléka arra van kódolva, hogy lebukjon. :)

dr. gernika 2010.11.29. 09:49:09

Hát pedig szerintem ez igenis így történt, ahogy a blogjában leírta, te meg, kutatómániás posztíró (ki a franc csekkolja a pasija internet-előzményeit és tudja fejből a könyvjelzőit "csak úgy"???), most jól beleringatod magad az ő és a saját hazugságaidba. Mert egyszerűen a saját önképeddel sem fér össze az, hogy így félreismertél valakit, hogy nem vetted észre, hogy mire képes. Márpedig egy nagyon alacsony pasi, ha jóképű is, kompenzál, mert az önértékelése is alacsony. A teste az utóbbi időben már nem olyan szuper, valszeg az önbizalma is csökkent már, és ezzel a kis kalanddal próbálta újraépíteni.
Az meg, hogy mindig neked ad igazat, iszonyat nagymértékű sunyiságra vall, kerüli a konfliktusokat, márpedig ha a saját véleményét nem meri felvállalni előtted, akkor egy ilyen baklövést gondolod, bevallana? Hazudik össze-vissza, hogy megtartson, te meg visszamész hozzá, mert jobb hazugságban együtt, mint az igazság ismeretében szakítani. Megérdemlitek egymást.

2010.11.29. 09:51:53

@Drága IV gernika:
Kemény, de jól összefoglaltad. :) *tapsvihar* :)

Father Justice (törölt) 2010.11.29. 09:54:13

Milyen szöveg, milyen csajozási módszer nem ment a személyiségéhez a srácnak? Ez konkrétan nem is derült ki. Azt meg végképp nem értem, hogy a nyílt, őszinte, érzékeny és becsületes férfiak miért ne csajozhatnának lazán, kötetlenül. Vagy ők éljenek szigorú önmegtartóztatásban, míg a - látszatra - nyílt, őszinte, érzékeny és becsületes nők masszívan sunáztatják magukat a hejjespaseekkal a családalapításig? Akkor persze kiválasztanának egy szimpatikus jelöltet a kolostor-katalógusból, mert azért apaszerepre mégsem egy kelekótya széltoló kéne. Nagyon dizni koncepció - kár, hogy az élet valamivel bonyolultabb a modern lányregényeknél. :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2010.11.29. 09:56:49

@Zsu0805: Igen. Olyanokon tudnak lebukni! :D Aztán persze próbálják kimagyarázni, de az már annyira szánalmas...

Nyáron voltam egy kerti sütögetésen. Beszélgettünk pár pohár tömény után a fiúkkal. Az egyik éppen most csalta meg a barátnőjét, a másik már túl van rajta és végül feleségül vette a barátnőt, akit csalt. Azt mondja az egyik: Én is megoldottam a dolgot. Az XY (barátnő) nem jött rá, nem is sejtett semmit. Mondtam neki: Te csak azt hiszed! A legtöbb nő megérzi az ilyet, hidd el. Azt mondta: kizárt dolog. Erre én: Mivel az egész cég tudta, gondolod, hogy Ő nem tudta? Szóval a pasik is elég naívak, ha azt hiszik, hogy nem jövünk rá.

Father Justice (törölt) 2010.11.29. 09:59:15

@Bundabandi: A nők meg elég sumákok, ha ennek ellenére is hozzájuk mennek.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.29. 10:02:04

@Bundabandi:

Akkor mi a faszért ment hozzá feleségül? Bosszúból? Anyagi okokból? Mert félt, hogy már senki nem venné el? :) Ha a csaj tudta, és ennek ellenére hozzáment, megalkuvó lett, és a csóka kezébe adta a sunázási licenszet, hogy bármikor újra megteheti, mert nincs retorzió.

2010.11.29. 10:02:36

@Father Justice ♋:
Most mért mondod h bonyolultabb a lányregényeknél? Ugyan... Én hiszek benne, hogy a srác pusztán sajnálatból találkozott a lánnyal. Pusztán szociális érzékenysége volt túl erős, és sajnálta szegény lánykát aki 0 önbecsüléssel tengette életét. A poszterfiúnk... vagyis inkább szőke hercegünk pedig látva a lány elkeseredettségét gondolta elviszi egyszer egy csodálatos randira, bókokkal tornássza fela lány egoját, és pusztán a lány mosolyára hajtott. A barátait is a posztban csak arra próbálta bíztatni, hogy ők is legyenek ugyanilyen jótét lelkek mint ő, és hívjanak el ők is 0 önbecsüléssel rendelkező lányokat randizni. Persze hátsó szándéka egyáltalán nem volt, és már megvette a gyűrűt a posztíronknak, mivel jönnek az ünnepek, és nincs is szebb dolog egy karácsonyi lánykérésnél. Ő teljes mértékben hűséges, pláne azután, hogy majdhogynem elvesztette élete legnagyobb kincsét, élete szerelmét. Mátol kezdve rá se fog nézni egyetlenegy nőre sem, csak a posztíronknak fog élni és a későbbiekben születendő gyerekeiknek. Majd 50 év múlva, mikor ráncosak lesznek nevetve gondolnak vissza erre az időre, és egy "milyen nemes cselekedet volt ez tőled drágám"-mal nyugtázzák a történteket.

Caddy 2010.11.29. 10:04:38

Na most akkor megtudtuk, hogy minden pasi nézeget malac képeket a neten. Ez is valami. :)
Ja, mert nem ment a személyiségéhez az ilyen fajta játék, a az más. Akkor mindent értek. :)

nosce 2010.11.29. 10:09:14

Szerintem meg az a blog tiszta fikció, a pasi az új regényének alapjait vetette sheetre :), az igazán és egyetlen gáz, hogy 0 komment figyelte a blogban a posztokat...

Caddy 2010.11.29. 10:11:27

@Father Justice ♋: dehogy bonyolultabb. Leengedem a hajam, a szőke herceg felmászik és boldogan élünk, mg meg nem halunk. :D És ne gyere nekem azzal, hogy a Télapó sem létezik, mert úgysem hiszek neked. :)

@Zsu0805: na hát te is a romantikusat nyomod ma. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2010.11.29. 10:12:28

@Kedves Nard: Sok nő azt hiszi, hogy ha elveszi a srác, akkor majd abbahagyja a sunázásokat más nőkkel. Szült neki két gyereket és azt hitte, ezzel sakkban tartja majd. Tévedett.

De én azt sem értem, hogy a srác minek vette el? Ha nem tud hűséges lenni, akkor minek kell valakinek az életét tönkretenni? Persze...tartalék lyuknak használja, ha éppen nincs más. És mivel elvette, így minden este ott lesz, ha hazaér. Viszont mindketten tudták, mit vállanak. Van aki tud így élni. Én nem tudnék! Nem hiszem el, hogy a nőt nem bántja a tudat, hogy a férje folyamatosan félrelép.

Father Justice (törölt) 2010.11.29. 10:12:34

@Zsu0805: :)

Értem a tréfát, de tréfán kívül is képbe került itt az önbecsülés egyből. Pedig a srácnak valószínűleg nincsenek önértékelési zavarai, ha a posztírót is "élőben" szedte fel. Igaz, ehhez nem ártana látni egy fotót a hölgyről is. :) Ha azt tapasztalná, hogy a kevésbé kigyúrt felsőteste miatt már nem annyira tapadnak rá a csajok, újra elkezdene gyúrni, nem pedig szomorkodva válogatna a szinten aluli Gizik közül online. Neki az is csak egy közeg, ahol összeszedhet nőket csakszexre, ha a tuc-tuc partykat nem kedveli, baráti körben meg nem akar kavarni.

nosce 2010.11.29. 10:14:39

@Bundabandi:
„Ahogy Devil írta: alamuszi nyuszi nagyot ugrik! Ha már ilyenekkel lebukott, akkor még csak a jéghegy csúcsát látod.”

ez jóó, és mi lenne a jéghegy törzse, ? talán pornó szájtja is van tele homevideokkal ? ráadásul meleg ? vagy mi ? :)

Caddy 2010.11.29. 10:16:05

@Bundabandi: azt hiszem mindent leírtál. Vannak akik megelégszenek azzal, hogy elvette őket valaki, szült neki gyereke(ke)t, aztán elélnek egymás mellett, így teljesítették, mind a társadalmi, mind a szülői elvárásokat. A pasik oldaláról meg mindig lesz hová hazamenni, a gyerekek is jó fejek, ennyi. És vannak azok akik meg nem ezt szeretnék. Ennyi. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.29. 10:17:35

"Nyílt, őszinte, érzékeny és becsületes embernek ismertem meg és a női megérzésem sem súgott mást."
Nem dolgom megkérdőjelezni az ítélőképességed, kedves posztíró, de felhívnám a figyelmedet arra, hogy aki úgy "próbálgatná" az embereket, mint egy boltban vásárolható bármilyen kütyüt, és még a felelősséget is áttolná rád (hiszen TE FÚJOD FEL az ártatlan dolgot), arra én nőimegérzésem inkább azt súgja, hogy érzéketlen.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2010.11.29. 10:22:42

@nosce: Pontosan. Pl: meg is csalta, vagy fent van valami társkeresőn és már 200 jelölése van. Esetleg pornózik is, egy kis plusz pénzért. Vagy masszázst vállal és pucér fotót rak fel magáról a hirdetésben. stb. stb. Olyanok derülnek ki...! A legszerényebbek csinálják a legdurvább dolgokat!

nosce 2010.11.29. 10:26:13

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
„becsületes embernek ismertem meg és a női megérzésem sem súgott más”
Azért itt felvetődik a filozófiai aspektus, hogy a megismerés és a női megérzés mennyire működik egymástól függetlenül, szerintem semennyire :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.29. 10:27:44

@Bundabandi:

Vagy lehet hogy rendőr, vagy jobb esetben bkv-s vagy mávos!

Rebelde 2010.11.29. 10:27:53

a fiúk malacok képeit nézegetik a neten???? ez nekem új, mindenesetre ha a szívkirályom gépén konnektororrúak seregét fedezném fel, lépnék gyorsan illetve értelmet nyerne az is, hogy miért hív állandóan kucukámnak...:)

nosce 2010.11.29. 10:28:59

@Bundabandi:
na de senki nem lehet tökéletes :)

Father Justice (törölt) 2010.11.29. 10:29:09

@Bundabandi: A kérdés pont az, hogy miért hiszi azt sok nő, hogy a gyerekkel garantáltan sakkban tudja majd tartani a faszit?
Én két épkézláb indokot tudok elképzelni, de ha kicsit is gondolkodnának, rájönnének, hogy egyikre sem lehet 100%-osan hagyatkozni. Sőt.

1) Azt hiszik, hogy még a faszmalac mentalitású férfiak is kötődnek érzelmileg a saját gyerekükhöz. Pedig ez nem szükségszerű: a férfiak jelentős része csak kipipálja a szaporodás feladatát, abban a tudatban, hogy a továbbörökített génállomány ellátásáról úgyis gondoskodik majd az anya. Ez utóbbi viszont 95%-ban így is van, így a fegyver sokszor fordítva sül el.

2) Gyerektartás? Ha jó munkája van a fickónak, nem nagyon fogja érdekelni, ha levonják a jövedelméből az összeget. Ha meg nem nagyon fűlik hozzá a foga, úgyis megoldja, hogy a bevétele nagyobb része feketén érkezzen, a papíron kevésből meg nem lehet túl sokat levonni.

Ha vannak további pontok is, amik csak a lasszózó nők fejében léteznek, azokat is megismerném, hátha azokban rejlik az igazi huncutság.

Rebelde 2010.11.29. 10:32:28

amúgy az mit jelent, hogy nagyon alacsony a srác? alacsonyabb a lánynál is? vagy egyformák? mert nem mindegy

indapass90210 2010.11.29. 10:33:01

ezt a hüjepicsát, jujj

Kham 2010.11.29. 10:33:43

"Minden fiú nézeget néha malac képeket : ) nincs abban semmi rossz" De nincs ám! Most ragadnám meg az alkalmat, hogy a férfiközönség elé tárjam malackép gyűjteményem legjobb darabjait:

1. Gruppen parti, két fekete között egy fehér:
agro.biodiver.se/wp-content/uploads/2009/10/teacup-pigs.jpg

2. Egy szőke a strandon:
www.utilitarianism.com/happy-pig.jpg

3. Nincs rá jobb szó: gang-bang a javából:
blog.zap2it.com/thedishrag/legacyimages/photos/uncategorized/2008/09/10/pigs_3.jpg

4. Tinicsajok. Lehet hogy ez súrolja a pedofília határát, mint Hamupipőke felmosáskor.
amyscookbook.files.wordpress.com/2010/11/pigs_at_pennywell_s.jpg

nosce 2010.11.29. 10:36:43

@Kedves Nard:
"Gnóm. 0-180ig."
jah, meg miniatür faasz, 0-20 cm-ig :)

Rebelde 2010.11.29. 10:37:19

@Father Justice ♋:

jaj már, a legtöbb ember családban, közösen szeretné felnevelni a gyerekét

vagy szerinted a legtöbb nő csak lasszózik meg sakkba tart? ugyan már

azt sem hiszem, hogy a legtöbb férfi csak a génállományát szeretné tovább örökíteni, aztán huss repül a másik virágra

indapass90210 2010.11.29. 10:37:35

@Kedves Nard: az semmi ahhoz képest, hogy már el is felejtettem az micsoda.

Rebelde 2010.11.29. 10:39:24

@Kham:

gondoltam, hogy téged megihletnek a malacok:))

2010.11.29. 10:40:50

@Bundabandi:
Pontosan ezaz. Egyes nők tudnak a megcsalásról mégis benne maradnak, mert az nekik kényelmes. Gyerek (és házasság) után nembiztos hogy akkora balhét kéne csapni egy ilyen miatt (reménykedjünk hogy csak randi volt), de azért így, hogy szinte semmi nem köti a sráchoz...

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.29. 10:41:33

@nosce: pl. mindkettő alapján szép nagyot lehet tévedni.:-)

dr. gernika 2010.11.29. 10:41:59

@Zsu0805: Ó, köszi-köszi. *hajlong*

@Kedves Nard: Mindketten tudjuk, ki az, aki velem igyekezett a lehető legnagyobb mértékben megcsalni a barátnőjét (már ameddig elengedtem), a csaj pontosan tudta, hogy velem kavar, minden jel erre mutatott, éppen csak konkrét bizonyítékai nem voltak. Mégis hagyta, hogy a pasi kidumálja, aztán hozzáment és már meg is terhesedett. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.29. 10:42:04

@nosce:

20+ cm-nél kezdődik a normál farokméret? Nem is tudtam :) De 180 alatti pasik (direkt nem férfit írtam) azért nem dekoratívak túlzottan. Egyiken sem lehet segíteni, az élet már csak ilyen.

indapass90210 2010.11.29. 10:42:13

@Zsu0805: mi a baj azzal, ha szereti valaki a változatosságot?

dr. gernika 2010.11.29. 10:47:21

@Zsu0805: Valamint, ha már most az elején ilyeneket csinál, mi lesz később, mikor már ráunt az asszonyra?

nosce 2010.11.29. 10:51:50

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
"mindkettő alapján szép nagyot lehet tévedni."

ahogy az egyik kukás mondta, tévedni pedig emberi dolog :)

Father Justice (törölt) 2010.11.29. 10:52:56

@Rebelde: Szó sincs róla, nem is állítottam, hogy a legtöbb nő meg férfi ilyen. De olyan jelentős arányban létezik a jelenség, hogy érthetetlen, miért próbálkoznak egyáltalán a nők "sakkban tartással" meg hasonló manőverekkel. A jellemtelen férfiak általában apaként sem változnak meg varázsütésre - azon morfondírozom, miért gondolja a nők egy része, hogy de, mindig. Attól, hogy ők családban, közösen akarják felnevelni a gyereket, a férfi még akarhat bármit, bárhogy.

2010.11.29. 10:53:44

@Caddy:
Ohhh persze, én az örök romantikus, a nagy szerelem híve és a sírig tartó szerelemé. :) Éljen a szerelem... :)

nosce 2010.11.29. 10:54:43

@Kedves Nard:
"De 180 alatti pasik.....Egyiken sem lehet segíteni, az élet már csak ilyen."

sípcsont eltör, aztán beletolnak 5-10 cm-t, csakhogy szép dekoratív legyen :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2010.11.29. 11:04:56

@Father Justice ♋: Talán azért mert ők is ilyen családban nőttek fel? Nekem pl: eszembe nem jutna. Van ahol/akinél divat így pasit fogni, de én boldogan szeretnék inkább élni, mint így. Van akinek a pénz a fontos, meg hogy legyen valaki. Aztán sír, hogy milyen szar neki, mert a férje leszarja magasról.

Kham 2010.11.29. 11:06:12

@Rebelde: Hát naná, utoljára ilyet hogy "malac képek" az általános iskola alsó tagozatában hallottam, a nyugdíjon túli, de még halálon inneni napközis tanárnénitől:)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.29. 11:07:12

Nekem egy ilyen alacsony palim volt. Egyfolytában kompenzált...:)
Szörnyű volt.

Amúgy meg minden pasi(és sok nő is) félrenéz/kúr stb. előbb-utóbb. Csak a nőn múlik,hogy mit hajlandó eltűrni, és mihez asszisztál.

2010.11.29. 11:14:22

@Father Justice ♋:
Nah igen, azért megnézném a csajt, de a pasit is. Viszont a blogra is kíváncsi lettem volna. Én abban a pillanatban word, copy a bejegyzések, és eltárol. :) Sőt akik rajtam kívül szerepelnek a bejegyzésekben azokat megkerestem volna és küldtem volna a linket a bejegyzett szöveggel. :)

2010.11.29. 11:16:04

@Dövan:
Nem a változatossággal van a baj, hanem a diszkréció hiányáról. Ha már félremegyek nem teszem ki a netre, ahol megtalálhatja a párom. :)

Father Justice (törölt) 2010.11.29. 11:16:34

@Bundabandi: Az elég szomorú, ha valaki nem tud elszakadni a rossz családi mintától. Viszont akinél a pénz felül tudja bírálni az összes többi szempontot, ritkán rinyál. (A pénzt leszivattyúzza a balekról, a további örömforrásokat megtalálja másutt.) A "csak hogy legyen valaki" kategóriába tartozók már sűrűbben sírnak, de a kapcsolatfüggőket valahogy sosem tudtam sajnálni.

2010.11.29. 11:19:09

@Drága IV gernika:
Ohhh akkor már nem azt fogja olvasni a posztoló, hogy "találkoztam a rozival. nagyon kedves aranyos lány. de én a gizit szretem és nem áll szándékomban elhagyni..." hanem... "a barátaim tanácsolták, hogy fő a változatosság és nekik bejött. kipróbáltam... ez a mici... sose gondoltam volna, hgoy ennyire jó lehet egy kecskével. sosem voltam híve az állatias szexnek, de állattal más kérdés. Azthiszem a legközelebb csirkével próbálom, az biztos szűkebb is mint egy kecske...azthiszem át kell értékelnem gizivel való kapcsolatomat... "

2010.11.29. 11:20:24

@alfonzina, a főnyomi:
Persze előbb-utóbb sokan félremennek, de néhányan ezt jól csinálják, és sose tudja meg az asszony/férj.

Father Justice (törölt) 2010.11.29. 11:25:07

@Zsu0805: A posztíró esetében kár ezt ennyire túlbonyolítani. 22 éves, valószínűleg nem akar sürgősen családot alapítani. Még csak együtt sem élnek a sráccal. A történtek után járjanak össze, érezzék jól egymást, ne követeljenek egymástól kizárólagosságot, és nem történik károsodás. Vagy ha ez derogál neki, kukázhatja Istvánt és megcsáklyázhat valaki mást kizárólagos állandóra.. de az meg sanszosan szinten aluli lesz, ezért előbb-utóbb ő fog félrekúrni mellőle. Eternal Classics - Volume 1. :)

Dr. Jula Watson 2010.11.29. 11:25:38

@Zsu0805: Szóval te azt vallod, amit nem tudsz az nem fáj? Pont ez az, ami a hazugságok legfőbb táptalaja.

2010.11.29. 11:28:33

@Father Justice ♋:
Az a gond, hogy ha a csaj vele marad csak "összejárásra" akkor idővel felejtve lesz a dolog és ugyanúgy beleringatja magát a mi egy pár vagyunk és a kizárolagosságot akar. De mint látjuk ez a srácnak nem megy. Vagy azért mert még fiatal és nem d-ott meg elég nőt (hajtja a vére), vagy azért, mert nem szerelmes a posztironkba.

2010.11.29. 11:31:46

@Dr. Jula Watson:
Nem feltétlenül azt vallom, hogy amiről nem tudok az nem fáj. Legalábbis ameddig gyerekek stb nincsen addig simán kidobom a srácot ha meglép egy ilyet, mivel nem köt hozzá semmi olyan ami visszafordíthatatlan. Viszont gyerekek mellett átgondolnám a dolgot. Nem tudom hogy döntenék, de ha már gyerekek mellett csal meg akkor intézze úgy, hogy se én se senki más ne tudja meg, és ne juthasson a fülembe. Tehát ne a szomszédlánnyal csaljon, hanem utazzon el valahova, véssen le valakit, aztán jöjjön haza. Bár nemtudhatom mit lépnék ha kiderülne. Annyit tudok, hogy ha most tenné meg egy pasim ajtót mutatnék, ha házasságban nemtudom. Bár elég heves vérmérséklet vagyok, lehet akkor is ajtót mutatnék...

Dr. Jula Watson 2010.11.29. 11:36:18

@Zsu0805: Nekem ezzel az a bajom, ha úgy csinálja, hogy te ne tudd meg, akkor nem te döntesz arról, hogy kidobod-e, vagy ennek ellenére vele maradsz, hanem ő dönt, te meg élsz tovább a hazug "boldogságban". Persze az egy döntés, ha kerek-perec megmondod neki, addig nem érdekel, mit csinál, amíg nem tudsz róla.

Rebelde 2010.11.29. 11:50:45

@Dr. Jula Watson:

bevallom én sem szeretnék tudni róla, ha már volt olyan szemét a másik, hogy megtegye és a nagy lelkifurkája miatt elmondja, felemelve a kezét, hogy megtettem bocsáss meg... hát nem, inkább szenvedjen csak ő, miért cipeljem még én is a terhét? ez nem így működik, nálam legalábbis
más kérdés ha megtudnám, akkor persze kalap kabát

a legtöbb esetben, aki csal és bevallja,azt hiszi ezzel valami magasztos tettet hajtott végre, és a bűne megbocsátható, illetve a másiknak meg kell bocsájtani, meg jönnek a mindenkinek jár még egy esély szöveggel, egy fenét...szóval főjön csak a saját levében
érdekes, sosem akkor éreznek kényszert a közlésre, mielőtt félrelépnek, hanem csakis utána:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.29. 11:51:05

@nosce:

Akkor a híresebb gnómok, mint pl Sarkozy meg az olasz kis minipöcs miért nem csináltatta meg? :) Mert kurvára nem így működik és alsóhangon is 10 év a rehab a műtét után. :)

indapass90210 2010.11.29. 11:54:01

@Dr. Jula Watson: de miért hamis boldogság, ha közben a csaj mindent megkap? Szeretetet, pornót, figyelmet.

Ha a pasi megmártogatja egy kicsit más csajokban is, neki azzal nem lesz kevesebb.

Dr. Jula Watson 2010.11.29. 11:55:03

@Rebelde: És vágynál erre a hamis, hazugságra épülő életre? Csak azért, hogy a másikat megbosszuld? Ez egy kicsit vissza is üt. Mert bár demagógnak hangzik, de minden kiderül. Előbb, vagy utóbb, de kiderül.

Dr. Jula Watson 2010.11.29. 11:56:22

@Dövan: Hamis, mert azt hiszi csak ő van. És olyan meg a legritkább esetben fordul elő, hogy a nő ilyenkor valóban mindent megkapjon, miközben a faszi félrejár.

Rebelde 2010.11.29. 11:58:58

@Dr. Jula Watson:

persze nem vágynék, de a másik kínját nem venném a nyakamba küzdjön csak vele ő, erről szól ez, és ez nem bosszú

azt vallom, hogy ne csaljon senki, mert ezt üt vissza, vagy fektessék le a játékszabályokat előre

Caddy 2010.11.29. 12:02:47

@Father Justice ♋: én akarok ilyet. :) Ezt hogy találtad el. :D:D:D Tudom is kinek kell szólni. :)

Na megtudtam, hogy 180cm alatt és 20cm farok méret alatt nem férfi a férfi. Ez a nap se volt hiába. :)
Jönv elem valaki kosármeccsre a hétvégén, legalább a magasság stimmt. :)

Dr. Jula Watson 2010.11.29. 12:05:16

@Rebelde: Az a baj, a csalónak a legkevésbé szokott kínja, meg lelkiismeretfurdalása lenni. A legtöbb amiatt, hogy mi van, ha kiderül.

Hurri Kán 2010.11.29. 12:09:59

Már megint ez a huncut női kíváncsiskodás :)

Amúgy nem értem: ha megbízik az emberében maradjon vele, ha nem, akkor ne. Mert ha nem bízik meg benne, onnantól úgyse fog működni a kapcsolat.

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.29. 12:16:12

@Dr. Jula Watson: semmi, a nők egymásnak esnek általában, csaló pedig elegánsan kivonul a küzdőtérről.:-)

Dr. Jula Watson 2010.11.29. 12:17:42

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Ez is igaz. :) És a végén még ő van felháborodva, hogy mi ez a cirkusz? :)

Caddy 2010.11.29. 12:17:50

@Dr. Jula Watson: most azért elképzeltem, hogy sorba állítom őket és egy vonalzóval megnézem melyik a férfi. :) Ehhh,persze a szeme színe meg a feneke kit érdekel. A méret a lényeg. :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2010.11.29. 12:25:09

@Dövan: Miért jó az, hogy vele van, ha egyszer kényszere van arra, hogy másba mártogassa??? Akkor ne tartson állandó barátnőt, hanem szálljon bibéről-bibére és vállalja fel. De nem! Az ilyen pasi a külvilág felé tart egy nőt (kirakatbábut), akivel "látszólag" minden tökéletes és csalja agyba-főbe. Jaj, hány ilyet ismerek!

Ne mondd nekem, hogy a barátnő ilyenkor mindent megkap! Mert pont azt nem kapja meg, amire a legjobban szüksége van. Hogy MEGBÍZHASSON a másikban! Kétlem, hogy ilyenkor van szeretet, meg figyelem. Ilyenkor csak az van, hogy van egy tartalék lyuk otthon, ami biztos. Kicsit nyalizunk neki aztán nincs gond, mellette meg lehet sunázni. Csak nekem ez a másik totális megalázása és semmibe vétele! Szimpla önzés!

Rebelde 2010.11.29. 12:26:34

@Dr. Jula Watson:

szerintem azért vannak, legtöbbjük nem oszkár díjas színész és nem is egy kifejezett pókerarc, akinek ilyenért nincs lelkiismeret furdalása az pszichopata, szeretni sem tud, ilyen kevesebb van azért:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.29. 12:29:10

@Bundabandi:

Ha nagyon kötözködni akarnék, akkor azt mondanám, hogy az nem önzés, hogy csak ő létezhet a fickó számára? :)

Dr. Jula Watson 2010.11.29. 12:32:58

@Caddy: Hiszen abban tartják a mojo-t :) Kár, hogy van sok 180 feletti aki a legkevésbé sem férfi :)

@Rebelde: Pedig a legtöbbjük nem azt bánja, hogy megtörtént, sokkal inkább csak a felelősségtől félnek, meg a következményektől. Aki vállalja a tettét, az bevallja, a sumákol az sokkal rosszabb. Mert nemcsak egyszer csal, hanem az utána jövő hazugságokkal is.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2010.11.29. 12:34:06

@Kedves Nard: Mondja a férfi! :P Az másfajta önzés! :)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.11.29. 12:35:10

Szasztok,

szerintem meg túl kevés az adat ahhoz, hogy pálcát törjek a srác felett. lehet a csaj dramatizálja a helyzetet - ha ki akarta volna deríteni a srác valós érzéseit, akkor nem támad rá az oldal miatt.
szépen olvasgathatta volna még, akár regisztrál és rákérdez erre-arra. de ez így már palacsinta. csak idő kérdése hogy a vezér hangya a lány agyában nem jut el a szakítás állapotába....:P

akkor az egyik közhely: "a bizalom olyan, mint a hegedű húrja. ha egyszer elszakad, hiába kötöd össze. mindig hamis hangot ad..."

indapass90210 2010.11.29. 12:36:50

@Bundabandi: de miért ne lehetne egy olyan eset, amikor megtalálod testi-lelki párodat, de néha azért unatkozol.

Ez a női kisajátítási vágy egy evolúciós hagyaték. Abból ered, hogy a hím ne csináljon más gyereket is, és ne kelljen osztozni a túlélést jelentő erőforrásokon. A hímeknek pedig az a feladata, hogy minél inkább biztosítsák a gének továbbörökítését.

Ebből mára annyi maradt, hogy a nő irígy, nem szereti megosztani a férfit másokkal, a férfinek pedig esze ágában sincs mindenhol gyereket csinálni, de mégis hajtja az ősi vágy.

Tehát effektíve a nők, a fogamzásgátló módszereknek hála, már semmit sem veszítenek, ha a férfi közben kipróbálgat más nőket is. Ugyanis az a lényegesen ritkább eset, amikor a szeretőért elhagyja valaki a feleségét. A szerető csak egy használati tárgy, semmi több.

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.29. 12:37:23

@Dövan: Mindent?:-) Zabigyerekeket, zaklatást, sumákolást, nemi betegséget pl.?:-) Minden körülményt te sem tudsz szabályozni.

2010.11.29. 12:38:20

@Dr. Jula Watson:
Én mindig is azt vallottam, hogy mindenki vállalja a saját tetteinek a következményeit, és mindenki a saját lelkiismeretével számoljon el.

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.29. 12:42:06

@Dövan: "A szerető csak egy használati tárgy, semmi több."
Egy ember használati tárgy?

Hurri Kán 2010.11.29. 12:43:40

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Háát...

Én jártam úgy, hogy szórakázóhelyre megérkeztem a frissen akvirált prédával, az előző, aki kb. egy hónapig le se szarta a fejem, mikor látta hogy mi van persze egyből megjelent:

bemutattam őket egymásnak, majd kimentem WC-re.

Új barátnőm csak annyit mondott nekem: ha hozzád ér, megtépem :DD

indapass90210 2010.11.29. 12:45:51

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: így van, a szerető kb. egy eldobható fényképezőgép szintjét üti meg a legtöbb esetben.

Ezt kár is tagadni. Sőt, még a régi nagy szerelmek is egy eszközzé degradálódnak.

Elvégre mivel is lehetne magyarázni, hogy azok, akik valamikor mindent megosztottak, egy nap már le sem szarják egymást, a tök mindegy, hogy él-e vagy hal szintig.

Dr. Jula Watson 2010.11.29. 12:46:37

@Dövan: És mi a helyzet a férfi tulajdonosi érzéseivel? Hogy az ő nője bizony ne kalandozgasson jobbra-balra? :)

indapass90210 2010.11.29. 12:50:21

@Dr. Jula Watson: nem is értem a kérdést, a nők mindig hűségesek!

2010.11.29. 12:51:32

@Dövan:
Ha...haha...hahahahahahahahahaha :)

Dr. Jula Watson 2010.11.29. 12:54:53

@Dövan: Persze, hogy azok! Csak néha nekik is kell a csúcsgép mellé egy egyszerhasználható eldobhatós. :)

Hurri Kán 2010.11.29. 12:56:26

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Elvégre két felnőtt nőtől elvárható, hogy normális módon megbeszéljék a dolgot, nem? Meg útközben ittam egy bátorító italt is mivel azért 100%-ban nem voltam biztos a végkimenetelt illetően :DDD

Dr. Jula Watson 2010.11.29. 12:57:19

@gyvy: és hány nőt fűztél adddig a pultnál? :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2010.11.29. 13:02:40

@Dövan: Először is. Ha megtalálod testi-lelki párod, akkor nem unatkozol. Ha mégis, akkor nem testi-lelki párod. PONT

Másodszor. Nekem az evolúciós hagyatékról speciel a férfi agy jut eszembe, és az hogy miért is található lejjebb a testben, mint a női agy. :P Ez mindent megmagyaráz! Azt is, hogy miért érzel kényszert az állandó sunázásra és azt is, hogy miként lehet szabályozni a viselkedésedet a sunázás megvonásával és minőségének változtatásával.

"Tehát effektíve a nők, a fogamzásgátló módszereknek hála, már semmit sem veszítenek, ha a férfi közben kipróbálgat más nőket is."

Ez meg no comment! Nemi betegségről hallottál-e? Érzelmekről hallottál-e? A nő nem férfi, másképpen gondolkodik! Ami neked "semmit sem veszít" az másiknak nagyon tud ám fájni!

Hurri Kán 2010.11.29. 13:10:57

@Caddy: Ilyen esetben csak páratlan számú colstokot illik ajándékba vinni?

tőzegmalac 2010.11.29. 13:14:01

@Zsu0805: látom meg lett a mikulásvirág:)

Dr. Jula Watson 2010.11.29. 13:14:56

@gyvy: de a színkódra is figyelni kell ám!:)

Hurri Kán 2010.11.29. 13:16:20

@Dr. Jula Watson: Értem. Nehogy félreértelmezhető legyen a dolog .

tőzegmalac 2010.11.29. 13:23:56

@Rebelde: na és mi van akkor, ha ő jelöli ki, hogy kivel kell megcsalnom?

tőzegmalac 2010.11.29. 13:26:18

@Zsu0805: vaksi béka vagyok, nem látok semmit:)

Dr. Jula Watson 2010.11.29. 13:32:14

@gyvy: Most képzeld el, ha véletlenül sárga mérőszalagot adnál.. Vagy a merev colstock helyett egy puha, tartásnélküli centi-szalagot. :)

Hurri Kán 2010.11.29. 13:33:21

@Dr. Jula Watson: de ugye ha zöld színű colstokot adok az nem félreérthető? :DDD

Dr. Jula Watson 2010.11.29. 13:37:34

@gyvy: attól függ, hogy centiben, vagy col-ban van rajta a méretezés :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.29. 13:37:46

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

Sajnos az. Te is az vagy a munkahelyeden, a TB-nél és mindenhol. Egy potenciális rabszolga, egy tárgy, egy record az AS400ban. Én is, még az adatbázis kezelői is.

Hurri Kán 2010.11.29. 13:39:25

@Dr. Jula Watson:
Hol lehet a colstok-etikettnek pontosan utána nézni?
Nem szeretném ha egyszer egy ígéretesen induló kapcsolat emiatt futna zátonyra. :D

Dr. Jula Watson 2010.11.29. 13:40:56

@gyvy: Ó, hát erre rá kell érezni. Látnod kell a szeméből, hogy ő most melyikre is vágyik. :)

2010.11.29. 13:45:23

@kabátnyúl:
béka? a herceg szerepére hajtasz? :)

tőzegmalac 2010.11.29. 14:02:34

@Zsu0805: szerepére?:D
nem színészkedek

2010.11.29. 14:03:42

@kabátnyúl:
:) Akkor maradsz az egyszerű polgár. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.29. 14:05:25

@Kedves Nard: lehetséges - de ez Nyomiországban másképp van.:-)

tőzegmalac 2010.11.29. 14:07:41

@Zsu0805: ahhoz értek a legjobban:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.29. 14:11:18

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

Nyomiországban a nyomik gyakorolják a végrehajtó hatalmat? :) Mert tök nyomi ez az ország amúgy is :) Meg a vezetőség is nyomi!

indapass90210 2010.11.29. 14:55:55

@Bundabandi: a nemi betegségekre jó a gumi. Az érzelmek persze fontosak, hiszen csak azok az emberek dugnak, akik szeretnek dugni.

Niobe 2010.11.29. 15:08:21

Ez azért milyen már... "persze, tuti csak kamuzott". Ehh. Bár, ha van esze a srácnak, és igaz volt a randi, akkor jóeséllyel legközelebb nem lesz ennyire könnyelmű, hogy elől hagyja. A posztíró meg reménykedjen, hogy kamu volt. Elvégre a kardhal először, a reményhal meg utoljára... :) Átverni meg azt lehet, aki hagyja magát.

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.29. 16:26:47

@Kedves Nard: ott ez úgy van, hogy az emberek nem szarnak egymás fejére.:-)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.29. 16:37:00

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

Nem tudom hol élsz, de odaköltöznék, bár én nem vagyok nyomi! :)

Peetee 2010.11.29. 16:38:23

Hagyd el, mert addig úgysem fogsz megnyugodni, mert NŐ vagy.
Aztán barátkozz össze egy féligkigyúrt, féligkopasz, féligszimpatikus figurával ,aki néha kioszt 1-2pofont, és akkor majd évekig fújhatod a barátőidnek ,hogy áááááááá, már régen kiléptem volna ebből a kapcsolatból ,de izé-hozé....mert NŐ vagy.
Akit meg kellene becsülni ,ezt semmire sem becsülitek, aki meg egy rohadék az mellett kiálltok évekig!!!!
Taps-taps-taps

phaszfej2 2010.11.29. 16:43:12

Van olyan pornó, ahol terhes nőt éppen szülés közben tosznak szájba és seggbe és esetleg a félig újszülött is kap a jóból? Pl. egy prenatális bukkake.

tobias2 2010.11.29. 16:59:48

A családnevet is nagybetűvel kell írni. Így: "Legyen István a neve"

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.29. 17:03:11

@SciNuBob -I hear you, mon!-:

Egyes arab országokban ezek tényleg disznó képek! :D

kvadrillio 2010.11.29. 17:06:53

ja. felfújod.

...mer mikor jáccon a zember, ha nem most...:)

kvadrillio 2010.11.29. 17:09:27

@phaszfej2: ...én olyat láttam most, hogy szarás közben nyomnak bele a WC-be a szájáig.....valakit...:)

SciNu 2010.11.29. 17:21:35

@Kedves Nard: A gyerekek meg titokban nézik a neten. Ha a szülők rájuk nyitnak, akkor gyors elindítanak egy pornót, hogy ne bukjanak le :D

tuono 2010.11.29. 17:33:51

Megszüntette az oldalt, nem? akkor mi a gond?! Bizonyítja, hogy 2 éve összehordott szarságok nem érnek annyit, mint a kapcsolatotok. Irány előre. Ami a múltban volt, ha volt egyáltalán valami, azt meg megbánta. Ne kombinálj...

exter69 · http://sexopoly.tarhely.biz 2010.11.29. 17:36:15

nézegeted az előzményeit? fejből tudod a könyvjelzőit? Titeket egymásnak teremtett a sors :)

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.11.29. 17:46:53

Amelyik férfi nem dug félre, az buzi.

Sajnos ezt (is) le kell nyelni.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.11.29. 18:06:57

@Kedves Nard: Vagy csak még nem jött el az ideje.

Vagy az asszony ismeri a nickedet...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.11.29. 18:22:13

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Akkor büszkén vallom, hogy buzi vagyok!
(amúgy a buzi az nem férfival csalja a nőjét?)

2010.11.29. 18:29:18

@Kedves Nard:

ez meg nem garantalja a husegedet :D

phaszfej 2010.11.29. 18:37:56

Az a buzi, aki a nőjével marad, ha félrekefél.

phaszfej 2010.11.29. 18:39:16

Az mp3 úgy viszonyul a zenéhez, mint a kúrás a pornófilmhez.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.11.29. 18:39:24

@Zabalint: Akkor hívd magad papucsnak, metroszexuálisnak, puha pöcsnek, stb. nekem mindegy. Előbb-utóbb beleakad a farok más pinába is..

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.11.29. 18:42:41

@phaszfej: Nomen est omen. De gondolom párszor ezt mondták már.. :))

Megint szép nagyot akartál mondani és faszság lett belőle.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.11.29. 19:20:17

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Annyi a valóságmagja annak amit mondasz, hogy minden férfi fantáziájában ott van az, hogy de jó lenne félrekúrni, meg akkor is elgondolkodik ilyenen, ha egy jó puncit meglát. De az is, hogy megölje a számára ellenszenves embert. Mégsem jut el a legtöbb ember a gyilkosságig, félrekúrásig azért többen, de abban sem mindenki.

Metroszexuális? Ez még abszurdabb rólam, mint a buzi :-)

deflorator 2010.11.29. 19:46:40

Néha megbotlik az ember, de nem kell az ilyet nagydobra verni.

deflorator 2010.11.29. 19:49:51

@Caddy: Mindenki arra büszke, amije van neki. El se hinnéd, de van aki a nagy hasat tekintélyt parancsolónak, férfiasnak tartja :)

Kytia 2010.11.29. 20:53:34

Én nem fogadnám vissza. Többé nincs bizalom, felesleges nyűglődni. Ugye nem gondolod, hogy attól még nem ismerkedik, hogy nem posztolja ki a nagyvilágnak?

"Vitázni vele nem lehet, mindent rám hagy, hogy nekem van igazam, még akkor is, ha nincs."

Magyarán szarik az egészre, csak hamarabb szabaduljon.

deflorator 2010.11.29. 21:18:58

"Vitázni vele nem lehet, mindent rám hagy, hogy nekem van igazam, még akkor is, ha nincs."

Két dolog.
1. Ha a posztoló tudja, hogy nincs igaza, akkor miért vitatkozik?
2. Ráhagyni a másikra nem elvtelenség, hanem művészet. Ha valaki mindig úgy érzi, hogy neki lett igaza, akkor valószínű, hogy okosan lett manipulálva.

Father Justice (törölt) 2010.11.29. 21:23:19

@Kytia: Ha jól értelmezem az első bekezdést, már azelőtt ráhagyott mindent a nőre, mielőtt lebukott volna. Ennek meg feltehetően az az oka, hogy nem igazán mozgatta meg a lány, ráadásul minden ujjára kap 10 hasonló Gizit, ha akar. Ha tényleges érzelmek nincsenek jelen, ez sosem mellékes körülmény. (Nem-nem: az, hogy István dögös volt mint egy sztár és "már-már túl simán ment minden", még nem szerelem. Inkább az egyirányú, rózsaszín ködbe burkolózó Medúza utca sejlik fel így hirtelen.) Persze amikor a lebukásakor a csaj szakítani akart, egyből elkezdett pedálozni: sértette volna az önérzetét, ha életében először őt dobják és nem ő kukázhat. A bizalmi résszel viszont egyetértek: a posztíró vagy beletörődik, hogy itt bizony folyamatosan küzdenie kell az elsőségért keményen, vagy kereshet egy one-woman Lajoskát magának. :)

lolperec 2010.11.29. 22:40:09

nincs annál életveszélyesebb, mint amikor nők unatkoznak..
süti beállítások módosítása