Egyre több fellépése lett, egyre többet volt távol, egyre többször töltöttem egyedül otthon a hétvégéket.... és a hétköznapokat is. Volt, hogy 2 napig nem tudtam róla, mert partizott. Kezdtem besokallni. Próbáltam vele erről beszélni, hogy egy icipicit töltsünk több időt egymással. Néha sikerült, néha nem. A végére borzasztó feszült lett a kapcsolatunk. Hatalmasakat veszekedtünk, többször elköltöztem. Nagyon szerettük egymást és a mai napig azt vallom, hogy ő ismer a legjobban, de nem ment a közös élet. Megmondta, hogy 30+-os életkora ellenére nem fog megállapodni, nem fog a heti 5 buliból lejjebb adni.

Tavaly szétköltöztünk. Volt nagy sírás-rívás, de ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Utána jött egy újabb srác. Ellentéte a zenésznek. Megbízható, komoly munkával, jó távlati célokkal. Tetszett benne a stabilitás, a megbízhatóság. Hogy nem voltak anyagi gondjai. Az előző srácnál nem kis anyagi gondjaink voltak, mert ő kijelentette, hogy nem megy el dolgozni, zenéből, partikból meg nem megy messze az ember. Legalábbis ő nem ment.

Pár hónap után összeköltöztem az új sráccal. Megmondom őszintén, hogy először nem voltam szerelmes. De olyan szinten szeretett, annyira odaadó volt, hogy gondoltam adok neki egy esélyt. Kezdtem megszeretni, sőt szeretem is. Mert olyan ember ő, akiről minden lány álmodik. Rendes, megbízható, segít otthon, van két macskánk, nagyon családcentrikus, tervez velem, amire mindig is vágytam. Minden szép és jó (volt).

És most jön a csavar.

2 hete el kellett utaznia külföldre, 1 hétre. Üzleti út. Sokat utazik, de neten folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, szóval nem járok úgy, mint az előző srácnál. Van egy nagyon kedves fiú ismerősöm, akit több éve ismertem meg, amikor még a zenész fiúval voltam. Munka kapcsán találkoztunk, első perctől fogva szimpi volt. Sokat beszélgettünk, éreztem, hogy bejövök neki, de akkoriban mindketten foglaltak voltunk, így nem alakult sehogy a dolog. Azóta munkahelyet váltott. Sokat cseteltünk egy közösségi oldalon, de csak amolyan "heló, mizu? semmi extra, megvagyok" szinten.

Mesélte pár hónapja, hogy szétmentek a barátnőjével. Nem ment a dolog, satöbbi. Egyre többet beszélgettünk, próbáltam vigasztalni.

Aztán mikor elutazott a párom, egyik este cseteltünk és szóba került, hogy élőben is beszélhetnénk már, mert rég találkoztunk. Meg is beszéltünk egy kiskocsmát, nekiálltunk beszélgetni, sörözgetni. Nem volt semmi extra, megbeszéltük, hogy kivel mi van, ilyenek. Közben egyre csak szaporodtak az üres sörösüvegek körülöttünk, majd lassan kezdett bezárni a hely. Mivel már kicsit "jól" voltunk és még amúgy is beszélgetni akartunk vettünk még pár sört és felmentünk hozzá, mert a közelben lakott. Folytattuk a dumálást, iszogattunk, majd elkezdtünk nézni egy filmet. A helyzet egyre melegebb lett, megsimogatott, megölelt, elcsattant pár csók is. Szerencsére észnél voltam, nem történt komolyabb dolog, de elkezdtünk beszélgetni kettőnkről. Bevallotta, hogy első perctől kezdve bejövök neki és tudja, hogy nagyon jól meglennénk. Én is elmondtam, hogy vonzódom hozzá, nagyon tetszik. Mivel nem akartam komplikálni a dolgot, hazamentem. Másnap beszélgettünk, mondta, hogy nem szokott ilyet, de nagyon tetszem neki. Konkrétan arról nem beszéltünk, hogy most ő mit is akar, csak, hogy tetszem neki régóta. Nagyon boldog voltam, de iszonyú rosszul is éreztem magam. Egyfelől kell nekem ez a srác. Aki megint egy zenész! Tudom mivel jár, egyszer már beletört a bicskám, de ő más, mint az előző. De mi van, ha nem? Másfelől meg ott van a párom, aki imád és odavan értem és mellette klassz életem van, max. egy kicsit unalmas :P Mai napig csetelünk a zenésszel... De nem mertük szóba hozni, hogy akkor most mi legyen... Nem tudom, mit akarok. Segítsetek! Válasszam a megbízhatót, aki imád, szeret, elvisel, vagy válasszam az izgalmasabbat, a művészt, akit évek óta kinéztem magamnak? Köszönöm.