Megtaláltam a lány önbizalmát

2011. december 09. 07:36 - Panni CsP

Hepi sztorival zárjuk a hetet: a rövid távú e-mailezést követően a lány csak vonakodva küld magáról fotót, azon sem látszik semmi. Végül a fiú találkozik vele, és örömmel veszi, hogy a randira nem egy meglepetés rém állít be. Levélírónk azon filozofál, vajon a reklámok vagy a szigorú szülők felelősek a csajok önbizalmának fonnyadásáért?

 

Megismerkedtem nem rég egy nagyon érdekes lánnyal. Pontosabban, maga az egész szituáció érdekes. Én 22 éves vagyok, a lány szintén ennyi. Mivel régóta nem jártam már egyik randi chat-en sem, most rászántam magam. Hamarosan beszélgetni kezdtem egy lánnyal. Persze, akkor még nem tudhattam, hogy valóban lány-e és milyen, így abból kellett kiindulnom, amit állított magáról. Levelezni kezdtünk. Hetekig tartott. A képcsere témát mindig kerülte valahogy: nem mondott se igent, se nemet, pusztán nem reagált rá, amikor felvetettem neki, hogy „én küldök magamról, és nem baj, ha ő is.”

Végül csak én küldtem. Lassan felvezettem, hogy ideje randizni. Erre válasz helyett elküldte a képét, azzal a szöveggel, hogy ne várjak sokat, átlagos lány, nem díva. Írtam neki, hogy ne hülyéskedjen, nem akarok dívát, átlagos srác vagyok. Nagyon homályos fotókat küldött, félig háttal állt, alig láttam belőle valamit, egy keveset a profiljából. Mindegy, megenni nem fog, akárhogy is néz ki. Találkoztunk. Egy teljesen normális, és nagyon szép lány jött oda. Sőt, az egyik legszebb, akivel valaha is dolgom volt. Eleinte nem sokat beszélt, nehezen nyílt meg, végül feloldódott és már nagyon jó volt vele dumálni. A randevú után 1 napig semmi. Nagyon aggódtam, hogy ennyi volt. Másnap reggel írt, hogy reméli, még találkozunk. Nem tudom, miért várt ennyit, de lehet, hogy csak én látom abnormálisnak ezt az időt. Persze nem azt vártam, hogy rögtön a nyakamba ugrik és irány az ágy. Én azért nem kerestem, mert egy ilyen törékeny önbizalmú lány hátha rohanásnak érzi, ha a randi után 2 órával már túl vagyok a tizedik neki lőtt sms-nek. De ő jelentkezett. Készülünk a következő találkozóra. Itt tartunk most. Sokat gondolkoztam ezen a lányon. Ha valakinek kisebbrendűségi komplexusa vagy krónikus önbizalomhiánya van, ok nélkül, ott általában a szigorú szülők vagy egy szemét ex-pasi áll a háttérben. Nála még nem tudom, melyik. De annak örülök, hogy megtaláltam egy lány önbizalmát, és tréningeztem a magamét. A reklámok arra ösztönzik a nőket, hogy menjenek szembe a természetükkel és öltözzenek, viselkedjenek ribancosan, mert az a divat. Ugyanezen reklámok a pasikkal meg azt hitetik el, hogy érdemesebb ribancosabb nőkkel ismerkedni.

 
887 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr653449814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fumerin 2011.12.10. 21:22:49

@koktélsáska: Ijjen hidegben?
Meg nem kardozunk, nekünk nincs ojjan :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.10. 21:24:19

@fumerin: Hajj. Ne is mond... Borzalom mit művelnek! :)

(bár asszem tudod...)

fumerin 2011.12.10. 21:24:55

Egyébként nem is értem a kölköket...szoptatás után alvás minimum dukálna. :D

_Ω_ 2011.12.10. 21:45:24

@Picicsibe a szexistennő: Igazából eddig még nem ért ide az e-mailed... Biztos jó címre küldted? Véletlen nem a szomszéd Sári néninek? :P
Mondjuk a freemail szokott vacakolni, akár fél napot is késhet a levél, de a blog.hu értesítők közben szépen érkeznek...

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.10. 21:48:33

@_Ω_: Ó! Biztos. Arra küldtem, amin írtál nekem. Próbáljam meg még1x? Vagy majd megérkezik?

A gmail sokkal jobb. Az nem szokott vacakolni. Csinálj olyat. (bár ezt pont én mondom neked. biztos tudod.)

fumerin 2011.12.10. 21:50:35

@gyvy: Nem, csak érdeklődő :D

@koktélsáska: Nem árt, de becserélném akkor is...ööö...sörre :D

fumerin 2011.12.10. 21:55:58

@gyvy: Khmmm...hírérték? :D

fumerin 2011.12.10. 22:02:16

@koktélsáska: Más opciót javasolnék akkor ;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.10. 22:02:30

@koktélsáska: Én mondjam meg? Én csak azt tudnám mondani, ami nekem teccik. De nem minden nőnek az teccik, szóval... :)

Joe69 2011.12.10. 22:10:54

@Picicsibe a szexistennő:
Megint személyeskedsz. Amikor egy csaj ilyen típusú filozofálgatást vált ki egy pasiból.akkor erről van szó, amit írtam. Amit nem tudunk-merünk-akarunk megközelíteni , arról azt hisszük .súlyos titka van, és mi fel akarjuk oldozni a lelki teher alól. És aminek titkot tulajdonítunk, azt izgalmasnak, érdekesnek tartjuk, és fel akarjuk tárni. Hát a nagy ló-..aszt, csajszikám így szelektálja a pasikat, ennyi. Amúgy semmi rossz nincs ebben.

pretty kitty 2011.12.10. 22:12:54

@JOKKA21: @"Megkérhetlek, hogy ne pösén írj te tini plázapuni?:)"

Megkelni szok mindenle meg lehet, akal alla isz megkelhecc h copjalak le. Dejez nem jelenti jaszt h teljesziteni jisz fogooom! :P Hihihiiiiii :))))

Hurri Kán 2011.12.10. 22:17:00

@Joe69:
A csaj vagy szelektál, vagy sem. De hogy a posztoló egy csődtömeg, az is szinte biztos.

pretty kitty 2011.12.10. 22:17:51

@Picicsibe a szexistennő: "Bocsi. Eddig az jött le, h mindig mással kefélsz. Most akkor mégsenem? :)
Mert ha igen, mi a francnak számít, h milyen világnézeteket vall, vagy milyen könyveket olvas, ha olvas egyáltalán?! Toszni tudhat jól, bármilyen ember is ő. Orgazmus után meg megy a kukába, nem?"

Edleszt nem feltetlenul med a kukaba, ha jo volt vele akkol johet a kovetkezo meneeet :)) Maszleszt meg olgazmusz akkol lecc ha nedvesz a szuncim, nedvesz meg akkol lecc ha elcabitottaaaaak :DD

BARI 2011.12.10. 22:19:57

www.youtube.com/watch?v=lP7oEDZ4raU

Parov Stelar - Promises (feat. Klaus Hainy)

pretty kitty 2011.12.10. 22:23:40

@Picicsibe a szexistennő: "De szerintem itt csak kevesen "szeretnek", pont ezért. :)"

Aszt ude tudod h en naon cejetlek, novelkem? <3 <3 <3 :DDD

tőzegmalac 2011.12.10. 22:25:11

@fumerin: no akkor javasoljál... :)

@Picicsibe a szexistennő: attól még mondhatod, hogy neked mi tetszik:)

fumerin 2011.12.10. 22:29:51

@koktélsáska: Nem vagyok én javasasszony :D Még gömböm senincs :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.10. 22:32:53

@Joe69: Megint? Mert még mikor?
Nem akartam, csak ez most így sikerült, mert minden kommented olvasása után ez jut eszembe.

Soha nem azt mondom, h nincs olyan nő, amit te leírsz. De h ennyi "ismertetésből" rögtön ilyen elméleteket kreálsz...
Na, mindegy!

Remélem nem bántottalak meg, mert nem volt célom.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.10. 22:40:17

@Kiszlanyocka: És az elcsábításnak nálad része a séta. Jó hosszú előjáték kell neked. :D

Értelek, csak ez mégsemnem olyan ribis. ;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.10. 23:02:40

@koktélsáska:
Hátő...
-Csupasz mellkas (nem gyantázott, alapból. eddig még csak ilyen pasikkal volt dolgom. az ilyenek tetszenek, vagy nemtom). Lehet nyalogatni, csókolgatni.
-Hónalj szőrös, de rendezett (géppel rövidebbre vágva, nem kell oda szőrcsomó, de csupasz semnem).
-Szakáll, bajusz nem. Borosta teccik, de szex közben szúr, szóval inkább nem.
-Farok körül, mint a hónalj, rövidebb.
-Here borotvált (úgy jó nyalogatni. selymes a bőr.)
Minden más normális. A köldök és a fasz közötti szőrt imádom, tök izgató. Út a faszhoz... Azt leszedni nagy hiba!!! :D

tőzegmalac 2011.12.10. 23:26:13

@Picicsibe a szexistennő: ekkora előjátékkal meg majd töketlennek titulálja:D ott volt az hosszú séta a sötét parkban és nem vágta be keményen... :)

pretty kitty 2011.12.11. 00:03:30

@koktélsáska: Ha mal nyulkalok a laba koze jesz o akkol sze kapcol akkol tenyleg toketlen. De amud jojjon cak az eloateeeek, en cejetem :DD

tőzegmalac 2011.12.11. 00:08:48

@Picicsibe a szexistennő: a parkban amíg @Kiszlanyocka: sétál:) aztán beszáll ő is:)

tőzegmalac 2011.12.11. 00:35:29

@Picicsibe a szexistennő: nem szereted a tülekedést?;)
a stáb csak figyeljen a munkájára:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.11. 00:38:24

@koktélsáska: Nem szeretek osztozkodni. De azt hagyom, h más rajtam osztozkodjon. ;)

tőzegmalac 2011.12.11. 01:06:06

@Picicsibe a szexistennő: várjanak a sorukra:)
@Kiszlanyocka: futtok még egy kört Bélukával:P

Αphelion 2011.12.11. 02:14:04

@Kiszlanyocka:

Cum letz be partnerz tonite little chick
Life is hard and so is my dick

pretty kitty 2011.12.11. 02:19:29

@Aphelion: Co jol afolin tu fak mi Niga Boy? Vaj decc lili najc av ju! Ju liolajz ju hef tu flaj al ovol di Etlentik tu fak mi? Dec co lomentik, aj kenat imedzin a bedol folplej den cinking jol in o plejn fol ovol tvelv auolz flajin tu mi co juk ken fak mi! :D

JOKKA21 2011.12.11. 04:14:31

@Kiszlanyocka: Sujnám a foszód.:) Beséj pösén, cak nehod a tanájok logopéduszhoz videnek.

@Dövan: Nem lesz szerelem, azt meghagyom a többi férfinak, akik még nem jöttek rá, hogy milyenek a nők.:)

@"Zsu": Pedig örültem volna, ha dominám lennél, Picicsibe már az.:D

JOKKA21 2011.12.11. 04:15:44

@Kiszlanyocka: @Aphelion: Jól elbeszélgetsz magaddal.Ha már inglisül nyomod, láv mi bébi & tács mi.:D

BARI 2011.12.11. 07:04:08

Santana - Smooth (feat. Rob Thomas)

www.youtube.com/watch?v=MXp413NynFk

KVCG mellé. :D

BARI 2011.12.11. 07:27:15

www.youtube.com/watch?v=Jz1dRWaovuY

Wiley ft Emeli Sande - Never Be Your Woman (Herve Re-work)

BARI 2011.12.11. 07:34:58

-Jó napot 10 doboz óvszert kérnék.
-Zacskót kér hozzá?
-Nem köszönöm, szép a lány.

:D

BARI 2011.12.11. 07:55:29

Aki ma megpróbálja elrontani a jó kedvemet azt különös kegyetlenséggel fogom hírtelen és váratlanul megpofozni és/vagy felrúgni. :D

www.youtube.com/watch?v=Ogpmw20yOSg

Caro Emerald - A Night Like This [Official Video] HQ

kiraaaaa 2011.12.11. 08:02:10

Férfi:
- Hmmm, Édesem, mi lenne, ha ma este pozitúrát váltanánk?
Nő:
- Jó. Akkor te állj a mosogató mellé, én meg majd a kanapéra ülök és fingok.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.11. 11:57:37

@JOKKA21: Tessék Jokkamokka. Őt szereted. Tudtommal a cici, és a szája már nem az eredeteti, de azé' tecceni fog! ;)

m.icydk.com/2011/12/09/here-it-is-lindsay-lohans-playboy-spread-leaks-online/

2011.12.11. 12:13:11

@JOKKA21:
"@Dövan: Nem lesz szerelem, azt meghagyom a többi férfinak, akik még nem jöttek rá, hogy milyenek a nők.:)

@"Zsu": Pedig örültem volna, ha dominám lennél, Picicsibe már az.:D "

Még belém se Jokki???? :) :)
Minek neked két domina?

indapass90210 2011.12.11. 12:45:00

@JOKKA21: "Nem lesz szerelem, azt meghagyom a többi férfinak, akik még nem jöttek rá, hogy milyenek a nők.:)"

A többi férfi viszont rájött, hogy mije van a nőknek.

pretty kitty 2011.12.11. 12:54:51

@Picicsibe a szexistennő: Neki jen isz megpucilgatnam a haszackajat meg eljaccadoznek a ciciejivel :D

pretty kitty 2011.12.11. 13:19:17

@JOKKA21: Jah boc neked nem isz valacoltam. Mien udvalijatlan vadok. :) Coval az a helyzet h te naon alanyosz vad de nem mukodne.

tőzegmalac 2011.12.11. 13:37:13

@Kiszlanyocka: Ödönke még mindig a parkban?:D

pretty kitty 2011.12.11. 13:40:21

@koktélsáska: Kozbe mal lepalkoltunk a haza jelott :)) Gumit o colgaltatta. Naon lovagijasz ed pasziii ^_^ :)))

Αphelion 2011.12.11. 17:52:01

Yo Boodapesht, here I cum! Leest Ferunce Internashunal Airport, wow.

pretty kitty 2011.12.11. 18:02:54

@Aphelion: Vi lokolz dzasz kal it Felihed. Velkam tu Hangoli, Nigga Boy! :)) Al cend ju maj odlecc in a PM. Icc a bit faldol aut flom Budapeszt, bat jul get hil in obaut an auol.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.11. 19:11:21

@Kiszlanyocka: Ja, biztos nem kamu. Mert am olyan baromi nehéz kitörölni egy bejegyzést, és beírni újra... ;)

Ha meg így közölte az ismerősökkel... Há' elég hülye ötlet. :D

pretty kitty 2011.12.11. 19:13:56

@Picicsibe a szexistennő: Vannak am oan idijotak akiknek ecebe sze jut h ki lehetne tololni jesz ujla bejilni. Meg assze h ha moszt o kommentel elocol akkol o a buzi. Naonnad idijotak vannaaaaaaaak!!!! :)))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.11. 19:20:43

@Kiszlanyocka: Mindig magamból indulok ki...
Nem, ilyen fasz nincs! :D

pretty kitty 2011.12.11. 19:23:59

@Picicsibe a szexistennő: Az alapvetojen cimpi h magadbol indulc ki, dejazel vedd fidelembe h hold a hatan pal igazi "IQ bajnokot" isz ez a mi foldeckenk ;)))

pretty kitty 2011.12.11. 19:29:57

@Picicsibe a szexistennő: Szajnosz ez nem vicc, tenyleg elofoldulnak ienek.... Nem lehet mindenki oan okosz mint mi, nah! :D

BARI 2011.12.11. 20:06:57

EEEzzzzzmekkkorraaaaaa!

www.youtube.com/watch?v=NUdGn5xSOYE&feature=share

Frankie Wilde - Ibiza style

:D

BARI 2011.12.11. 20:11:41

Ez sem szar :

www.youtube.com/watch?v=OWy5pSL9Kuw&feature=share

Serge Devant feat Hadley - Addicted (Club Mix)

pretty kitty 2011.12.11. 20:14:41

@BARI: Jocamockaaaaa :)) Maj belakom mikozben Nigga Boy dug, megadda neki jaz alaplitmuszt. Hihihihiiiii!!! :)))))

tőzegmalac 2011.12.11. 21:20:58

@Kiszlanyocka: már nem is az informatikus?:D

indapass90210 2011.12.11. 21:28:21

Azt, hogy pina, írta már valaki?

JOKKA21 2011.12.11. 22:55:21

@Kiszlanyocka: Tudom, hogy nem lennék elég jó neked, de adnám neked a kukit.:D

@Picicsibe a szexistennő: KÖsz Csibém!:)

@Dövan: Pinájuk, amivel sakkban tarthatnak férfiakat, de engem nem, kurváknak is van pinájuk, akikre kevesebbet kell szánni, mint barátnőre/feleségre.

@"Zsu": Senkibe sem.:) Mert két dominával még nem voltam Zsuka.:D

(O_O) (törölt) 2011.12.12. 09:38:35

@Father "Destroyer Of Illusion" Justice: @Dövan: Aznap nem igazán olvastam egy kommentet se, de a lényeg ez: szerintem nem kell megjátszani magatokat és várni 72 órát vagy 48at nehogy a lány úgy érezze bejött nektek. Ja várhatok is és futhatjuk a felesleges 48/72es köröket, de én nem szeretem az ilyen megjátszott dolgokat. Ezért,ha a srác nem jelentkezik randi után pár órával nálam az kuka mert számomra olyan mintha csak 2 nap múlva jutottam volna az eszébe vagy vmi... A lányoknak meg igen is fontos a visszajelzés ahhoz hogy jó önbizalmuk legyen és nem kell a porig alázni ahhoz hogy utána titeket az egekbe magasztaljanak...

JOKKA21 2011.12.12. 13:58:16

@( o_o ): Hülye picsa mind.A lányoknak túl nagy az önbizalmuk.
süti beállítások módosítása