Sziasztok! Próbálom rövidre fogni a történetemet, mert tényleg jól jönne egy-két jó tanács és tudom, hogy senki sem szeret regényeket olvasgatni egy blogon. Tehát: 30 éves nő vagyok, 10 éve vagyok együtt a férjemmel, pár éve összeházasodtunk. Ő 37 éves. Már évek óta voltak problémák az ágyban, semmi különleges oka nincs egyébként, a hosszú évek során egyszerűen átalakult úgy a kapcsolatunk, hogy mondhatni testvérekként éltünk együtt. Szex szinte alig... Bizonyára most sokan ámulnak, hogy micsoda barom vagyok, hogy így hozzámentem (és biztos a férjem is egy jó nagy barom, hogy így elvett), de ebbe ne menjünk bele. Lehet, hogy hiba volt, de mindketten akartuk a házasságot, a szeretet, a tisztelet, a megbecsülés és minden más nemes tulajdonság megvolt az egymás iránt érzett szeretetünkben.

Emellett férfiként is felnéztem rá, már árultuk a kis lakást, hogy nagyobbat veszünk, gyereket terveztünk, mert azért volt szex, de az is inkább szökőévben és egészségügyi szex... Próbáltuk megoldani, volt, hogy együtt sírtunk, ciki-nem ciki. Mindent kipróbáltunk, szexi fehérnemű, pohár borocska, wellness hétvége. Aki ennyi évet eltöltött valakivel, az pontosan tudja, hogy ez nem elég így már... Egy ideje pedig éreztem, hogy ez így nem kerek. Egyszerűen nem éreztem magam nőnek mellette. Tudom, tudom, Csernus doki is megmondta, hogy egy nő nem attól nő, hogy férfi van mellette, egy nő egyébként is az. Persze. Csak ha nem kapok visszacsatolást a férjemtől, akkor hogyan lehetnék például anya, ha előtte nem voltam nő? Sok barátnőm van, aki hasonló problémákkal küzd. Okosat persze senki sem tud mondani. A legtöbbjük beleült a híg kakiba és reménykedik benne, hogy mással sem lenne jobb. Évekig ugyanezt hittem. Közben pedig söprögettem a szőnyeg alá. Aztán tavaly nyáron, a barátnőmmel bulizni mentem. A sors iróniája, hogy a férjem aznap este sem nézett rám úgy, mint férfi a nőre, hogy „ez igen, ez a csaj az én feleségem”, bevágtam magam csinosba, haj-smink belő, indul az este. A haverja még viccesen megjegyezte a férjemnek, hogy vigyázz, el ne vigyék az asszonyt. (Röhögés) 9 évig soha, senkire, rá sem néztem. Az ágyban lévő problémák ellenére, soha egy kávét nem ittam meg egy pasival sem. A férjem sem csajozott soha. Számomra a hűség a legfontosabb. Egy röpke kaland sem férhet bele. Ehhez 9 évig tartottam is magam. Amúgy is monogám típus vagyok, ráadásul a férjem ugyanaz pepitában, mint én. Szóval, tavaly nyár. Esti buli. És megtörtént, amire álmaimban sem gondoltam volna. Én, aki aztán tényleg még egy bűnös gondolattól is lelkiismeret furdalást éreztem, megismertem valakit teljesen véletlenül. 35 éves. Kiderült, a srác ugyanabban a cipőben jár, mint én. Ő is házas, ugyanaz a testvérekként élünk együtt téma. Csak pár évvel régebb óta, mint én. Van egy gyereke. Innentől elindult a lavina. Titkos e-mailezgetés, telefonok. Aztán három hétig nem találkoztunk, mindketten már hetekkel azelőtt befizetett nyaralás barátokkal-gyerekkel. Kibírtuk nagy nehezen. Nem akarok közhelyeket lőni. De most muszáj lesz mégis: iszonyú vágyódás, de nem csak testi, hanem lelki is. Egymás lelkébe szerettünk bele, olyan elemi erővel és szenvedéllyel vágytunk egymásra, amiről fogalmam sem volt, hogy képes vagyok rá, vagy alkalmas. Ő ugyanez. Férjemnek tiszta vizet öntöttem a pohárba. Megmondtam neki, hogy van valakim és elköltözöm. Próbált kézzel-lábbal tiltakozni, hogy mindent megoldunk, ne csináljam. De tudjátok hogy van ez, ha egyszer elkap a gépszíj...és ami még fontos: ha egy nő megy el, ott komoly a baj. Azóta együtt vagyunk a sráccal. Gyerekét korrektül intézi mindennap. Én is elvált szülők gyereke vagyok, az apám volt sajnos a rossz példa, de ő mindent megtesz a gyerekéért, ő az első és ez számomra nagyon szimpatikus. Pont ezért tudom elfogadni a gyerekét, mert az én gyerekkorom emiatt mérgezve volt. Hogy az apám lesz*rta a fejemet. De nem is ez a fontos. Csak gondoltam leírom, hogy nekem ez nem akadály, hogy neki már van. Az akadály, hogy lehet, emiatt tőle nem lehet nekem gyerekem. Ő már ezt egyszer végigzongorázta. Persze, ez nem kizáró ok, de ahogy a jelenlegi helyzet kinéz, vár rá egy hosszú válási procedúra, vagyonmegosztás, gyereke is van, az ő érdekei a legfontosabbak. De ettől még nekem is van életem. Nagyon boldog vagyok vele. Ha válnánk a férjemmel, megmondtam neki, hogy nem tartok igényt semmire, pedig hivatalosan mindennek jár a fele, mert együtt hordtuk össze, amink van. De nem érdekel. Szóval, lemondtam mindenről, nem kell semmi. Elhozom a ruháim és kész. Higgyétek el, ez nem egy meggondolatlan szerelemtől elvakult döntés. Mégis, most bizonytalan vagyok. A férjemmel minden sokkal tisztább és egyszerűbb lenne. Tudom szarul hangzik, de hosszútávon ő lenne a jövőkép. Mit akarhatnék még? Elvett feleségül, mindenünk megvolt. Mégis eljöttem egy bőrönddel...Miről mondjak le? Ne legyek a párom mellett nő, cserébe megkapom az érzelmi biztonságot? Vagy éljem meg, amit meg kell, és esetleg mondjak le a gyerekvállalásról? Mi a jó megoldás? Mi a helyes döntés? Egyszerűen nem tudok tisztán gondolkodni, teljesen tanácstalan vagyok. :( A férjem sem vár rám örökké. Egyébként randizgat is, megbeszéltünk mindent. Én is tudok mindent és ő is tud rólam mindent. Ha visszamegyek, az eleve egy kompromisszum. Ha maradok a sráccal, az is. Mindenképp le kell mondanom valamiről. Remélem, hamarosan tisztábban fogok látni. De már kezdem elveszíteni a reményt...Üdv, Barbi