Levélírónk nem érti, hogy a csaja miért nem lép le az elmebeteg és mindenkit feljelentgető, prosztó apukájától. Az egykori zöldséges ma főállású paraszt és továbbra is igényt tart lánya csicskáztatására.
És ahogy tegnap már beharangoztuk: idén segítünk a legjobb szilveszteri program megtalálásában, sőt, társaságot is ajánlunk hozzá! A CsP-n mától egyre több szilveszteri program közül válogathatsz, és megmutatjuk azt is, kik lesznek ott az egyes helyszíneken. Érdemes benézni hozzánk. A programlista folyamatosan bővül: ha tudsz egy eseményről, küldd el nekünk a szilveszter@csajokespasik.hu -ra, ha jó a buli, bekerülhet a listánkba.
Sziasztok! Kicsit eltér a problémám az itt megszokottaktól. Én 28 éves vagyok, a barátnőm 27. Az anyja évekkel ezelőtt elhunyt, és most kettesben él az apjával. Aki nem egyszerű ember. Ő a történetünk kulcsszereplője. Már az első találkozásnál, amikor felvitt és bemutatott neki a lány, már akkor jelenetet rendezett, hogy eltűnt valamilye a garázsból és hol van. Szándékosan nem vett rólam tudomást. Ez kifejezetten egy nekem szóló előadása volt. Amikor a lány azt mondta, „apa, szeretnék neked bemutatni valakit” – csak tovább csapkodott, keresett, rohangált, összefüggéstelenül ordibált, mint valami nyughatatlan szellem.
Apuka szokása, hogy mindenkit feljelent, csak oka legyen. Mert csak a sz*rkeverésben érzi jól magát, az utcában már majdnem mindenkit feljelentett. Valószínűleg unatkozik Volt valami telek vitája a szomszéddal és gyakran hallottam a csaj szobájából - amikor éppen meghitt atmoszférát próbáltunk teremteni - ahogy a papa válogatott káromkodásokkal, vörös fejjel üvölt a szomszédjával, hogy így kicsinálja, meg úgy kicsinálja. Hát ekkor mentünk át az én lakásomra, mert ez a proli aláfestés lelombozólag hatott ránk. Aztán a csaj később meséli, hogy a papa elvesztette a pert, nem adott igazat neki az önkormányzat - vagy a földhivatal, nem tudom - és azóta undorítóan kedves a szomszéddal. Előre köszön neki, kérdezi, hogy van, jó napot kíván neki, barátságos, mintha semmi nem történt volna és lehet, az ő agyában valóban így is van, ha a mérlegelést onnan már teljesen kioldotta a sok pia. Gerinctelen ember, akinek vastag a bőr a képén, emberség: 0. Egyszer a szokásos stílusában, (biztos ismeritek a stabil piásoknak azt az erőltetetten udvarias stílusát, hogy „halkan kezdem, de a végén mégsem tudom kontrollálni a hangom és véletlenül mégis üvöltök veled, pedig azt hittem, sikerül magam kordában tartani”) – azt mondja, hogy nem vihetem el a lányát tőle, mert nem áll jót magáért, röviden ez volt a lényege. Tehát neki ennyi a lánya boldogsága, meg a kapcsolatai irányában alkotott véleménye: nem vihetem el, nem érdekli, a lány mit akar, de hát ő főz, mos az öregére, viszi a háztartást. Csak ez érdekli.
Mit dolgozik a kedves papa? Semmit, valamikor egy zöldségest vitt, aztán annyi, most főállású paraszt. Mondom a csajnak, hagyja ott az apját, …. - de ő nem akarja magára hagyni. Mert mi lesz vele? Pedig vele sem kedvesebb, vele is ocsmányul bánik. Mondtam, hogy költözzön hozzám, van elég hely kettőnknek. De nem. (miért nem?? nem értem). Ja, az apja egyik este kitalálta, hogy engem is feljelent. Azt, hogy milyen jogcímen, nem sikerült kiderítenem, biztos magánlaksértés és a lánya körüli somfordálás.
1 óra múlva, amikor mennék tőlük haza, bazsalyogva megállít az előszobában, hogy adjak már kölcsön neki 500 forintot. Volt, de nem adtam. Azt mondtam, sajnos nincs. De a lényeg a lényeg: a nő nem akarja elhagyni ezt az ember. Azért mert az apja? Vagy azért, mert lelkifurdalást érezne, ha otthagyna egy ilyen szerető és gondos szülőt, amiről minden nő álmodik. Nekem így nem jó. Tudom, hogy nehéz a szülőkkel, ők neveltek, sok emlék, meg minden - de ennek a nőnek az apja extrém eset. Én is voltam kisebb vitában az anyámmal, amikor még egyik, korábbi csajom lakott nálam: anyám azon drámázott folyton, hogy mekkora teher neki főzni ránk (soha nem kértük, magától hozta át a kaját hozzánk, heti 2x – rendszertelen időközönként, ha meg nem voltunk otthon, volt kulcsa, bement). Amikor megelégeltem a panaszkodását, és azt mertem mondani neki, hogy oké, akkor nem kell, ne főzz, mi is tudunk magunkra főzni - na, ekkor volt a világ vége: megsértődött, hogy nem tartunk igényt a kosztjára… Tehát az öregek néha egészen ellentmondásosan tudnak gondolkodni. Persze azért hatalmas különbség van a két ügy között…
