A srác szétbulizta az agyát, majd 30 évesen ráébredt, hogy nem maradt egyetlen barátja sem. Az ex barátnő most azon van, hogy 8 év után újra felmelegítené a dolgokat, ugyanis a pasin a változás jelei mutatkoznak. Van olyan, hogy valaki gyökeresen megváltozik és ő már valóban más ember?
Sziasztok! Részben reagálni szeretnék a pénteki levélre, mert régebben engem is vett már semmibe a párom. Volt az életemben valaki, akivel 8 éve már hogy szétmentünk. Nem volt se hosszú, se tartalmas kapcsolat, de mentségünkre legyen mondva, akkor mindketten fiatalabbak voltunk. Tanultam általa. Lassan megszoktam, hogy nem kérdez meg semmiről, vagy ha igen, én vagyok az utolsó. Az egyik bulin szemét módon viselkedett, nem is tudom, miért nem ott és akkor hagytam el.
Az egyik haverja fogdosott meg beszólogatott, ő meg látta végig, de nem tett semmit. Ja, de, valamit tett: nevetgélt. Azt mondta – utólag - , hogy azért volt olyan a barátja, mert napokkal ezelőtt elvesztette az állását és sokat ivott. Legyek megértő. És ezzel el is volt intézve. Ennyi a mentség. Jóváhagyta magának. Voltak egyéb bajok is vele, de ennek már vége. Ezt követően pár hónap múlva szakítottam vele. Aztán eltelt 8 év.
2 hónapja, véletlenül összefutottunk és mesélt magáról. Elmesélte, hogy depressziós volt, meg elköltözött, de nem jó egyedül. Látszott is rajta, hogy visszavett. Egyébként várható volt egy ilyen fordulat az életében. Ő egy olyan alkat, aki kb. 24 éves koráig nagylábon élt, mindenkit lehúzott, költekezett, piálás, buli: magyarán lesz*rt mindent és mindenkit, aztán rácsodálkozott, hogy 30 éves korára alig marad normális barátja / barátnője, mert már mindenki ismerte a rossz hírét, hogy ez egy önző és öntelt alak, ki akarna ilyennel szóba állni és barátjának nevezni. Míg mások felnőttek, ő megmaradt annak, amilyen volt. …és amikor minderre ráébredt, emiatt lett depressziós.
Áprilisban volt a szülinapja. Küldtem neki SMS-t, ennyit, hogy Boldog szülinapot – így, felkiáltójel és minden nélkül, nem szándékosan. Azt írta, érzi, hogy kényszeredetten írtam a köszöntést, mert összecsapott és nem érez mögötte semmit. Erre leírtam neki kb. 5 mondatban, hogy „Ó, engedd meg, hogy felköszöntselek ezen a napon és kívánok neked… „ stb stb. Erre meg azt írta, hogy most már világos neki a gúny. Persze ezt már nyíltan annak is szántam. Amit ezzel akarok mondani: ez a lelkizés, meg apróságokon való kibukás korábban kicsit se volt jellemző rá, átsiklott felettük, fel se vette.
Valahogy sajnálom őt. Többet is érzek a sajnálatnál – ez a baj. Azért vonz, mert talán most be tudnánk fejezni, amit korábban elkezdtünk, amit akkor ő lehetetlenné tett. Van olyan, hogy valaki gyökeresen megváltozik és akkor ő már tényleg más ember? 8 év sok idő. Vagy ott van még valahol a régi is benne? nem akarok hibát elkövetni. Még nem tiszta előttem sem, hogy csak a sajnálat vezérel, vagy pedig a régi emlékek újraélése. Vagy rossz ötlet lenne ez az egész és sürgősen felejtsem el. Egy ismerősöm szerint újra lennének problémák, csak más természetűek, mert míg a múltban a hedonistával kellett megküzdenem, most a depresszióssal kéne. Tehát nem egyszerű a helyzet.
---
Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!
