Igazán filmes jelenet következik, sok színnel és bájjal. Nem mindig érdemes változtatni a szokásainkon, de ha mégis megpróbáljuk, érdemes hagyni az eseményeket a maguk medrében folyni. És még valami: nem feltétlenül bunkók a jó pasik.
19 éves voltam, amikor megismerkedtem a nagy és eddig első szerelmemmel. Első éves főiskolás voltam, amikor már éreztem, hogy változtatni kellene a bulizási szakásaimon, ezért egy új szórakozóhelyet kellett keresnünk. Szombat este volt, beizzítottam a barátokat és nagyban készülődtem, amikor csörgött a telefonom. Na, egy haver mínusz, nem baj, még vannak ketten. Aztán kaptam a másik hívást, hogy ahová menni akarunk, az neki nem megfelelő. Na, nem baj van még egy haver...persze, újabb hívás, „te nem iszol, ezért én nem megyek”...köszi. Persze sírás, barátnőm újra hívása, nem érdekel - akkor menjünk, oda, ahová eddig, de teljes puccban nem vagyok hajlandó itthon maradni szombat este.
Tényleg változtatni akartam, és volt egy nyúlszőr kalapom, amit nagyon szerettem - kivételesen nem veszem fel, mert változtatunk. A kalap mégis rám került és elmentünk a szórakozóhelyre, persze a szokottnál egy órával korábban, a ruhatári helyek miatt. A buli már nagyban folyt mire odaértünk: megyek végig a tömegben, egyszer csak valaki leveszi a kalapot a fejemről, én már izzó tekintettel fordultam, na, kit kell már megint megverni, hát, huh, ilyen jó pasit még életemben nem láttam: sapi a fején, de az enyémet akarja... Akkor csere, de csak ha bejön utánam a tánctérre. Megyek, puszi az ismerősöknek, erre megkocogtatják a vállamat és ott a pasi :) Hát nem sokat táncoltunk ...:) 5 perc után csók (rossz vagyok, tudom). 5évig voltunk együtt. Tanulság: nem feltétlenül bunkók a jó pasik, és lányok: nem kell azonnal elküldeni mindenkit a búsba! Próba szemcsere!