Nem bírta elviselni, hogy szeret

2009. október 16. 07:58 - Panni CsP

"Amióta elment, az ágyban fekszem és a pólóit szagolgatom, amit telenyomott a parfümjével. " A lány szerelmesebb, mint Anna Karenina. Egy tanéven keresztül szenved, mert az illető szóba se áll vele. Ha meg igen, minden alkalommal szakítás lesz a vége, és újra a csuklóra kattan a mézeskalács bilincs.

 

17 éves voltam, amikor találkoztam vele. Akkor még nem gondoltam, hogy az a fiú, aki kedvesen letörölte az arcomról a könnyeket, és mosolygásra bírt, elrabolja a szívemet. Pedig már akkor éreztem, hogy valami megmozdult bennem. Valami olyat éreztem, amit addig még soha. Pedig akkor már túl voltam "az első nagy szerelmen". Onnantól kezdve, rengeteget beszélgettünk és minden nap egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Majd elcsattant az első csók. Minden szépen alakult, de valami oknál fogva mégsem sikerült, tehát szakítottunk. Egész nyáron nem találkoztunk, viszont amikor szeptemberben megláttam, olyan volt, mintha egy villám csapott volna belém. Megláttam, és nem tudtam másra gondolni, mint hogy át kell ölelnem, meg kell csókolnom, különben meghalok. Megtettem és minden kezdődött elölről. Nem csak a szerelem, a szakítás is. Persze nem tudtam elfelejteni. Egy tanéven keresztül szenvedtem, mert már szóba sem állt velem. Ha meg igen, minden alkalommal sírással végződött a dolog.

Végül is nagy nehezen sikerült rávennem, hogy mondja el, mi a baja velem. Egy remek délutánt töltöttünk együtt és elmondta, hogy tulajdonképpen nem utál. Egészen addig nem volt még szerelmes, emiatt haragudott rám. Nem tudott hová tenni. A ballagásom előtti napon, egy buszon utaztunk, és megkértem, hogy jöjjön el. Azt mondta, eljön, ha adok neki egy meghívót. Óriási szerencsém volt, hiszen már csak egyetlen meghívóm maradt, és az is pont nálam volt. Másnap a ballagáson egész végig kerestem a szememmel, hogy hol van, de nem találtam. Már lassan közeledett a vége, akkorra már alig bírtam lenyelni a könnyeimet. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a barátnőm hevesen mutogat. Ott volt, ott állt és mosolygott. Alig vártam a ballagás végét, hogy odamehessek hozzá és megköszönhessem, hogy eljött. Eljött hát a ballagás vége. A virágaimat gyorsan belenyomtam valakinek a kezébe és elindultam felé. Olyan gyorsan futottam, ahogy csak tudtam magas sarkú cipőben. Fel a lépcsőn, át a korláton, a füves udvaron keresztül. Már majdnem ott voltam, de nem láttam sehol. Azt hittem elment anélkül, hogy elköszönt volna. Hirtelen elkezdtek szállingózni az emberek és megláttam megint. A szél hirtelen olyan erővel fújt, hogy alig tudtam odafutni hozzá. Sikerült, odaértem. Nem voltam képes megszólalni. Már nem az eszem irányított. Átöleltem, de olyan szorosan, mintha soha többé nem akartam volna elengedni. De tudtam, hogy el kell engednem. Annyira fájt és annyira féltem, hogy már nem tudtam mit tenni, eleredtek a könnyeim. Sírva súgtam a fülébe, hogy soha többé nem fogom látni. Ekkor eltolt magától, majd mosolyogva adott egy puszit a homlokomra, és elindult. Megragadtam a kezét, és bár szégyeltem a könnyeimet, belenéztem a szemébe és elcsukló hangon csak annyit mondtam neki, hogy szeretlek. Ekkor átölelt. Majd elment. A szívem megszakadt akkor. Három év alatt, úgy ahogy elfelejtettem. Néha eszembe jutott, olyankor mindig egy kicsit elszomorodtam, de összességében azt mertem mondani, hogy elfelejtettem. Egy napon, ébredés után észrevettem, hogy van egy nem fogadott hívásom tőle. Olyan furcsa érzésem támadt, nem értettem miért. Amikor meghallottam a hangját, könnyek szöktek a szemembe, a boldogság könnyei. Egész nap a telefonnal a kezemben mászkáltam. Felhívott és megbeszéltük, hogy találkozunk. Az odavezető út, életem leghosszabb utazása volt. Annyi minden kavargott a fejemben, és félelemmel teli vágyakozással volt telve a szívem. Én értem oda hamarabb, mindössze néhány perccel ugyan. Amikor megláttam, tudatosítottam magamban, hogy nem szabad elkövetnem a régi hibáimat. Megfogadtam, hogy próbálom tartani a távolságot. Odaért, ahol ültem, lenyomott három puszit és megölelt. Nem igazán tudtam, hogy miért teszi, hiszen ő korábban nem csinált volna ilyet. Sétálgattunk, beszélgettünk, egyszer csak magam sem tudom megmondani, hogyan vagy miért, de megfogtam a kezét. Éreztem, hogy ő már nem az a fiú, aki megsimogatta az arcom, hogy ne sírjak, hanem egy felnőtt, komoly, kedves és humoros férfi. Elengedte ugyan a kezem, de nem húzódott el. Szórakoztunk, játékból cibáltuk egymást, nem tudtunk kiegyezni, hogy merre menjünk tovább. Ekkor láttam meg a szemében, amit soha nem felejtek el. Szeretném leírni, mi volt az, de aki találkozott már a szerelemmel, az tudja, hogy ezt nem lehet. A nagy játék közben valahogy térdre estünk, ekkor megfogta az arcom és megcsókolt. Éreztem, hogy nem múlt el semmi, jobban szeretem őt, mint valaha. Egész éjszaka beszélgettünk és kimondta azt a szót, melyet mi egymás közt csak "szerintem" szónak hívtunk. Korábban nem volt képes ilyet mondani senkinek. Most megtette, kimondta és tudtam, hogy igaz. Ezek után minden nap felhívott, sms-t írt, találkoztunk, beszélgettünk. A legmeglepőbb az volt, amikor közölte, hogy írt nekem egy szerelmes levelet. Majd kaptam tőle még egyet. Életem leghosszabb szerelmes levele volt ez a második. Tíz oldalasra sikerült. Boldog voltam, mint még addig soha. Pedig éreztem, hogy baj lesz. Egyszer csak közölte, hogy időre van szüksége. Erősködtem, hogy beszéljük meg, de nem akarta. Megkértem, hogy küldjön el, hogy mondja azt, hogy nem szeret, de nem tette. Éreztem, hogy hiábavaló minden. Tehetetlen vagyok, ezt bizony az időre kell bíznom. Küldtem neki egy üzenetet, amiben leírtam, hogy szeretem, hogy mindig szeretni fogom, és azt szeretném, hogy legyen bátor, hogy valósítsa meg az álmait és találja meg a boldogságot. Erre azt válaszolta, hogy talán egyszer majd újra. Nem tudom, hogy ezt arra írta, hogy újra boldogok leszünk egyszer majd együtt, de remélem. A második mondata az volt, hogy nem fog elfelejteni és nem is akar. Reménykedéssel töltött el, hogy így érez. Azóta várok, mert várnom kell.  Szeretem, teljes szívemből. Amióta megint nincs velem, nem is élek szinte. Egész nap az ágyban fekszem, és a pólómat szagolgatom, amit a parfümjével befújt. Tudom, hogy az élet megy tovább, mert mennie kell. De ahogy az életnek mennie kell tovább, nekem úgy őt kell szeretnem. Arra születtem, hogy őt szeressem. És nem tehetek mást, csak remélhetem, hogy ő arra született, hogy engem szeressen. Ha mégsem?! Akkor ez is csak egy szerelem a sok közül. Egy tévedés, egy összetört varázs, amit a szél elfúj majd. Minden csalódás és fájdalom bizonyítja, hogy az ember egy csoda. Hiszen összetört szívvel is úgy tud szeretni, mint teljes egésszel. Az összetört szív képes újból egésszé válni, a meghiúsult álmok helyét átveszik újak. Minden változik, a föld forog tovább. Emberek születnek és halnak meg minden percben, de a szeretet örök. Tudom, hogy ez a szeretet erősebb minden másnál. Nem fog elmúlni. "Nem foglak és nem is akarlak elfelejteni! Én egyetlen Banditám!!"

 
185 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr201433322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csillag× 2009.10.16. 08:15:57

:)))) Ha álmosan is de első vok!! :P
Tulajdonképpen in medias res kezdéssel van a bajom, hiányolom a sztorinak az elejét.... kíváncsi lettem volna a korkülönbségre. Meg tulajdonképpen nekem nem tiszta, h miért nem lehettek együtt.. :(
Bár lehet, h csak nekem van túl korán?

2009.10.16. 08:16:13

Hmmm. Aranyos történet, de nekem olyan könyvből kimásolt érzetet ad. :)

Amúgy mért hagyott ott először? Mért hagyott ott másodszor? Honnan ismered? Gondolom nem az első buszos élmény alapján hívtad meg a ballagásodra. Volt azóta pasid? Volt elötte pasid? Volt közte (2 összejövés) pasid? Ha nem keress vkit, mert egy élmény után azt mondani, h Te csak rá vársz... :) És mi lesz ha mégse jön? Ha ő túlteszi magát, Te meg csak vársz-vársz, aztán egyszer csak ráeszmélsz, h bazira megöregedtél? Van egy kép, sztem már sokan látták, egy padon ül egy női csontváz, és az van vhova írva (alá, mellé, v táblát tarthat), h "Tökéletes férfira várva" Nehogy így járj és elmenj egy másik nagy szerelem mellett.

Az életbe nem egy nagy szerelem van...

boss888 2009.10.16. 08:37:24

Mi ez???? Mamádnak megtaláltad a Romeo&Júliáját? Folyt a nyál a képernyőn, nem győztem letörölni... pfff... Hagggggyuk már!

Missy88 2009.10.16. 08:39:36

És íme, a folytatás:
Habár ez a poszt azt mutatja, soha sem voltam nyekergős, önsajnáló és sajnáltató fajta. Eddig a történet elég uncsi, nyálas és lapos. (Bazdmegnek jó kis alap!:))Az igazán érdekes dolgok csak ez után következtek. Bandi, mert hogy így hívják, elég hamar kigondolta mit akar. Kicsit több, mint két hét után, ismét jelentkezett. Elmondta, hogy ne haragudjak rá, de az Édes Apja súlyos balesetet szenvedett, és kómában van, munkahelyet kellett váltania és ezernyi gondja és baja, nyűgje és bánata volt az utóbbi két hétben. De mindent elintézett, szeret és velem akar lenni. Ekkor közöltem vele, hogy ezt már elbaszta kiscsikó korában, de persze finoman és nőiesen. Hogy miért?! Nem fiú, nem azért mert nő vagyok és bonyolult.:)
Egy korábbi kommentemben írtam azt az okos gondolatot, miszerint a titok oldószere, az alkohol. Az ő legjobb barátja pedig nagyon nem bírja ezt a fajta oldószert. Mindent elmondott, amit akartam tudni és olyat is amit nem, de ezt majd elmondom következő történetemben, melynek címe: Soha ne randizz olyannal, aki úgy gondolja, hogy a tengerimalac uzsonna és nem háziállat.
Lényegében a történetem arról szólt volna, hogy mennyire szerettem ezt a jó embert, de szerencsémre az eszemre hallgattam a szívem helyett, emiatt változott meg a forgatókönyv. Nagyon sok részlet kimaradt, az elejét pedig Panni rövidítette le, fél oldalról három sorra, emiatt nem túl átlátható és legkevésbé sem átérezhető. Reméljük Bazdmeg majd érthetően mutatja be kedves kis Andersenem szemszögét.
Már majd elfelejtettem, tanulságot is kell írni. Anélkül nem igazi a poszt!:)
Aki nem tud úszni, ne másszon fára, mert elüti a villamos..:D

csillag× 2009.10.16. 08:40:21

@boss888: bal lábbal keltél fel?? vagy nem aludtad ki magad??? :)))

boss888 2009.10.16. 08:45:03

Kimaradt a szex jelenet!

Amikor Joe kijött a zuhany alól, és megláttam tökéletesen kidolgozott felső testét, nem bírtam tovább magammal. Tekintetünk összeért és himbilimbie Joenak az egekig meredt. Szikrázott a levegő és vad szeretkezésbe kezdtünk. Még soha nem éltem át ilyet! Az élvezettől melleim remegtek.... :)

boss888 2009.10.16. 08:46:29

@csillag×: :P Leestem az ágyról:) Nem akartam még felkelni...

vendriner aladár 2009.10.16. 08:49:00

Farki vagyok a panelek Casanovája főállásban. Másodállásban széltoló, de ez senkit nem érdekel. Egyik cikis élményem, amikor a szomszéd tömbből meghívott egy kiscsaj a saját nyolcadikos ballagására. Én hebegtem habogtam, hogy nem kéne, de addigra rámtukmálta a meghívót, ami ragadt a sok nyáltól.

Addig tököltem, hogy elmentem, nekem ilyen úgy se volt a négy első négy második csaknem nyolc osztály. Így hát elmentem. Ennyi embert, de komolyan vagy négy telefonszámot begyűjtöttem, a "Mizu, vidéki vagy?" szövegemmel. Mikor épp koccolni akartam odatermett elém a kiscsaj. Ettől úgy megijedtem, hogy beszartam és a farpofáimat erősen szorítottam, nehogy kipotyogjon az anyag. Meg se mertem szólalni, csak egy gyors puszi, aztán kocc lett volna, ha át nem ölel és oda nem súgja, hogy Lávollak. Baszki annyira ciki volt, tuti érezte a szagot.

Három évig fel se mertem, hívni, addigra már golyóérett lett, gondoltam felhívom, meg amúgy is alig maradt valaki, akit ne farkaltam volna meg a környéken. Kiscsajt elhívtam, nagyon raj baba lett belőle, lazán nyomtam neki a sódert, ette mint tyúk a taknyot. Gondoltam sima patron lesz, le akartam egyből cidáztatni, mire ő is térdre rántott engem és megmuttatta a növő bölcsességfogait a nyelvével. Egész éjszaka lökte a sódert, ekkor leállítottam és kimondtam a varázsszavakat:"Szopj le szépségem!" A hatás nem maradt el. Nálam se, olyan herpeszes lett a faszon, hogy na.

Miután megkaptam amit akartam még dobtam neki néhány sablon sms-t, hogy örüljön a fejinek, lássa mekkora szívem van. Elküldtem neki az egyik Dörmögő Dömötör újságomat is, amit kért, erre meg azt hitte szerelmeslevél. Ez zakkant lett komolyan mondom. Aztán lepattintottam, mert találtam egy új gádzsit, a statisztikára meg a hírnévre ugye ügyelni kell.

Igazság Atyja 2009.10.16. 08:53:04

@Missy88: Ezt a történetet tényleg te írtad? Panni nem csak rövidített, hanem jelentősen finomított is a stíluson? :) Vagy beszélt a barátja, ezért már feleslegesek a mézesmázos kellékek? A kedves "Bandita" hirtelen kiscsikóvá változott?
Ezt tényleg nem lesz nehéz szétszednie bazmegbazmegnek, bár a folytatással együtt kellene. :)

kalandor25 2009.10.16. 08:53:37

Hát először is:Nekem a sztori azt az érzést adja,hogy valahonnan másolta,de ha nem,akkor meg nagyon ügyes író!!!Gratula.
Másodszor:Nem értem,hogy a pasi mért lépett le?Ezt kérdezhetném magamtól is,egy régi pasimmal kapcsolatba....HA valaki csak így otthagy,még ha állítólag szeret is,akkor annak olyan oka lehet,amit veled nem akar közölni és jobb is hogy nem tudod...
Harmadszor is:A történet végén a következtetés igaz...Mindenképpen tovább kell lépned!!!!

csillag× 2009.10.16. 08:58:28

@vendriner aladár: sztem ez volt eddig a legjobb alkotásod :)))
@boss888: kihagytad az "összeragadós" részt : "amikor tekintetünk össze ragadt... éreztem ő volt az igazi" :P :))

Missy88 2009.10.16. 09:04:46

@csillag×: Korkülönbség..9 nap:)
Gimnáziumban ismerkedtünk meg. Kb 3 évig nem is nagyon foglalkoztatott, aztán egyszer a konditeremben összefutottunk, azután rendszeresen órákat beszélgettünk. Elkezdtünk egy kapcsolatot, aminek azért lett vége, mert összecsókolózott matt részegen egy leányzóval, aki boldogan újságolta ezt el nekem telefonon. A vicc az egészben, hogy ez nem volt igaz, a kis csaj is bevallotta utólag. Ekkor kezdtük újra, 3 hónappal később talán. Igazi tartós kapcsolat volt, tartott vagy 3 napig, ugyanezen okból kifolyólag, csak most nem volt hazugság a kis hölgy. Ezek után kezdte el szívni a véremet, egy tanéven keresztül. Aztán elballagtam, nem láttam 3 évig. Amikor találkoztunk teljesen más volt, mint korábban. Jobb ember lett..áhhh..jobban hazudik. Mindenkinek mindenről. Senki nincs aki őt, saját magát szereti, mert mindenkinek hazudik. Sokszor hallottátok már azt a frázist, hogy számomra ő meghalt? Valami ilyesmi van most, hiszen nem zavar, hogy szégyenli az állását, hogy kirúgták az iskolából, hogy csak két nyelvel beszélek többet, mint ő. Ezek olyan dolgok amiről hazudjon csak, kit érdekel..De az, aki egy számára fontos ember balesetével, halálával viccel, illetve csak azért képes egy ilyet kitalálni, hogy mindenki őt sajnálja, gyomorforgatóan gusztustalan. Mondjuk örülök, hogy ilyet tett, mert így könnyedén el tudtam felejteni.:)
@Zsu0805:Igazad van, nem egy nagy szerelem van az életben. Tökéletes pasi meg nem is kéne:)
@boss888: Én írtam régebben, hogy az én történetem nyálas lesz!:):D

Missy88 2009.10.16. 09:09:05

@vendriner aladár: Ááááhh..ez mekkora lett!:D Ennél jobbat még nem olvastam tőled!:):D:D:D:D:D:D xD

csillag× 2009.10.16. 09:09:10

@Missy88: de még ezek után is szereted?? :)

TBal 2009.10.16. 09:10:24

Hát, szvsz ez az a romantikus ideál, amit belenyomnak az emberekbe, hogy ilyennek kell lennie egy tiszta szerelemnek, illetve, a posztíró maga a követendő példa, ez a viselkedés az erények netovábbja...
Kicsit olyan, mint amikor anorexiás modelleket mutogatnak a jónépnek, aminek a következménye, hogy aki menő akar lenni, az szépen belehal.

Missy88 2009.10.16. 09:23:54

@Igazság Atyja: Panni semmit sem finomított rajta. Ez az én írásom. Ha gondolod, add meg a mail címed, és elküldöm a lerövidítetlen változatot. Eddig lehet még nem dicsekedtem ezzel, de tanultam újságírást, és szakmám szerint, sportkommunikátor vagyok. Azért más a stílus, mert a posztok többsége, nem éri el azt a szintet, hogy aki finomult stílusomat elővegyem.
A rózsaszín köd nem attól szált el, hogy a "barát" elmondott néhány dolgot.

GAbica 2009.10.16. 09:25:49

Nagymamám levendulaszagú könyvei, amiket gyerekkoromban olvastam nála a szünidőben... na ez pont ugyanolyan volt :)

Caddy 2009.10.16. 09:27:47

Jó reggelt!

Nekem tetszett ez a poszt. Ma ilyen romantikus, szentimentális hangulatban vagyok.
Azt hiszem tanács nincs. Erre nem lehet mondani. A szerelem érdekes dolog a legjobb és a legrosszabb dolog egyszerre az ember életében.
Közhely, de így van: majd az idő.

csillag× 2009.10.16. 09:27:52

@Gabica [a legboldogabb]: amiket gondolom a vitrinből vagy a kredencből vettél elő :)

Missy88 2009.10.16. 09:31:27

@TBal: "a posztíró maga a követendő példa, ez a viselkedés az erények netovábbja..." Ne hozz zavarba!:D
Na de komolyan, ennyire felszínesnek és műnek tűnik? Pedig nem volt az...Jó persze nyáltenger...tudom...:)
@csillag×: Nem. Igazából ez a harmadik és egyben utolsó "tévedés", annak volt köszönhető, hogy Andersen. Iszonyatosan elhittem, hogy ő egy másik ember lett. Amikor félig kiderült, félig kiokoskodtam, hogy nem így van, akkor nem is volt tovább gondom.:)

Igazság Atyja 2009.10.16. 09:32:10

@Missy88: Rendben, mindenképpen érdekelne. buffalax (kukac) freemail.hu

Missy88 2009.10.16. 09:41:52

@Igazság Atyja: Ebben a pillanatban küldtem el!:)

Szelid sunmalac 2009.10.16. 09:42:06

@Caddy: Nekem miert nem jott at a romantikus szentimentalis hangulatod?

Lobelt 2009.10.16. 09:42:18

Jó reggelt!

Nnna, szép napra virradtunk, úgy látszik a törzsgárda tagjainak sztorijai szép lassan meg-megjelennek. :D

@Missy88: végre életszagú, hihető sztori! Jól látod a dolgokat, és ne aggódj, mindenkivel megtörtént, legalább egyszer, hogy teljesen értelmetlenül szerelmes volt valakibe, akiről később kiderült, hogy a kukában rohadó káposzta is többet ér nála! :) Ez (is) kell ahhoz, hogy később, ha összesodródsz egy arra érdemes emberrel, tudd értékelni, stb... Igazából nem féltelek, nem vagy "hülyegyerek" (már amennyire a kommentek alapján ezt le lehet szűrni egy emberről), úgyhogy hajrá!

Azért az utolsó 10 sort mellőzhettük volna... ;) :D

Missy88 2009.10.16. 09:46:45

@Lobelt: Az nem én voltam:) NA jó de...én ömlengtem...
Köszönöm a kommetedet!:)És a kedvességedet is!:)

vagány csaj 2009.10.16. 09:59:25

@Missy88: Én nagyon bele tudtam élni magam, és tetszett a sztory is. Tiszta romantikus hangulatba kerültem... Eszembe jutott az én tizenéveskori "nagy szerelmem", akibe én is 3 éven át szerelmes voltam. :)
De nagyon érdekelne mi volt az, amit megtudtál, mit mondott el az a haver??? Legalább csak nagyvonalakba! Please! :)
Én is kérhetem az egész szotryt? inez4@freemail.hu

vagány csaj 2009.10.16. 10:01:40

@vendriner aladár: Ez olyan jó volt, hogy ettől meg majdnem én fostam be röhögőgörcsös sírásomban! XD XD XD

Igazság Atyja 2009.10.16. 10:02:07

Köszönöm a vágatlan változatot, megkaptam.
Egyébként nekem is beugrott egy hasonló történet, de akkor még csak 10 éves voltam. :)

vagány csaj 2009.10.16. 10:05:56

@Igazság Atyja: Ez nem óvoda!!! Bár néha arra hasonlít... :)

Lobelt 2009.10.16. 10:08:44

@vagány csaj: Azért az már eléggé gáz, ha valaki 10 évesen még óvodás... :D

ThufirHawat 2009.10.16. 10:09:04

Hát ez olyan izé volt.... :/

TBal 2009.10.16. 10:10:08

@Missy88: Nem felszínes és mű. Azt akartam mondani, hogy ez a kb. idealista, és talán nagyon ritkán össze is jöhet. Ilyesmiről szólnak a nagy romantikus könyvek is, a végén hepienddel. De ha az ember így viselkedik, egyvalakire vár örökké, akkor egy lapra tesz fel mindent, egy számot játszik meg a ruletten. Nagy a nyeremény, ha bejön (és tényleg az aminek látszik), de nagy a sansz, hogy nem jön össze.
Kb. mint Marianne az Értelem és érzelemben, nagyon szenvedélyes, de nagyon szenved, hogy nem jött össze.

Ami még eszembe jutott róla... mintha Fodor Gábor mesélne a szerelemről :)

Blogger Géza 2009.10.16. 10:19:02

Nyugtassatok meg, ugye ezt egy Romana újságból ollózták össze, mert ilyet élő ember nem ír le. És miféle petting az, hogy a fiú lefújja lány pólóját? A "parfümjével"?

Lobelt 2009.10.16. 10:19:58

@Zsu0805: ééééljen! Végre vitázni fogunk. :D

Szerintem pedig egy IGAZI nagy szerelem van mindenki életében. Az, amelyik a végéig kitart. De hogy melyik az, azt csak pont a legvége felé lehet biztosan tudni. Addig max. erősen sejteni. De aminek vége van, amiben boldogtalan vagy, az nem lehet igazi nagy szerelem. Csak ha épp benne vagy nyilván ezt nem tudod. ÉS nagyon szerelmesnek érzed magad, de mikor jönnek elő az ilyen, meg olyan dolgok, akkor jössz rá, hogy tulajdonképpen mit is keresel mellette, és akkor már nem nevezhető nagy szerelemnek, hanem csak hosszabban, vagy rövidebben tartó fellángolásnak, ami az információhiánynak köszönhető. Mert az igazi nagy szerelem életed végéig kitart, és elkísér. Legalábbis az én olvasatomban így van.

Az már másik kérdés, hogy a világ tökéletlensége miatt az emberek nem biztos, hogy a nagy szerelmük mellett élik le az életüket. Mennyi ilyen van...

vagány csaj 2009.10.16. 10:20:02

@Lobelt: Jaja, de nem lehetetlen! :D
Különben is viszonyításképp írtam! :P :)

2009.10.16. 10:24:03

@Missy88:
A sítlus csillagos 5-ös, csak tényleg hiányzott az eleje (de Kacc kisegített :)). :) Itt ott hiányzik 1-2 részlet, amik ???? jeleket adnak, de jó. :) A bővített verzió és a folytatás érdekelne engem is. :)

Kaccwalc (törölt) 2009.10.16. 10:24:26

Erősen gondolkodtam hogy írjak e. Nem akarok nyálas kis pöcs lenni, de sztem aki volt már szerelmes az tudja milyen azaz érzés mikor vki elmegy. Ott marad egy cucc tőle és még ideig óráig érzed az illatát. Énis megéltem már ilyet, de akkor vhol egy kicsit keserű volt is az érzés. Az illat eltűnik és már nem marad semmi. Persze van aki könnyen van aki nehezen, én nehezen éltem meg ezt. Nem akarok semmi hülyeséget írni, de az első és az utolsó pillanatokért érdemes élni, és ez nem csak a szerelemre igaz.

2009.10.16. 10:24:43

@Lobelt:
Vitázni szeretnél velem? :)

vagány csaj 2009.10.16. 10:27:34

@Lobelt: Ezzel most én sem, illetve csak félig értek egyet. Természetesen van igazság abban, amit mondasz, de...
Nekem is több nagy szerelmem volt eddig. Akibe sokáig és nagyon szerelmes voltam. És voltak fellángolásaim, amikor a végén rájöttem, hogy ez nem is az, aminek gondoltam.
Kössünk egyezséget! Egyezzünk meg abban, hogy IGAZI szerelem tényleg egy van, ami a végéig kitart, de NAGY szerelem több is!
Na?? Mit szólsz?? :)

Lobelt 2009.10.16. 10:28:28

@vagány csaj: Csapj bele, barátom vagy! :D

2009.10.16. 10:28:29

@Lobelt:
És mivan ha időközbe meghal a nagy szerelem? :)

Lobelt 2009.10.16. 10:29:03

@Zsu0805: Ha valakivel, valaha is, akkor az Te vagy :D:D:D

vagány csaj 2009.10.16. 10:35:39

@Kaccwalc: Én is egyetértek! :)
Az utolsó pillanat is, akármennyire fáj is, de az egyik legszebb érzés! :)

csillag× 2009.10.16. 10:37:18

hmm..tehát akkor lássuk csak ...matematikailag/statisztikailag mennyi is az esélyem, h rálelek az IGAZ szerelemre a többmilliárd ember közül a Földön?? :)) ..a kérdés költői :))

vagány csaj 2009.10.16. 10:40:30

@csillag×: Nem kell mindig mindent számokkal alátámasztani! :) Néha az is elég, ha csak hiszel benne! :)

csillag× 2009.10.16. 10:47:57

@vagány csaj: uhh..bocs:) lehet kicsit túl sokat látogattam a héten a közgáz előadásokat :P :S :)

Igazság Atyja 2009.10.16. 10:49:01

@Lobelt: @vagány csaj: A probléma az, hogy elég nehéz meghatározni, mi az "igazi". Sok embernek az, ami már épp megfelelő, kisebb kompromisszumokkal bevállalható, vagy az eddigiek közül a legjobbnak tűnő - pedig könnyen meglehet, hogy lenne ennél igazibb is. :) Azt mondod, aminek vége van, az nem lehet az igazi szerelem. Egyszer minden szerelem véget ér, tehát nincs igazi szerelem. :) (Legalábbis néhány év alatt átalakulnak az érzések - vagy valami egészen mássá, vagy semmivé. Az érzések kitarthatnak mindvégig, csak egy idő után már nem szerelemről van szó). A dolgot tovább bonyolítja, hogy mi van, ha az egyik fél rájön, hogy ez nem az igazi, de ennek ellenére a másik úgy látja, hogy neki az volt? A kölcsönösség megszűntével lehet-e "igazi szerelemről" beszélni?

csillag× 2009.10.16. 10:50:40

vitatkozom Veletek...én nem szeretem az utolsó pillanatokat :((( Hiába szép...meg minden...DE utána rettenetesen fáj és üres :(((

2009.10.16. 10:51:25

@vagány csaj:
Utolsó pillanat... hmmm... nah én kivonom magam az ex témából sztem, mert sztem megint felb-om az agyam.

@Lobelt:
Mert pl. mi van akkor ha nagy szerelem, ő az álmod stb stb, minden klappol aztán vmi történik és meghal? Utána már nem lesz igazi nagy szerelem? Vagy ha igen akkor 2 volt?

Lobelt 2009.10.16. 10:55:03

@Igazság Atyja: Nagyon jó kérdések! :D Akkor bölcsészkedjünk! :P:D:D

Először is: én is úgy gondolom, hogy éppen amiatt a lehetőség miatt, hogy "mi van, ha van 'igazibb' is", ahogy írtam is korábban, csak életed végén fogod tudni eldönteni, hogy melyik volt az igazi. Az az igazi, amelyikre életed végén is szerelemként tekintesz, és persze, meghalsz, és akkor vége van (ez is érdekes kérdés, de ez már naggggyon elvont... :D).

2009.10.16. 10:56:59

@TBal:
Nézem-nézem. :)

vagány csaj 2009.10.16. 10:57:24

@Igazság Atyja: Húú, ez elgondolkodtató! Az értelmezéshez át kell olvasnom még1x. Érdekes gondolatmenet...

Lobelt 2009.10.16. 11:00:02

@Zsu0805: Hát, csak bele kell mennem a mélyebb kérdésekbe, de ez már csúszós talaj, és ezek már nem tények, vagy észérvekkel alátámasztható dolgok, amikről meg lehet győzni a másikat, ha ő nem így gondolja. :):):)

Szóval én abban hiszek, hogy én hiszek abban, az a kiinduló alaptézisem, hogy mindig mindennek oka van. Nincs véletlen, és semmi sem ok nélkül történik. És éppen ezért, ha meghal az illető férfi/nő, akkor annak is oka van. Kettő ok lehet: 1. nem ő volt az igazi, és meg kell találnod, hogy ki az. 2. Ő volt az igazi, (persze ez is csak majd a te életed végén derül ki), és hogy miért távozott az életedből, arra neked kell rájönnöd életed során.

Húúúúú, de jó téma. Csak lehet, hogy egyedül vagyok vele, de én ebben hiszek. :D

Glg 2009.10.16. 11:00:56

@Missy88: Hát nem volt semmi ez a történet. Télleg irtó nyálas lett, de nagyon aranyos :). Amíg nem írtál h a tiéd a történet nem gondoltam volna.

boss888 2009.10.16. 11:01:14

pfúúú, mennyi igazi szerelmem volt már! Már a nevükre sem emléxem lassan:)

Kham 2009.10.16. 11:02:04

Szegény posztíró kiscsaj, milyen aranyosan, végzetesen és örökkévalóan szerelmes. Bár biztos nehéz lehet elviselni, hogy könnyebben jön belőle a könny, mint egy átsörözött éjszaka után a másnapos fingás:)

rikus 2009.10.16. 11:02:21

Hűű ti már nagyon ráhangolódtatok a mai romantikázásra..
ma ilyen szerelmes nap van?

Igazság Atyja 2009.10.16. 11:02:59

@Lobelt: Szerintem az emberek többsége ebben az esetben több igazival is büszkélkedhet, ugyanis egynél több személlyel esnek szerelembe életük során. Utólag visszatekintve milyen szempontok alapján állítjuk fel a "rangsort"? Eleve nehéz összehasonlítani azt az érzést, amit 16 évesen érzel először azzal, ami 20-as éveid közepén meghatározó, mikor megkéred leendő gyermekeid anyjának a kezét. Ha az utóbbi lenne az "igazi", de 2 év múlva megcsal, ez a malőr stornózza az egészet? :) Nem egyszerű ügy.

csillag× 2009.10.16. 11:04:15

@boss888: illúzióromboló!!!!! :P

Lobelt 2009.10.16. 11:05:12

@Igazság Atyja: hiszek benne, hogy életed végén/vége felé már látni fogod, és az alapján döntöd el, hogy akkor mit érzel, hogyan gondolkodsz ezzel kapcsolatban. Ha akarsz, és képes vagy akkor ilyen dolgokon gondolkodni.

csillag× 2009.10.16. 11:06:35

@Lobelt: de akkor már késő bánat. nem?

Caddy 2009.10.16. 11:06:50

@Igazság Atyja: nekem nem kellett meghatározni. Akkor és ott tudtam. Tudtam 22 évesen, és tudtam tíz évvel később is. Egy percig nem gondolkodtam, hogy kell-e kompromisszumot kötnöm, vagy akarok-e egyáltalán.

@Kaccwalc: éppen ezért nem marad ott cucc. Szépen mindent össze, és ha nem jön egy pár napon belül, akkor max marad a posta. Cipeltem én már dobozokat a postára. Ha vége akkor lezárni és vissza se.

@Lobelt: hú de bele találtál nálam. De most ehhez nem vagyok partner. Pedig....

boss888 2009.10.16. 11:08:03

megjelent a poszt eleje:)

csillag× 2009.10.16. 11:11:46

woow..ezt h-h???? azért mert reklamáltunk?:))) kösz

Kaccwalc (törölt) 2009.10.16. 11:12:14

@Caddy: Nem az ő sajt cuccaira gondoltam spec, hanem amit tőle kaptál. Ajándék akkor is ajándék, lehet hogy szétmentetek, de szerintem akkor is meg kell becsülni amit kaptunk. Egy ajándékot visszadni pedig...

2009.10.16. 11:12:48

@Lobelt:
Abban igazad van, h életed végén jössz rá, h a sok exből (v ha van melletted még vki) ki volt a legnagyobb Ő, ki volt az Igazi Nagy Szerelem. De pl. ebbe az esetbe nem tudnék mit mondani. Hiszek a sorsba, ebbe az esetbe is.
Bár igazándiból vitatkozni se nagyon tudok Veled ebbe. Hála égnek ilyen velem nem volt, de ismerek olyat, aki elvesztette a nagy szerelmét éshát fiatal még, tovább kell mennie. Viszont ha ott lennék a végnél nem tennék különbséget közte és az utána következő nagy szerelem után, inkább azt mondanám, h 2 nagy szerelmem volt. :)

Lobelt 2009.10.16. 11:12:52

@csillag×: Igen, sajnos. Itt jön be nálam a pozitív látásmód, és hozzáállás. Itt kapcsolódik az én világomban a tudatosság és a hit, az optimizmus. Amint azt már előtte leírtuk (Zsu-val közösen) egy kapcsolat nyilván sokféleképpen alakulhat, és vége is lehet, és kiderülhet a másikról olyan dolog, ami miatt "kampec dolores" fel is út, le is út. De ennek az esélyét (mármint a rossz kapcsolatét) nagyban csökkenti a tudatos párválasztás. A jelekre való odafigyelés, amivel az elején ki lehet szűrni a "gebaszos" egyéneket. (Van kivétel, tudom, nem MINDIG lehet kiválogatni). Ezután pedig a hit marad. A pozitív hozzáállás, hogy hiszel magadban, hogy jól választottál, hogy hiszel benne, hogy mindent megtesz majd a kapcsolatban, amire vágysz. És mindez együtt pontosan azért fontos, hogy a Legvégén ne az legyen, hogy késő bánat. Persze így is előfordulhat... De én úgy gondolom, hogy hinni kell. Nem valami sorsszerű hókuszpókuszban, hanem Magadban és a másikban, és abban, hogy valahol kerek ez a történet. :D

Remélem nem voltam túl zavaros... :)

2009.10.16. 11:14:20

@TBal:
Eljutottam odáig, h megnyissam a mailt, de még nem jött át. :)

Igazság Atyja 2009.10.16. 11:14:22

@Lobelt: Az érzéseimen hiába gondolkodom akár most, akár 40 év múlva, azokat akkor sem tudom majd racionális szempontok alapján kategorizálni, sorrendet felállítani közöttük. Arról nem is beszélve, hogy akkor úgysem tudom újra emlékek alapján egyhuzamban átélni azt, amit 16, 25 meg 40 évesen - legfeljebb más szemmel nézni rá. És akkor az "annyi idő távlatából minden más" fejezetet még nem is említettem. Mindegy. Bánatomat dalban mondom el! :)

2009.10.16. 11:16:41

@Caddy:
Detto... :) Cuccokat vissza. Illatminták mosásba, képek a szekrény tetejére egy dobozba, és ha nem kellenek a cuccok arra ott a Gls. :)

csillag× 2009.10.16. 11:16:46

@Lobelt: ez megmosolyogtató volt... és egy hatalmas optimizmus tuning:) kösz:)) :P

vagány csaj 2009.10.16. 11:22:46

@Lobelt: @csillag×: Bennem viszont megindította a kételyeket. Tényleg van ilyen? Van, hogy rátalálsz az igazira, és minden teljes rendben működik???

Lobelt 2009.10.16. 11:23:55

@csillag×: És mekkora lépés ez a sikeres párkapcsolat(ok) felé! :D Optimizmus, és önbizalom. Közhely, de mennyivel másabb emberek találnak be Téged, ha az sugárzik a beszédedből, a mozdulataidból, hogy önbizalmad van, nem adod oda magad bárkinek, tudod mit akarsz, mint akkor, ha beesett vállakkal, félelemmel és görcsökkel tele próbálsz párt találni. (Direkt sarkítottam a két ellentétes pólust) Csak figyeld meg, a köcsög kis szerencsevadászok elkerülik a nehezen befolyásolható, önbizalommal teli nőket (persze nem kell harcos feminista/matróna/amazon szerepbe beleesni). :) Tapasztalatból, illetve megfigyelésekre alapozva beszélek. :D

2009.10.16. 11:24:25

@Kaccwalc:
Nem adom vissza, de ami olyan (szivecskés stb stb) az v Mikulásgyár következő télen, v doboz tetején a polc. Nekem is van olyan tárgyam ami kint van még a polcon, de olyat ami a "szerelemre" emlékeztet nem tartunk szem előtt. :)
Amúgy ajándékot visszakérni gáz... :) Kapcs végén max eljegyzési gyűrűt adunk vissza, mást nem. :)

Caddy 2009.10.16. 11:24:40

@Kaccwalc: pedig minden megy vissza. Ajándékok is. Mit nézegessem? Minek?

@Zsu0805: ennyi. Nem is értem a jön az ex a cuccaiért dolgokat. Mi van? Még egy találkozás? Az is minek? Mit tudunk még mondani egymásnak? Gls, meg mindenhová szállít, a munkahelyen is át tudja venni. :)

Gazz 2009.10.16. 11:24:41

Szegény lány, őszintén sajnállak, hogy így szívat ez a srác.

vagány csaj 2009.10.16. 11:25:20

@Igazság Atyja: Ne bánkódj! Ez a meglátás is jó. Ezek olyan dolgok, amiket nem lehet matematikailag és statisztikailag alátámasztani. Ki miben hisz. Van igazság mindenben, amit mondtatok, de konkrétan hogy melyik a legigazabb, azt majd mindenki megtapasztalja a saját bőrén!

csillag× 2009.10.16. 11:25:45

@vagány csaj: ha ésszel gondolkodok, akkor persze énis kételkedek :) DE mivel már történt velem egy két csoda, így lehet, h nagyon naívan hangzik, de én hiszek a csodákban.. :$ :)))

GAbica 2009.10.16. 11:27:47

@vagány csaj: most azt mondanám van. egy éve még gúnyosan mosolyogtam volna rajta magamban.

@Zsu0805: húgom példája alapján neki meghalt a nagy igazi. talált mást, nagy szerelmet, azóta jó pár év eltelt, de saját bevallása szerint sosem lesz olyan, mint amilyen azzal volt, akit igazinak érez.

Igazság Atyja 2009.10.16. 11:28:17

Azért bánkódom, mert érzem, hogy 99 évesen Juditot tekintem majd az igazinak, akibe 10 évesen zúgtam bele.

Aláírás: genyaszkop.uw.hu/nagyo.jpg :)

TBal 2009.10.16. 11:28:26

@Lobelt: ja, csak ez olyan körülötted forog a világ típusú levezetés. És aki meghal, annak a szemszögéből mi van? "Bocsi, de alkalmatlan vagy az életre, majd legközelebb", vagy mi?

A Bibliában vannak ilyen egy személy köré felépített tanulságos sztorik, ahol a többi személyre tesznek magasról. Pl. Jóbot vizsgáztatják, és próbafeladatként kinyírják a családját.

Kaccwalc (törölt) 2009.10.16. 11:28:48

@Caddy: Zsu-val érted egyet. Minden ami olyan elrakni.

boss888 2009.10.16. 11:29:49

@vagány csaj: Persze, hogy van! Lásd Rómeó és Júliát, Hófehérke és a Herceg, Hamupipőke, akkor az alvós csajszi (csipkerozika)... Ők mind boldogan éltek amíg meg nem haltak!

Lobelt 2009.10.16. 11:30:01

@vagány csaj: Olyan sosincs, hogy minden teljesen rendben működik, ez egy mese, egy olyan illúzió, ami sok rossz párkapcsolat alapját adja, az én szuvenír meglátásom szerint. A párkapcsolat a média, a filmek által túl van misztifikálva, feleslegesen emelték piedesztálra. Sok az elvárás, elvárjuk a másiktól, hogy tökéletes apa/anya, szerető, humoros társ, "meleg kályha" (köszi Dr. Csernus ;)), bátor harcos, és még vagy ezer dolog legyen, mert különben nem jó a párkapcsolat. A párkapcsolat (és direkt nem "szerelmet" írtam) egy k*rva nagy küzdelem, tele nagyon jó, és nagyon rossz pillanatokkal. A nagyon jó pillanatokat mindenki élvezi, minden párkapcsolatban, és ilyenek mindig akadnak. És ezeket ki is kell élvezni, akármennyi ideig is tartanak. De ami igazán meghatározza a párkapcsolatokat, ami alapján a párkacsolatokat értékelni kell, az az, hogy a rossz periódusból hogyan jöttök ki. Mert rossz periódus van, volt, lesz. Az, hogy a másik mennyire partner a megoldásban, abban, hogy kikerüljetek belőle, az a lényeg.

Tyűbazz, megint sokat pofázok. :D Persze ez csak az én véleményem, de nekem eddig ez igaznak bizonyult. ;)

vagány csaj 2009.10.16. 11:31:01

@Lobelt: Ez így igaz. Más a kisugárzása az önbizalommal teli, vidám lányoknak. Sokszor még a valós kinézetet is megszépíti. És biztos, hogy nem egy olyan lányt fognak megszólítani, aki behúzza fülét-farkát, hanem akiről sugárzik valami pozitív dolog. :)

Igazság Atyja 2009.10.16. 11:33:00

@Lobelt: Na, ebben teljesen egyetértünk.

Caddy 2009.10.16. 11:33:01

@boss888: mondjuk Rómeó meg Júlia elég hamar kiiratkoztak a buliból. :)

GAbica 2009.10.16. 11:34:46

@Lobelt: na de a rossz periódusban is az a kérdés, hogy miért van rossz periódus. mert ha külső tényező, akkor egyértelmű a szitu. a kérdés mit számítasz belső rossz periódusnak?

GAbica 2009.10.16. 11:37:53

@Lobelt: egyébként egyetértünk persze.

Dr.Bio74 2009.10.16. 11:41:18

Emmeg mi? Orosz romantikusok magyar feldolgozásban? Nem lehetne inkább komolyzenében előadni, azt jobban bírom.

2009.10.16. 11:47:14

@Kaccwalc:
Köhöm köhöm... :)

2009.10.16. 11:50:34

@Lobelt:
Most megtapsolnálak. :) Ez tetszik.

Amúgy a nagy Ő nem dolgot nem kell sokáig ragozni. A nagy Ő olyan akit elfogadok a hibáival együtt, és aki elfogad engem a hibáimmal együtt. :) Együtt tudunk és együtt is akarunk élni. :) Ennyi...

2009.10.16. 11:52:50

@vagány csaj:
Pl belőlünk. :) Csak úgy sugárzunk. :)

Lobelt 2009.10.16. 12:03:58

@TBal: az embereknek a halálhoz való hozzáállása (és itt most nem a "legyilkolom-a-családját-sztorikról" beszélek) nagyon gyerekcipőben jár. Nem tudják a helyén kezelni.

Nem "körülöttem forog a világ" megoldásnak érzem, hogy továbblépek (megpróbálok), ha meghal a szerelmem.

lunatik 2009.10.16. 12:08:16

@vagány csaj: nekem sose tetszettek a sokat vigyorgó vidám lányok, én a komolyan néző szomorkás lányokra buktam mindig is.
sötét ruhába.
:)

csillag× 2009.10.16. 12:08:47

@Lobelt: nah , látod nem is vagy annyira egyedül a nézeteiddel:)

TBal 2009.10.16. 12:10:50

@Lobelt: félreérthettél... a továbblépés tényleg nem körülötted forog a világ-dolog. Viszont az "oka van annak, ha meghal", az annál inkább ezt próbáltam bemutatni az előbb. Ha mondjuk azt mondod, hogy azért halt meg a szerelmed, mert: még nem voltatok elég érettek/nem így volt megírva stb. Ezzel az a bajom, hogy akkor most cserélj szerepet, és halj meg te - annak is oka van? Mert mondjuk nem téged rendelt a sors a csajszi mellé.

Lobelt 2009.10.16. 12:11:30

@Gabica [a legboldogabb]: A párkapcsolat rossz periódusa alatt azt értem, amikor nem vagy boldog. Ez tarthat 10 percig, vagy fél évig is. Hogy mi miatt, ki miatt, az mindegy. A lényeg, hogy hogyan jöttök ki belőle. És ezalatt értem azt is, hogy még egyszer már nem követi(tek) el ugyanazt. És ha tényleg így történik, akkor (ideális esetben) egyre kevesebb lesz a rossz periódus, vagy egyre rövidebb. Ha pedig nem így történik, és úgy érzitek/érzed, hogy nem tudtok a rossz periódusokból jól kijönni, akkor egy megoldás van, szerintem...

Lobelt 2009.10.16. 12:14:16

@TBal: Igen. Annak is oka van, hogy én halok meg. Erre mondtam, hogy az emberek halálhoz való hozzáállása gyerekcipőben jár még. A halál az élet része. :D (képzavarral élve). Egyszer mindenkire lecsap, és nem tudhatjuk mikor.

Egyébként nem arra akartam kihegyezni a dolgot, hogy aki nem a másik mellé való, az meghal. Sőt írtam is, hogy lehet, hogy mellé való volt, de oka volt, hogy meghalt. Az ő szempontjából is, meg az enyémből is.

rikus 2009.10.16. 12:16:31

Romantikából a halálba...nagyon belefolytatok már ebbe a Rómeó és Júlia story-ba.
Muszály egyből meghalni?

lunatik 2009.10.16. 12:17:21

@TBal: ja, pl. 58-ban azért zuhant le a Manchester United repülőgépe, hogy a Wolverhampton megint bajnok lehessen végre.
vagy lehet hogy csak a gyúró és a felesége nem illettek össze és a sors így intézte hogy megtalálhassa az igazit.
:)

2009.10.16. 12:19:18

@Lobelt:
Nyugi, én éltem a halálos részt. :)

Lobelt 2009.10.16. 12:21:31

@Zsu0805: Ez már megnyugtat, Drága :D Amúgy meg sokan vannak a környezetemben, akik nem értenek egyet velem ezzel kapcsolatban, de addig, amíg én hiszek benne, és látom, hogy működik, addig nem zavar. Sőt, amúgy sem. Mindenki úgy éli, ahogy neki jólesik :P

TBal 2009.10.16. 12:23:02

@Lobelt: tudod, az ilyen logikával nekem egy bajom van: hogy pl. egy rohadék, nemierőszakolós sorozatgyilkos miért nem bír soha megdögleni a sors keze által, amolyan végsőállomásos módon?

borsics_aa · http://minerva-szki.hu/ 2009.10.16. 12:24:15

Nagy szavak ezek egy 18-20 éves lány szájából! 10 év múlva csak mosolyogni fogsz az egészen! tudom, nem vigasztal, de ezen minden ilyen korú lány (és fiú) átmegy, ez normális!
Illetve ha ez a fiú már tényleg felnőtt és érett férfi lenne, akkor nem így viselkedne. Attól, hogy valaki betölti a 18., még nem lesz felnőtt!

lunatik 2009.10.16. 12:25:13

@Lobelt: mit jelent itt az hogy működik? ezek a halálok ezzel nem függenek össze. ha több ilyen halál lenne vagy kevesebb akkor se tünne fel pl. neked vagy senkinek, hogy nem úgy van mint most és úgy kéne lenni.

SciNu 2009.10.16. 12:26:15

Úristen majdnem visszajött a reggelim ennyi nyáltól. Ezt nem bírtam végigolvasni...

2009.10.16. 12:29:10

@TBal:
Olvasom már... feladtad megint a leckét és a gondolkodni valót rendesen. :)

2009.10.16. 12:32:17

@Lobelt:
Nekem spec a halál témával egy gondom van... hogy én is meg fogok egyszer halni. Milyen kár lesz értem. :)

rikus 2009.10.16. 12:33:00

Ezt ma valahogy én sem bírom..lehúzzátok az emberről a maradék kis életkedvet is.Remélem holnap valami "Ciki randiélmény" következik, nem pedig szakítósos, sírósos, lehúzósos.
Ez a poszt inkább hétfői mintsem pénteki..fúújj

Lobelt 2009.10.16. 12:37:01

@TBal:

"Több dolgok vannak földön és égen,
Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes." :):):)

Sajnos én sem tudom rá a magyarázatot. Sok dolgot nem tudunk megmagyarázni, hogy miért úgy van, mégis léteznek. Fingom sincs, hogy miért marad életben a késelős-erőszakolós gyilkos, és miért hal meg az általam szeretett kedves személy, de hiszem, hogy ez része az egésznek, hogy valahogy így kerek a történet, még ha nem is tudom, miért. Ez az, amire azt írtam korábban, hogy csúszós talaj, mert nem lehet bizonyítani, vagy észérvekkel alátámasztani. Én egyszerűen ebben hiszek.

lunatik 2009.10.16. 12:38:27

mondjuk elég félelmetkeltő a poszttal kapcsolatban, hogy mennyire máshogy ítél meg valaki (egy lány (itt)) egy másik embert, mennyire nem is valós tények, tettek, hanem beleélt dolgok alapján. nekem főleg ez volt/van a bajom a (szinte minden) lányokkal kapcsolatban. sokszor olyan figyelmet vagy rajongást kapsz amit tudod hogy még egyáltalán nem is érdemelsz, máskor meg nagyobb erőfeszítéseket vagy áldozatokat észre sem vesznek. tehát szóval az objektív megítélés hiánya amiről így beszélek most.

csillag× 2009.10.16. 12:38:49

@Zsu0805: óóóó, Drága Zsuu, ha ez vigasztal: Az emléked ötökké él bennünk!! :D:D:D:D:D:D:D .... ÁÁH, ennél meghatóbbra nem is vehettem volna a figurát :D:D:D:D :P

TBal 2009.10.16. 12:39:18

@Lobelt: Ezt rövidebben úgy lehet írni, hogy "Isten útjai kifürkészhetetlenek". Ez a vallásosok végső, támadhatatlan érve, ha bárki bármilyen logikát akarna keresni a hitükben.

Lobelt 2009.10.16. 12:42:39

@TBal: És te nem szereted a vallásos embereket? :D Vagy te nem vagy az? Attól még más lehet :D

Lobelt 2009.10.16. 12:44:12

Na, akkor 20 másodpercnyi feldobódás, hogy röhögni is lehessen:

www.youtube.com/watch?v=A_B5UrI7nAI

:D:D:D

rikus 2009.10.16. 12:44:17

@csillag×:
Mi kedves vagy ma szegény Zsuu-hoz!!:D

csillag× 2009.10.16. 12:48:45

@rikus: szerintem be vok kattanva (picit), de majd az idő erre is gyógyír lehet, csak legyek már túl ezen a rohadt ZH-n.. :S:S:S:S :D

GAbica 2009.10.16. 12:49:06

@Lobelt: oké, így már tiszta.
Na és mi van akkor, ha boldog vagy, a pároddal minden szuper, csak éppen van valami külső körülmény ami akadályozza az igazán tökéletes boldogságot. Ezt én nem nevezem rossz periódusnak, hanem például egy olyan dolognak amivel meg kell tanulni együtt élni, és emelett a lehető legboldogabb lenni. Attól ezt még jó periódusnak tekintem, mert különben az egész kapcsolatot tekinthetjük rossz periódusnak. Mondjuk ez megint egy jó kérdéskör, amit lehet boncolgatni.

2009.10.16. 12:50:26

@rikus:
Jaja, igazad van, tuti akar vmit. :D

@csillag×:
Nah add elő drágám, mit szeretnél. :)

csillag× 2009.10.16. 12:53:15

@Zsu0805: Húúú, hogy mit szeretnék? Hmm..lássuk..lássuk...hááát...izéé...lenne egy két ötletem :D De azt nem biztos, h Te tudnád teljesíteni. :D:D:D :))) :PP

Asmtrong429 (törölt) 2009.10.16. 12:54:11

Van Igazi. És tudod Róla. Lehet, hogy nem az első percben, de nem is az életed végén.

Én is megtaláltam, aztán elveszítettem. Aztán megint rátaláltam és megint elveszítettem. És most, annyi könny és fájdalom után ugyanúgy szeretem - na jó, nem ugyanúgy: kevésbé lángolón, mégis szenvedélyesebben, kevésbé rajongón, mégis mélyebben - mint az első félévben.

Persze attól, hogy létezik Igazi, még szabad és kell is jól érezni magunkat a Nem Igazi Vonzó Férfiakkal/Nőkkel, ha éppen az Igazi már/még nincs jelen. Egyrészt mert jó, másrészt mert azalatt is rengeteget tanulunk.

rikus 2009.10.16. 12:55:06

@Zsu0805: Bizonyára:D
Csillagx:mondom én h ez most lehúz mindenkit.Te is bekattantál:D:D

Lobelt 2009.10.16. 12:57:22

@Gabica [a legboldogabb]: Igen, azt nagyon sokáig lehetne szintén boncolgatni, mert van-e olyan, hogy tökéletes boldogság, vagy elég ha boldog vagy életed bizonyos pontjaival kapcsolatban? Áááá, ez messzire vezető bölcsészkedés :D

TBal 2009.10.16. 12:58:19

@Lobelt: Nem a vallás a döntő a szimpátiámat illetően. Ateista is lehet egy utolsó mocsok, és vallásos is lehet nagyon jó fej, tisztességes stb. max van egy téma amiben eltér a véleményünk. Addig, amíg nem akarnak erőszakkal megtéríteni, addig semmi bajom velük.

Lehet, hogy van Isten egyébként, csak jobb szeretem azt a világképet, hogy magam irányítom a sorsomat, és tőlem is függnek a döntések, mint azt, hogy valaki odaföntről marionettbábuként játszik velünk. Persze nyilván vannak körülmények, amik ellen nem tehetünk semmit, de legalább részben rajtunk múlnak a dolgok.

Amit még nem szeretek a vallásos magyarázatban, az az "Isten jó, csak egy magasabb szinten van, én nem láthatom be, hogy mitől jó az, hogy nem nyírja ki a sorozatgyilkosokat, de tuti a jó egészhez kell" magyarázatot.
Sokkal valószínűbb az, hogy nincs végső igazság, és nem mindig az arra érdemesek halnak meg.

2009.10.16. 13:10:07

@Lobelt:
Vannak boldog és boldogtalan pillanatok és van a köztes idő mikor se ilyen se olyan nem vagy. :)

GAbica 2009.10.16. 13:14:40

@Lobelt: én meg ugyan végzettségem szerint bölcsész vagyok, de nem abban dolgozok és nem szeretek "bölcsészkedni" sem :D
úgyhogy igen, maradjunk ennyiben :D

csillag× 2009.10.16. 13:15:21

@TBal: @Lobelt: szerintem a vallás és a politika 2olyan dolog az életben amikkel soha nem lehet vitába szállni az ellenkező nézeteket valló emberrel, mert egyik sem tudja meggyőzni a másikat!! :( csak még nagyobb galiba lehet belőle

@Zsu0805: @rikus: Jajj, csajok! Mér gondoljátok h csak akkor vok kedves ha szeretnék valamit? :P :) Zsu-nál nem gyúrok az érdekbarátságra :P (arra ott vannak a srácok)

2009.10.16. 13:15:51

@TBal:
Isten mindig is megadta a saját akaratot. Az már más kérdés h mi hogy élünk vele.

rikus 2009.10.16. 13:18:38

@csillag×:
Nem gondoljuk...látjuk:D

Lobelt 2009.10.16. 13:19:34

@TBal: Amúgy egyetértünk, és az eddigi tapasztalataim alapján ha két szélsőségesen ellentétes álláspont vitázik, akkor valahol félúton van az igazság.

És a vallással kapcsolatban nekem is az a véleményem, hogy lehet, hogy van (szerintem mondjuk lennie kell) egy felsőbb akaratnak, aki sokmindent befolyásol a világgal kapcsolatban, de az én döntéseim is eléggé súlyosan befolyásolják a saját és mások életét... Egyetértünk? ;)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.10.16. 13:22:19

Mostanában annyit hallgattam a Rómeó és Júliát (a musicalt), hogy kedvem támadt szerelmesnek lenni -- és az ilyen posztok ezt csak erősítik.

Lobelt 2009.10.16. 13:23:13

@Gabica [a legboldogabb]: Detto! :D:D:D (Bőőőcsész végzettségű nem bőőőcsész dolgozó vagyok)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.10.16. 13:23:29

@TBal:

"Lehet, hogy van Isten egyébként, csak jobb szeretem azt a világképet, hogy magam irányítom a sorsomat, és tőlem is függnek a döntések, mint azt, hogy valaki odaföntről marionettbábuként játszik velünk."

Hát egy mindenható isten számára elég unalmas lenne évmilliókon át marionettezni :-)))

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.10.16. 13:24:05

@TBal:

"nincs végső igazság, és nem mindig az arra érdemesek halnak meg. "

mindenki meghal :-)))))))

lunatik 2009.10.16. 13:25:04

@Lobelt: és a felsőbb akarat fölött nincs egy másik, még fölsőbb? vagy miért ne lehetnénk ez a fölső akarat mi magunk csak?

Lobelt 2009.10.16. 13:28:51

@lunatik: Egyszerű, miért nem: mi irányítjuk a természet körforgását, a fogantatást, az élet-halál kérdését? Ez az én véleményem, és ebben hiszek, de ahogy @csillag× mondta ezen hiába is vitázunk, mert jobb esetben mindenkinek van egy meggyőződése, ami az övé, és ez alapján él, ergo nehéz meggyőzni másról. De szerintem nem is kell. Max. elmondom hogy én hogyan, te elmondod, hogy te hogyan, és megállapítjuk, hogy milyen fasza, hogy mindenkinek van valahogyan, még ha máshogyan is. :D

GAbica 2009.10.16. 13:34:22

@elemes2: mert ez mintha kedv kérdése lenne :)

@Lobelt: :D

lunatik 2009.10.16. 13:34:24

@Lobelt: igaz, igaz egyik sem bizonyítható.
én már csak ilyen racionális ember vagyok.
ezt ismered: Ockham borotvája elv: A tétel lényege az, hogy ha van két elmélet, amely ugyanazt a tényt magyarázza, akkor azt kell választani, mely a kevesebb (tudományosan nem bizonyítható) feltételezést tartalmazza, vagyis a legkevesebb hipotézisre épít.

csillag× 2009.10.16. 13:38:34

@Lobelt: ez a jó felfogás, csak sok embernek nem esik le, h a másiknak is lehet véleménye!! És ráakarják erőltetni az ő nézetüket a másik félre :(
Pedig itt tényleg nem lehet megállapítani, h kinek van igaza. Mindenki elmondhatja a véleményét, tapasztalatát, a többiek tudomásul veszik meghallgatják, elfogadják, h igen ilyen ember is létezik, de nem érdemes vitába szállni, mert valóban nincs értelme :))))
És én is ismerek tök jófej, normális embereket mindkét táborból :))

Kytia 2009.10.16. 13:40:23

Sziasztok!

"Arra születtem, hogy őt szeressem. És nem tehetek mást, csak remélhetem, hogy ő arra született, hogy engem szeressen. Ha mégsem?! Akkor ez is csak egy szerelem a sok közül. Egy tévedés, egy összetört varázs, amit a szél elfúj majd."

Ez a rész nagyon bejött. Érzelmes, de nem hülye. Reméli a legjobbat, de elfogadja, amit majd végül kap, és közben nem firtatja, hogy a másik mit, miért, mire fel...stb. Romantika és józan ész egészséges találkozása. Életképes. Teccik.:)

A srácnak drukkolok, hogy időben észbe kapjon, mert ha a lány egyszercsak majd úgy gondol a történetre, mint "egy szerelemre a sok közül", már nem nagyon lesz visszaút, és szerintem lesz mit megbánni.:)

Lobelt 2009.10.16. 13:45:14

@lunatik: ismerem Occam borotváját, magam is szívesen alkalmazom :D

@csillag×: én is ismerek mindkét táborból "jóembereket". :D De nekem idealistaként az a célom, amit Bob Marley és még sokan mások megénekeltek már (és amire a raszták esküsznek): ONE LOVE!

Szép hétvégét mindenkinek, én nem leszek internetközelben, de ha minden igaz hétfőn az én sztorimmal kezdünk :D Alig várom már, hogy lealázódak :D:D:D

2009.10.16. 13:45:29

Fuuu ma igencsak elkanyarodtunk Missy-nk posztjától. :)

2009.10.16. 13:46:29

@Lobelt:
Már mész is? Pénteken 2-ig vagy? :)

vagány csaj 2009.10.16. 13:47:57

@Lobelt: Szép hétvégét! Jót ne halljak! :)

csillag× 2009.10.16. 13:51:17

@Lobelt: EZ így ne ér...így már tudat alatt is elfogultak leszünk
:))))

Lobelt 2009.10.16. 13:51:44

@Zsu0805: Fogalmazzunk úgy, hogy én minden nap addig vagyok, amíg akarok, és mondjuk úgy, saját döntés, h 4-ig bent vagyok :D:D:D

Ma is maradnék, de próbálunk a zenekarommal, és már nagyon kiereszteném a hangom :D:D:D Úgyhogy ezért lépek le most. (10 perc múlva)

Lobelt 2009.10.16. 13:55:34

@csillag×: Ez igazán hízelgő... :D De nehogymá'...

csillag× 2009.10.16. 14:05:35

@Lobelt: :) Egyébként én személy szerint kezdek kíváncsi lenni egykét nótátokra.. :)

vagány csaj 2009.10.16. 14:11:10

@csillag×: @Lobelt: Jaja, én is! Milyen zenekar is ez? Lehet tudni?

csillag× 2009.10.16. 14:14:27

@vagány csaj: szerintem még nem derült rá fény:)
majd hétfőn kifaggatjuk :)

vagány csaj 2009.10.16. 14:41:37

@csillag×: Jaja, mindenképp! :)
Írtam freemailen! :)

rikus 2009.10.16. 14:45:09

sehol senki...vége a munkaidőnek??

csillag× 2009.10.16. 14:49:53

@vagány csaj: óóóó, pattanok gyorsan olvasom:)
@rikus: Jah, úgy néz ki elszálingózott a pórnép :P
vagy netán @Lobelt: csinálta a "hangulatot"? :))

rikus 2009.10.16. 15:01:47

én nemtom, de nagyon uncsi ez a délután...is

csillag× 2009.10.16. 15:48:56

@rikus: de végre péntek és nemsokára 4óra :D
Igaz ezt a dolgozók nevében írtam:) :P..empátia :D.. Nekem nincs bajom vele...sőt ;)

Pangalactic · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/350-skoda 2009.10.16. 17:47:04

és miért nem képesek leülni és megbeszélni azt, hogy tulajdonképpen mivan? egyszerűen nem értem az ilyen naív kislányokat. ennyire tabu téma a "pszichológia"?

Szelid sunmalac 2009.10.16. 18:20:49

@Pangalactic: Ha jartal volna mar pszichologussal, akkor neked is az lenne. Nekem legalabbis azota az.

csillag× 2009.10.16. 18:29:53

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: :) szerintem ezt embere válogatja :) Mert nekem nem tabu....bár lehet, h én vagyok rosszul összerakva :)

csillag× 2009.10.16. 18:35:31

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: juj...bocs félre olvastam a ragot...:) Azthittem pszichologusnál-t írtál :)
BOCS!! Már nem oda van az eszem :)

szmercs 2009.10.16. 18:38:29

@csillag×: Igen akár milyen mélyen van az ember akkor főleg hisz a csodákban.Szerintem minden ember hisz ezekben a dolgokban csak vannak olyanok akik ezt titkolják.Legalább akkor is van miben hinni amikor nagyon sötéten látjuk a világot.

szmercs 2009.10.16. 19:01:24

Hát igen Minden ember életében eljön az az igazi szerelem Az ami hirtelen jön mindent elsöpör ami az utjába kerülés ,magával ragad.És ez olyan szerelem ami mély nyomot hagy az emberben és végigkíséri az életét és ha hosszú hosszú évek múlva meglátja az illetőt vagy valami emlékezteti rá pl egy dal akkor is fura érzés keríti hatalmába pedig tudja hogy az már nagyon régen volt.

Missy88 2009.10.17. 13:30:18

@vagány csaj: Hűű...sok mindent.. Emberünk mindenben hazudott, mint már mondtam. Munka, család, barátnő és h mivel telt az elmúlt néhány év, amíg nem találkoztunk.

Adri84 2009.10.17. 17:27:45

Aranyos, életszerű sztori, a vége viszont nagyon csöpög. Nekem sok a nyál.

catty 2009.10.18. 11:55:46

Nagyon szép történet. A végére nekem könny szökött a szemembe. Visszahozta a vége számomra azokat az érzéseket, melyeket én érzek a szerelemmel kapcsolatban.

Guerrero 2009.10.19. 15:20:16

Remélem nem totojázik tovább a fickó... Kissé kihasználós szagú az ő részéről... De nem ismerem mindkét oldalt szóval nem ítélek, hogy ne ítéltessek. :)

Guerrero 2009.10.19. 15:21:14

Viszont tényleg aranyos, kedves kis történet ;)

nóri17 2009.10.28. 09:22:45

Ahogy elolvastam teljesen megtaláltam benne magam.
Ugyanezt érzem én is...és remélem sikerül:)
süti beállítások módosítása