A történet kb. 8 éve kezdődött, amikor főiskolásként megismerkedtem az akkori párommal, nevezzük Heninek. Heni akkor volt végzős, én a katonai főiskolán voltam másodéves; a mi évfolyamunk ment táncolni a szalagavatójukra, mivel az osztályban volt vagy 3 fiú. Kevés kavarás után, össze is jöttünk, és egy igazi, bimbózó első szerelem bontakozott ki közöttünk. Egyre több közös program, közös családi események – bele a sűrűjébe. Szerelem volt a javából, mindkét oldalról. Időközben Ő leérettségizett, elvégzett egy felsőfokú tanfolyamot, munkába állt – míg én is lediplomáztam, tisztavatás, vidéki beosztás.

Ekkor (4 éve) mentek el nálam először otthonról, amikor úgy döntöttem, hogy külszolgálatot vállalok Cipruson. Sok legenda kering a missziós kapcsolatokról, ezeknek döntő része igaz is. Megismerkedtem kint egy lánnyal, nevezzük Andinak, aki ráadásul még a beosztottam is volt, ami cifrázta a helyzetet. Összejöttünk, minden volt. Szerelem, elsőre heves, szenvedélyes – de utólag maximum fellángolásnak mondanám. Persze utólag nagyon okos mindenki, még én is. Andi akkor még házas volt, de elmondása szerint a férje már aznap megcsalta, amikor kijött a szigetre, szóval jó voltam nála bosszúnak is. Borzolta a kedélyeket, hogy Andinál 3,5 míg a férjénél 4 évvel voltam fiatalabb. Persze nekem imponált, hogy egy férjes, idősebb nő engem választott a férje ellenében. Nos, amikor a misszió felénél voltam, hazajöttem szabira. Ahogy az kell, a Heni meglepi bulit szervezett, a teljes család részt vett rajta. Mielőtt visszarepültem volna a szigetre, szakítottam vele, bár mindenre megesküdtem neki, hogy nem úgy van, ahogy gondolja, nem egy másik nő miatt hagyom el. Nem volt bennem elég tartás, bátorság, hogy oda álljak elé, s megmondjam neki a tutit. Vissza a szigetre, a missziós kapcsolat folytatódott. Amikor (összesen fél év után, szeptemberben) hazajöttünk, Andi hozzám költözött a szolgálati lakásomba. A válása elég gennyesre sikeredett, következő év júniusában mondták csak ki a válást. Megvallom, hogy Heni emlékétől soha nem tudtam megszabadulni, mindig (a mai napig is) megnézem az iwiw lapját, a régi fényképeket (amiket úgy állítottam vissza régi CD-kről). Sajnos, ekkor már nem volt minden felhőtlen közöttünk (veszekedések, zsarnokoskodások az ő részéről stb.), de belevágtunk életünk nagy fájába, vettünk egy másik településen családi házat, mivel másik helyőrségbe kerültünk. Már egy ideje dolgoztunk a baba-projekten, nagyon szerettünk volna egy kisbabát. Már-már feladtuk a próbálkozást, amikor úgy döntöttünk, hogy kimegyek Irakba fél évre külszolgálatra. El is kezdődött a missziós felkészítés, amikor Andi bejelentette, hogy babát várunk. Nekem azon a napon lett végeleges beosztásom. Akkor gondolván, hogy egy terhességet könnyebb egyedül végigcsinálni, mint ha meglenne a baba, a kiutazás mellett döntöttem. Persze, (mikor máskor?) belépett az életünkbe Feri, Andi régi, gimis nagy szerelme, aki „vigasztalta” a páromat – miattam és helyettem. Ezen a ponton romlott el valami, úgy tűnik, véglegesen. Egyfelől amiatt, hogy a család ellenében a karriert választottam, másfelől a Feri miatt. Ezután már nem is éltünk házaséletet. Az iraki kiküldetés szépen lassan beindult. A baba pont akkor született, amikor szabadságon, itthon voltam: gyönyörű kislányunk (Blanka) született. Még kicsit visszamentem, aztán gyorsan vége lett a külszolgálatnak, s végleg hazajöttem. Szerencsére nem ért új élményként az, hogy Andinak a gyerek az első, mert nála már régen az utolsó utáni sorba szorultam. Ezen nem változtatott semmi: több alkalommal nyaraltunk, sokat voltam szabadságon, ajándékok, apró figyelmességek, „háztartási robot üzemmód”… Azóta nagyon rossz a kapcsolatunk, szinte csak veszekedünk, ami csak a kislányunkon csapódik le, mert nyugtalanul és nehezen alszik szegényke. Közös jövőt egyikünk sem lát, de tudjuk, hogy külön-külön anyagilag csődbe jutnánk. Meg nem kellene a 20 milliós házat sem elkótyavetyélni… Neki ott van a Feri, akivel ritkán, de találkozgat, naponta beszélnek, sms, stb… Sajnos – számomra – Heninek azóta új kapcsolata van, akivel még jegyben is jár. Velem szemben teljesen elutasító, nem is akar rólam tudni, hiába próbálkozom. Hiába jöttem rá, hogy úgy mint őt, még senkit nem szerettem, s nem is fogok – ez biztos. De sajnos neki nem kellek, az életem pedig napról napra hullik darabokra…