Addig terrorizált, míg elvetéltem

2009. október 23. 07:18 - Panni CsP

Az árvaházi élet általában kemény és lélekőrlő, ám akadnak kellemes pillanatok is. A következő történet írója inkább a pokolt tapasztalta meg. Beleszeretett egy sorstársába, akitől később teherbe esett, a fiú pedig addig rugdosta, amíg el nem veszítette a babát.  Mégsem volt képes elhagyni azt az embert, aki meggyötörte. Amikor betelt a pohár, túl késő volt.

 

Sziasztok! 15 évig állami gondozásban éltem, mivel drága jó anyukám egyszer csak gondolt egyet és eldobott magától. Így 15 éven keresztül szeretet és család nélkül nőttem fel - csak magamra számíthattam. Körülbelül 14 éves lehettem, amikor szerelembe estem egy sráccal, aki szintén állami gondozásban nevelkedett. Ő jelentette nekem a boldogságot, a szerelmet, egyszóval mindent. Igazán boldog voltam, de múltak a napok a hónapok és az évek. 3 évig úgy éreztem, hogy nálam boldogabb lány nincs a vilagon, ezután jöttek a problémák.

Roland( ex-pasim) eltiltott mindenkitől (a barátnőimtől, a húgomtól) nem mehettem sehova, mindig otthon kellett ülnöm, nem öltözködhettem úgy, ahogy szerettem volna. De én annyira szerettem, hogy nem is figyeltem fel erre, pedig hányan mondták nekem, ’hogy ne hagyd magad Edina, vigyázz mert tönkre tesz!’ Én csak legyintettem.18 eves koromban teherbe estem tőle… gondoljátok csak el, milyen boldog voltam, hogy életem nagy szerelmének szülhetek egy kicsi babát! Rolandnak más volt erről a véleménye, azt mondta, hogy „nekem nem kell ez a gyerek és most azonnal megyünk az orvoshoz, és elveteted megértetted?!” Ha nem teszem, elhagy. És akkor én csak álltam némán és úgy bámultam a páromra, mint akit életemben nem láttam, erre ő: „Ne bámulj már így te kis hülye!” Na nekem sem kellett több, megmondtam neki, hogy megtartom a babát, ha velem marad, ha nem… Naponta vitatkoztunk a baba miatt és néha elég durván meg is lökött, így történt egy nyári délután, hogy arra lettem figyelmes: nagyon faj a hasam. Sajnos elveszítettem a babám. Teljesen kiborultam, Roland meg csak röhögött. De ezek ellenére sem hagytam el, mert csak ő volt nekem, rajta kívül senki más. 1 évre rá újra teherbe estem - megint kezdődött minden elölről. Nos, mivel elég gyakran fájt a hasam, így hát elmentünk a nőgyógyászhoz. Ott kiderült, hogy valami nagyon nincs rendben. Minden vizsgálaton túlestem kiderült hogy a hasam tele van vérrel vagy is méhen kívüli terhességem volt, amibe majdnem belehaltam, de én nem is bántam volna abban a pillanatban. Aznap éjszaka kétszer műtöttek. Nem ettem, nem csináltam semmit, csak ültem és néztem, mint egy hülye gyerek. Roland se jött már hozzám olyan gyakran, mindig azt mondta, hogy dolgoznia kell, meg ilyesmi. Még 1 hét sem telt el a műtétem után, amikor a húgom felhívott telefonon és azt kérdezte tőlem hogy ”Edina, tudod, hogy Rolandnak egy 14 éves barátnője van? Mit mondhattam volna erre? Még túl sem tettem magam a babám elvesztésén, még ezt is hallanom kellett. Ezek után betelt nálam is a pohár, szakítottam Rolanddal. De nagyon szenvedtem, mert mindennap láttam és ő mindig jött hozzám, hogy menjek hozzá vissza, meg hogy szeret és én hülye, vissza is mentem hozzá. Szóval, ami ilyenkor mindig jönni szokott, szerettük egymást és akkor másnap reggel azt mondja nekem hogy NO CUKOR! szóval nem is én kellettem neki hanem csak a testem. Így hát úgy döntöttem, hogy elhagyom őt és az országot is vele együtt. Már 1 éve kint élek Hollandiában a nevelőszüleimmel és nagyon boldog és kiegyensúlyozott lettem. Iskolába járok, dolgozom, mint minden normális lány, egy igazi családban, ahol mindenki szeret és vigyáz rám. Igen, ám de mivel a szerelemben már nem bízok és félek tőle. Hogy miért? Mert megismerkedtem itt kint egy nagyon helyes sráccal ráadásul nagyon kedves, aranyos őszinte és magát adja. Minden hétvégén eljárunk a helyi kávézóba beszélgetünk meg csókolózunk: ez így megy már hónapok óta.

Már nagyon szeretné, ha a kapcsolatunk komolyra fordulna - tegnap este szerelmet is vallott nekem és én annyira megörültem ennek, hogy én is bevallottam, hogy én is szeretem! De ezt már meg is bántam, mert én már nem szeretnék senkit sem a közelembe engedni. Így hát mindig húzom az időt, mivel még nem járunk, csak úgy vagyunk

De ha így folytatom, akkor elveszítem, hisz ki várna rám ennyi ideig? Ti mit tennétek a helyemben? Akinek van valami tippje, az nyugodtan írjon, hisz annyira szeretem őt, csak félek. Sziasztok!

 

 
55 komment
Címkék: szerelem fiú expara

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr171451785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

boss888 2009.10.23. 08:31:18

Szerintem, azt csinálsz amit akarsz! De egy biztos, hogy az ember mindig csalódik újra és újra. Ez nem ok rá h ne adjunk esélyt senkinek! Gondolom nem akarod egyedül leélni az életed! Szóval ha tetszik a srác, meg a cafféshoppos találkák is bejönnek, akkor hajrá!

Devil2 2009.10.23. 08:49:06

Mindenekelőtt fel kéne keresned egy pszichiátert, hogy rendezni tudd az átélt traumák hatását, mert egyáltalán nem mindennapos dolog az ami veled történt, nem lehet csak úgy "kipihenni" mint valami nagytakarítás utáni fáradtságot. És a jelenlegi "párodat" is illene megtisztelni azzal hogy nyílt lapokkal játszol vele, pláne ha állításod szerint ő teljesen őszinte veled.

Igazság Atyja 2009.10.23. 09:07:58

Ez újabb iskolapéldája annak, amikor a szerencsétlen lány azt hiszi, a faszmalacon túl nincs is élet. "Sajnos elveszítettem a babám. Teljesen kiborultam, Roland meg csak röhögött." Szép. Mi az, hogy "elég durván meg is lökött"? Ide még a tüskés buzogány is kevés lenne, nemhogy a vascső. Valamennyire érthető, hogy a hasonszőrűekről feltételezed, hogy jobban megértik a helyzeted, csakhogy az állami gondozás speciális műfaj. Akik onnan kikerülnek, túlnyomó részt defektesek mentálisan vagy lelkileg. Ha viszont nem azok (mint feltételezem, te sem), a legrosszabb amit tehetnek, hogy összeállnak egy ilyen Roland-félével. Látod, még egy év elteltével sem tudtad túltenni magad rajta, primitívségének lenyomata meggátolja a normális párkapcsolat kialakítását egy arra érdemes férfival. Lehet, hogy tényleg pszichiáter közreműködése lenne a legcélravezetőbb esetedben.

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.10.23. 09:10:46

Szerintem már az is nagy lépés, hogy ezt így le tudtad írni, és beküldeni. Mert ez azt jelenti, hogy nyíltan szembe mersz már nézni ezekkel a borzalmakkal. A gyógyulás felé vezető első lépés a probléma tudatosítása. Talán azt is meg lehetne reszkírozni, hogy egyenesen a jelenlegi jelöltnek mondod ezt el - hidd el, azonnal érezni fogod, ahogy hullámokban szakad le rólad a megkönnyebbülés.
Persze okoskodni könnyű, cselekedni nehéz - mikor és hogyan mond el, hogyan is kezd el stb.

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.10.23. 09:11:58

@Igazság Atyja: na! tudod, hogy szeretlek, de ez elég kemény volt!

Igazság Atyja 2009.10.23. 09:16:23

@Panni CsP: Elnézést az első mondatban szereplő, f-el kezdődő csúnya szóért. Eredetileg furfangos kópét akartam írni, csak sajnos még nem ébredtem fel teljesen, és ilyenkor becsúszik 1-2 kendőzetlen kifejezés. Vagy az egész hozzászólás volt kemény? Ha egy év alatt semmit nem lépett előre a leírtak vonatkozásban, egyáltalán nem túlzás a pszichiátriai segítség igénybevétele - ahogy mások is azonnal észrevették.

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.10.23. 09:23:52

@Igazság Atyja: igen, az eleje nagyon odamondogatós volt, de a vége rendben van. Én azt vallom, hogy a sebre jobban esik a vaj, mint a só. Viszont a Csernus módszer is használ, de csak masszív drogosoknál, akik szándékosan nem értenek meg egyértelmű dolgokat. A posztíró pedig nem tűnik ostobának, sőt.

Igazság Atyja 2009.10.23. 09:31:41

Nem véletlenül volt odamondogatós. Első körben addig kell eljutnia, hogy nem csak olyan kretének léteznek, akik agyonrugdossák benne a gyereket, hanem normális emberek is. Úgy látom, ez még nem sikerült neki. Kezelje a helyén Rolandot, akármekkora is volt a tiniszerelem - akkor azonnal a méltó helyén fogja kezelni a holland srácot is. A megértés szándéka valószínűleg megvan benne, de ezzel együtt a belső gátak is. Ha az utóbbiakat egyedül nem tudja leküzdeni, egyáltalán nem ciki külső segítség igénybevétele. Nem hosszas terápiára gondolok: elég átbillennie a holtponton, aztán jöhet az ööm, bódottá.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.10.23. 09:56:45

hát én szóba se álltam volna többet vele a lökdösés után...

2009.10.23. 10:04:01

Hát valahol magadnak kerested a bajt.

Minek túl korán gyereket összehozni?
2 éven belül 2x, ez igen. Valahol meg is érdemled ami veled történt.

Érdekes sok lánynak nincsen ilyen problémája, miért is? Ja, igen nem csinálnak gyereket 16-17 évesen. Mert van nekik agyuk, meg fogamzásgátló tablettájuk és óvszerük.
Vagy ezek túl új fogalmak a kis egyszerű agyadnak?

Ilyen az élet ha már az elején elcseszed! És erről nem az állami gondozás, meg a körülmények tehetnek.

Vascsővet ajánlok, amire rákötöztek egy pszichológus.

Vagy legyél szektás! :D

csillag× 2009.10.23. 10:10:25

Szépjóreggelt Mindenkinek *mosoly* :P

Néhányan olyan negatív szavakkal illettétek a csajt :( Pedig rettenetesen szörnyű lehetett kb 15 évig (az ember legfontosabb életszakaszaiban) szeretet nélkül élni, mikor valóban NINCS senkid, márpedig az ember társas lény!!!! :( Ezek után érthető, h miért ragaszkodott ehhez az állat Roland gyerekhez, még ha fájdalmat is okozott neki. Bevallom nekem könny szökött a szememben, mikor leírta, h már IGAZI CSALÁDHOZ tartozik és őszintén szeretik.
Én is jó ötletnek tartom, h a mostani srácnak is őszintén beszélj a múltadról, az érzéseidről (ha eddig nem tetted meg). :) Ha még ezek után sem tudsz megfelelően közeledni hozzá, akkor pszichológust sem szégyen igénybe venni. Bár lehet, h csak itt nálunk van ez a felfogás.. :( hogy aki már agyturkásznál járt az nem normális/bolond v mit tom én miknem nem titulálják őket.. :(
Mindenesetre kívánok Neked sok sikert a "gyógyulásodhoz" és a sráchoz! ;)

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.10.23. 10:23:07

@Hivatásos beszólóművész: Sok lánynak meg van családja és a szeretetet nem így tapasztalja meg.
Valószínűleg itt azért nem csak a szerelem volt a húzóerő, hanem az is, hogy tartozik valakihez.

Gondolom nem voltál állami gondozott.

A posztírónak azt tanácsolom, ha ennyire fél a csalódástól, akkor használja az egyenes utat. Vagyis az aktuális jelöltnek mondja el mi történt vele. Jobb ezen túlesni a kapcsolat elején. Ha lelép, akkor most még nem olyan nagy fájdalom és él még pár milliárd férfi a világon.:))
A legfontosabb, ne érezze magát a történtek miatt esetleg bűnösnek, vagy kevesebbnek a többieknél.
Mindenből tanulhat az ember.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.10.23. 10:26:47

@Hivatásos beszólóművész: valahol igazad van.
Nem értem, minek kell gyerek 18 évesen, kb 0 munkaviszonnyal és 0 anyagi és érzelmi biztonsággal a hátad mögött.
Én 23vagyok, és bár 5éve vagyunk együtt párommal, nem vállalnék be gyereket. Ha nincs meg az anyagi biztonság, meg a háttér...Meg persze nem szeretném, ha az egész,amit életemben alkottam, egy -két gyerek lenne. Tanulni kell, dolgozni, nyomot hagyni a világban. Alkotni valamit-és nem csak gyereket. Az is kell persze. De nem csakúgy bele a nagyvilágba...
Jókis kapcsolat lehet az, ahol így 'becsúszhat' egy gyerek, meg az is, ahol ennyire nincsenek egy hullámhosszon. Nem vetted észre, hogy le se szart téged? Meg ki segített volna a gyerek körül?Szüleid kiestek, párod egy seggfej, egyedül csináltál volna mindent? Így bevállalni ezt, nem bátorság, szimplán hülyeség.

jó_lesszez 2009.10.23. 10:27:22

A sztori számomra fake-gyanús. Úgy hangzik, mint egy rossz, hiteltelen magyar játékfilm forgatókönyve, amelynek forgatókönyvírója és/vagy rendezője a nézők részvétére számít.

Nem tudunk arról, Magyarországon "Roland"-on kívül mi történt vele, hogyan jutott el Hollandiába, ami nem szokványos fordulat nem állami gondozott körökben sem, tehát azért annyira nem járt rosszul az állami gondozottsággal. Iskoláról, nevelőszülőkről kéne tudni bővebbet ahhoz, hogy az itt fölvetett fő problémáról, az államigondozott-paráról beszélhessünk.

A csalódástól, a fájdalomtól nemcsak a (volt) állami gondozottak félnek. Nemcsak a volt állami gondozottak szeretnének kapaszkodni a másikba pl. egy gyerek vállalásával. A posztoló (ha létezik) számomra azt az álláspontot képviseli, amikor egy nagy igazságtalanság (állami gondozottság) közben-után az ember annyira sajnálja magát, hogy nemigen törődik a másikkal. "Roland" nem akart gyereket, a posztoló erőszakosan kényszerítette (volna) rá magát és a gyereket is, egymás után kétszer is. Nagyon rossz szerepet osztott "Roland"-ra, és az ő interpretációja a fentebbi.

Ha fake a történet, ha nem, egyaránt manipulálni akarja az olvasóját. Lehet cincálni érte!

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.10.23. 10:28:22

@csillag×: nem is értem, miért nem lehet egyszerűen őszintének lenni a társaddal. Csak akkor lehet valaki igazi társ, ha mindent megosztasz vele, nyilván a gondolataidat is.
Egyszerűen csak őszintének kell lenni& észnél. Ennyi.

jó_lesszez 2009.10.23. 10:32:19

@csillag×: Na, pont erre a reakcióra bazírozik a posztoló vagy a blogszerkesztő. Azt a reakciódat volna érdemes vizsgálni, miért szökik könny a szemedbe a mások szomorú sorsa miatt. Ajánlom a Mélyen őrzött titkok c. Böszörményi Zsuzsa-filmet szíves megtekintésre.

csillag× 2009.10.23. 10:43:39

@Kontárblog: ja-ja :)) Teljesen egyetértek! :) ha őszinteség nincs, akkor ott a bizalom is meginog.
@jó_lesszez: nnem konkrétan a szomorú sorsa miatt, hanem, h megtudja/tudta tapasztalni, h tényleg milyen az amikor szeretik az embert :)

Viszont az számomra nem tiszta, h a húga hívta fel! Ő honnan jött? Valószínűleg nem volt állami gondozott, mert akkor a posztoló nem lett vna teljesen egyedül... Vagy másik otthonban nevelkedett? Viszont ha felhívta, akkor tarthatták korábban is a kapcsolatot, nem? Nah, meg milyen húg az, aki ilyen "szuperjó" hírrel szolgál a 2x frissen műtött lelkileg megtört nővérének?

jó_lesszez 2009.10.23. 11:04:28

@csillag×: Az állami gondozottaknak is vannak rokonaik. Rossz családi kapcsolatok pedig bőven akadnak államigontozottság nélkül is. Az államigondozottság egy azon hátrányok közül, amelyek leküzdése nem kis munka. A rendszerváltás előtt az egyik legnagyobb traumának számított állami gondozottnak lenni a közbeszédben. Mára a társadalom kétharmada fölzárkózott traumatizáltságban az állami gondozottakhoz, ami azt jelenti elsősorban, hogy eltűntek azok a tabuk, amelyek értelmében Magyarországon 1989 előtt a hivatalos közbeszédben nem volt szegénység, rendőri erőszak, stb, stb. Igaz, munkanélküliség - papíron legalábbis - tényleg nem volt.

2009.10.23. 11:04:31

Huuuhaaa... Megoszlanak a kommentek és valahol az én véleményem is. :)

Nem jó véleményem van azokról a lányokról (és persze fiukról se) akik szexelnek a vakvilágba és reménykednek, h nehogy összejöjjön a baba. Számos fogamzásgátló módszert feltaláltak már, legalább egyel éljünk. Jah és persze itt nem a MAJD KIVESZEM módszert értem. Mondjuk ilyen gondom még nem volt, de kb képen nyomnám a pasit ha ezzel állna elő, és a csajokat is akik hagyják.
Viszont valahol a posztolon nem tudok pálcát tőrni. Valahol csak sajnálni tudom azért a 15 évért az expasija és a babák miatt. Bár rosszul gondolkodott (korán vállalt volna gyereket, és rossz kapcsba) mégis valahol ezt betudom annak, amire @csillag×: is utalt, h szükségünk van szeretetre, főleg bizonyos életszakaszokba (kb egész gyerekkor alatt). Mivel ő tapasztalatlan volt ebbe, úgy gondolhatta, h az a pasi tényleg szereti. Fiatalon és szeretetéhesen nem úgy látjuk a dolgokat mint normál körülmények között. Teljesen más lett volna a helyzet, ha normális családi körülmények között él.

Viszont most, go egy kezelésre. Ezt ki kell beszélned magadból, mert másképp igen nehéz feldolgozni. A pasinak meg persze ha tényleg olyan amilyennek mondtad, akkor ideje lenne elmondani. Ha tényleg szeret, és tényleg komolyan akar Tőled valamit akkor meg fogja érteni. Ha neki nem tudod elmondani, akkor nem ő lesz az akit legközelebb szeretni fogsz. Az lesz a következő komoly kapcsolatod (sztem nem vágy futokra) akivel meg tudod osztani a történeted és a múltad.

Kaccwalc (törölt) 2009.10.23. 11:28:23

@Igazság Atyja: Ismerek pár állami gondozott embert, akiknek nem jutott rendes család, és most olyan helyen van amiről csak álmodozhatnak. Nem lesz mindenki lelkibeteg és idióta. Vannak igenis erős személyiségek, de persze biztos nekik is volt egy nagy törés az életükben mint ahogy mindenkinek.

@jó_lesszez: Igaz hogy nem teljes a történet, a részeteket nem közölte és lehet tényleg csak részvét kell neki, de akkor is rideg dolog az ilyen.

Amúgy a véleményem az hogy amíg a csajoknak a jaj de kemény rosszfiú stílus a nyerő és majd én megtöröm, addig nem tudom sajnálni az ilyeneket...

imre42 2009.10.23. 11:36:32

Na ezért lenne bizonyos szempontból mégiscsak humánusabb 25 év alatt hatóságilag és gyógyszeresen kikényszerítve tiltani a gyerekvállalást. Szegény nőkben ilyenkor még túlteng az ösztrogén, amitől mindenáron ilyen kőkemény rolandokat akarnak meg huszonhárom kisebbet is azonnal, és közben fogalmuk sincs, hogy mit művelnek.
A posztoló egyébként végül is mázlista, igazán nagy szarban akkor lenne, ha sikerült volna gyereket szülnie.

@Kaccwalc: Dehogy akarják megtörni, amikor erre hivatkoznak, az csak egy ócska önigazolási kísérlet. Egyszerűen vonzónak találják a bunkóságot, ennek az oka pedig lényegében ott van a blog szlogenjében. Az őskorban még tényleg érdemes volt ilyen férfiakat választani, aztán most már hiába hülyeség, az ösztönökben meg hormonokban benne ragadt.

lavór 2009.10.23. 11:43:48

Aki ilyen körülmények között cseperedett fel, az nagyon jól tudja, hogy csakis önmagára számíthat. Ha nem tanulta meg ezt az alapvető dolgot, akkor reménytelen eset. A blog vége is ezt sugallja: "mit tennétek a helyemben?"

Döntenénk. Nem más döntésére várnánk, hogy az esetleges hibás döntésért "okolhassunk" valakit.

Szerintem végre kezdj el önállóan gondolkozni, meglásd sok dolog szinte azonnal helyrebillen. :)

Igazság Atyja 2009.10.23. 11:44:45

@Kaccwalc: Túlnyomó részt - ezt írtam. Én sajnos csak egy pozitív ellenpéldát ismerek, az unokatestvérem feleségét. Ő nem kótyavetyélte el azt a pénzt sem, amit a kikerülésekor kapott az államtól. Ez már önmagában is "20-ból 1" eset. Betették a bankba kamatozni, gyűjtöttek még hozzá, majd amikor eljött az idő (kb. 3 év múlva), otthont teremtettek belőle és jöhettek a gyerekek. A legnagyobb egyetértésben élnek együtt immáron 10 éve. Igen, így is lehet. Csak ég és föld a különbség eközött, meg amit a posztban olvashattunk. 18 évesen gyereket szülni "életem szerelmének" a semmibe, aki a saját húgomtól és barátaimtól is eltiltott? WTF?!

Igazság Atyja 2009.10.23. 11:49:24

@imre42: Egyetértek, egy apróság kivételével: lehet, hogy 5-6 év múlva megkomolyodik a posztoló, csak a történtek miatt előfordulhat, hogy sosem lehet már gyereke. Akármekkora neandervölgyi husángot fogott ki első körben, azért ennyi kijárt volna neki még az élettől. Talán.

Lord_Cica (törölt) 2009.10.23. 11:51:58

A pszichológus mindig jól jön.

lavór 2009.10.23. 12:03:35

@Lord_Cica:

Végül is.... igaz is lehetne, ha lenne megfelelő pszichológiai kezelés ma Magyarországon. Na persze nem az, ami ma az általános. Emellett az intézeti sajátosságokat egy "normál" ember el sem tudja képzelni, így aztán jönnek a "felelősséget" elhárító jó tanácsok: keressen fel pszichológust. :D

2009.10.23. 12:06:27

@lavór:
Hollandiába él a posztolo. :)

blacklord 2009.10.23. 12:08:26

@Kontárblog: Hogy te mekkora egy intoleráns barom vagy... Jössz a szélóvta, rendezett hátterű életeddel és számonkéred azt valakin, akinek nemhogy az extrém helyzetű, de a mindennapi lelkiállapotát se tudnád elképzelni. Úgy őszintén, mit akarsz te ALKOTNI az életben? Mi ez a hülye-megvalósítom-magam-de-igazán-szöveg? Mit fogsz te tenni tudni, amit rajtad kívül több tízezren ne tudnának ugyanúgy? Azt hiszem, én már most sokkal messzebbre jutottam az életben, mint ahol te tartasz, de hogy feleekkora önérzetem nincs, az biztos.
Ha a Roland gyerek nem lett volna egy minősíthetetlen faszparaszt, akkor NEKI ez lehet, hogy egy boldog életet adott volna. Hidd már el, hogy nem kell, hogy mindenkinek a hajszolom-a-kertes-házat-a-8-millás-kocsival-törlesztőre legyen a legfőbb vágya az életben...

lavór 2009.10.23. 12:12:25

@Zsu0805:

Na és? Megoldja egy holland pszichiáter a gondjait? Nem fogja.

A blog bejegyző egy érdekes társadalomból szabadult, saját magán tudna segíteni, de még él benne az ottani világ. Amíg nem akar tudatosan, elszántan szakítani az ottani életformával, addig rohangálhat fűhöz-fához, senki nem tud rajta segíteni.
Nagy valószínűséggel állítom, hogy valamelyik klikk tagja lehetett az intézetben alárendelt státuszban. Így aztán mindig másoktól függött. Döntésképtelensége a valódi élet körülményei között megmutatja, hogy még mindig arra vár, hogy majd más megmondja, mit és hogyan kell csinálnia.

2009.10.23. 12:15:53

@lavór:
Vannak dolgok amikről beszélni kell. Nem egy ismerőssel, nem egy baráttal, nem egy családtaggal, hanem egy vad idegennel.
Nem fogja megoldani a gondjaidat, mert az nem az ő dolga. De beszélhetsz vele úgy ahogy sok más emberrel nem. És egyes embereknek igenis az kell, h egy vad idegen segítsen rájönni, h mit kell tennie. Jah és hozzáteszem a pszichiáternek nem az a dolga, h megoldja a gondjaidat, ő csak rávezet a megoldásra.

lavór 2009.10.23. 12:19:59

@Zsu0805:

Így van.

Döntenie kell. Sajnáltatja magát, sír-rí, vagy továbblép és éli a saját életét. Ehhez persze maga elé kéne képzelni célokat, amiket képes is lesz elérni. Mondjuk úgy: az első lépés az önálló élet, másoktól nem függve.

respecta /01 2009.10.23. 12:25:11

@jó_lesszez: Nálad a pont!
Az első mondatok után gyanús az egész. Megérzés és némi munkatapasztalat.
Igaz történet, hamis anyagba csomagolva.

Lord_Cica (törölt) 2009.10.23. 12:26:08

@lavór: Azért a pszichiáter az túlzás :) egy pszichológus az sokat segíthetne neki, és talán nem is terhelné meg annyira anyagilag az ottani fizetések mellett.

lavór 2009.10.23. 12:28:43

@Lord_Cica:

Pláne, ha nyelvi gondjai sincsenek. :)

kirbor 2009.10.23. 12:50:54

Ha szereted azt a fiút, őszintének kell lenned vele. Neki fogalma sincs arról, miért vagy ilyen visszafogott, bizonyára nem is gondolja, mi van a háttérben. Ha elmondod és így is kellesz neki, sínre kerülhet az életed: fokozatosan levetheted magadról a múlt terheit az ő segítségével, tiszta lelkiismerettel. Ez utóbbi nagyon fontos!

Stupidella 2009.10.23. 14:07:59

Onnantól, hogy kikerült Hollandiába, nevelőszülőkhöz (18 éves kora után?), tanul, boldog és kiegyensúlyozott... ez alig hihető. Én negyedennyi gyötrelem után sem tudnék kiegyensúlyozott lenni.

sovesztomesz 2009.10.23. 14:11:06

Hús-vér emberek vagyunk, mégsem lehetünk örökké "hormonjaink rabszolgái".
Egyszer egy bölcs mondta: A boldogsághoz 3 dolog kell, 2 ezek közül a Józanság és a Ragaszkodás-mentesség, 3. lenne, hogy pillanatról pillanatra uraljuk testünket; ki-ki értse ezen kifejezéseket, ahogy képességei azt lehetővé teszik...
...lényeg, hogy a józanságot illik gyakorolni, mihelyst az ún. lila köd felszáll (vége a szerelemnek); amíg benne vagyunk, a saját magunk által vetített képet látjuk meg a másikban. A fátyol után már látszik a másik ember. Tovább kell tudni lépni, a változás=fejlődés, avagy fordítva is igaz. Le kell zárni életünk elmúlt epizódjait, akkor is, ha hosszú volt (1 éjszaka, vagy 50 év, tök mindegy, ne ragaszkodjunk saját hülyeségeinkhez, a szenvedéshez; lépjünk!!!).
Többféle "hím-típus" létezik (igazi férfiak már nem-igen léteznek, mai világunk jobbára lehetetlenné teszi létezésüket, bár egy-kettő biztosan élhet még közöttünk), a hímek kb. 90%-a ún. papucs; "kiengedte a gyeplőt a kezéből". A fennmaradó 10% pedig korlátozza, birtokolja, veri az asszonyt. Mindkét "típust" 100%-ban jellemzi a tehetetlenség; esetünkben az utóbbi volt a szitu. A segítség önmagunkban van, (ahogy a kérdések-úgy a válaszok is); persze lehet rávezetni a hölgyet erre-arra, de az ő döntése, mit kezd az életével. Hibát-hibára halmozhat,csöbörből vödörbe eshet avagy immár mai körülményei mellet élhet a pillanatnak (akkor is ha vannak hosszútávú tervei), mivel csak a most létezik; a múlt elmúlt, a jövő meg még képlékeny.
Kis hölgy, kezdj el élni végre, tapasztalj, rajtad áll!!!
Üdv!

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.10.23. 14:16:31

@sovesztomesz:
Azért ez kicsit erős, hogy papucs, vagy agresszív állat...
Az én férjem pl. nem papucs, nem is ugatok neki folyton, hogy mit csináljon és szimpatikus számomra az elmélet, hogy a férfiak dolga a vadászat.:)
Nem szokott verni, tök normális és szeretjük egymást. Ha pedig levegőre van szükségem, nem akadályozza meg, hogy vegyek.:)

blarke 2009.10.23. 14:26:39

a srác egy pöcs... a csaj pedig nem tudom, hány éves, lehet, hogy az állami gondozás az oka, de a fogalmazásmódja egy tizenkét évesé... "Minden hétvégén eljárunk a helyi kávézóba beszélgetünk meg csókolózunk" - ez pedig kicsit fura "és"-kapcsolat ilyen kontextusban... számomra.

sovesztomesz 2009.10.23. 14:29:00

@Rosa Rugosa: A férjed még hordozhat valamit a régi hagyományból! Szerencsés vagy, ez örömteli, legyen permanens a boldogságotok! Ha minden pillanatban kijelenthetitek, hogy minden oké, boldogok vagytok, akkor másra nincs is szükség, se vallásra se semmire!!!
Itt a pont. Üdv!

Szelid sunmalac 2009.10.23. 18:21:02

@blarke: Ne csodalkozz! Az intezet nem egy leanyalom es ami neked termeszetes, az nekik nem feltetlen.

Szelid sunmalac 2009.10.23. 18:23:41

@sovesztomesz: En sem kulonosebben tartom magam papucsnak es bar akaratos vagyok, agressziv nem.

Missy88 2009.10.23. 19:27:00

"Sajnos elveszítettem a babám. Teljesen kiborultam, Roland meg csak röhögött. De ezek ellenére sem hagytam el" Na ez a gáz. Végre lett volna valakid, de elveszítetted miatta. Hogyan tudtál egy olyan emberrel maradni aki röhög a gyermeke halálán?

Igazság Atyja 2009.10.23. 19:50:58

@Missy88: Azért az a "meglökés" sem lehet piskóta, amitől elvetél egy nő. Én úgy gondolom, van egy szint, aminél már nem lehet az állami gondozásra hárítani a felelősséget a másik állati mivolta helyett.

Beth88 2009.10.24. 01:13:39

"az állami gondozás speciális műfaj. Akik onnan kikerülnek, túlnyomó részt defektesek mentálisan vagy lelkileg. Ha viszont nem azok (mint feltételezem, te sem), a legrosszabb amit tehetnek, hogy összeállnak egy ilyen Roland-félével"

ne általánosíts kérlek

Beth88 2009.10.24. 01:22:21

a posztolónak meg annyit hogy énis állami gondozott voltam(jelenleg is utógondozott vagyok,használjuk ki amíg lehet elven)és szerintem attól még hogy honnan jöttél semmivel sem kéne kevesebbnek érezned magad mint bárki más,légy bátor és merj szeretni,nem minden pasi ilyen görény mint ez a Roland...

Igazság Atyja 2009.10.24. 09:10:51

@Beth88: Pedig itt bizony az megy, általánosítás és szerintem orrba-szájba. A "túlnyomó részt" kifejezést meg ne is olvasd el, mintha ott sem lenne.

juci a sokadik 2009.10.24. 15:28:41

Csak azt nem értem, hogy ez alatt az évek alatt hol voltak a nevelők, gyermekfelügyelők, az intézet pszichológusa és a többi szakember (akik a szülőket hivatottak pótolni).

vadmacska1995 2009.10.24. 22:55:41

Figyelj, ha úgy érzed félsz, szerintem mondd meg neki hogy miért. Ha még nem mered neki elmondani az azt jelenti hogy nem vagytok még elég ideje együtt, és akkor még ne csináld

AlexanĐra 2009.10.26. 18:12:26

szia..hát érdekes egy sztori azt meg kell hagyni....am ha egy srác tényleg "szeret"és nem cska kamu akk vár még egy darabig..rám már2hónapja vár egy srác akivel találkogatom,talló,sms. meg stb..szval..gondold át jl..és ne hagyd elveszni mert késöbb megbánod és rosszabb lessz..Kitartás..szia...

pomádé 2009.11.01. 17:23:28

szia!szerintem várj még vele,én ismerek olyat akire a srác az esküvöjük napjáig várt, és nembánták meg,én úgy gondolom, a mai világban ezt lehet nevezni igaz szerelemnek.

Éwi23 2009.11.02. 21:13:08

Nem egy egyszerű eset az biztos!Én hasonló cipőben jártam!Mármint "rosszkor,rossz időben,rossz emberrel"! :S De szerencsére véget tudtam vetni a dolognak...bár kicsit későn!És én is úgy érzem a mai napig,h soha többet senki nem kell...de közben néha azért úgy érzem h de jó lenne ha találnék 1 normális embert,aki szeret,becsül,és mellettem áll mindig...Nehéz döntés,de sztem tudni kell bízni!És ha eddig kitartott sztem ezután is ki fog!De te ismered,neked kell tudnod!Neked kell dönteni!Sok sikert hozzá! :)

Nikica21 2009.11.02. 22:49:22

Tiszta apa komplexus...sajnálom a kislány posztírót...aki a szeretet miatt ragaszkodot egy semmit érő pasiba!
De attól mert kapaszkodott belé nem hogy 18évesen nem kellett volna se neki se az ex pasijának gyerek, hanem még később sem
főleg az első baba elvesztése uttán gondolkodhatott volna ésszerűen!
Remélem az új kapcsolaban őszinte és boldog lesz....és ha babájuk lesz az szeretetben nő majd fel!

Thalia (törölt) 2009.11.25. 16:50:56

Én megértem a fájdalmad!De látom vannak itt rosszindulatú emberek is akiknek meg van mindenük.A nevelőintézet teljesen mássá neveli az embert és ez csak az tudja aki benne van.Könnyű másokat hibásnak látnunk,mert amíg nincs abba a helyzetbe az ember nem is tudja meg milyen az.Neked nem volt ott anyukád hogy megmondja mi helyes és mi nem,de sokan kinek családjuk van is elkövetik ezt a hibát, csak nekik van hova menni!Az abortusz bűn és én megértem hogy te nem akartál egy ártatlant bűntetni a te és mások hibája miatt.Csalódni nagyon sokszor fogsz még sajnos,de az új mindíg feletteti a régit és másokat nem büntethetünk a múltunk miatt!Tisztellek ez miatt hogy ezt fel merted válalni hogy elmondod mindenkinek és hogy már sokmindent beismertél és gondolkoztál dolgokon, ezért jó úton haladsz a bizalom fektetésben és a felejtésen.Sok sikert kívánok neked és soha ne hallgass a rosszindulatú emberekre!
süti beállítások módosítása