Álomesküvő és egy Spanyolországi nászút - minden, ami elaltatja a gyanakvást. Aztán jönnek a hétköznapok. A feleség mindent megtesz, hogy férjecskéje kedvébe járjon: felveszi a legszexibb ruháját és megfőzi a kedvencét. A ház ura rendszeresen késik és még neki áll feljebb. Most megtudhatjuk, hogy az elhúzódott munkaidők mögött gyakran nem egy kegyetlen főnök áll. A posztíró a tanácsaitokat kéri. Megbocsátás, tűrés vagy válás?
Sziasztok! Azért írok, mert valahol muszáj kiadnom a fájdalmaimat (nem itt tenném normális esetben, de majd a posztból ez is kiderül). A vőlegényemet Andrisnak hívják. Előtte Krissz volt a párom, amit egy korábbi történetemből tudhattok már. A vőlegényemmel nagyon jól elvoltunk, szerettük egymást. Mivel már összeköltöztünk, az első közös lakásunkba, elkezdtük komolyan tervezgetni az esküvőnket. Mindent lerendeztünk, ahogy az a nagy könyvben meg van írva: gyönyörű helyszín, kevés vendég, na meg persze nem hiányozhat a gyönyörű, hófehér ruha. Életem legboldogabb napja előtt álltam. Minden nap nagyon lassan telt, de mindig volt mit elrendezni - hol aludjanak a vendégek, stb-stb.
A párom is részt vett a szervezésben, bár őt inkább a legénybúcsú érdekelte :) Amikor a vendéglistát írtuk, a bátyám (Zoli) és a felesége (Erika) is segítettek. Mivel ők mutatták be nekem Krisszt, (Erika unokabátyja) őt is felvettük a vendéglistára. Az a jó, hogy tényleg megőriztük a "jó" kapcsolatot a család miatt, és Andrissal is egész jól megvoltak. Minden nagyon jól sikerült, még ma is azt tudom mondani, hogy életem legjobb, és egyik legszebb napja az esküvőm volt. A lagzin az első tánc is fényesen sikerült. A lakodalomban persze nekem mindenkivel táncolnom kellett. Krisszel is...nem volt gond, ez is sikerült. Az éjszaka folyamán beszélgettem Krisszel. Elmesélte, hogy van barátnője, jól vannak stb....Nagyon jót beszélgettünk, nosztalgiáztunk egy kicsit. Mézesheteinket sikerült Spanyolországba szervezni: Nagyon sokat barangoltunk a tengerparton, ettünk-ittunk…egyszóval minden klappolt. Otthon is minden rendben volt, a lakásunk is kezdett egyre otthonosabb lenni. A gondok akkor kezdődtek, amikor Andris munkaideje egyre hosszabb és hosszabb lett. Engem nem zavart eleinte, mert én is nagyon sokat melóztam, néha úgy mentem haza, hogy ki voltam készülve, és csak az ágyamat akartam. De amikor elkezdtem otthon estére főzni neki a kedvencét, tudjátok, gyertyafénnyel meg miden, ami kell. Ki is öltöztem szexi ruciba. Várom-várom, nem jön. Hívom, és csak a hangposta jelentkezik. Mondom, akkor holnap újra elkezdek mindent. Meglepit akartam neki. Másnap, és harmadnap is ugyan ez volt, nagyon későn ért haza. Harmadnap már nem bírtam, megkérdeztem, mi tartott ennyi ideig, mert már három napja próbálom meglepni, egy kis romantikus estével. Azt mondta, fontos tárgyalásokat intéznek, és még neki állt feljebb, hogy én mit képzelek. De nem akarom szaporítani a szót, mert már így is hosszú a poszt. Sajnos pár héten belül kiderült, hogy mi a baj: az, amit nem kívánnék az ellenségemnek se: megcsalt. Azt mondta, hogy csak az esküvő után találkoztak, pár héttel, és teljesen véletlenül gabalyodtak egymásba, stb. Minden létező kifogást elsütött, de én csak a megcsalást láttam benne, amit nem tudok megbocsátani. Szerintetek mit tegyek? Bocsássak meg neki? Alig három hónapja házasodtunk össze. Váljak el? Nagyon rosszul érzem magam. Egyedül Krissz vigasztalt, mert minden barátnőm átvert, és becsapott, de ezt már egy másik posztba kéne kifejteni. Minden kritikát, tanácsot elfogadok!