Sziasztok kedves Olvasók és Kommentelők! Szeretnék veletek megosztani egy igen mókás történetet. Nagyon szeretem ezt a blogot – némely posztból komolyan lehet tanulni. Láttam, hogy van lúzeres történet is, (pl. a Máté Péteres) így az enyém is az lesz. Szóval az én sztorim: tavaly történt, hogy összejöttem egy rock kocsmában egy hapsival. Akkor még nem sejtettem, hogy egy két lábon járó vígjátékba nyúlok. A következőképpen történt. Ülünk a csajokkal a megszokott asztalunknál és csevegünk. Jó zene megy, mi is sörben oldódunk már egy ideje…stb. Egyszer csak besétál 4 srác, szemmel láthatóan motorosok, bőrdzseki és kézben bukósisak, amit fel is csapnak a bárpultra. Mivel vezetnek és a rendőrök is egyre szigorúbbak, energiaitalt isznak. Na, elkezdek szemezni az egyikkel - úgy negyedóra után végre odakecmergett hozzám és megkérdezte, hogy leülhet-e.

Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy időközben a haverok elszivárogtak valahova. Na, ott ülünk, beszélgetünk: Tibornak hívják emberünket és a kezdeti bátortalanságát vad dumahullám váltja fel, mert szédítő iramban elkezd vetíteni mindenféle hülyeséget, hogy hogyan száguldott el a motorján Olaszországba a hülye olasz zsaruk elől, meg hogyan gyújtottak tábortüzet és sátoroztak a spanyol tengerparton, meg nyulat lőttek…mit tudom én, már nem is emlékszem, miket dumált. Na, randit kér tőlem. Telefonszámcsere, majd elhúz. A csajokkal meg is beszéljük a jelenséget: egész helyes, de mintha valami sántítana vele kapcsolatban… Valahogy pont kapóra jött, mert az akkori barátommal már nagyon rosszban voltunk és csak az indokot kerestem, hogy lelépjek tőle. Azt mondtam neki, hogy van valaki és miatta hagyom ott. Higgyétek el, nem vagyok egy gonosz lány, jó okom volt otthagyni őt: rendetlen volt és helyenként unalmas is – talán ezért bólintottam rá Kalandos Tiborunkra.

Két nap múlva összehozunk egy randit Motoros Tibivel. Ránézésre 30 évesnek tűnt, de később kiderült, hogy csak 22 (biztos a sűrű borostája miatt látszott idősebbnek). Én 27 voltam akkor… Amikor lehámozta magáról a bőrkabátját, előtűnt alóla teljes valója: nem egy nagydarab, a teste valahogy aránytalan volt a végtagjaihoz képest. Nem volt taszító, inkább érdekes. Elég nevetségesen nézhet ki pucéran, de szerencsére addig nem jutottam vele.

Sétálgatunk este a parkban, és arról dumálunk, hogy mi lenne, ha most a fák közül hirtelen előrontana egy banda és megpróbálna kirabolni minket. Ekkor Tibi lehajol a földre, felvesz egy diót és a következőt mondja: „Akkor így fogom szétmorzsolni a hülye fejüket.” – azzal, mint a filmekben, ahol a Bud Spencernek is könnyen megy a biliárdgolyó aprítás, megkísérelte összeroppantani a markával, de az sehogy se sikerült neki! Többszöri nekifutásra sem. Céltudatos fiú, nem adta fel elsőre, de másodszorra és harmadszorra sem, és azt hiszem hetedszerre sem. Csak nem jött össze. Azt hitte a kis majma, ez olyan egyszerű dolog. Végül lazán elhajította a susnyásba, és szó nélkül baktattunk tovább.

Aztán - mintha csak a diós-esetet kiváltó kérdésem megelevenedett volna - napokkal később történt egy olyan, hogy motorral értem jött – az Örsön lakom panelben – és a parkolóban vagányul megáll és elindul az ablakom alá integetni (a negyediken vagyok). A gépe 5 méterrel mögötte parkol. Szem előtt hagyta, hogy jól lássam, hátha felizgulok tőle. Én már a magasból látom, hogy 3 utcagyerek somfordál oda, csodálni a mocit. Nem is csinálnak semmi balhét, csak zsebre tett kézzel stírölik. Tibi még nem látja őket, de az arcomról leolvassa, hogy valami esemény van mögötte. Hátrafordul, és amint meglátja őket (pedig elég nyüzügék voltak) olyan rémület ül ki a képére, hogy nem hiszem el. Teljesen leblokkolt. Csak állt és nézte őket, nem szólt semmit. Aztán az egyik kölyök: „Tied a canga? Mennyiér’ adod”? Tibi remegő hangon: „Az enyém. De nem eladó” - a gyerekek nem gondolták komolyan a vásárt, mert elsomfordáltak, Tibi pedig sietve felpattant és köszönés nélkül elviharzott. Elég cikkcakkban haladt, gondolom a füle tövéig remegett. Pedig úgy terveztük, hogy megiszunk valamit. Annyira összeszarta magát szegény, hogy hazaszaladt. Hogy is volt azzal a dióval?? : ) Másnap felhívott és elnézést kért, hogy lelépett. Összesen 3 hétig jártunk, az ágy gondolata - legalábbis bennem - fel se merült.

A következő történet a legjobb: A Margit hídon sétáltunk és elhatározta, itt az ideje, hogy elcsattanjon az első csók – persze nem sikerült neki, ez sem. Vagányul leveszi a bőrkabátját és hanyagul a híd korlátjára veti: megpróbált romantikusan átkarolni, de a műveletet megakadályozta egy enyhe surrogó hang, ami magára vonta lovagom figyelmét, ugyanis eme hang kíséretében a kabát belső zsebéből kicsúszott a brifkója, egyenesen bele a Dunába! Mivel volt ott még néhány számla meg pár kósza papír kétszázas, azok is mind, sutty, útra keltek. Szegénynek azonnal elment a kedve - próbált utána kapni, de persze nem sikerült. Elkezdett szentségelni és már a sírás határán volt. A forgalmija szerencsére a farzsebében volt, de a személyije, a lakcímkártyája meg a satöbbije 13 ezer forint kíséretében átment tutajba és vitte a víz Bécs felé. Persze nem láttuk, mert magasan voltunk.

Én voltam az utolsó csepp szegénynek, mert 2 nap múlva bejelentettem, hogy ez így nekem nem megy – „Túl jó vagy te nekem” – típusú finoman aljas, viszont kikezdhetetlen lerázás. El is tűnt. Egy elkényeztetett puha családból származhatott, ahol kisgyerekkorába azt nevelték belé, hogy minden áron győznöd kell, mert te vagy a király – persze nem számoltak a vele született természetével. Lehetett volna ő jó ember is, ha magát adja, de így… Pár hónapra rá találtam egy remek embert, aki nem műmájer, hanem magát adja, a hibáival együtt és én így szeretem. Nektek mekkora bakot lőtt már a pasitok, ha egyáltalán? Meséljetek!