Utólag közölte, hogy mégsem szeret

2010. február 04. 07:42 - csajokespasik

Következő versenyzőnk egy érdekes koppanás átélője volt. Az élmény annyira sokkolta, hogy a tanulság levonását rátok bízza, és remélem, hogy nem hagyjátok cserben. Egy fiatalember pálfordulását fogjuk ezúttal elemezni: mitől változik három hét leforgása alatt a gyönyörű szóvirágokba oltott szerelmi vallomás pangó ürességgé? Most megtudhatjuk, hogy ha a pasi egy szektát választ a szeretett nője helyett, akkor az a lány sokáig csak egy légvárat imádott.

 

Az én történetem nem lesz hosszú, viszont tanulságos. Tavaly megismerkedtem egy nagyon helyes fiúval. Ő 21 volt én 19. Pár utcányira lakik tőlünk és ugyanabba a boltba szoktunk vásárolni. Néha összefutunk, de beszélgetni akkor még nem sikerült, csak szemeztünk. Egyszer a teherbírásomat többszörösen meghaladó árumennyiséget szedtem össze a boltban és nem vittem szatyrot. Kértem a pultos nénitől, aki azt mondta, hogy reggel óta kifogytak, még olyan szatyrot sem tud adni, amiben hajnalban az áru érkezett, mert már azt is odaadta másnak. A srác hallotta a panaszomat és a segítségemre sietett. Neki egy nagyobb teherbírású hátizsákja volt, így kényelmesen elfért benne az ő cucca mellett az enyém is.

 

Hazáig kísért, én kipakoltam, megköszöntem. Másnap becsöngetett és megkérdezte, hogy nem hívhatna-e meg egy sütire. A közelben volt egy nagyon jó kis cukrászda. Mondom, miért ne, azzal összekaptam magam és elindultunk. Most egy gyors ugrás lesz a történetben, legyen elég annyi, hogy még aznap lefeküdtem vele. Tartsatok könnyűvérűnek, de annyira kívántam őt. Pont az esetem volt: olyan magas volt, mint én, a parfümje diszkrét, a haját nagyon jól be tudta formázni (szürkésre festette), úgy nézett ki, mint egy sztár. A szeme olykor barnás-kékben (ha van ilyen) és szürkében játszott. Öltözködése hihetetlenül eredeti és elegáns volt, zakószerű kapucnis kabátokat hordott, retro pólót, cipőt, nem is tudom, honnan öltözködött, de nem az Ázsia Centerből, az biztos. Minden kiegészítő, ékszer flottul a helyén. És annyira gyönyörű szája volt! – tudom, hogy furcsa ezt egy lánytól hallani, de Istenem!

Boldogságunk 3 hétig tartott, de ez idő alatt annyi szépet kaptam tőle, amit hátralévő életemben biztos nélkülöznöm kell majd, mert megismételhetetlen és nincs még egy ilyen srác. Amikor a neten leveleztünk szépséges sorokban leírta, hogy mennyire szeret és szinte fáj a hiányom. Nem is tudom - és nem is akarom - megismételni, milyen szép dolgokat mondott, mert csak feltépném a régi sebeket. Amikor együtt voltunk, sex előtt és után (néha közben is) azzal a vadítóan mély hangján olyanokat suttogott a fülembe, hogy már pusztán a szavaitól is elmentem volna.

Aztán néhány napra eltűnt: se az msn állapotjelzője nem volt aktív, se mél nem jött tőle. Ha hívtam, nem vette fel. Amikor mégis elérem, lazán megjegyzi, hogy sajnálja, de a továbbiakban nem tud velem találkozni (?!). Minden tévedés volt. Utólag közölte, hogy mégsem szeret. Biztos voltam benne, hogy egy másik nő van a dologban, hiszen egy ilyen pasi nem sokáig hever parlagon. Ám mielőtt megkérdezhettem volna, rögtön rávágta, hogy egyáltalán nincs másik nő, csak most egyedül akar lenni egy kicsit. Nem is beszéltünk többet. Úgy éreztem, hogy amiket korábban mondott, igaz volt, mert ilyesmit nem lehet kamuzni, ilyen vallomás mögött valódi, mély érzések állnak. Vagy lehet, hogy mégis csak üres szavakkal hülyített? Ha az elején minden szépet elmond, de 3 hét után közöli, hogy nem szeret, akkor mi történt?

Amikor kérdezősködtem felőle a nővérénél, azt mondta, hogy tényleg nem egy másik nő miatt szakított velem, ugyanis sokkal rosszabb dolog áll a háttérben, mert beállt valami idióta szektába és a lelki békéjét akarja megtalálni. Ez oké, nem ez a bajom vele. Hanem az, hogy átvert, nem volt őszinte velem. Ha elmondja, nem lennék így kibukva rá. De a lelki béke keresése nem a hazugságon át vezet, gondolom én. A lelki béke keresése nagyon nemes dolog, de nem része, hogy őszintén szembe nézzünk saját érzelmeinkkel? És ne hülyítsünk be másokat. Mert szerintem ez, ebben a formában átverés.

Egy egészséges fiatalember számára megkerülhetetlen a csajozás, de ha valamiért mégis egy X vallási felekezetet, vagy elmebeteg szektát választ a csajozás helyett (vallás ide, vagy oda, senki nem szerzetesnek születik), akkor mi tud ilyen hirtelen megváltozni benne 3 hét alatt? Mert ez nagyon kevés idő a gyökeres forduláshoz. Már a kapcsolat alatt is tudnia kellett, hogy mit akar valójában. Van ilyen, hogy valaki 3 hét alatt megkergül és teljesen lenullázza addigi szövegét? Mert amiket mondott, nagyon komolyan hangzottak, és ha ennyit értek, akkor az nagyon szomorú. Hiába mondják a lélekbúvárok, hogy a problémáinkról elsősorban mi tehetünk, ez egyfelől hülyeség, mert a fiúnak kiváló szülei voltak, nem előlük menekült el, és nem volt lelki beteg-típus sem. Semmi baja nem volt a lelkének. Másfelől az alatt a 3 hét alatt úgy éreztem, hogy tökéletes az összhang köztünk. Akkor most mit tehetek én? Vagy bárki, aki hasonló helyzetbe kerül.

 

 
344 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr761724584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

summerstorm 2010.02.04. 15:51:55

@Snowmass: @Traktorka:

Én szeretném kérni a nagy esemény után a csokrot, jó :)?
na nem mintha én szeretnék lenni a következő, csak potyázom a virágot a lakásba :D....

2010.02.04. 15:53:47

@Snowmass:
Igen, igazad van, mindig egy mekis/Kismocskosos lagziról álmodtam, jár nekem egy csokor is egyszer élek.
Ha lúd, legyen kövér.:))))

Barry Kent 2010.02.04. 15:54:02

@Snowmass:
Pszt. :)))

@mooon:):
Oké, két könnyezőpálma rendel. :))

Snowmass 2010.02.04. 15:54:26

@tarquin - 1. Piréz FC: Kérlek szépen, az valóban roppant fontos. Örömmel konstatálom, hogy nem volt hiábavaló minden erőfeszítésem. Legalábbis elvi szinten.:)) A rengeteg munka után mostanában viszont inkább arra hajlok, hogy én kérjek tanácsot (bár azt sem felejtettem el, hogy talán még négy továbbit kötelező jelleggel meg kell fogadnod). Szóval nem lenne véletlenül tőled is egy a számomra?:))

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.04. 15:55:14

@mooon:): 112x2 nap ohne szex?:-)) Meggondolnám még ezt a listát azért.:-)

Barry Kent 2010.02.04. 15:55:19

@Traktorka:
Hazafelé beugrom az Állatkert növényházába.
A metszőolló + 1200 Ft.

2010.02.04. 15:56:14

@Barry Kent:
Mondjuk, ha nem innánk, akkor kijönne 8360-ból is, de akkor félek nem szexualizálnál meg (elbátortalankodnád), és az már ne lenne az igazi.

Barry Kent 2010.02.04. 15:57:37

@Traktorka:
Nem, marad a teljes lista, vettem fel kölcsönt uzsorakamatra :D

2010.02.04. 16:00:01

@Barry Kent:
Nem értem hol szabadultak el így a költségek...:D:D
Már össze se merem adni...

summerstorm 2010.02.04. 16:00:55

@Barry Kent:

Elképzelem Traktorkát, amint vonul az anyakönyvvezetőhöz a könnyezőpálmákkal :D :D :D :D...
Részemről elég lesz egy cserepes karácsonyi kaktusz :)...

2010.02.04. 16:02:33

@Barry Kent:

Mit meg nem teszel a "cejelmünkért", tudtam, hogy te vagy az igazi!:)))

Barry Kent 2010.02.04. 16:02:38

@Traktorka:
Ne izgasd magad, egyszer élünk :)

2010.02.04. 16:07:46

@Barry Kent:

Nászútra arra gondoltam, hogy elmehetnénk másnap a Normafához 22-es busszal.:)) van bérletem, úgyhogy az ingyé van.:))

summerstorm 2010.02.04. 16:08:42

@tarquin - 1. Piréz FC:

a 112X2 napnyi házasság után lenne beadva a válókereset :D

Kham 2010.02.04. 16:10:49

@Traktorka: Dehogy a Normafára! Fel kell lógni egy Balaton felé tartó vonatra, közösen bezárkozni a vécébe egyből megvannak a mézeshetek is:)

Barry Kent 2010.02.04. 16:11:18

@Barry Kent:
Na hallod, ha már vettem a bátorságot :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.04. 16:13:15

@Snowmass: köszönöm a bizalmat, de hát én nem tudok életvezetés-oktatási magasságokba emelkedni. Azért megpróbálom:
Dolgozni kell, mert a dolgozó férfi szekszi. Ennyi a tanács, így életvezetésileg. Sejtem, hogy ezzel még nem fürdőzhetek a szellemi fénykádban, de talán hasznos megállapítás.:-))

Barry Kent 2010.02.04. 16:13:56

@Traktorka:
Persze neked válaszoltam, csak annyira izgulok :))

Normafa, az is valami?
Elmegyünk akár Szentendrére is, majd figyeljük a kalauzt a héven :D

Barry Kent 2010.02.04. 16:15:35

@Kham:
Azaz, léket verünk a Balcsiba és megmártózunk :D

2010.02.04. 16:15:36

@Kham:
Ah, egy örületes dugás siófoki személy vasúti klozettjében....:))
Én és Berry...:D Őőő, Berry és én...:))

De ugye milyen cukifiú, hogy mindenben benne van?:))
Idáig semmire nem mondott nemet!:))

2010.02.04. 16:18:30

@Barry Kent:

Azért, mert nem értettem ki-kivel van már.:))

De látom, jól megleszünk, nincs itt vita semmin.
Mehetünk kocsival is, most jut eszembe, hogy nekem van olyanom.:D Vagy ez már túl nagy flancolás???

summerstorm 2010.02.04. 16:18:41

@tarquin - 1. Piréz FC:

Jah, meztelen felsőtesttel üvegfalú irodaházat pucolni kívülről, az irodistalányok nagy örömére... :D

Snowmass 2010.02.04. 16:20:37

@tarquin - 1. Piréz FC: A bizalmat egyedül magadnak köszönheted.
A tanács pedig jól hangzik, életvezetésileg megpróbálom megfogadni (nem annyira nehéz).:) Megyek is tenni-venni.:)

Barry Kent 2010.02.04. 16:21:32

@Traktorka:
Hát merek én nemet mondani?

Most egy picit el, nem megcsalni :))

summerstorm 2010.02.04. 16:22:30

@Barry Kent:

még egy ideig nem mondasz nemet semmire, aztán hirtelen majd azon veszed észre magad, hogy kockás papucs lettél :))

2010.02.04. 16:24:45

@Barry Kent:
Persze, mész az Ázsiába a cuccért.:))

Snowmass 2010.02.04. 16:31:26

@Traktorka: neem, szerintem a legénybúcsúra készül:)

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.04. 16:32:00

@mooon:): nahát, pl. Bár lehet, hogy beérem egy lazán, gallérnál kigombolt inggel.:D Vagy..

@Snowmass: látod, egyszerű ez, még kínzószerszámot sem tettem a tanácsba.:-))

Kósza 2010.02.04. 16:48:07

kellemes estépítést, éljenek a végek! :) Sziasztok

Barry Kent 2010.02.04. 16:58:26

@Traktorka:
Már vissza is jöttem, mindent megvettem. :))

Barry Kent 2010.02.04. 17:03:39

@mooon:): ugyan már, még semmi lehetetlent nem kért :)

Bár ha előveszi a 112 pontos listáját, akkor vagyok nagy bajban.

2010.02.04. 17:08:34

@Barry Kent:
Wow!:D
Mostaztánmár tényleg el kell venned, ha a ruha is megvan meg a gyűrű is!:))

Barry Kent 2010.02.04. 17:12:52

@Traktorka:
Megvan minden, az Ázsiában vettem akciós esküvői szettet, van benne gyűrű, mennyasszonyi ruha, suhogós zakó. :P

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.04. 17:18:18

@Barry Kent: ugyan, jó tett helyében érvényes jót várni.:-)

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.02.04. 17:19:07

@Traktorka: @Barry Kent:

Nem akarok ünneprontó lenni, de mielőtt fejet ugrotok az ismeretlenbe, szeretnék pár jogi tanáccsal szolgálni a témában:

raerunk.blog.hu/2009/05/07/jogasz_a_csaladban

Illetve pár oktatóvideó, mire figyeljetek:

A Bit of Fry and Laurie - Pre-coital Agreement
www.youtube.com/watch?v=NuWGVmlkLKo

Sexual Consent
www.youtube.com/watch?v=f--u_puzhGs

ui:
bár tanácsaim elévülhetetlenül kiválóak, marketingcélokból most akciós áron adom őket (egy kupica pálinka)

Snowmass 2010.02.04. 17:20:23

@tarquin - 1. Piréz FC: Mondjuk személy szerint kedvelem a kihívásokat, úgyhogy ha a lelked mélyén valamiféle szerszámot is beletennél, akkor egy percig se fogd vissza magad.:D

2010.02.04. 17:20:26

@Barry Kent:

Tyűű, de ügyi vaaagy!:))

Akkor én most gyorsan elmegyek megülöm a leánybúcsút.
Meg most már bökjél rá valamelyik időpontra. nehogy elkerüljük egymást, és mást vegyél el.:))

Barry Kent 2010.02.04. 17:24:22

@Traktorka:
Legyen négy óra, akkor még világosban látlak :D

Akkor nekem is legénybúcsút kell csapnom :))

Barry Kent 2010.02.04. 17:26:05

@piréz vitéz / plüssmacsó:
Ez a szerződés nagyon beteg :D

De a mi szerelmünk tiszta és annyira de annyira erős, hogy ilyenre nincs is szükség :)
De a páleszt persze álljuk :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.04. 17:29:55

@piréz vitéz / plüssmacsó: nocsak, idevonzotta az offolásunk a potenciális kommentelőket.:-)

@Snowmass: értem, de azért titokzatoskodnék ezzel kapcsolatban, azt mondják az életvezetők, hogy az vonzó.:-)

Barry Kent 2010.02.04. 17:33:04

@tarquin - 1. Piréz FC:
Emlékszik még valaki, hogy mi volt a posztban? :)

Snowmass 2010.02.04. 17:37:36

@tarquin - 1. Piréz FC: Jó, akkor ezt most úgy értelmezem, hogy te majd kínzod magad helyettem is a tűsarkúval, mialatt én kényelmesen dolgozok, és mindezt annak érdekében, hogy szekszi lehessek, te pedig vonzó.:DDD

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.02.04. 17:41:23

@tarquin - 1. Piréz FC:

Tudod, aho' az ősi piréz mondás tarcsa:
Ott őrizd a nyájat, ahol a kecskék legelnek, ne pedig ott, ahol a karám van!

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.04. 17:48:48

@Barry Kent: én csak a kérdésekre: miért mond olyanokat, hogy szeret, utána meg olyat, hogy mégsem? Vagy valami ilyesmi.

@Snowmass: rendben, de nem lehetne, hogy akkor pl. én nem dolgozom, hanem napot lopok? Vagy az nem szekszi?:-))

@piréz vitéz / plüssmacsó: ohh, de milyen igaz mondás ez! Majdnem olyan igaz, mint ha a vén kecskére rábízod a sót, akkor abból előbb-utóbb szex lesz. Vagy hogy is van pontosan?:-)

Snowmass 2010.02.04. 17:55:54

@tarquin - 1. Piréz FC: Tűsarkúban napot lopni határozottan nem szekszi. Túlságosan modoros. És mivel a tűsarkút nem szabad hanyagolni, marad a munka. Ahhoz viszont nagyon kompakt tud lenni, sőt még szekszi is.:))

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.04. 18:02:45

@Snowmass: ehh, tudtam, hogy egyiket sem lehet megúszni.:-) Mondjuk arra még rákérdeznék életvezetésileg, hogy az abszolút boldog párkapcsolathoz elég-e ca. 8 cm?:-)

Snowmass 2010.02.04. 18:07:03

@tarquin - 1. Piréz FC: Életvezetésileg mondom, hogy annak mindenképpen elegendőnek kell lennie az abszolút boldog párkapcsolathoz. Sőt, nyugodt lélekkel mondhatom, hogy aki ennek ellenkezőjét állítja, az még nem tette le a szigorlatot életvezetésből.:))

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.02.04. 18:09:41

@tarquin - 1. Piréz FC:

Eredetileg úgy, hogy "ha a vén juhászra rábízod a kecskét, akkor abból előbb-utóbb szex-só lesz", de én mindent tagadok. :)

Nekem annyi maradt meg a posztból, h nem maradt szatyor a bótban.

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.04. 18:12:17

@Snowmass: milyen jó ezt tudni: A minőségi párkapcsolat alapja tulajdonképpen a vonalzó.:-)) Posztírónak mondom, hogy esetleg ez okozhatta a problémát.:-)

Snowmass 2010.02.04. 18:17:36

@tarquin - 1. Piréz FC: Szerintem csak a kritikus esetekben van szükség vonalzóra. Nem kell mindent kicentizni. Általában a helyes szemmérték is megteszi.:) Azt hiszem, hogy ennek birtokában a posztíró is elkerülhette volna a problémát.:)

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.04. 18:19:50

@piréz vitéz / plüssmacsó: Hát ezen siklott félre az egész kapcsolat! Hogy nem volt. Vagyis kiegészítem magam: a boldog párkapcsolat alapja a szatyor is, ez egyértelmű.:-) Rögtön írok egy müllerpétert.

Barry Kent 2010.02.04. 18:36:47

Számomra ezek a poszt tanulságai:
- ha egy nőnél nincs szatyor, akkor levadászható,
- ha a pasi haja szürkés, akkor sztár,
- ha a sztár hejjespasi 3 hét után nem áll le szektázni, akkor ásókapa.

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.02.04. 18:39:07

@tarquin - 1. Piréz FC:

Ez se rossz, én sajnos nem értek a müllerekhez (ezért aztán el is kezdtem nézni pár netes videt, h tudjam, miről maradtam le).

De nekem más jutott eszembe:
A maiak már túl jól ismerik a teszkó-törvényt, így az átalakult teszkó-paradoxonná. Ha vki túl lelkesen pakol a szatyorba, az valszeg csak el akar csábítani!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.02.04. 18:57:19

@piréz vitéz / plüssmacsó:

Ja, ezt tanúsítom :) De vannak jó tapasztalataim is ezzel kapcsolatban! :)

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.02.04. 19:05:53

@Kedves Nard:

Na! És izé, ezt úgy érted, h te pakoltál lelkesen "genitális hátsó szándékokkal", vagy neked pakoltak, oszt mégis lelépett?

csillag× 2010.02.04. 21:00:39

ÉÉééééééssssss dobperrrrggéééés : 300. :D bocsi ezt muszáj volt :P :))

Nikica21 2010.02.04. 21:02:33

De kemény volt ma mindenki szegény csajjal...!Nem tudom az miért olyan biztos, hogy ha 1hónap után adja oda magát tovább tart! Szerintem inkább túl helyes pasival kezdett, aki pedig nem akarta elkötelezni magát!
Nem baj...jön a következő majd!:)

Nikica21 2010.02.04. 21:03:28

Am jóestét mindenkinek!
Bár mostanában erás és ördögöcske nem tisztel meg bennünket!:(

Devil2 2010.02.04. 21:32:53

@csillag×: Csengess be Pannihoz a behűtött pezsgőért! :D

csillag× 2010.02.04. 21:33:08

@Nikica21: jah, erás már igen rég járt erre fele ...

Devil2 2010.02.04. 21:34:06

@Nikica21: Jó estét sminkes lány! Uncsi lett a késői műszak mostanság? :)))

csillag× 2010.02.04. 21:34:20

@Devil2: én már mióta a sárgadinnyémre várok.. :D

Devil2 2010.02.04. 21:34:58

@csillag×: Na igen, én jártam tegnap is, igaz cseppet későn..:))

Devil2 2010.02.04. 21:35:34

@csillag×: Ahhoz szerintem kell az 1000. :D

csillag× 2010.02.04. 21:39:41

@Devil2: még a múltkor Atya nyerte és átengedte nekem...ill asszem így volt. De lehet, h csak bebeszéltem magamnak mert már oly rég ettem .. :D

Devil2 2010.02.04. 21:39:42

@csillag×: márhogy a vodkára? (hülyeségeket kérdezek)

csillag× 2010.02.04. 21:40:35

Amúgy valami izgalmas valakivel a napokban? :)

Devil2 2010.02.04. 21:40:40

@csillag×: jaaa, szóval a szilárd halmazállapotúra gondoltál.. arra bizony várni kell nyárig... :(

Devil2 2010.02.04. 21:41:28

@csillag×: Hajjaj, izgalmak akadnak, de nem mennék ebbe most bele.. :D

csillag× 2010.02.04. 21:42:07

@Devil2: áhh..ha pia kell akkor inkább a papa házipáleszáért sétálok be a spájzba :P

Devil2 2010.02.04. 21:43:44

@csillag×: Mi van Veled mostanában? Tanulsz?

csillag× 2010.02.04. 21:43:49

@Devil2: felcsigáztál...ejj de baj, hogy olyan kíváncsi jószág vagyok.. :P

csillag× 2010.02.04. 21:45:31

@Devil2: még ezen a héten aztán kipipálva a vizsgaidő....és viszem haza a fenekem...már 5hete nem láttam az otthont :)

Devil2 2010.02.04. 21:49:06

@csillag×: jajj, kissé meredek a téma ezért nem akarom szétkürtölni konkrétan, de jól sejted, szexxel kapcsolatos..
húzzam még az agyadat? :D

Nikica21 2010.02.04. 22:01:37

Sziasztokkkkk végre élet és lemaradok!:D
Szex hmm.....ne ördögölj minket!:D

Devil2 2010.02.04. 22:02:49

@csillag×: hány félév van még?

Devil2 2010.02.04. 22:03:38

@Nikica21: Mit értesz ördögölés alatt? :))

Nikica21 2010.02.04. 22:05:01

@Devil2: hogy csigázol minket ebben a témában....na de ebben a témában nem akarsz megnyílni?:D

Devil2 2010.02.04. 22:10:22

@Nikica21: Csigázlaaak?? Ezzel? Ne hari, de megkérdezem, rendben van minden a kedveseddel? :D

Nikica21 2010.02.04. 22:14:46

@Devil2: Igen rendben van...., de tudod mi nők pletyi téren mindenre kiváncsiak! Nem rossz értelemben pletyi!:)

Devil2 2010.02.04. 22:19:41

@Nikica21: Ebből pedig nem lesz pletyi..
Nincsnek mostanában képeid a csodás sminkjeidről?

Nikica21 2010.02.04. 22:27:27

@Devil2: Nincsenek drága, mert mostanában nem készítettem versenyre!:)

Devil2 2010.02.04. 22:28:50

@Nikica21: Nincs verseny mostanában?

Erásss 2010.02.04. 22:30:25

Csak neeeeeeem hiányoztam Drága @Devil2: em! :)

Erásss 2010.02.04. 22:31:04

Amúgy szép estét mindenkinek!

Devil2 2010.02.04. 22:39:54

@Erásss: DEHOGYNEM Szivikeee!! Fülig is ér a szám most már! :D

Devil2 2010.02.04. 22:41:33

@Erásss: Képzeld, állítólag tudok csigázni. :D

csillag× 2010.02.04. 22:42:54

Nah mit huncutkodtok?? :P

@Devil2: ejjj, degoosz vagyol!!!...én meg kíváncsiii :P
Amúgy még 2 félév...de a második az szakmai gyak. De tereled a szót...nem engeded, h faggassanak??? :D

Erásss 2010.02.04. 22:43:58

@Devil2:
Mit tudsz?
Fülig ér, mi???:D

Devil2 2010.02.04. 22:46:53

@Erásss:

Két csajszit már felcsigáztam itt az este folyamán, állítólag.. :D

Devil2 2010.02.04. 22:47:53

@csillag×: Nem bizony, ellen fogok állni a próbálkozásoknak, kemémyen. :D

Devil2 2010.02.04. 22:51:35

@Erásss: Fülig hát! Tudod, az ami nekem "villás".. :D

Erásss 2010.02.04. 22:51:39

@Devil2:
De nekem úgyis elmondod privibe...:) Ennyi! :))
Nemsokára megy a válasz! :D

Devil2 2010.02.04. 22:58:58

@Erásss: Sok mindent tudunk mi már egymásról.. :D

Erásss 2010.02.04. 23:01:58

@Devil2:
Nem is lesz másképp...a napom része vagy! :D

Nikica21 2010.02.04. 23:05:49

@Devil2: Biztos van, csak nem tudok róla!:D
@Erásss: Nagyon jófej a kozmetikusod...kicsit levelezgettünk!:)

Devil2 2010.02.04. 23:06:24

@Erásss: Detto Szivi, detto. :D

Devil2 2010.02.04. 23:14:04

Aki bújt, bújt, aki nem, nem. Megyek fürödni és feküdni.
Jó éjt mindenkinek!

@Erásss: Szivike, várom a levelet! :))

hopp-hopp 2010.02.09. 20:33:09

FÓRUM - SAJNOS FÓRUM - VALAKI LÉPJEN KÖZBE :(
süti beállítások módosítása