„Határozottan felszólította, hogy ne merjen gyereket csinálni nekem” – újra az anya-lánya (és az utóbbi fiúja) bizalmi háromszög problémáit vizsgálhatjuk. Az idilli kapcsolatot csak a leendő anyós dühös csaholása teszi elviselhetetlenné. A megoldás az anya háttérbe szorítása vagy menekülés? Most megtudhatjuk, hogy a sors mindig suttog, csak oda kell figyelni. Ja, és ne felejtsétek, hogy ma buli lesz ezerrel!!
Zsani vagyok, 26 éves lány. Két éve még egy kispesti panelben laktunk, párommal, Danival. Már akkor sem vetett fel minket a pénz, szerény körülmények között éldegéltünk, de boldogan. Ami megkeserítette az életünket az a saját anyám és a Dani közötti feszültség volt. A helyzet kicsit nevetséges, de utólag sok mindent megszépít az idő. Anyám nehéz természetű, könnyű vele összeugrani, aki nem tudja kezelni. Danit azóta nem bírja, amióta összeköltöztünk, amikor pedig bejelentettük neki, hogy közös gyereket tervezünk, és úgymond: „rajta vagyunk a dolgon”, anyám szinte felrobbant.
Hogy pontosan miért utálja Danit, nem sikerült kiderítenem: amikor nyíltan rákérdezek, anyám azt feleli, hogy egy „megbízhatatlan, link figura, bizonytalan kereseti forrással”. Hát, Istenem, ki tudja manapság előre eltervezni a jövőjét? – gondoltam, de nem válaszoltam neki. Úgysem lehet megváltoztatni, amit egyszer a fejébe vett. Akkor valóban nem keresett jól a párom (mondjuk, ma sem): régi bútorokat hozott rendbe, egész ügyesen, de nem mindig volt munkája, így ez hullámzó jövedelmet jelentett nekünk. Nekem jól fizető állásom volt/van egy ügyvédi irodánál, amolyan mindenes titkárnő -féle ’főzzőn kávét, Zsanett!’ - típus. Egyik este fáradtan lépek be a lakásba, és hallom, hogy Dani üvölt valakivel. Jézusom, ki van itt, betörtek tán? Fel-alá sétál a nappaliban és a mobilján kiabál valakivel. Amikor megpillant, azonnal lerakja. Majd lazán ennyit mond nekem:
Anyukádat elküldtem melegebb éghajlatra (persze, sokkal erősebb szavakat használt). Először szusszanni sem tudok, majd lehámozom magamról a kabátomat, lerakom a táskámat és megkérem, hogy nyugodtan meséljen el mindent. Elmondja, hogy felhívta őt az anyám és határozottan felszólította, hogy ne merjen gyereket csinálni nekem. Együtt élhetünk, de családot nem alapíthatok Danival. Tőle nem kell neki unoka. Azonnal visszahívtam anyámat és számon kértem. Amíg beszéltem vele, Dani folyamatosan ott zsezsegett körülöttem, puffogott a hátam mögött és be-beszólogatott anyámnak a telefonba, amire én kiborultam, ráüvöltöttem és meglöktem egy kicsit. Dani felháborodva magára kapta kabátját és elviharzott a lakásból. Anyámat jól kiosztottam, és nagy nehezen belátta, hogy ezúttal kicsit elvetette a sulykot.
Amikor később Danit hívtam, nem vette fel. Másnap reggelig. Egész éjszaka nyugtalanul forgolódtam. Nehéz két szeretett személy között őrlődni, anélkül hogy bármelyik mellé is állnál. Anyámnak is van beleszólása az életembe, ahogy Daninak is. Reggel felhívtam, végre felvette. Dani azt mondta, hogy egy haverjánál aludt és átpiálták az estét. Kértem, hogy jöjjön haza. Erre csak annyit vakkant: minek? Rácsaptam a telefont. Már csak az hiányzott volna, hogy a szememre vesse, faggatom, mint az anyám.
Délben kulcs zörög a zárban, nyílik az ajtó: Dani jött meg, kezében egy szál vörös rózsával. Megöleltük egymást, de nem beszéltük meg a dolgot. Igazából nem is volt mit megbeszélni, hiszen már döntöttem: anyám igényét figyelmen kívül hagyva össze kívánom kötni az életem Danival. És a csattanó: sosem nézzük a naptárat, nem tartunk hülye ünnepeket, se névnapot, de másnap derült ki, hogy tegnap, amikor kibékültünk, pont Valentin-nap volt. Persze a neten harangozták, meg a virágárusoknál is láttuk az ünnep nyomait, de nem vettük fel. Átfolyt rajtunk a dolog. Utólag azért méltón megünnepeltük…
