Nem a feleségét ejtette teherbe

2010. április 16. 07:14 - csajokespasik

"Évekig ment a titkolózás, és mindenki boldog volt. A lányok nem tudtak egymásról" Következő történetünk férfi főszereplője egy igazi gazember, aki a saját csapdájába esik. Két nőt hülyít be, ráadásul még azt a baklövést is elköveti, hogy az egyiket elveszi feleségül, a másikat meg teherbe ejti. Most megtudhatod, milyen az égi igazságszolgáltatás, mert a bűnök nem maradnak megtorlatlanul.

 

A történet nem velem esett meg, hanem egy ismerősömmel. Még csak havernak sem nevezném, mert nem túlságosan kedveltük őt, az emberekhez való hozzáállása miatt, és a nagyképűségét sem tudtuk sehogy sem tolerálni. Legyen a neve Ricsi. A srác 27 éves volt és mindig büszkélkedett azzal, hogy neki két nője van. Igen, két nőt tartott egyszerre, akik nem tudtak egymásról. Ricsi nem aggódott amiatt, hogy esetleg valamelyik lány megtudja a dolgot, mert messze laktak egymástól. Állítólag mindkettőt egyformán szerette. De ez nem mentség.

Évekig ment a titkolózás, és mindenki boldog volt. A lányok nem tudtak egymásról, Ricsi pedig volt olyan kétszínű, olyan behízelgő - és egyébként ügyes színész - hogy nem is adott okot a gyanakvásra. Egy szép napon pedig eljegyezte az egyik lányt, majd később el is vette feleségül. Igen, kitaláltátok, a másik csajnak erről egy szót sem szólt, ment minden tovább. Egy szép nap a másik nő, aki immár az állandó szerető kategóriába tartozott, bejelentette, hogy terhes. Nem tudni, hogyan történt. Nyilván a hagyományos biológiai úton... de ki volt az óvatlan? Mindig gumit húztak előtte... nem is itt volt a gond, hanem ott, hogy a csaj valószínűleg felhagyott a fogamzásgátlók szedésével. Így történhetett. Ricsi azonnal szakítani akart, de a lány megfenyegette, hogy ha nem veszi el ezek után, balhé lesz. Sokat veszekedtek, hogy mi az oka annak, hogy ennyi idő után, (most meg egy gyerek után) nem veszi el? Ricsi pufogva elviharzott. Eltelik pár nap, se egy telefon, se egy SMS, se semmi, egyik irányból sem. A csaj talpraesettebb volt, így kinyomozta a srác címét és egy szép napon egyszerűen beállított a családi fészekbe. Az asszony nyitott ajtót. Volt nagy meglepetés. Nem kevés kérdéssel. Igen, a barátnő egyből levágta, hogy nem Ricsi testvére nyitott ajtót, hanem a szeretője... vagy a felesége (ezt akkor még nem tudhatta). A két nő leült beszélgetni és bevárták a munkából, mit sem sejtve, hazafelé igyekvő Ricsit. Nem tudom, hogyan reagált, amikor megpillantotta a két nőt együtt, de el tudom képzelni. Valószínűleg vita következett, de a történet ezen részét az sem tudta elmesélni, akitől én hallottam. Mi maradt Ricsinek? Egy dühös feleség, egy felcsinált ex-barátnő, és egy csokor tapasztalat. Tanulság annyi lehetne, hogy az isteni igazságszolgáltatás létezik.

 
139 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr71925484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Father Justice (törölt) 2010.04.16. 10:55:31

@Oleg Gontar: Az utóbbi gondolatból következik az előző. Éppen azért "mer" egyoldalú döntéssel gyereket vállalni, mert tudja, hogy a törvény az ő oldalán áll - ha a támogatás szó túlzás is. Vagy ha nem tudja, akad egy taktikus szipirtyó a közeli rokonságban, esetleg egy rafkós barátnő, aki kiokosítja erről. Mert miről is van szó? A nő bármikor hazudhatja, hogy egy ideje már óvszer nélkül ment a szex, tehát a férfi nem zárkózott el a gyerekvállalástól. Egy állítás és egy tagadás kerül szembe egymással, patthelyzet. A DNS-vizsgálat viszont indokolt esetben kimutatja az apa személyét. Mivel a vérségi kötelék az első, el is dőlt a kérdés. Sok törvény van, ami szarkeverésre ad lehetőséget. Mivel ezeket megváltoztatni nem tudjuk, a legtöbb, amit tehetünk, hogy igyekszünk behatóan megismerni őket.

Father Justice (törölt) 2010.04.16. 10:58:05

@Tamarian: Én mondtam micsodát a hierarchiáról. Csak egyelőre nem látom, hogyan kapcsolódik ez a nyomozós gondolathoz. :)

gabcigirl 2010.04.16. 10:59:31

@CyberPunK:

De igaza van, tényleg ez valami olyasmi. Tudniillik nem tudta az idők végéig titkolni Ricsike ezt a kettős játékot.

Father Justice (törölt) 2010.04.16. 11:04:17

@gabcigirl: Nagyon halvány olyasmi ez Ricsike szemszögéből. Ez kb. olyan szintű igazságszolgáltatás, mintha egy sorozatgyilkosról kiderülne, hogy ő az elkövető, és büntetésből megkérnék, hogy ne gyilkoljon tovább. :)

igazságos 2010.04.16. 11:06:07

Én nő vagyok, de utálom az olyan kurvákat, akik felcsináltatják magukat, csak hogy elvegye a pasi. Ilyen mélyre nem szeretnék soha lesüllyedni. Ez a szemétség netovábbja.

A pasi meg megérdemelte, amit kapott. Az ilyenek mindig lebuknak. Csak idő kérdése.

Tamarian 2010.04.16. 11:11:39

@Father Justice: Nem állítom, hogy névjegy-cserével kéne kezdeni, de pár hét után azért csak meginvitálom az aktuális szívem közepét magamhoz - otthon, édes otthon ;-) -, szóval a pár év utáni nyomozgatás elmond valamit a kit-melyik-polcon-tartok beosztásról. És lehet, hogy táv (MásikVáros), de ez áthidalható vonat, repülő, léghajó, griffmadár segítségével..
Semmi komoly, csak arról elmélkedtem, hogy néhány ilyen "beállít-dugunk-elmegy" típus évet zömítve azért lehet, ez nem lenne sokkal több, mint pár hónap kóstolgatás.

Goyo 2010.04.16. 11:16:57

Nyilván megint csak a Ricsi a szemét, a lányok meg a szenvedő felek. Hogy a fenébe nem lehet észrevenni azt, hogy a páromnak nem én vagyok az egyedüli? Miféle álomvilágban kell ehhez élni? Ehhh...

Snowmass 2010.04.16. 11:19:11

Feltéve, hogy ez nem megint valami féksztori (mert persze évek után nyomozni kell a fickó címét, lol), szerintem itt nem a Ricsi fiú volt überdörzsölt, hanem a lányok hiperhülyék. És mivel valójában nem is a Ricsi issza meg ennek a levét, nem igazán értem hogy hol van ebben a sztoriban az isteni igazságszolgáltatás. (Jó persze, fizeti majd a tartásdíjat, de nagyjából ennyivel megússza)

tak. 2010.04.16. 11:21:42

Nagyon hihető, hogy járok valakivel és nem tudom, hogy hol lakik. És ezt a szar storyt emberek elhiszik. Kivel fordult már elő az életében, hogy nemhogy nem volt soha a barátja lakásán, de azt sem tudja, hogy hol lakik.

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.16. 11:28:50

@igazságos: tévedsz, azok épp nem kurvák, hanem tisztességes-becsületes háziasszony-feleségek, akik később majd lekurvázzák a egyedülálló nőket.:-))

Father Justice (törölt) 2010.04.16. 11:30:15

@Tamarian: Ez is alátámasztja, hogy a jelenlegi kismama mindvégig a kettes számú jelölt volt ezen a választáson. Akit feleségül vett, gondolom már az eljegyzés előtt jóval többet tudott Ricsiről. Legalábbis az már számomra is meredek lenne, hogy a nő az esküvő után kezdjen érdeklődni, hogy hol lakik a férjura, meg mivel foglalkozik. :) Az viszont, hogy Gizi 2-nek az aktuális-kizárólagos szíve csücske volt Ricsi, erősen kérdéses. Az is simán elképzelhető, hogy soha nem is akart tőle semmi komolyat, csak felcsinálta egy másik fickó (az "egyik másik" aktuális szíve csücske), aki viszont gondosan ügyelt rá, hogy Kovács Józsiként mutatkozzon be minden rüfkének és Záhonyban lakjon. Lehet, hogy Ricsi is azt gondolta magáról, hogy nem lenyomozható, de a végkifejlet ismeretében mégsem volt ennyi sütnivalója. Ha annyira bemajrézik, hogy ezzel a forgatókönyvvel nem számol, DNS-vizsgálat nélkül könnyedén lehet papíron apuka, ennek következményeivel együtt. Na, ez már valamiféle megtorlás, ha nem is igazságszolgáltatás - hiszen az a záhonyi Józsinak járna. :)

DocBulywood 2010.04.16. 11:30:35

@zsocc21:
"Vagy legalább egy fa testápolóval leápolták azt a vastag bőrt a képén:-) "

Vagy legalább ketten leápolták. Egyszer az egyik csaj szájába élvezett el, egyszer meg a másikéba.

Tényleg nem értem: ha mind a két p.na kell, miért nem hármasban megy a kufirc? Ricsi kúrja Nő 1-et, Nő2-meg kúrja seggbe Ricsit, aztán a csajok cserélik egymást...

Kham 2010.04.16. 11:38:13

Nem szoktam ilyeneket mondani, de ez a poszt most tényleg gibbonpotyadék volt az ultra változatból... Ezek az "egy ismerösőmmel történt" sztorik amúgyis mindig csak közönséges kofalármák. Mi volt a csávó, hogy nem tűnt fel soha egyik nőnek sem a kétlaki élet? Mozdonyvezető a Kiskunfélegyháza-Szombathely vonalon? Aztán hosszú felvezetés után sehol a megoldás, mert azt már nem mesélte el az ismerős, pffffffff.

Nekem azt mesélte egy ismerösőm egy ismerőséről, hogy két szeme volt, amikkel általában egyfelé nézett, de néha nem, az alkarja meg olyan vastag volt, hogy egyedül megtartotta Ajkán a Testvériség II. tárnát, amikor bányaomlás volt és ami a legmegdöbbentőbb: akkora lyuk volt a hasán, hogy felfújt strandlabdát tudott átdobálni magán. De azért a nők még így is szerették, mert gyerekkorában egy esztergabaleset miatt elefántormánnyal pótolták az eredeti kardját, ezért aztán egyszerre hat nőt is tartott, akik nem tudtak egymásról, mert külön cellákban laktak egy várpincében, de egy nap feltört a talajvíz és menekülni kellett, volt is ám nagy lebukás meg sivalkodás. Nem tudom mi lett a sztori vége, valószínűleg felszáradt a talajvíz... vazz mindjárt írok is erről egy részletesebbet aztán beküldöm hétfői posztnak:)

jobbos 2010.04.16. 11:40:12

"Mindig gumit húztak előtte... nem is itt volt a gond, hanem ott, hogy a csaj valószínűleg felhagyott a fogamzásgátlók szedésével. Így történhetett."

Előtte többféle fogamzásgátlót is szedett? Gumihasználat mellett esett teherbe? Végülis van egy hangyafaxnyi valószínűsége.

DocBulywood 2010.04.16. 11:43:14

@Kham:
:-D
Várom!
:-D
(A kommented mindent üt!)
:-D

Vad.Korte (törölt) 2010.04.16. 11:50:48

@Goyo: Vannak, akik ügyesen hazudnak és vannak, akik nem figyelnek. Valószínűleg azért nem figyelt föl rá egyik se, mert fel se merült, hogy duplázás van a háttérben.

Ricsi egy genyó, de azért az ügyes, hogy két nőt meg tud tartani...

Snowmass 2010.04.16. 11:51:12

@Tamarian: Lehet még valami front vagy a csillagok állása miatt is.:D

Tamarian 2010.04.16. 11:56:39

@Father Justice: Figyelj csak, simán elképzelhető, hogy "ismerős Ricsi" a "két csajom van" dumát kicsit turbózta, és két DLS csomag kihordása közben be-beugrott a lelki és szellemi önvédelemmel nem rendelkező G2-höz, aki mindahányszor ájultan hálás volt a nagyonelfoglalt fehérlónak (ne qrvzuk le rögvest a viselőst, jóóóóó? ;D)
Amúgy a legnagyobb gáz, hogy ebben kikitverát-kimennyirenaívhülye játékban mellékhatásként egy gyerek a következmény :S

Tamarian 2010.04.16. 12:03:43

@Tamarian: XD DHL hüje éééééén.......

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.16. 12:10:09

@Tamarian: :-))) Nekem a DNS-csomag jutott eszembe.:-)))

Father Justice (törölt) 2010.04.16. 12:15:27

@Tamarian: @tarquin - menő, de nem árulkodós:P: A DHL futárként tevékenykedő fiú DLS cuccaival vagánykodik a csajoknak. Aki ráharap a horogra, annak be is csempészi minőségi DNS-ét karakánul. :)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.04.16. 12:22:15

Gondolom a teherbe esett nő is szeretett volna a biztosabb, feleség státusz felé evezni. Mivel ez nem ment, ezért jött a régi, jól bevett szokás: Véletlen teherbe esni.
Egy nő nem esik teherbe, ha nem akar. Főleg ha a férfi gumit húz. Meg kéne nézni, nem szúródott-e ki az a gumi véletlen...

A Feleség is szép lehet, ha a férje a jó messzi szeretőt simán tarthatta, nem is tűnt fel neki.

Szerintem mindkét nő csak kipipálta, hogy oké, akkor van egy ilyen pasim, ez letudva, jöhet a gyerek, kocsi, nagyház projekt. A férfi nem érdekelte őket, és ezt ő ki is használta.
megérdemelték egymást.

DocBulywood 2010.04.16. 12:25:31

"Egy nő nem esik teherbe, ha nem akar. Főleg ha a férfi gumit húz. Meg kéne nézni, nem szúródott-e ki az a gumi véletlen... "

Annyi esze van, meg is érdemli. Seggbe is kúrhatta volna, oda és beleélvez, nincs gyerek. Vagy lenyeleti vele, abból sem lesz, esetleg az arcára üríti a gecit, vagy a mellei közé.

De hát a nulla szexuális kultúrával rendelkező egyének ne csodálkozzanak, ha 9 hónap múlva kopogtat a kismama és tartja a markát a marhájának.

summerstorm 2010.04.16. 12:29:10

deus ex machina...
és kiderül minden, mert úgy kellett lennie :)

na beleolvasok a kommentekbe is, hátha már ellőte valaki másnak is eszébe jutott az én mondatom :)

2010.04.16. 12:34:39

@Kham:

Mondjuk szeritem cifrábbakat is tud produkálni az élet és az emberi hülyeség, főleg a Maunika-vonalon.:)))

A szeretőt meg már elmondtátok mindennek, de lehet, hogy tényleg véletlenül kapta be a legyet, akkor mi van?:))
Csomó barátnőmtől hallom, hogy az apjuknak derogál gumit húzni.

Father Justice (törölt) 2010.04.16. 12:36:14

@newtehen: Az "ilyen pasi" az, aki egyértelműen nyújta majd mindezt, ha eljön az ideje? Magyarán az, hogy nem rozoga Trabival járt lukra, hanem mondjuk A4-es Audival, garantálja a különböző projektekre való alkalmasságát és szándékát is egyben? Tehát nem kell semmiféle háttérinfo, hanem ha jön egy jelzésértékű esemény - például bepottyan egy gyerek - akkor lép automatikusan lasszózási fázisba a viszony? Ha mindkét nő így gondolkodott, egyiknek sem volt sokkal több esze egy pulykánál. :)

Father Justice (törölt) 2010.04.16. 12:37:18

@Traktorka: Ha nemcsak derogál, de nem is húz, onnantól kezdve már nincs véletlen. :)

blitzkrieg 2010.04.16. 12:37:40

hát ez naon gyengus mese let...

Rebelde 2010.04.16. 12:42:04

nos, aki ilyen szinten tud fenntartani két teljes értékű kapcsolatot, az egyrészt zseniális szervező, másrészt nála egy nap kb 30 órából, egyhét 10 napból állhat,vagy pedig a két nő igen magas ingerküszöbbel rendelkezik és végtelenül naívak, esetleg segghülyék(bár ez nem biztos)

sajnos emberekkel gyakorlatilag bármit meg lehet tenni, ha erre van kereslet és, amint a fenti ábra mutatja; van

tőzegmalac 2010.04.16. 12:44:04

mától újra hümmögök...

Rebelde 2010.04.16. 12:50:21

akik itt 100%-ig bíznak az óvszer babahössentő voltában, azok biztosan kiemelkedő szexuális kultúrával rendelkeznek, ellenben végtelenül naívak és szerintuk a "majdnem" matematikai fogalom:)

handax 2010.04.16. 12:55:04

Soha nem érdekelte a csajt, hogy a szüleinek/barátainak/rokonainak sem meri bemutatni évek alatt?

phaszfej 2010.04.16. 12:55:16

Isteni igazságszolgáltatás? HAHAHAHAHHAHA!!! A csávó vígan repült a harmadikhoz meg a negyedikhez, akikről ezeknek fogalmuk sem volt, és a nagy isteni igazságszolgáltatás végén a terhes ribanc meg a feleségesdit játszó ribanc elkezdte kinyalni egymás végbélrózsáját.

phaszfej 2010.04.16. 12:58:14

Egyébként meg 100 férfira 120 nő jut budapesten, úgyhogy inkább meg kéne köszönni, hogy vannak férfiak, akik veszik a fáradtságot és egyszerre több nővel foglalkoznak!! Arcátlan fehérnépek. Nektek már semmi sem elég? Lakásrészlet, kocsirészlet, kondibérlet, szolibérlet, egyetem, lovaglócsizma. Mi kell még? Egy nagy faszt szeretnétek a lábatok közé?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.04.16. 12:59:09

@Rebelde:

Egy nő több mint kettő. Ha már Popper Péter beadta a kulcsot, akkor most mondtam emlékére egy közhelyet!

Tamarian 2010.04.16. 12:59:39

@Rebelde: "a "majdnem" matematikai fogalom:) " Hat ez... :D

summerstorm 2010.04.16. 12:59:58

@Rebelde:

Vagy mondjuk "fontos pozícióban" dolgozik, és símán rá tudja fogni, hogy "drágám, még csak 10 óra van, dolgozom, éjfélre otthon leszek...", vagy tényleg utazóügynök az ipse... és akkor meg arra lehet ráfogni.... és akkor amíg egyik városban, akkor az egyikkel, mikor a másikban akkor a másikkal, és már lehet hogy nem is kell 30 óra egy napra :(.

Báááár, most hogy jobban belegondolok :)... még utazóügynök se kell legyen, mikor én mindenféle szakmai találkozókat szerveztem, akkor volt olyan, hogy egy hét alatt két vidéki városban jártam... és ezt úgy 2,5 hónapig... hmmmmm :D :D hogy miért is nem használtam ki a helyzetet :)?

phaszfej 2010.04.16. 13:06:00

Akinek hatalmas farka van, az bármennyi nőt tarthat. Egyik se fogja elhagyni.

alumi 2010.04.16. 13:07:39

Azzal egyetértek, hogy ha egy nő nem akar terhes lenni, akkor nem is lesz.
Ha pedig esetleg felmerül a gyanú, hogy mégis sanszos lenne a dolog, akkor létezik a 72 órás fogamzásgátlás is.

A- véletlenül becsúszott- sztorikban nem hiszek. Azok mindig egy taktikus nőről és egy balek férfiról szólnak.

Rebelde 2010.04.16. 13:09:29

@mooon:):

ezek még nem zárják azokat a lehetőségeket, amiket én írtam:)

nyilván azért tartott ez eddig mert, annyi amennyi elvárásuk volt egy kapcsolatban, amit gondolom meg is kaptak, tényleg nincs kőbe vésve, hogy állandóan a másikkal kell lenni és okos ember pedig jól tud hazudni:)
bár nincs olyan titok, ami ne derülne ki előbb utóbb

Rebelde 2010.04.16. 13:10:57

@primula (the original):
vagy a lábak közé szorított algopyrin

Publius Decius Mus 2010.04.16. 13:11:14

A csaj kihordott egy gyereket egy olyan palinak aki a címét sem árulta el neki évek óta?

Ezek olyan Maunika Show-szereplők lehettek.

Ricsi lehet, hogy csak egy akaratgyenge balfasz volt, aki semmire sem tudott nemet mondani. Egyre lejjebb csúszott a hazugságspirálban és bár mindkét nőt boldognak szerette volna tudni, már a látásuktól is a torkába ugrott a gyomra egy idő után, alig bírt már színézkedni. Míg egy szép napon magától elintéződött a probéma, ezek megbeszélték egymással, csúnyán néztek rá és otthagyták. Ricsi azóta boldog, sanax-ot sem szed már és megtalálta élete igazi szerelmét.

2010.04.16. 13:11:22

@phaszfej:

Én most konkrétan egy 2 hetes kenutúrára vágyom.
VEEEEGYÉÉÉÉL NEKEEEEM EGYEEEEEET!!!!:))

summerstorm 2010.04.16. 13:12:57

@phaszfej:

megmondtad a frankót :D
most már nem halunk meg hülyén :D

summerstorm 2010.04.16. 13:18:16

@Traktorka:

én meg egy ferratara :) :) :) :)

Manyizga (törölt) 2010.04.16. 13:23:46

Reméljük a gyereket nem tartja meg/nem fizet utána tartásdíjat és akkor ez egy klasszikus: mindenki szív helyzet.
Mindez azért, mert férjhez akart menni egy terhes csaj... ;)

phaszfej 2010.04.16. 13:24:20

@mooon:): Büdös a lábam, szaros a seggem, ez a hülye kurva mégis leszop engem.

Stupidella 2010.04.16. 13:27:46

Ennek a szitunak egy pozitív megoldása van: odaköltözik a szerető is és ezentúl hármasban élnek tovább, nagy szeretetben és boldogságban. A férfi mindig el van látva minden téren, az asszonyoknak feleződik a házimunka. A gyereknek két anyukája is lesz, aki szereti őt és gondoskodik róla. Mindenki csak nyer. :)

summerstorm 2010.04.16. 13:29:05

@phaszfej:

és még előtte netás asszongya neked hogy "nefürgyéle :),
meeer szívni akarom a szagod te férfiállat" :) :)?

Stupidella 2010.04.16. 13:29:30

@primula (the original): én tudok konkrét példát a "véletlenül becsúszott" témára.

summerstorm 2010.04.16. 13:30:26

akarom mondani netán... :D
csak már így pénteken nehezen megy a gépelés... :)

Rebelde 2010.04.16. 13:33:25

@Manyizga:

miért ne tartaná meg?

2010.04.16. 13:38:09

@phaszfej:
Hát ha már így rákérdeztél, akkor egy komplett kenutúrát szeretnék, ÉS egy új NELO S-es, pink K-1-et, valamint egy tetőcsomagatartót, amivel leviszem a drágát a vízhez.:)))

mocsokmacso 2010.04.16. 13:40:20

Fake a sztori szerintem, sajnos én is csináltam valami hasonlót, annyi különbséggel, hogy a csajok tudtak egymásról, de nem volt még munkahelyem, volt tenger szabadidőm és távol volt a két csaj egymástól,ezt csak így lehetett csinálni. Ami a sztoriban van, az maximum egy pillanatnyi állapot, egy pár hétig tartható fent.
Egyszerűen a nőknek kell a program, menj el vele ide meg ide és biztos találkozol ismerőssel egyszerűen nem tesz jót az egészségnek a sok vetítés és az állandó stressz. És ha még ezek mellet van munkád is, akkor gyakorlatilag nem áll másból az életed, mint hogy most vele vagy aztán a másikkal aztán munka és ez így megy szünet nélkül. Nekem annyi könnyebbség volt, hogy nem kellett vetítenem, de gyakorlatilag én nem bírtam és adtam fel mindkét kapcsolatot egy napon.

Kytia 2010.04.16. 13:41:25

"Mi maradt Ricsinek? Egy dühös feleség, egy felcsinált ex-barátnő, és egy csokor tapasztalat."

Ennyi volt a büntetése? Ezek szerint minimum a feleség vele maradt? Mert akkor nem túl igazságos a sors.

Madpapa 2010.04.16. 13:45:39

Fakerék.
Fékolaj.
Uncsi.
Tényleg válság van.

Kósza 2010.04.16. 13:56:40

@Kytia: nem érted,... Pont az a büntetés, hogy vele maradt a felesége! Hinnnye, hányszor bele fogja ebbe dörgölni Ricsike orrát! :) Ezért gondolom, hogy amennyiben a férfiember félrekufircolt, és teljes bizonyossággal megdőlt, akkor szépen húzzon el, mert a nagy megbocsájtósdinak nem lehet jó vége!

Father Justice (törölt) 2010.04.16. 14:09:55

@Kytia: Ha a dühös feleség az eseményeken felbuzdulva kapásból - ifjú ara korától - a házisárkányosodás útjára lép, az ex-barátnőt meg esetleg valaki más csinálta fel, mégis Ricsi veszi a nevére a gyereket.. az még mindig nem igazságosztás, de bemelegítésnek nem rossz. :) A sors meg sosem igazságos, legfeljebb egyes emberek azok. Mint például én! :)

Publius Decius Mus 2010.04.16. 14:11:32

Minden sráccal és minden lánnyal fordult már elő olyan, hogy egy darabig párhuzamosan futottak a dolgok. De nagyon nem jó, mindenki leállítja ezt, többnyire hamar. Ricsi fantáziasztorija is ilyen élményeken alapszik.

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.16. 14:16:14

@Publius Decius Mus: velem még nem fordult elő. Van mit behoznom.:-))

ehunevazze 2010.04.16. 14:22:13

Anyám, ilyen gyenge sztorit én is kitalálok bármikor. Komolyan, ennyire unatkoznak az emberek?

Arra már nem volt az "írónak" kreativitása, hogy a végét jól lezárja, gyors elvarrta a szálakat egy "nem tudom mi lett a vége"-vel...szánalmas...

Publius Decius Mus 2010.04.16. 14:23:02

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Nem olyan nagy élmény, eleinte izgató, de fárasztó, idegesítő és nyugtalanító lesz elég hamar. Ne várj sokat tőle. 100x inkább egy jó társ.

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.16. 14:24:15

@Publius Decius Mus: :-)) Eddig sem éreztem erre különösebb késztetést, és most sem.:-))

Kytia 2010.04.16. 14:24:35

@Kósza: De mibe dörgöli?? Mert, ha évek múltán kiderül, hogy a kedves párod anno megcsalt egyszer, részegen, egy buliban, abba bele lehet dörgölni... De amikor kiderül a férjemről, hogy valójában rinocérosz? Ez nem olyan súlyú, hogy egy kis orrbeledörgöléssel el legyen intézve. "A múltkor is feldaraboltad a szomszéd kislányt, pedig direkt kértelek, hogy hagyj fel ezzel a hülyeséggel!" Kb. ilyen fíling.:)

@Father Justice: Most komolyan azt kell büntetésnek tekinteni, hogy a feleség innentől mogorva lesz az urával??:))

summerstorm 2010.04.16. 14:24:59

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

háddeakkor lássál neki hamargyorsan... mert a végén még kimaradsz a mindenkiből, és akkor aztán milesz :)...?????

Tamarian 2010.04.16. 14:25:34

Nem értem én ezt... Fake..... Már miért lenne _feltétlenül_ az? Az a helyzet, ahogyan fentebb is említették, a szitu nem ritka. Sajnos még az sem, hogy egy gyerek keveredik bele. MI a nagyon valószínütlen ebben az egészben?

Kytia 2010.04.16. 14:28:46

@Publius Decius Mus: Persze, a kezdeti randizgatás időszakában előfordul, amíg nem döntöttél. De annyira kellemetlen, hogy k*rvahamar döntésre viszed a dolgot, csak hogy ne kelljen tovább csinálni. Mondjuk, pont ilyenkor szoktam rosszul dönteni, a nagy kapkodásban.:S :))

Father Justice (törölt) 2010.04.16. 14:35:32

@Kytia: Mogorva bárki lehet, ha olyanja van. Ismersz te IGAZI házisárkányt? Ezt a titulust nem holmi szemöldökráncolással szokták kiérdemelni. :)

@Tamarian: Sokan nem tudnak elvonatkoztatni az érzelmi száltól. Hiszen ott van a szövegben: "Állítólag mindkettőt egyformán szerette." Akkor nyilvánvalóan a nők is őt! Legalább állítólag. :) Ezért abból indulnak ki, hogy előbb-utóbb mindkét nő komolyabban meg akarta volna ismerni a fiút, a mindennapjait, a családját, stb. Mivel nem láttak erre utaló törekvést sehol, így a sztori szerintük csak fake lehet. Ha rájönnének, hogy Ricsi (is?) csak dugta a csajokat - akik ennyivel jó ideig be is érték, aminek már ezer oka lehet - máris nem lenne olyan hihetetlen a történet.

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.16. 14:35:49

@mooon:): erősítem a szabályt, vagy mi:-))) Amúgy nem nagyképűsködnék, mert egy hajszál választott el anno a mindenkitől, csak időben észrevettem.:-)))

Rebelde 2010.04.16. 14:36:25

@Publius Decius Mus:
beszélj a magad nevében

persze velem is csak azért nem fordult elő, mert bűnronda vagyok és a kutyának se kellek:)

Madpapa 2010.04.16. 14:39:14

@Tamarian: Fék azért lehet, mert pont nem így volt azért, ahogy azt a poszt írója ezt leírta. Elnagyolt, lényeges infók közlése nélkül, néminemű átköltéssel, rosszindulattal, ami a tényektől már messze jár. Innentől kezdve már ráhúzható, hogy fakerék.

Rebelde 2010.04.16. 14:41:48

@Madpapa:
simán lehet, hogy Ricsárd írta

Tamarian 2010.04.16. 14:46:19

@Father Justice: Eh........ Szerintem nem kizárólagos női opció az érzelmi te(l)hetetlenség. Amennyiben teoRicsi (a teoriában szereplő, aki lehet, hogy még ujjlenyomatában sem hasonlít az igazihoz) valóban mind a két hölgyben talált valami kedvelnivalót, ÉS még kenyelmes is volt, miért ne kommunikálhatta volna úgy az életet, hogy történések neki megfeleljenek; telis-tele kiskapukkal. ÉS amíg nem tud dönteni (ami SZINTÉN NEM csak pasi attributum), addig telik-múlik, a hölgyek is ideologizálgatnak.. Sajnos totál életszagú :S

phaszfej 2010.04.16. 15:00:59

@Traktorka: Egy jó punciért bármire hajlandó vagyok.

romesz 2010.04.16. 15:03:53

Az egesz tortenetnek egyetlen szenvedo alanya van akiert kar.

A megszuletendo gyerek.

Anyja lefekudt egy ketes alakkal aki nos. Ha a feleseg elhagyja a sracot akkor sincs biztositek ra, hogy a terhes csajnak kell majd.
Ha kell akkor sincs biztositek ra, hogy felhotlen lesz a kapcsolatuk.

Mindenfele keppen felelotlen volt a terhes csaj, a srac pedig egy aljas hazudozo.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2010.04.16. 15:07:43

a barátom ismerősének az apjának a munkatársának a hugának az orvosának az anyja mesélte ..

Goyo 2010.04.16. 15:15:12

@Vad.Korte: Erről van szó. Ez a két figyelmetlen és buta nőstény simán lehúzott volna még vele éveket teljes boldogságban, ha nincs a teherbeesés sztori. Ami, bár nincs kifejtve, valszeg undorítóbb része a történetnek, mint két nővel kavarni egyszerre.

2010.04.16. 15:18:46

@romesz:
Ha a terhes csaj kellene neki, akkor azt vette volna el eleve, nem a másikat.:)

Father Justice (törölt) 2010.04.16. 15:22:24

@Tamarian: Persze, bárki lehet érzelmileg béna, de én akkor sem látok tényleges érzelmeket ebben a történetben. Valami "kedvelnivalót" szinte minden nőben találok én is, de ez nem jogosít fel arra, hogy ezt szerelemnek aposztrofálva hülyítsem őket a rendszeres dugásért. Persze sok férfinak alapból ez a fő opció, de ebbe ne menjünk bele. Tételezzük fel, hogy Ricsi egy igazi alfa, tehát nála nem innen fúj a szél. :) Ha elhisszük, amit a posztíró állít - hogy valóban szerette a nőket, vagy legalább egyiküket - nem tözsölgött volna ÉVEKIG. Ilyenkor ugyanis arra törekszik az ember, hogy minél hamarabb döntsön, mert sem azt nem szokás szívatni, akit szeretünk, sem azt, aki szeret minket. Így csak egy lehetőség marad: tényleg mindenki szeretett mindenkit a maga módján, csak olyan sekélyes az érzelemvilága az egész csapatnak, hogy mindez simán belefért ilyen hosszan. Akkor viszont senki nem vethet a másik szemére semmit.

Én annak örülnék a legjobban, ha összeköltöznének és szeretetközösséget alapítanának hármasban. A jelenlegi kismama szülne még egy gyermeket Ricsinek, a felesége pedig legalább hármat. (Azért papíron mégiscsak ő az asszony.) Aki magasabban kvalifikált kettejük közül, vagy jobban fizető állást tud szerezni, karriert építene, a másik pedig főállású anyaként nevelné az összes gyermeket. De sajnos erre kevés esélyt látok.

Tamarian 2010.04.16. 15:22:41

@Madpapa: Tehat a "ez biztos, hogy így az életben meg nem történik"-fék helyett "ez így ebben a formában hümmm..."-fék? Az már más.. ;-)

Tamarian 2010.04.16. 15:30:11

@Father Justice: :) Az a szívderítő ebben a fejtegetésedben, hogy abból az alapvetésből indulsz ki, hogy a _szerelem_, _szeretet_ szavak használata olyan önzetlenséget feltételez a főszereplők részéről -és mivel kicsit általánosítottál, a populáció nagy részének a fejében-, ami kicsit átrendezi a default prioritásokat. Rövidebben; hiába lenne jó nekem valami, ha az neked rossz, akkor nem teszem meg, mert szeretlek. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy -minden rosszindulat nélkül, becsszó-, hogy abban, hogy a dolgokat mégiscsak kedvünk szerint alakítsuk, óriásiak vagyunk, szinte mindent meg lehet idologizálni... De a feltételezésed Téged minősített, ötös, gratula :)

Father Justice (törölt) 2010.04.16. 16:06:34

@Tamarian: Nem feltételezem, hogy az emberek többsége hasonlóan gondolkodik a szeretetről és szerelemről mint én, de ez nem is jelenti azt, hogy a többség által elfogadott (megideologizálható) definíciókat de facto el kellene fogadnom. Volt idő, mikor az emberiség nagy része úgy gondolta, hogy a Föld korong alakú, de ettől még köszöni, geoidként is jól megvan. :) Az igazi érzések bírnak azokkal a jellemzőkkel, amiket leírtál, függetlenül attól, hogy az emberek többsége így gondolja-e vagy sem. Például sok véglény számára létezik "szerelem" első látásra is (blokkolnám = szerelem), így nem csoda, hogy sokakban komoly zavar van már a fogalmak szintjén is. Egyértelmű, hogy a Terézanya-típusok kivételével senki sem önzetlen azzal, akiről kvázi senkit nem tud (legfeljebb azt, hogy megdugná), ezért ilyen esetekben hogyan is kerülne a képbe bármiféle önzetlenség? Bármit is mutat a gyakorlat, aki nem lát át az érdekérvényesítés köré gyártott ideológiákon, azt előbb-utóbb szívatni fogják. Hogy mennyi ideig, az már csak attól függ, hogy egy Ödönkét, vagy egy Ricsit fog ki.

Tamarian 2010.04.16. 16:53:44

@Father Justice: Szerintem lassan elérkezünk oda, hogy egymás szájából húzkodjuk ki a szavakat; asszem egyfelé gondolkodunk.
Ami az elfogadást illeti, messze nem kell semmit elfogadni, se érzelmi alapon (ez is nagyon megy..) sem szokásjog alapján, semsem. Mindenki tisztában van a saját meggyőződéseivel, nyilván azoknak megfelelően fogja navigálni saját magát. Itt az elfogadni helyett inkább azt mondanám; megérteni - ami még csak véletlenül sem jelenti a bármilyen szintű helyeslést, vagy azonosulást, csupán az illető gondolatmenetének követésére tett halovány kísérletet. Ami nem szükségszerűen kell, hogy bírja az egyetértésünket is :)És ennek fényében már modellezni lehet, hogy vajon ki miért tart hol - persze szem előtt tartva, hogy a szereplők bőrén kívül mindenki más számára ez csupán az elme játéka, tévedés joga fenntartva :)
A gyakorlat pedig pompásan éppen az általad felvázoltakat mutatja: aki nem lát át .... szív. És szerintem pontosan addig veri a saját orrát a kakiba bele a szenvedő alany, amíg kísérletet nem tesz leszámolni az amúgy oly kényelmes önámítással.
Ja, és még az esszé végére ;-): a szerelem témaköréből kibontható önzetlenséggel szerintem normál esetben mindenki küzd; hiszen a szeretet "tárgyát" alapból birtokolni akarom (ösztönösen), és ezt folyamatosan szinkronizálni kell azzal, hogy annyira szeretem, hogy azt akarom, neki jó legyen. Mert nekem az öröm, ha neki öröm (hopp, látens önzőzés :D).

2010.04.16. 17:24:32

A történet végkimenetele lett volna érdekes... :) És megnéztem volna a hazaérkező férj fejét mikor meglátta a két nőt. :)

igazságos 2010.04.16. 19:36:39

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Én sem találok ebben semmi vicceset. És ki fog legjobban szenvedni ebben a történetben?
Hát persze, hogy a szerencsétlen gyerek, már ha megszületik.
Az apja nem akarta, innentől kezdve...

Komolyan, milyen idióták vannak a mai világban.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.04.16. 21:58:32

@Kytia: Mert béna vagy, nem kell kapkodni, hanem kiválasztani a 2 best of-ot.

halak37 2010.04.17. 03:44:23

Erről eszembe jut egy fajta "népcsoport".A társadlmunk piócáinak tartom őket...egy része minden megtesz azért,hogy kapjon egy kis alamizsnát.
Szóval visszatérve a témához nem számít kivel b@szik...hozzám jön "haza"
Legnagyobb példaképük hétfőnként újra látható úhhh zzzzzzz
Na most jól felb@...m magam.sziasztok

angelarosso · http://www.q98.eu 2010.04.19. 21:00:10

q98.eu

Nem tudom mégis mit remélt a csávó..

sokáig nem nagyon maradhat az ilyesmi titokban

Megérdemelte

dinamo vodka 2010.06.09. 00:02:55

@Oleg Gontar: :D

Oleg Gontar előzmény: 2115, Dina a Gép | 2007-03-23 12:03:12 | 2116
a ferfiban van felelossegerzet.
süti beállítások módosítása