Fizetne a szexért

2010. április 29. 07:17 - csajokespasik

„Miért tesz ilyen buta ajánlatot egy nő? Vagy ez a perverziója?” Nő fizetne a szexért egy pasinak. Az interneten szaladnak egymásba - habár a lány csinos, nem a pasi esete. Azért egy kis fotózás belefér, ugyanis a lány szeret lencsevégre kapni szép férfiakat - mindez legyezgeti is a srác hiúságát. De mi van, ha a lány többet akar? Dönteni kell, méghozzá úgy, hogy senki ne sérüljön.

 

A történet idén januárban kezdődött és hamar be is fejeződött. 24 éves pasi vagyok. Az interneten megismerkedtem egy lánnyal egy fórumon. A fotócserét hosszas levelezés követte. A kép alapján, amit átküldtem, nagyon bejöttem neki, pedig egy ócska kis géppel készült, elég rossz fényviszonyok mellett. A lány elárulta magáról, hogy hobbi szinten fotózással is foglalkozik, már volt is néhány kisebb kiállítása a munkáiból. Azzal fűzött, hogy szeretne csinálni rólam egy sorozatot. Soha sem tartottam magam modellnek, inkább átlagos fickónak de azért hízelgő volt a felkérés.

Ő is küldött magáról képet - egy harmincas, szép nőről volt szó, de nem az esetem (nem a korkülönbség miatt, hanem azért mert később megismertem a személyiségét és valahogy nem jött be). Nem is gondoltam vele többre. Egyre azt pedzegette, hogy mihamarabb menjek fel a lakására, hogy elkészíthesse a sorozatot. Amikor megmondtam neki, hogy nem tudom, mit lát bennem, teljesen átlagos vagyok, azt felelte, hogy igazából mindenki átlagos, és az emeli az átlag fölé őket, hogy vagyonokat fektetnek abba, hogy jól nézzenek ki. „A maga módján mindenki különleges” - mondta. Felmentem hát hozzá. A lány neve legyen Dia. Mosolyogva fogadott, láttam rajta, hogy őszintén örül a személyes találkozónak. Egy teljesen fehérre mázolt műterembe vezetett, itt leültünk dumálni. Elmondta, hogy milyen sorozatot tervez, és elkezdett beállítani. Igazából a természetességre fog törekedni – mondta – és szeretné a természetes pózaimat megörökíteni. Elárulta, hogy több órás művelet lesz és ha szeretném, fizet is érte valamennyit. Udvariasan elhárítottam. Ráérek. Aznap nem történt semmi. A legtöbb, amit kért, annyi volt, hogy vetkőzzek félmeztelenre, vagy vegyek föl különböző, lobogó ingeket Elkészítette a sorozatot. Jól van. Amikor hazaértem, már ott volt az e-mail. Tőle. Elolvastam. Azt írta, hogy nagyon örül, hogy megismert, a fotókat most pakolja fel a gépre, és csak nézi és nézi… Komolyan zavarba hozott. Hirtelen ezt olvasom: „habár nem fogadtad el a felkínált pénzt, másért szívesen fizetnék”. Először nem is értettem, aztán leesett: fizetne a szexért. A következő sorban azt írta, hogy csak viccelt. A lényeg, hogy nagyon bejöttem neki és két nap múlva ismét felmentem hozzá. A teste vonzott, de a személyisége nem. Kapcsolatunk alatt, már ha kapcsolatnak nevezhető, a szó hagyományos értelmében – összesen két alkalommal feküdtünk le. Természetesen ingyen. :) Megnéztem a képeket, fekete-fehérben csinálta és tényleg profi munka volt. Dia váratlanul megemlítette, hogy még áll az ajánlata… mármint hogy fizetne a szexért. A fotók már megvoltak, félt, hogy most már eltűnök. És újra ez a hülyeség: fizetne másért is. Pedig este azt írta, hogy csak viccelt. Amikor látta a zavaromat, felnevetett. Azt mondtam neki, hogy ezt meg sem hallottam. Miért nem bízik a saját varázsában egy szép nő, és miért tesz ilyen buta ajánlatot? Vagy ez volt a perverziója? Fizetni a szexért? Miért nincs egy jó nőnek egészséges önbizalma: egyébként láttam rajta, a mozdulataiból, meg a szövegéből is azt szűrtem le, hogy nem tartja magát valami megkapó jelenségnek. Pedig ez nem volt igaz.

 
288 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr131961050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. gernika 2010.04.29. 07:38:54

Lehet, hogy egy előző kapcsolatában módszeresen kinyírták az önbizalmát.
Rendes tőled, hogy lefeküdtél vele ingyen is. :)

boss888 2010.04.29. 08:20:05

Erre mostan mit mondjak, ha fizetni akar, akkor fizessen. Nekem semmi bajom a pénzzel.:)

S0und 2010.04.29. 08:27:25

Milyen k. rendesek vagyunk mi férfiak, ahogy a példa is mutatja.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.04.29. 08:28:15

Nem tudom, hogy ez most panaszkodott, vagy dicsekedett? Amúgy egy hímringyó a postíró! Ingyé? Ribanc! :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 08:35:23

"Miért nincs egy jó nőnek egészséges önbizalma"? Mert az ilyen önfeláldozó, udvarias, ingyenszexelő grállovak nem bírnak nemet mondani a testük vonzására, a személyiségüket viszont ignorálják - már ha érdekli őket.(Megfejtettem, mit nyertem?:-))) Tavaszt mindenkinek.:-))

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 08:36:14

grállovagokat akartam írni, de így se rossz:D

2010.04.29. 08:44:12

Nem biztos, hogy értem, hogy ha nem jön be a csaj alapvetően a pasinak, akkor minek dugja meg? Naív kérdés, tudom.:))
Nekem is van ilyen bnőm, aki a negatív megjegyzéseivel cseszi el t0 időpontban a pasikat. De hiába mondom neki, hogy ne tegye, ugyanúgy tolja.
Megint meg akarom tanítani a kígyót biciklizni...:D

Devil2 2010.04.29. 08:46:08

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Ne légy már álszent. Miért baj az ha két ember egymásra kattan akkor össze is gabalyodnak? Az milyen dolog már hogy pénzt elfogadni a szexért, úgy hogy még élvezi is az aki kapja? Megmondom, mocskos.

Devil2 2010.04.29. 08:50:19

@Traktorka:

Szia Drágám! :) *ölel, nyakra puszit ad*

Szerintem csak teszi az agyát a posztoló, "jaj, nem jön be, de azért megszánom őt, na egye fene, megdugom..."
Külsőre nyilván rendben volt a csaj, de hosszabb távon kibékíthetetlenek lettek volna az ellentétek.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.04.29. 08:50:41

@Devil2:

Én elfogadok készpénzt és ékszert is, továbbá értékpapírokat, részvényeket is :)

Devil2 2010.04.29. 08:53:12

@Kedves Nard: Jó rendben! Kivéve ha nekem szólt az ajánlat... :DD

Devil2 2010.04.29. 08:55:15

@Traktorka: Milyen, milyen, hát jó nagy a f... füle. :DD

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 09:07:51

@Devil2: hol említettem, hogy ez baj lenne? Válaszoltam posztíró kérdésére. "A teste vonzott, de a személyisége nem" - gyanítom, ezt nem említette Diának: nyilván ebben a jószívűsége vezérelte, nehogy aláássa a maradék önbizalmát, még véletlenül sem a blokkolási szándék.:-)) A végén pedig értetlenkedve megkérdezi, hogy akkor most miért nincs önbizalma? Akkor most ki az álszent?:-)

@Traktorka: olyan, amelyik szőke hercegen jön.:D

iBKV 2010.04.29. 09:25:46

Kamu bizony. És lúzer-szánalmas sztori. Amúgy ha ilyen hölgy van a láthatáron, írjon, úgy a falhozvágom, hogy utána annyit akarna fizetni érte, ha 50% kedvezményt adok, akkor is sokról beszélnénk :D

kóristalány 2010.04.29. 09:29:36

Nem is értem, miért olyan különös, hogy egy nő fizetni akar a szexért. A férfiak időtlen idők óta ezt csinálják. Egyenjogúság van, nem? :)

vendriner aladár 2010.04.29. 09:34:23

Jó kis sztori. Nem tudom hány zsepit vert tele a poszíró míg végigért rajta. Nem semmi, de tényleg. Ha esetleg ötvenes lenne, akkor még el is hinnénk. Ugyan már egy harmincas kizárt.

Devil2 2010.04.29. 09:35:00

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Te meg szoktad mondani az illetőnek a szemébe hogy "figyelj, nem tetszik a személyiséged". Az meg hogy kinek milyen személyiség tetszik erősen változó. Egyébként meg, nem lehet hogy azért nem jött be a posztolónak sem, mert a csaj nem volt magával kibékülve?

Devil2 2010.04.29. 09:39:42

@kóristalány: Nem a fizetéssel van alapvetően baj, mert akkor tiszta minden ha tényleg a pénzről szól az egész. Na de elég gáz az ha valaki annyira egyszerű hogy elég neki annyi hogy kifizet X ezer forinot és kap érte egy nemi szervet cserébe használatra. Ha ennél többet szeretne, úgy értem lelkieket akkor azt pénzért nem tudja megvenni. Bár úgy hallottam vannak olyan k..vák akik egész jól el tudják játszani a lelki társat is, de szerintem ez akkor is csak egy illúzió.

labi 2010.04.29. 09:48:58

Add meg a címét, egy jolkinéző harmincast bármikor megteketek pénzért és akár törzsvásárlói kedvezményt is adok. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 09:53:15

@Devil2: komolyan mondom: felbosszantottál. Hogy jön ide, hogy én mit szoktam megmondani és mit nem? Rendben, hogy posztíró nem hagyja ki a menetet, de ez a szemforgató "nem is értem, miért nincs egy jó nőnek önbizalma" típusú fal duma: ez gyomorforgató. Tudom: szóljak anyámnak, hányjunk együtt.:-)) "Az meg hogy kinek milyen személyiség tetszik erősen változó." Kösz, ezt nem is tudtam.

dzson 2010.04.29. 09:54:32

Hogy te mekkora egy fasz vagy :DDDDDDDDDDDDDDDDD

Devil2 2010.04.29. 09:56:07

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Nyugi. Mi alapján rósz fel másoknak olyat, amit te sem biztos hogy csinálsz?

2010.04.29. 09:56:49

@Devil2:
Szia, Édesem!:)*pusziáradat*

Doubledeceker 2010.04.29. 09:57:21

@labi:

Húz egy sorszámot öreg!

Nekem az a fura, hogy ringyoskódik itt a delikvens, fotóztatja magát meg ilyenek.

Pénz visszautasít lány megkefél sokszor, még jót is tett volna vele, mert visszajön az önbizalma.

"Can't Stop The Signal..." 2010.04.29. 10:06:33

ha elfogadja a pénzt, akkor előkerülhet a korbács és az analintruder2000. Ha fizetsz egy szolgáltatásért, elvárod hogy megkapd. Ingyé viszont nem követelőzhetsz :D

2010.04.29. 10:13:23

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

Nekem erősen az a gyanúm, hogy azok a nők, akiknek nincs tartása egy fiú előtt, meaning nevetgélve pénzt ajánlanak a szexért, tehát nincs bennük semmi meghódítanivaló, azok előbb-utóbb lapátra kerülnek.
A kör így nézhetett ki:
1. Jócsaj és szépfiú találkozik
2. Szépfiú realizálja, hogy jócsajnak nincs tartása
3. Már nem is érdekes a jócsaj, de egy partront megér.
4. "Kapcsolat" vége

Editke vagyok · http://editkevagyok.blog.hu/ 2010.04.29. 10:15:20

Öööö... most akkor bejött a nő, vagy nem?

kóristalány 2010.04.29. 10:22:05

@Devil2: Hát igen, pénzért sok minden kapható, csak őszinte érzelmek nem. Ha valaki fizet a szexért, az valószínűleg tudja is, mit kaphat cserébe, és mit várhat el a pénzéért.
Úgy látszik egyre több olyan nő van, akinek nem fontos a szex lelki része.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2010.04.29. 10:28:12

Mert a nők többsége idióta önbizalomhiányos vesztes. És ezen nincs az a férfi, amelyik változtatni tud. Elmondhatod, jelezheted, kívánod, mégsem változik a helyzet. Nem is érdemes igazán energiát fektetni az ilyen nők önbizalmának erősítésébe. Ha ő nem akarja akkor a férfi nem tud segíteni ebben. És nem is dolga.

No azért a férfiak is elég lúzerek, ezt hozzá kell tenni.

Rebelde 2010.04.29. 10:31:12

a szép emberek is lehetnek önbizalomhiányosak, maguknak köszönhetően csak olyan fazonokat vonzanak be, akik leépítik azt is ami van...
a fejlődés lehetősége mindenkinek adott, mástól ne várjanak megoldást és jobb megtanulni, hogy nem kissebbítjük/szidjuk magunkat mások előtt, hatalmas öngól olyan hibákra felhívni a figyelmet jó előre, amit a másik egyébként észre sem vesz vagy nem tartana fontosnak

egyébként a történet (márha igaz) elég jellemző, amikor egy nő pasisan viselkedik jellemzően megvetik vagy értetlenül állnak, persze a nők is ugyanúgy értetlenül fogadják a fürdőskurvaként viselkedő pasikat:)

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 10:33:40

@Devil2: az alapján, hogy én megmondom, nem lesz szex, mert nem szimpatikus a személyisége. Simán kihagyhatom, bármennyire ajánlkozik, és bármennyire jó a segge.:-)) Tartás dolga. (Azt elfogadom, hogy egy nőnek adott esetben könnyebb az ilyet megmondani, mert nem kell megfelelnie a "ha nem dugom meg, udvariatlan vagyok" c. kényszerképzetnek.)

@Traktorka: pontosan.:-)

Rebelde 2010.04.29. 10:35:19

"Nem is érdemes igazán energiát fektetni az ilyen nők önbizalmának erősítésébe. Ha ő nem akarja akkor a férfi nem tud segíteni ebben. És nem is dolga."

ilyen hozzáállással tényleg ne is segítsen

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.29. 10:36:59

@Rebelde: nem is tudna, ez valami gollamféle remete lehet, csak tudnám, hogy a vizes-nyálkás barlangban hogy tud netezni???

Rebelde 2010.04.29. 10:37:13

@Traktorka:

ha meg tartása van megkaphatja, hogy mit képzel ez magáról?!

köztudott, hogy semmi sem jó:)))))

randomburvi 2010.04.29. 10:39:26

Ugyanmár..egy jól kinéző 30as csaj bármikor kap pasit, ha csak szex kell, ha meg hosszútávra kell a pali, akkor meg hozzáállás változtat, háziündérhobbiribanccá változás, és a pasi marad.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2010.04.29. 10:41:19

@Rebelde: Ez a hozzáállás tapasztalatokon alapszik. Az ilyen emberen nem lehet segíteni. Annyira el van kötelezve hogy ő nem jó nő. Nagyon sok energiát elvisz a folyamatos önostorozás ellentételezése. És nincs hatás.

Ezért ez a hozzáállás. Van elég gondja az embernek anélkül is, hogy más visszahúzza és eredményt sose érjen el. Ha végre meggyőzi a férfi a nőt, hogy mégse kicsi a melle, akkor meg azt mondja, hogy sok a háj a hasán. Akkor legyen így, de nekem erre nincs időm se energiám. Ha meg sikerül meggyőzni, hogy jó nő, akkor meg hirtelen hatalmas önbizalma lesz és félrekefél, csak azért, hogy bizonyítson magának. Pedig ez nem bizonyság. Egy férfi a nők legalább 80%-ával képes lefeküdni. Ennyi.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2010.04.29. 10:43:11

@Rékuc: Látom, érzékeled a lényeget.....

2010.04.29. 10:44:19

@Rebelde:
Újabb bizonysága annak, hogy az önbizalom, ahogy a nevében is benne van, csak önmagunkból indulhat ki, mástól hiába várjuk, hogy megkapjuk.:))
Akkor meg viszont ha megvan, nem fogunk ilyen hülyéket vonzani eleve.:))

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2010.04.29. 10:46:28

Meg aztán a saját pasijától nem nagyon hiszi el a dícséretet, hiszen biztos csak azért monja, hogy vígasztaljon. De ha idegen férfiak nézik meg, az hatásos. Hát ezért sem lehet segíteni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.29. 10:48:32

@kaska - Helló-belló!: hozzászólásodnak kb ennyi lényege volt, a többi említésre sem méltó. Az embergyűlöleted egy normális ember számára értelmezhetetlen. kezeltesd.

Rebelde 2010.04.29. 10:50:12

@kaska - Helló-belló!:

tipikus pasi vagy, sajnos...
egyébként miért nem kezdesz egy egészséges önbizalommal rendelkező nővel? akkor nem pazarolál el ennyi energiát...
tudod, similis simili gaudet
egy ember önbizalmát csak egy hasonlóan kevés önbizalommal rendelkező ember tudja módszeresen lerombolni, csak hogy ő jobban érezze magát
szóval ki a vesztes?

2010.04.29. 10:52:00

@Rékuc:
Szerintem nem embergyűlöletről van szó, csak szimplán tisztában van vele, hogy számára nem pálya, hogy önbizalomhiányosokat pátyolgasson. Úgyhogy hívják: saját határaim vállalása és/vagy önismeret.

Rebelde 2010.04.29. 10:54:02

@Traktorka:
"tisztában van vele, hogy számára nem pálya, hogy önbizalomhiányosokat pátyolgasson"

szerintem itt nem erről van szó:)

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2010.04.29. 10:54:39

@Rékuc: Elbűvöl a képességed, hogy néhány mondatból ennyire mélyreható következtetéseket tudsz levonni. Leborulok a nagyságod előtt. Hogy egy törvényszerűség leírásából ilyen gyorsan eljutsz az embergyűlöletig, az vicces. Mondjuk érvet még nem írtál.

@Rebelde: Már nem is pazarlok. Összefutottam ilyen nővel, de már inkább kerülöm őket.

Persze, le lehet rombolni valakinek az önbizalmát, de normális embernek ez nem lehet célja.

Talán találva érzitek magatokat, hogy csak támadtok?

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2010.04.29. 10:57:03

És nem embergyűlölet, csak hosszútávon igen fárasztó a pátyolgatás, miközben nincs eredménye, az életem meg rövid. És mégegyszer: REMÉNYTELEN a vállalkozás. Az önbizalmat minden embernek magának kell megszerezni, ez másképpen nem működik.

Rebelde 2010.04.29. 10:58:08

@kaska - Helló-belló!:

én nem érzem találva magam, de nem támadni akartalak bocs:)
csak ez jött le a mondanivalódból

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2010.04.29. 10:59:16

@Rebelde: Akkor itt mi félreértettük egymást.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.29. 11:01:45

@Traktorka:
'Mert a nők többsége idióta önbizalomhiányos vesztes.'
'No azért a férfiak is elég lúzerek, ezt hozzá kell tenni. '

ez nem éppen egészséges hozzáállás az embertársakhoz.

@Rebelde: nem, ő hálistennek nem tipikus pasi, ennél azért sokkal jobb tapasztalataim vannak :)

bécika 2010.04.29. 11:01:49

@kaska - Helló-belló!:
Látod, ezek már fizetnének is neked. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 11:02:01

Az önbizalomhiány állandó? Akinek most van később is lesz? Vagy fordítva: akinek van önbizalma, annak egész életében folyamatosan lesz? Ha mégsem, akkor kukába dobjuk vagy segítünk?

City of Troy 2010.04.29. 11:03:07

én még mindíg dugnám....pénz nélkül is...csak az élvezetért :)

Kham 2010.04.29. 11:06:42

Telefonszámot vagy mailcímet követelek, de azonnal! Kicsit megszorultam így hónap végére, viszont az MP3 lejátszómat megették a pomogácsok. Sajnos, nem bírom az emberek hülyeségeit hallgatni a tömegközlekedésen, ezért ez úgyismondhatnám: vészhelyzet.

Komolyan mondom nagyon jól mutatok fekete-fehérben, rengeteg témához modellt tudok állni, hol ilyen vagyok, hol olyan. Ha akarom Conan a barbár a hegytetőn, ha akarom Stephen Hawking a rokiszékben beveszi a hajtűkanyart, ha akarom Bruce Willis a golyófej előtti korszakból, ha akarom Sebeők János véletlenszerűen kiválasztott tévés vetélkedőben, most leginkább egy MP3 nélküli szomorú átlagemberre hasonlítok, ahogy hintázok a piroshetes buszon, fel-le, mert a köcsög buszsofőr belehajtott a lyukba full gázzal.

Nem dicsekvésképpen akarom mondani, de sajnos csak félmeztelen képek készülhetnek, mert "Johnny az önbizalomnövelő" aranyba van foglalva és hála ajándék gyémántokkal körberakva, attól tartok a szupernovás csillogás tönkretenné az érzékeny optikákat. A szex utáni kápé, nem sértő, sőt javalott, nyitott vagyok mindenre és a nyelvemmel csomót tudok kötni egy hütőszekrényre:)

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2010.04.29. 11:08:32

@bécika: Várom a liciteket :)

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Én nem ezt írtam. Más helyett enni sem tudsz. Más életét nem tudod élni. Más ember saját magába vetett bizalmát támogatni tudod, megadni nem. Azt neki kell megszerezni.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2010.04.29. 11:10:31

Tudom, hogy nem jó ezt hallani, de akkor is így van.

2010.04.29. 11:11:38

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

Nem értitek.
Nekem is vannak olyan ismerőseim, akik reménytelenek. Nemcsak számomra, pedig én is nagyon türelmes ember vagyok, de úgy eleve. Nagyon jó ember, csak képtelen a saját nemében jól működni.:)
Nem értik, amikor próbálom nekik elmondani, hogy "addig amíg nem szereted magad, mást sem fogsz" és hasonlók. Ugyanezt mondtam tegnap. Vagy van az embernek képessége magán elgondolkodni, vagy nincs. Ha nincs, akkor te megfeszülhetsz, akkor is szarul fog gondolkodni.
Az, ha elkezdesz valakinek magyarázni és annak van értelme és tényleg fejlődik tőle a másik, az a jó eset, de ez nagyon ritka az én tapasztalataim szerint, de lehet, hogy tévedek. És nem ítélem el azt, akinek már nyűg a lentebb lévő embereket megpróbálni felhozni.

alumi 2010.04.29. 11:13:36

Akármennyire is leamortizálta valaki a csaj önbizalmát, szánalmas, hogy pénzért kuncsorog kisfiúknál a szexért.

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 11:23:10

@kaska - Helló-belló!: nem vádaskodom, csak tudni szeretném, ki mit gondol erről, ezért kérdeztem.:-) Ha nem állandó, akkor viszont mindenki önmagába vetett hitét támogatni kell, vagyis kódolva a pátyolgatás. (Nyilván a mértéke nem mindegy, de pl. súlyos betegség, gyász vagy bármilyen más körülmény okozhat az amúgy magabiztos embernél is súlyos törést, amely válságba taszíthatja az addig remekül működő önbizalmát. Jó, mondjuk, úgy tudom, hogy ez nem csak kinézetről szól, ezért hoztam más példát.) Aki arról panaszkodik folyamatosan, hogy hájas a hasa, vagy kicsi/nagy a melle, az nem önbizalomhiány, hanem azt jelenti, hogy ez érdekli a legjobban, szerintem.:-)) De megokosodtam megint, hihetetlen.:D

Alex3000 2010.04.29. 11:24:16

Mekkora hős vagy, hogy ingyen feküdtél le vele!

Kham 2010.04.29. 11:27:36

@Kedves Nard: Ezt a sértést, vazzz! Csak semmi "kiskurva", nekem kérem papírom van róla, hogy egy nagy ribanc vagyok!

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2010.04.29. 11:28:32

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Nem vettem vádaskodásnak. Természetesen én is úgy gondolom, hogy bizonyos szintig van értelme a pátyolgatásnak, sőt, része is egy kapcsolatnak. Elnézést, ha nem jött le, de részemről a mértéke és az időtartama nem mindegy. A saját életemmel is akarok foglalkozni.

"Aki arról panaszkodik folyamatosan, hogy hájas a hasa, vagy kicsi/nagy a melle, az nem önbizalomhiány, hanem azt jelenti, hogy ez érdekli a legjobban"

Szerintem a legtöbb esetben nem ez az ok, hanem a megfelelni vágyás.

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 11:36:13

@Traktorka: magyarázni szinte teljesen felesleges, vagy rájössz, hogy mi az oka, és azon tudsz segíteni, vagy súlyos esetben szakemberhez fordulsz. A hisztit pedig leszarod.:-) Hiszti: nem minden esetben önbizalomhiány ez, van aki így provokálja ki, hogy vele foglalkozzanak. Játszma.

2010.04.29. 11:40:43

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

Magamból kiindulva igenis van értelme a magyarázásnak, mert én is így kaptam a fejemhez. Nem győzök hálás lenni annak, akinek volt türelme "nekemállni":)), bár lehet, hogy eleve látta rajtam, hogy nem vagyok veszett fejsze.

A figyelemfelkeltés és a figyelemért koldulás bizony sokunknak rossz tulajdonsága. Mert azt gondoljuk, hogyha nem kapunk elég figyelmet mástoktól, akkor már nem is létezünk.:) Egójátszma, igazad van.:))

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 11:43:10

@kaska - Helló-belló!: "Szerintem a legtöbb esetben nem ez az ok, hanem a megfelelni vágyás." Kinek? Ha neked/magának akarna megfelelni, akkor tenne érte, nem nyafogna folyton, hacsak nem terrorizálnád naponta azzal, hogy menjen plasztikai sebészhez.:-)) Vagy az a kényszerképzete, hogy mindenáron épp megfelelő ropiseggméretet kell felmutatni ahhoz, hogy mások elfogadják a belső értékeit?:-))) (Atya, de csinos csúsztatás, figyelted?)

peca1000 2010.04.29. 11:43:18

Gyerekek ti nagyon messze vagytok a valóságtól!

A nő árulja a pasi képeit, és a titokban felvett szexjelenetet, ami vele művelt. Persze a faszi erről mit sem tud. Egyszer csak meglátja magát egy pornóoldalon, és akkor nagyon nehezen magyarázza ki magát mások előtt.

peca1000 2010.04.29. 11:47:37

Na mi van, rátapintottam a lényegre?
Egyből törölték a hozzászólásomat, pedig nem volt benne sértő.
Még 1x felteszem:

Gyerekek ti nagyon messze vagytok a valóságtól!

A nő árulja a pasi képeit, és a titokban felvett szexjelenetet, ami vele művelt. Persze a faszi erről mit sem tud. Egyszer csak meglátja magát egy pornóoldalon, és akkor nagyon nehezen magyarázza ki magát mások előtt.

peca1000 2010.04.29. 11:50:34

Mégse töröltek.

De ha igaz a sztori, jöjjön el hozzám a leányzó, és ha ez okoz neki örömöt, hát fizessen.
Kisebb vagyont is hozhat magával, elleszünk egy ideig :)
Nevet, telefonszámot, e-mailt kérek, hogy elérjem vele a kapcsolatot :)

2010.04.29. 12:01:19

@peca1000:
Nyihihííí!!:)))

Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire "kockafejű" tudok lenni!:))))

Hozzá Szóló 2010.04.29. 12:10:18

Ez aztán a poszt. Egy csaj, aki fotóz és nem akarsz tőle pénzt, pedig felajánlja, aztán a szexért is fizet (egy jó testű csaj) amit szintén nem fogadsz el. De azért kétszer megdugod. Add már meg a számát :D

kóristalány 2010.04.29. 12:10:20

@kaska - Helló-belló!: Ja, az van belénk programozva, hogy a pasiknak csak a tökéletes modell alkatú nők tetszenek. Merthogy most az a szépségideál, hogy ne legyen a nőn egy gramm súlyfelesleg se. (na de ki dönti azt el, hogy mi a felesleges?)
Mindenfelől az sugárzik felénk, hogy csak akkor vagy értékes/elfogadható ember, ha minél kevesebbet mutat a mérleg.
Na ettől lesznek a nők önbizalomhiányosak.

kóristalány 2010.04.29. 12:14:00

@peca1000: :D ez az igazi csattanó a történet végén :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.04.29. 12:14:51

@kóristalány:

Mert a nők nem támasztanak nagy igényeket. Legyen magas,kisportolt,gazdag,kemény de közben érzékeny és kedves, legyen nagy farka, okos is legyen, meg rosszfiú meg jófiú is! :D Ja és gondolatolvasó! :D

2010.04.29. 12:15:03

@kóristalány:
Meg attól, hogy a szüleik csesznek szépeket mondani nekik, mint: Olyan szép vagy, Kislányom! vagy: Nagyon jóképű és értékes fiú lettél, Kisfiam! Minden nő boldog lehet, aki téged választ.
És hasonlók, hogy mást ne mondjak.:))

kóristalány 2010.04.29. 12:22:53

@Kedves Nard: Most csak a nők önbizalmáról volt szó. :)
Egyébként se állítottam, hogy ezt a férfiak sulykolják a nőkbe, ha valakit hibáztatok ezért, az a média. (meg mi magunk, akik nem szarjuk le a véleményüket)

kóristalány 2010.04.29. 12:23:25

@Traktorka: Na ez is megér egy misét, az biztos.

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 12:24:52

@Traktorka: természetesen van értelme, ha nem súlyos önbizalomhiánnyal, hanem átmeneti elbizonytalanodással állunk szemben.:-)) És a fogadó félben is észrevehető a kurázsi, csak kicsit elfojtotta.:-)

Egy barátnőm viselkedett így, amíg le nem fogyott (sokat kellett): mindenre megjegyzést tett, hogy miért pont ezt vettem fel, ha felszedtem-leadtam valamennyit, ha hülyén-jól állt a hajam, hogy vastag-vékony a combom, stb. És folyamatosan szóba hozta a kinézet-témát, holott ez addig nem volt jellemző, csak mikor két szülés után durván elhízott. Szerintem erről lehet megismerni az önbizalomhiányt, nem arról, hogy "jujj, de mekkora a seggem!":-)) Mióta lefogyott, ez is elmúlt nála (hál' Istennek, már elég nehezen tűrtem, de megérte nem megsértődni.:-))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.04.29. 12:24:55

@kóristalány:

Így van. BiSZtos te is Voksán Virágra akarsz hasonlítani. Anus mouthus-al együtt! :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 12:33:37

@Kedves Nard: nehogy már! Nekem kellenek az alacsony pasik!:D Lehetek Taigetosz, ha szépen kérlek?:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.04.29. 12:34:31

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

De nem engedheted őket az utcára, csak otthon ólban, megkötve tarthatod az ilyen kis korcsfajzatokat! :)

Devil2 2010.04.29. 12:36:02

@kóristalány: Nagyjából a nők többségénél is működik a kilóhiány vonzó mivolta. Lásd: a Pitt, Beckham, Depp vonalat és a rajtuk elolvadó női halmazt.
Én az úgymond tökéletes női testtel úgy vagyok hogy megnézni megnézem, de ettől nem szökken szárba semmi egyéb gondolat.

kóristalány 2010.04.29. 12:41:42

@Kedves Nard: Ezt nem kellett volna, most kikívánkozik az ebédem.
Tudom, az öndícséret büdös, de ahogy öregszem, egyre inkább csak az érdekel, hogy önmagamnak megfeleljek, és jól érezzem magam a bőrömben.
(kérlek ne mondd, hogy csak azért, mert már a kutya se néz rám) :)

kóristalány 2010.04.29. 12:42:42

@Devil2: Ha gondolat nem is, más talán igen. ;))))

Devil2 2010.04.29. 12:46:00

@kóristalány: :)) Jaaj, nem úgy van az mint volt rég... :D (Pláne ha tökéletes a hölgy.)

bagolybagoly 2010.04.29. 12:46:46

"Miért nincs egy jó nőnek egészséges önbizalma: egyébként láttam rajta, a mozdulataiból, meg a szövegéből is azt szűrtem le, hogy nem tartja magát valami megkapó jelenségnek."
Mert az Óvakodj a .... szerzője majdnem odament, és majdnem megfordult, és majdnem megmondta, hogy .... ne legyen már önbizalma, ha egyszer neki sincs.

kóristalány 2010.04.29. 12:47:24

@Devil2: Szerintem ez csak tinis rajongás, nem hiszem, hogy egy nő ilyen pasit kívánna férjnek. Ha mégis, akkor meg is érdemli. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 12:47:43

@Kedves Nard: ugyan, mindenhol villogni fogok az alacsony, átlagosfarkú, átlagkeresetű, kedves, értelmes, egyenes, férfias és figyelmes pasimmal.:D

Snowmass 2010.04.29. 12:48:13

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Hoppá, hogy mik vannak? Akkor most már végre tessék szépen beismerni, hogy a nőknek igenis sokkal könnyebb az életük.:))

Devil2 2010.04.29. 12:49:28

@kóristalány: Ó, hát itt nem férjkeresésről van szó... De látom Te nem vagy "kiránylány". :)) (szerencsére)

labi 2010.04.29. 12:56:01

Úgy látom a hozzászólásokból, hogy ha a hölgy megadná az elérhetőségét, akkor hosszú-hosszú évekre megoldódna neki ingyen a dolog. :)

kóristalány 2010.04.29. 12:58:27

@Devil2: Szerencsémre engem nem úgy neveltek. :)
Oké, férj szó visszavonva. Komoly kapcsolatra akartam utalni.

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 13:04:54

@Snowmass: nem tehetem. De elfogadom és megértem, hogy te így látod.:-)

Erásss 2010.04.29. 13:07:39

Verőfényes napsütéses délutánt mindenkinek! :)

Erásss 2010.04.29. 13:09:24

Annyira illúzióromboló, ha egy nő így viselkedik. Igen is legyen tartása. Azért NŐ!!!

2010.04.29. 13:14:44

@kóristalány:
Azért annyit szabadjon megjegyezni, hogy azért mindenki igyekezzen magához képest jól kinézni, és odafigyelni, hogy mennyit eszik és mit és sportol-e rendesen, vagy legalábbis amennyit képes.+az sem baj, ha nem pizsiben járkál feszt.:D

2010.04.29. 13:15:29

@Devil2:
Szerelmem, de nekem elég jó alakom van, most mi legyen?
Nem fogsz rámgerjedni???:))))

Plumper 2010.04.29. 13:15:51

egy 30-as nő nem lány, hanem nő, és ebben az esetben COUGAR vagy MILF, ha van kölke/elvált/férjezett.

Makkasz 2010.04.29. 13:19:31

A csaj csak az örömöt akarta fokozni, hatalmat gyakorolhat a férfi felett, megrendelheti tőle amit akar. Szerintem tök jó fej, csak a kis hülye gyerek nem vette a lapot.

kóristalány 2010.04.29. 13:20:06

@Traktorka: Persze. Csak az lehet vonzó - testalkattól függetlenül - aki ápolt, és igényes magára.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.04.29. 13:25:39

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

Én eléggé félelmetes vagyok ezek szerint. Az alacsonyat meg nehéz férfinak tekinteni, mert ki néz férfinak egy törpenyulat? :D

tőzegmalac 2010.04.29. 13:27:24

@Traktorka: úgy van.
@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: hosszú az a sor?;)

hja és nagyon fotogén vagyok:D

Makkasz 2010.04.29. 13:29:44

@Kedves Nard: hát ez pszichikailag hat, és sokkal érdekesebb mint a Mercedesből aranyláncos kopasz kikiabálása.

Devil2 2010.04.29. 13:30:39

@Traktorka:

Drágám! Aggodalomra semmi okod! :) Rám a személyes közelség sokkal nagyobb hatással van, mint maga a szép test látványa. Együtt a kettő meg isteni dolog. :))
Nekem is jó alakom van, de nem az az éhező kisfiús. :D

Devil2 2010.04.29. 13:32:06

@Erásss: Szivikeee!! Üdv a blogon! :)))

Erásss 2010.04.29. 13:34:14

@Devil2:
Helló Szivi! Csak nem hiányoztam? ;) Mindjárt hívlak, és mesélek! :)

Plumper 2010.04.29. 13:34:26

@Erásss: naés, ha nő, akkor mi van? én meg férfi vagyok. tessék, az egyenjogúság. a NEM nem érdem, csak állapot, ahogy az életkor is. ki kell érdemelni az elismerést.
a szexért fizetéssel semmi gond nincs. az időt meg kell fizetni, mert az idő pénz.:-) és mindkét fél jól érzi magát.

Erásss 2010.04.29. 13:37:45

@Plumper:
Az idő pénz...:)) Ez jó! Meggyőztél! :)

Devil2 2010.04.29. 13:38:30

@Erásss: Oké Szivike! Csupa fül vagyok! :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 13:38:57

@Kedves Nard: nem ismerlek, nem tudom.:-) Mivel nem vagyunk egy súlycsoportban, előfordulhat, hogy félelmetesnek találnálak. Nem attól férfias valaki, hogy nyóccor nagyobb és tízszer erősebb nálam.

@kabátnyúl: sor?:-) Az nincs.:-)

2010.04.29. 13:39:34

@Devil2:
Hmmm...:)) Az jóóó!:))
Azt nem szoktam bánni, ha kicsit szélesebb válla van az emberemnek az enyémnél és látszik messziről is, hogy melyikőnk a lány.:D

Plumper 2010.04.29. 13:42:25

@peca1000: ja, vállalni kéne gyereknemzést is a gyerek hiánya miatt tépelődő 28-35 évesekre való tekintettel.:-D
egy külön minisztériumot lehetne erre felállítani.

Plumper 2010.04.29. 13:43:25

@Erásss: tudod, mennyibe kerül egy nő?! ha kurva, az még olcsóbb is, bár a szexért így is, úgy is fizetünk.

Devil2 2010.04.29. 13:46:13

@Plumper: Az olyan dolgok,mint például a lelkiek meg kit érdekelnek mi? Neked könnyű életed lehet.

Erásss 2010.04.29. 13:47:05

@Plumper:
Na mennyibe kerül egy nő!?Ezt fejtsd ki légyszíves, tényleg érdekel...

Erásss 2010.04.29. 13:49:47

@Plumper:
Egyszerű...kúrvázz! :)

csillag× 2010.04.29. 13:53:40

@Plumper: :) ez most úgy hangzott, mintha a nő nem tenne semmit a pasiért, csakis kizárólag a férfi tenne erőfeszítéseket az együttélés alatt :)

csillag× 2010.04.29. 13:55:19

@Erásss: valakinek biztos úgy szép az élet :)

2010.04.29. 13:55:51

@csillag×:

Télleg!:))
Nem is rossz ötlet, hogy a nők komoly kapcsolat helyett csak egy dzsigolót tartsanak. Franc se akar a lelkükkel szenvedni. :D:D:D
(Devil, Drágám, most ugye befogtad a füled?:)))

Plumper 2010.04.29. 13:56:30

@Devil2: ja, az a cosmo-szósz, az kell a gyerekcsináláshoz, fajfenntartáshoz. kis lila köd, míg befolyik a löttyös.
nem erről beszéltem.

@Erásss: benzinköltség, kajaköltség, kis ajándékok, fagyi, üdítő, pizza, popcorn, koton, lóf@sz-a-seggbe.
soroljam?

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 13:56:57

@csillag×: hello, harmadlegénység!:-) Koktélt?:-)

Plumper 2010.04.29. 13:57:52

@csillag×: a nő is erőfeszít, ki mondta, hogy nem.:-) elsősorban a takaró alatt, ajándéknak beállítva, pedig a nő is ugyanúgy akarja a kekszet.

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 14:00:53

megjegyzem, hogy @Plumper: felsorolása és ez @tarquin - menő, de nem árulkodós:P: -kérdés durván jól néznek ki egymás alatt.:D:D

Devil2 2010.04.29. 14:04:17

@Plumper: Mondom én hogy egyszerű az életed.

Devil2 2010.04.29. 14:07:15

@Traktorka: Ha dzsigolót akarnál tartani, akkor azt tartanál. :))

Erásss 2010.04.29. 14:08:11

@Plumper:
Akkor mibe is kerül a pasi a nőnek!:
Rengeteg idő, türelem( az előbb mondtad, az idő pénz!), lóvé a vacsi elkészítéséhez, mert a pasi csak hébe-hóba viszi a lányt kajálni, de a pasi nem hébe-hóba eszik! :) ; szintén vannak meglepik, ajándékok a nők részéről is. lehet, hogy a pasi fizeti a kotont, de a nők többsége maga fizeti a fogamzásgátló tablettát, hogy a pasinak jobb legyen... Én is soroljam még?:)))

kóristalány 2010.04.29. 14:08:13

@Plumper: "benzinköltség, kajaköltség, kis ajándékok, fagyi, üdítő, pizza, popcorn, koton, lóf@sz-a-seggbe.
wooooow... egy vagyon! és mindezt egy kis szexért...nem is értem, mért nem oldod meg magad... ;)

Erásss 2010.04.29. 14:09:20

@Plumper:
Jaaa és szintén benzinköltség, ha a nő a saját kocsijával megy a pasihoz! Akkor 1:1???

Publius Decius Mus 2010.04.29. 14:10:07

Hát,volt már ilyen a történelemben, de ezzel nem szoktak dicsekedni, hogy nő fizetne férfinak. Pedig miért ne?

Mondjuk ha tényleg jól nézett ki a nő akkor viszont a fejében van nagy baj, de ilyenből ezrek rohangálnak az utcán. Amióta felrúgták a hagyományos nemi szerepeket sok fiatal nő és férfi nem találja a helyét, nem mindenkinek mennek az alternatív viselkedésminták.

Erásss 2010.04.29. 14:10:09

@csillag×:
Helló Csillagom! Régen dumáltunk! :)))

Devil2 2010.04.29. 14:10:47

@Erásss: Erás megmondja a tutit! :)))

2010.04.29. 14:10:57

@Devil2:
Igazából azért vagyok kiakadva, mert ez még eszembe sem jutott, pedig mennyi felesleges vernyogástól megkíméltem volna magam!!!:D:D

csillag× 2010.04.29. 14:11:18

@Traktorka: naugyehogyugya :D

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: rögtönazon-nyomban, teligyümölccsel, de ne legyen most nagyon édes. Minnyá' megyek a fedélzetre, addigra legyen kézs ;)

@Plumper: hát ha már így állsz a dologhoz....különben, meg mi, csajok is összetudnánk állítani egy ilyen kis listát :) ..Viszont nekem nem kéne lóf... a seggembe.. :- /

Erásss 2010.04.29. 14:12:11

@Devil2:
Hát próbálom, próbálom...:) Miért? Nincs igazam?

Devil2 2010.04.29. 14:14:27

@Traktorka: Látod, ha előbb találkozunk akkor se jutott volna eszedbe. :))

csillag× 2010.04.29. 14:15:11

@Erásss: szia-szia :)
Hát sok időt kihagytál. És már én is inkább csak offolgatok, olvasgatok :)

Devil2 2010.04.29. 14:15:48

@Erásss: Dehogyisnincs. De földön fekvőt már nem érdemes rugdosni. :))

summerstorm 2010.04.29. 14:15:56

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

koktélt ééééééniiiiiiiiiiiiiiiiiiis :)
valami édes löttyöt légysziiikeee :))

Erásss 2010.04.29. 14:17:16

@csillag×:
Hát nem sokat írogattam mostanában, de szemem a pályán volt azért. :) Mi újság van veled? Húúú, nemsokára vizsgaidőszak...és jön a NYÁR! :D

Devil2 2010.04.29. 14:17:26

@Erásss: Pláne, mert még a végén bebizonyítjuk hogy télleg jobb fizetni a szexért. :DD

Erásss 2010.04.29. 14:18:11

@Devil2:
Szeretem, ha a pasik megadják magukat és 2 vállal a földön fekszenek....:D

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 14:18:25

@csillag×: @mooon:): Szia, másikharmad!:-) Keverem-kavarom, gyertek.:-))

Erásss 2010.04.29. 14:19:11

@Devil2: Tudod, a szaxi 10 ezer! :D :D :D

2010.04.29. 14:19:23

@Devil2:
Áhh...:)) Ez a hajó már elment.
Majd egy következő életemben hamarabb gondolok erre.:))
Vernyogjál csak, Édesem.:)))
Fagyizunk egy nagyot, csak mi ketten, te meg én?

Devil2 2010.04.29. 14:20:15

@Erásss: Naná, skorpió vagy. :))

Devil2 2010.04.29. 14:21:33

@Erásss: Nem akarok számolni... :DDD

Erásss 2010.04.29. 14:22:25

@Devil2:
Te meg ikrek... Melyik a jobb? :)

Devil2 2010.04.29. 14:22:54

@Traktorka: Miért vernyognék már? Jól érzem magam Veled. :))

Erásss 2010.04.29. 14:22:55

@Devil2:
Pedig számolhatunk, Én benne vagyok! :)

summerstorm 2010.04.29. 14:26:06

@Plumper:

kifosztott valami nő.... :)?
vagy mi van?

Devil2 2010.04.29. 14:26:52

@Traktorka: Remek ötlet a fagyi, jó idő van a csavargáshoz. De azért fagyizhatnak mások is nem? :)))

2010.04.29. 14:27:15

@Devil2:
Hát ez még nagyon furi nekem.:))
Hogy elégedettség és harmónia van mindkét oldalon. Meg kell szokni.:))

2010.04.29. 14:29:14

@Devil2:
Toljunk egy Woodstock-ot a fűben fagyival.:))

És énekeljük, hogy
"Hand in hand we staaaand,
all across the laaaand"...:))

tőzegmalac 2010.04.29. 14:29:16

@kóristalány: valaki mindig akad aki kivonja kardját, majd beledől:))

Devil2 2010.04.29. 14:29:56

@Traktorka: A jót nem olyan nehéz megszokni. :))

Plumper 2010.04.29. 14:31:26

@mooon:): dehogyis. pont, hogy nem.:-) résen vagyok.

@Erásss: a fogitabit nem csak a nő fizeti. elvileg úgy igazságos, ha felesbe veszik. mert ha nem, később jön a sopánkodás. jó a felezés, kell az alibi.
a férfinak akkor is sokkal több költsége van. a kajaalapanyag sokkal kevesebbe kerül, mint éttermekbe járkálni.

@csillag×: telefonszámla.:-)

Devil2 2010.04.29. 14:31:29

@Traktorka: Oké, már csak füvet kell szerezni.. :))

csillag× 2010.04.29. 14:32:34

@Erásss: hát csak már tartanánk az utolsó kapszlokkos szavadnál...ami előtte van azt meg átaludnám :P

@mooon:): áh, biztos túl sokba került a lóf... :)) ....Jaj fújj....azt hiszem abba fejezem, még a végén rászokom a csúnya beszédre :P

2010.04.29. 14:35:59

@Devil2:
Olyat még úgysem csináltam (olyat SE) úgyhogy ideje elvenni a szüzességem ezügyben.:))
Én ilyen kis jógyerek vagyok és még sosem használtam semmilyen kábítószert.

Erásss 2010.04.29. 14:39:08

@Plumper:
Fizetés felesbe...késsz! :D
Hogy hangzik?
-Pincér! Fizetünk!Külön! :D :D No Comment

Plumper 2010.04.29. 14:39:17

@Traktorka: betépve dugni baromi jó. próbáld ki. a fű felerősíti az érzékszerveket, bár van, aki bealszik tőle.

Erásss 2010.04.29. 14:41:13

@Plumper:
Ha egy olyan pasi van mellettem, aki tudja a dolgát, nem kell a fű a jó szexhez. Legfeljebb akkor, ha annyira rossz, hogy átaludnám az egészet! :P

Plumper 2010.04.29. 14:41:25

@Erásss: hidd el, meg lehet oldani. egyszer ő, egyszer én. de nem úgy, hogy részemről gyros, nála meg puccos Király utcai hely, hanem arányosan. vagy alapvetően én fizetek, ő meg előtte kiszámolta, az ő része mennyi, és azt odaadja. nekem sem bokorban terem a stex.

Erásss 2010.04.29. 14:42:04

Na további szép napot mindenkinek! Lelépek! :)

Erásss 2010.04.29. 14:43:03

@Plumper:
Hidd el Én megértem amit mondasz....de akkor is nevetek! Bocsi! :)

Plumper 2010.04.29. 14:43:09

@Erásss: ha olyan nő van mellettem, aki sz@rt se tud vagy keveset, vagy önző és fadarab, jól jöhet a fű előtte.
vannak pasik, akiknek mindegy, hogy te (el)alszol-e, vagy sem, beteszik a lompost. ugye ilyenre mégsem vágysz? :-D

2010.04.29. 14:43:24

@Plumper:
Abban egyetértek, hogy nyugodtan lehet így perverzkedni, nincs ebben semmi rossz, sőőőt.:))
Van a részegségnek is olyan foka, amikor tök jó még a szex.:))

summerstorm 2010.04.29. 14:43:53

@Plumper:

hát szivem... biztos én csinálok valamit szarul...
de 10 éve én fizetem a tabit... Ami sosem volt két fillér...
A kajaalapanyag néha semmivel sem kevesebb, mintha elmész étterembe... már egy rendesebb kaja esetén... Az ajándék/édesség dolog szerintem egyáltalán nem az egyoldalú kategória, azt nem csak a pasi szokott szerezni... úgyhogy ez így nem OK...
ÉÉÉs ha már az időnél is tartottunk az előbb...

@kabátnyúl:

ohhh, édes vagy... két hét múlvára olyan vékony leszek, hogy gyakorlatilag el is tűnök már szinte :D
hát mit ne mondjak, az embernek elmegy a fél élete hogy mosson, főzzőn, takarítson, pakoljon, vasaljon stb élete szőke/barna hercegére...

Plumper 2010.04.29. 14:45:48

@Erásss: felőlem hahotázhatsz is. csak kb. 30.000 egyéb potenciális nő (életkor, külső, szimpátia) futkározik vagy él arrafelé, amerre naponta kelek át a városban, vagy megyek erre-arra. előre szoktam gondolkodni. "vágod"? :-)

2010.04.29. 14:46:39

@mooon:):
Azt csinálod rosszul, hogy tabit szedsz.
Teljesen belezavar a hormonházartásodba.
Egy ismerősöm majdnem kinyúlt, mert gyogyót váltott. Nem jött be az új...

Én inkább olyan pasikkal szexelek, akiknek nem derogál gumit húzni.:)))

Erásss 2010.04.29. 14:46:42

@Plumper:
Hát ebben is egyetértünk!Pontosabban majdnem! A fű helyett azt mondom a srácnak: Öltözz fel, és lépj le Barátom! :)

summerstorm 2010.04.29. 14:47:13

el*sztam...
hogy került a kommentem egyik része a másik részének a végéreeeeeeee??????????????????????????????!!!????????????

csillag× 2010.04.29. 14:47:21

@Plumper: ha ügyes az ember, azt is le lehet csökkenteni...viszont erre nem tenném a nyakam, hogy a pasi többször hívná fel a csajt :)
Egyébként azt aláírom, h ha összevetnénk mindent, akkor nagyobb összegű kontót a srácok birtokolnának. De akkor itt meg jöhetnénk a kereseti különbségekkel.....

Jaj, istenem szeretni kell egymást és nem az anyagiakon lovagolni (jó ha van de csak ettől nem leszünk boldogok) ....kiránduljatok, nézzetek dvd-t és otthon pattogassatok kukoricát :D

Plumper 2010.04.29. 14:48:54

@mooon:): "ami sosem volt két fillér" - erre mondom, hogy jobb, ha felesben fizeti a két fél. mondjuk ha előre szeded, és elkezdesz járni vkivel, nem biztos, hogy örül neki, ha egyből ezzel nyitsz. (mondjuk annak se, ha pár hét múlva megköt a gipsz nálad:-D
a kajaalapanyag pedig óccsó, kb. negyedannyi, mintha étteremben vennéd meg adott kaját.

Plumper 2010.04.29. 14:50:46

@csillag×: a nemek egyenjogúságának elve már csak emiatt is jó, hogy egyikük se mondhassa, hogy kevesebb pénzt visz haza.:-)
én utálok telefonba locsogni, pláne, ha ott az ingyenes skpye.

Erásss 2010.04.29. 14:52:19

@csillag×:
Megoldás! Mindenki egyen otthon, randi vacsi után!De oda kell figyelni, hogy a találkahely egyenlő távolságra legyen az otthonuktól, tudod a benzinköltség miatt; hogy ne legyen nagy a telefonszámla meg kell beszélni, hogy ha hiányzik az egyik a másiknak csak egyet rácsörren a telójára (láttam már ilyet! :D). ÉÉsss szex csak és kizárólag kotonnal, amit egyszer az egyik fizet, máskor a másik! :D :D

summerstorm 2010.04.29. 14:55:28

@Plumper:

jah, hát kérem, úgy tűnik,hogy egyesek a Ritz-be járnak enni :)...
Nem azt mondom egyébként hogy nem lehet olyat főzni, ami olcsóbb mint egy éttermi dolog, ez is tény... de csomó mindent - ha kis helyekre szaladsz be - kb kevéssel többért megkapod, mint amennyi az alapanyag, amit összevásárolgatsz hozzá.... és utána még jön az időd, ameddig megfőződ, meg a gáz,vagy villanyszámla, és még amíg eltakarítod...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.04.29. 14:57:00

@Erásss:

Tényleg kurva sokba kerül egy nő. Sokan azt mondják, hogy tartsunk inkább lovat, de a lófasz nem túl vonzó dolog :)

Devil2 2010.04.29. 14:58:30

@Traktorka: Nekem egyetlen "kábszeres" élményem van csak. Mikor orrsövényműtétem volt, azzal kezdték hogy kokóval átitatott vatta fel az orrba, hogy be tudják adni az igazi fájdalomcsillapító injekciót. Erre a halálos para átalakult egy nehezen visszafojtható röhögéssé, később nagyon beszédültem, meg hányingerem lett tőle. :))

tőzegmalac 2010.04.29. 14:58:40

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: csak az a távolság ne lenne és rendbe is lennénk;)

@mooon:): két hét múlvára akármilyen vékony is leszel
én fogok eltűnni:)

@csillag×: sose tanulják meg:D

2010.04.29. 14:59:51

@mooon:):
...meg kidobod a felét, mert rátok rohadt...:D

Caddy 2010.04.29. 15:01:12

Jajj de kis édes írás ez!
Gyere fel megmutatom a bélyeggyűjteményemet. :D:D:D
Nem a srácok dumája volt ez, vagy én vagyok öreg? :)

Plumper 2010.04.29. 15:01:23

@Erásss: a dollármilliomosok azért találnak maguknak nehezen normális nő, aki nem a pénzükre bukik, mert nem érdeklik őket a költségek. vagy mert buták.

@mooon:): igen, időfaktor, rezsiköltség, de ha már úgyis benne vagyok a gyakorlatban, nem probléma. az éttermekben több száz%-os haszonkulcs van. szinte mindegyiket lehúzásnak érzem.

2010.04.29. 15:01:23

@Devil2:
Na hát akkor ezen az élményen feltétlenül javítanunk kell egy kis füves szex-el, Édesem.:) Max bealszunk.:))) De még az is lehet, hogy rákapunk.

Plumper 2010.04.29. 15:02:22

@Kedves Nard: kivéve, ha kancát tartasz! :-D

2010.04.29. 15:03:00

@Devil2:
Most esik le: te olyan bátor voltál, hogy csináltattál orrsövény műtétet?
Nekem is kellene, de van egy mottóm: az én orromba senki nem dug semmit!:))
És úgyse vettem volna észre, hogy ez van, ha a doki nem mondja.:)

tőzegmalac 2010.04.29. 15:04:06

@Caddy: mintha hiányozna valami idézőjelféle, mert még fel találok menni:D

csillag× 2010.04.29. 15:07:42

@Plumper: nemek egyenjogúsága----> Magyarországon ez még nagyon gyerekcipőben van, főleg a munkahelyeken. :) (friss felmérések alapján) ;)
ja-ja, nekem is a skype jutott eszembe...szóval a telszámla nem jó...kérek mást! :))

@Erásss: nah, meglehet ezt oldani! :D:D

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 15:07:54

@kabátnyúl: a távolság az ideális kapcsolat titka.:D:D

Devil2 2010.04.29. 15:08:10

@Traktorka: Várj, nem biztos hogy kell javítani azon az élményen. :))
Nem bátorság kérdése volt, hanem nem kaptam már az orromon levegőt. Egyszerű hülység folyománya volt az egész, mert túl sok orrcseppet használtam egyszer mikor meg voltam fázva. Ezért van írva a használati utasításban is hogy "ne adagoljuk túl és ne használjuk hosszú ideig.

Devil2 2010.04.29. 15:11:48

@Traktorka: Egyébként tényleg rossz utána egy ideig, mert pár napig jól kitömik az orrod gézzel, ha kiveszik akkor sem kapsz mindjárt levegőt, de nekem segített. Ha nincs semmi bajod vele, akkor maradjon ferde.

csillag× 2010.04.29. 15:12:02

@kabátnyúl: hát látod! Hiába jártatom én itt a számat, nem hallgatnak ezek a mai fiatalok a rangidősre :D

Caddy 2010.04.29. 15:12:04

@kabátnyúl: ha lenne bélyeggyűjteményem neked megmutatnám. :D

Mi ez a sokba kerül a nő, meg pasi duma, ti pénzben méritek az érzelmeket? Most komolyan?

2010.04.29. 15:12:21

@Devil2:
De és jobb lett? Jól sikerült a műtét?

Bizton én vagyok mödicina negatív, de nem értem a orrcsepp vs. orrsövény összefüggést.

kóristalány 2010.04.29. 15:13:21

@Plumper: A megnyilatkozásaid alapján nagyon hasonlítasz egy ismerősömre. Ő ráadásul még magára is sajnál pénzt költeni. Cikizik is érte bőven a haverok.
Egyébként @mooon:)-nal értek egyet, "szeretni kell egymást és nem az anyagiakon lovagolni"

2010.04.29. 15:13:59

@Devil2:

Most képzelt el, hogy a ciku turcsi orromat összevissza akarják vésni, nóóórmális???:)) Szerintem nem!

kóristalány 2010.04.29. 15:18:25

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: "a távolság az ideális kapcsolat titka"
jah, erről tudnék mesélni...

csillag× 2010.04.29. 15:18:31

@Traktorka: nah ez nekem is felvont szemöldököt okozott, mert az orrsövényferdülés az igazából egy kis csont/ porckinövésféle,mert ugye az orrunknak az a része 25éves korunkban fejlődik ki kb és azt kalapálják le :S
De lehet, h most DEVILtől valami okosabbat is fogunk hallani? :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 15:22:21

@kóristalány: csak játékból mondtam.:-) A távolsági ideális kapcsolat ritka. Így jó?:-))

Plumper 2010.04.29. 15:23:58

@csillag×: a telefonszámlát a nő számlájára értem, hogy a nők fizetnek többet a locsogásért.:-)

@kóristalány: én nem sajnálom magamra a pénzt. simán veszek olyan dolgokat is, nem is óccsóért, amelyek az emberek 98%-ának teljesen haszontalanok.:-) csak ez a világ olyan, hogy figyelni kell a párkapcsolati kiadásokra. nem azért, mert vki csődbe mehet ettől (mondjuk de, lehet ilyen), hanem mert sok a pénzéhes nő. kérdés: mit/mennyit, miért? van, hogy megéri a befektetés, és van, hogy nem.

Plumper 2010.04.29. 15:24:50

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: távolsági kapcsolat, ja, 15 évesek számára. később nem kielégítő vagy nem érünk rá ilyenre.

summerstorm 2010.04.29. 15:26:31

@kóristalány:

Ha már az anyagiakon lovagol valaki, akkor már szerintem rég baj van...

DocBulywood 2010.04.29. 15:27:27

Ezt nem értem. Soha nem fényképeztetem magamat félmeztelen, mert nem vagyok egy kidolgozott alkat. Van hasam, úszógumim, nagy ügy. Helyette kihúzom a farkamat a sliccen keresztül, ami lankadtan is combközépig ér.
Egy nő sem akart fényképezni, egyből rákapott, alig bírtam eltolni magamtól, hogy előbb egy kis tisztálkodás részéről is, aztán megküldöm, mint Rocco.
És úgy is lett... páran kérték, hadd vegyék fel a barátnőik kamerával, hogy kúrom őket.
Faszomat a ff fényképeidbe te köcsög.

tőzegmalac 2010.04.29. 15:27:43

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: ez így van:) csak az úgy nem kapcsolat:D

@Caddy: :)))

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 15:28:40

Látom, ma senki nem vevő a cinizmusomra.:D (cin-cin)

kóristalány 2010.04.29. 15:29:37

@Plumper: Lehet, hogy sok a pénzéhes nő, de ha kifogsz egy ilyet, dobd ki és ne siránkozz, hogy a nők sokba kerülnek.

csillag× 2010.04.29. 15:31:40

@Plumper: ja, hoppá! igen-igen. *szégyellve egyettért*
csak számomra hirtelen jött a váltásod. Eddig a pasik kiadásait ecsetelted és azt hittem, h ez is hozzá tartozik :)

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: a hosszú boldog házasságé pedig, ha keveset találkoznak :D

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 15:31:43

@kabátnyúl: dehogynem: csak nem ideális párkapcsolat, hanem ideális kommentpajtási játszóskapcsolat.:D

kóristalány 2010.04.29. 15:32:33

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Értettem én úgy is, de frappáns a helyesbítés. :)

Snowmass 2010.04.29. 15:34:20

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Már késő.:) Noha még ez utóbbit is valaminek értékelem.:))

summerstorm 2010.04.29. 15:35:30

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

én értem, én értem.... :)
*jelentkezik, ugrál, eminens*
:) :)

Snowmass 2010.04.29. 15:36:25

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: A magam részéről természetesen vevő vagyok. Mivel és hogyan fizessek?:DD

Devil2 2010.04.29. 15:37:33

@Traktorka: Szivem, a műtét kívülről nem változtatja meg az orr formáját, tehát attól még cuki marad. :))
Egyébként nem tökéletes most sem, mert reggelre bedugul az orrom, nyálkahártya megduzzad. De felkelek és pár perc alatt helyrejön, a műtét után azért.
@csillag×: Jah igen, csak a ferdülés miatt még nem kellett volna műteni, de ha már a nyálkahártyából kellett kivenni akkor egyúttal a csontból is vettek le. Ennyi az összefüggés.

2010.04.29. 15:38:07

@Snowmass:

Van klassz ebédjegyem, azt lehetne a pasik bugyijába dugdosni.:D

tőzegmalac 2010.04.29. 15:40:18

@mooon:): nem te vagy az egyetlen:)
örüljünk egymásnak:D

Devil2 2010.04.29. 15:41:07

@Traktorka: nem fejeztem be egy mondatot, tehát a műtét után egy ideig tökéletes volt. De ez az egész 21 éves koromban volt, lehet hogy egy kicsit visszanőtt, mert ugye Csillag azt mondja hogy 25 éves korig változik.

2010.04.29. 15:44:13

@Devil2:
áh, annyit tényleg nem ér az egész.
kikezeltem magam az allergiából.
mármint már nem vagyok allergiás az életemre és ettől már nem vagyok allergiás a virágporra sem.:D
tádááám!:)))

csillag× 2010.04.29. 15:44:21

@Plumper: héééé..te most kicsit összezavartál, de mindjárt utána nézek, mert vagy én vagyok a hülye vagy jól megvezettél... :P (vagy egyzserre áll fent a 2eset) :D

@Devil2: tisztasor :))

Plumper 2010.04.29. 15:46:40

@kóristalány: eddig még nem fogtam ki olyanokat, tehát nekem nincsenek rossz tapasztalataim a nőkről, ezen a téren legalábbis. csak tudom, mire kell figyelni, mások elbeszélései alapján.:-)

@csillag×: továbbá a fogitabit is illendő felesbe fizetni, ne csak a nő állja.

dr. gernika 2010.04.29. 15:47:34

@peca1000: Atyaég, te aztán fontosnak hiszed magad. :D

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 15:48:42

@mooon:): tőled el is vártam, ifjú padawan.:D:D

@Snowmass: engem nem vezérel túlzott mértékben az értékelésednek való megfelelési kényszer.:-))) // Ez ingyen van, kérlek. Szólj, ha kell még vagy nálad elfogyott.:D:D

@Traktorka: @kóristalány: :-)))

BARI 2010.04.29. 15:50:33

Nem rossz írás!
:D

summerstorm 2010.04.29. 15:50:37

@kabátnyúl:

nem :)?
nem is értem, miért.. :) :)

Devil2 2010.04.29. 15:52:38

@Traktorka: Jobb később mint soha. ;)

Father Justice (törölt) 2010.04.29. 15:55:56

Az utolsó előtti mondat kimaradt: "Kajáltátok a sztorit, mi?"

Snowmass 2010.04.29. 15:57:11

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Még jó, hogy nem vezérel. Ez is valami.:)) Határozottan kifogyóban a készleteim, úgyhogy egy komolyabb mennyiséget rendelnék, ezek szerint ajándékba.:DD

summerstorm 2010.04.29. 15:58:16

@BARI:

szia bariiikaaaaaaaaaa :)

2010.04.29. 15:59:18

@Devil2:
hát igen.:) végülis csak 11 évig szenvedtem vele, mire rájöttem, hogy miről szól a történet.:)
addig vak voltam, süket és béna.:))

Snowmass 2010.04.29. 16:00:06

@Traktorka: Mármint azokéba, akik cinikusak?:)

2010.04.29. 16:06:56

@Kedves Nard:
ja, mert én már adóztam utána!:( :D:D

Devil2 2010.04.29. 16:08:05

@Traktorka: Akkor nem csak én tanulok lassan.. :))

2010.04.29. 16:12:34

@Devil2:
hát végülis érdekes, hogy én is csak másfél éve kaptam a fejemhez.
mi a jó istent csináltam én addig???:))) direkt befogtam a fülem, vagy mi?

summerstorm 2010.04.29. 16:17:51

@Traktorka:

asszem én is kb annyi... talán kicsit több...
:(

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 16:19:08

@Snowmass: körültekintően kérj, hátha teljesítem.:D:D:D Egy karton ördögi cinizmust küldünk Önnek ajándékba, köszönjük, hogy érdeklődéssel fogadta ajánlatunkat. Ezúton figyelmeztetjük, hogy túladagolása estén mellékhatásként a valóság torzulása valamint allergiás reakció léphet fel, ez esetben haladéktalanul fohászkodjon gyógyulásért mennyei atyjához. Tisztelettel: Road to Hell Világnézeti és Tanácsadó Zrt.

Devil2 2010.04.29. 16:25:34

@Traktorka: Gyere Kicsim, hadd öleljelek meg, ezen a héten már nem tehetem meg sajnos.

2010.04.29. 16:26:46

@Devil2:
na!:))disszidálsz?
*ölelééééés, csóóóókok*:))

2010.04.29. 16:30:21

@Devil2:
na!:))disszidálsz?
*ölelééééés, csóóóókok*:))

2010.04.29. 16:31:00

@Devil2:
upsz, repetáztam.:D

summerstorm 2010.04.29. 16:38:10

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

lehetnék nálad tanácsadó jó pénzért :)?

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 16:43:12

@mooon:): aber natürlich, mindig szükség van szakértőkre és megfelelő útmutatásra. Tuti biznicc.:D:D

tőzegmalac 2010.04.29. 16:44:56

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
na búcsúzóul azt most meg kell hallgatnom:))

tőzegmalac 2010.04.29. 16:46:17

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: tereld át hozzám, de a tanácsokat nem kérem:D

summerstorm 2010.04.29. 16:51:56

@kabátnyúl:

őőőő, hát most hogy érted azt, hogy a magas színvonalú tanácsaimat nem szeretnéd... :)?
:D :D :D

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 16:55:14

@kabátnyúl: a Hooold:-) nem Bárány, én pedig nem Pásztor, inkább a témát terelem.:-)

tőzegmalac 2010.04.29. 17:00:12

@mooon:): ha hasznosak...;) egyébként tanácsok nélkül is jól megvagyok. másra van igényem:D

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: ok;)
(most mintha be lenne nekem szólva:S)

summerstorm 2010.04.29. 17:02:18

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

:D :D :D :D :D....
Én mindig a megfelelő irányba tartok...
Fel az égre, aztán le az égről...

tarquin - védőháló nélkül 2010.04.29. 17:05:17

@kabátnyúl: maximum beszójátékozva van neked.:-)))

@mooon:): a saját utadat járod, rendjén is van ez.:-))

Snowmass 2010.04.29. 17:07:33

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Körülnéztem, úgy kértem.:)) Mindazonáltal szeretném megköszönni, hogy hozzá juthattam cégük kimagasló minőségű termékeihez, melyek átvételét ezúton is visszaigazolom. Bízva a további sikeres és gyümölcsöző üzleti együttműködésben, remélem, hogy a jövőben is lehetőségem lesz magas színvonalú termmékeik beszerzésére. Tisztelettel: Tóth Jakab, életvezetési hegymászó

summerstorm 2010.04.29. 17:14:08

@kabátnyúl:

na persze...
színes lábakra, mi :)?

summerstorm 2010.04.29. 17:17:10

@Snowmass:

aSZtamarketingválaszt :D :D :D....

summerstorm 2010.04.29. 17:17:53

na további szép estét mindenkinek :D :D

tőzegmalac 2010.04.29. 17:19:55

@mooon:): bizony:) az elengedhetetlen...
mész gyúrni?

#szájbergyerek# 2010.05.05. 11:08:11

Hogy én miért nem találkozom olyan nővel aki jól néz ki meg még fizetne is azért, hogy gerincre vágjam?

Úgy kamu az egész, ahogy van.
süti beállítások módosítása