Érdekes kérdést vet fel következő Levélírónk, aki hosszú előjáték után végre összejön a főnökével. Igen ám, de az úriembernek elvei vannak és azt javasolja, tartsák fenn a munkahelyen a látszatot, hogy nincs köztük semmi. Mindketten rettegnek attól, hogy a többiek a szájukra veszik és mindennapos téma lesz életük. A lánynak ez nem tetszik és tőletek várja a tanácsot. Mit lehet tenni egy ilyen kényes szituban?
Fél éve van egy nagyon jó munkahelyem, ahol a főnökömmel (S-el) már a kezdetek óta vibrál köztünk a levegő. Szóval elindult valami köztünk. Pontosabban: el is indult, meg nem is. Eleinte csak lopva nézett rám, és erre én is felfigyeltem. Amikor beszélgetésbe elegyedtünk, mindig baráti volt, nem érzékeltette, hogy ő a főnök. Mondjuk csak 3 évvel volt idősebb nálam, 35 éves volt. Hiába volt köztünk a tapintható vonzalom, ő valahogy mindig távolságtartó maradt, amit én meg is éreztem, és próbáltam nem közeledni felé. De a hormonok, ugye… :) és biztos forrásból tudom, hogy ő is hasonlóan gondolkodott. Sok mindent megtudtam róla: nem volt nős, se család, se semmi és ritka jó természettel volt megáldva. Minden adott, de a főnökömmel azért csak nem szerencsés járni.
Miért is? Szerintem a munkatársaim állandóan velem foglalkoznának, és nem túlságosan kedvelnének utána. Most szerencsére mindenkivel jóban vagyok, ami egy pillanat alatt megfordulhat, amennyiben meglépem azt a lépést. De vajon meglépem-e? Vagy emésztem magam? Pár hete S. egy kerti bulit tartott és engem is hívott, de lemondtam. Aztán aznap délután felhívott, és azt mondta, hogy „nélkülem olyan üresnek fogja érezni a bulit és az én lelkemen szárad majd, ha elviszem a hangulatot, gondoljam át.” Jól van, elmentem hozzá. Nagyon örült. Amikor a buli a tetőfokára hágott és már zavart a mindenfelé széthagyott sok mosatlan, szorgalmas lányként összeszedtem némi poharat, tányért és elkezdtem mosogatni. Egyszer csak érzem, hogy valaki áll a hátam mögött. Természetesen S. volt. Egyszerre csókoltuk meg egymást: itt volt a vége, nem bírtuk tovább. Amikor kibontakozott, elárulta, hogy retteg attól, hogy ez kiderül – nem akarja, hogy a többiek a szájára vegyék. Senki ne foglalkozzon velünk, mert ennél szörnyűbbet el sem tud képzelni. Elindultam haza. Reggel felhívott és elárulta, hogy örül, hogy megtettük, ami már úgyis a levegőben lógott, de neki elvei vannak, melyek szerint sosem járna munkatárssal. Titokban kezdtünk el találkozgatni, odabent főnök-beosztott viszonyban voltunk. Nekem ez így elég kényelmetlen és mű volt. Nagyon zavar a kettős élet. Néha ordítani tudnék, vagy bőgni, minta egy rossz komédiában élnék. Idegesít, hogy minden csók előtt körül kell néznünk. Mit csináljak, hogy ez megváltozzon?
