Sziasztok! Én két ex-pasimat szeretném kibeszélni. Az első egy igazi szőke, kékszemű, deltás, kosaras félisten volt, csak annyira buta szegény, hogy már nekem is fájt, pedig általában le vagyok védve az ilyenek ellen. De hát istenem, nagyon kívánatos volt. És kíváncsi voltam, mit tud. Hát az ágyban őkelme, egy nagy nulla volt, és még emberileg is olyan volt, mint aki egész életében lebeg valami ködben. Egy tiszta pillanata nem volt, pedig nem szedett semmit, egyszerűen ilyen volt a természete: vigyorgott, szédelgett. Amikor nagy ritkán sikerült belenéznem a szemébe, a lelke után kutatva, sajnos semmi kecsegtetőt nem láttam.

Kérdeztem tőle valami egyszerűt, hova menjünk, mit csináljunk, milyen fagyit együnk, a válasz mindig: „hát én nem tudom, nekem mindegy”. Kicsit affektált is, amit nem bírok, legalább annyira, mint azt, amikor egy pasi keresztbe teszi a lábát vagy szandált hord. A másik pasim pedig állandóan azt mondta, hogy nincs pénze most, nem tudunk találkozni. Amikor meg felajánlottam neki, hogy fizetek én, akkor meg volt sértődve. Büszke volt, de a kapcsolatunk ráment, mert mindig sajnáltatta magát: „már megint nincs pénze, meg munkája, meg az anyja is kikészítette az idegeit az örökös nyafogásával”. Nem akarom én ezt hallgatni. A jelenlegi pasim rendben van, csak sokáig kellett keresgélnem, de a világban minden dologgal így van ez. Honnan ismerjük meg az igazit szerintetek? Üdv: Bea.