Nem akarom magam megalázni

2010. szeptember 20. 07:35 - csajokespasik

„Nem érdekel: nekem Ő KELL! Már 23 éves a csaj, nem sok idő kell és elkezd kétségbeesetten párt keresni magának” - Ha annyi százast kapnék, ahányszor az „eleinte minden rendben ment” mondat különböző verzióit olvastam, most bevásárolhatnék az összegyűlt zsetonokból. Egy végletekig ragaszkodó fiatalember beszámolója következik, akinek mindennél jobban hiányzik zsarnoktermészetű nője.

 

Kedves CsP blog! Segítséget, illetve tanácsot szeretnék kérni, mert nem tudom, mihez kezdjek és nagyon tanácstalan vagyok! 22 éves koromig egy teljesen átlagos fiú életét éltem: voltak bulik, csajok, mellette suli, néha dolgozgattam. Semmi komoly, mármint a lányok terén. Aztán megismerkedtem vele, 22 évesen. Az álomlánnyal. Mindketten vidékről származunk, mindketten Pesten jártunk főiskolára: ő 20 éves volt. Az elején tökéletes volt minden, együtt fedeztük fel a várost, moziztunk, ősszel, mikor fáztunk, egymáshoz bújtunk stb. Nem volt gond a kapcsolatunkkal. Később lediplomáztam és a válság ellenére lett egy nagyon jó munkahelyem. Összeköltöztünk egy albérletbe. Voltunk nyaralni, telelni, szülők bemutatása. Nagyon idilli volt a szituáció.

Aztán egyik napról a másikra valami megromlott, lehet, megunta hogy kiszámítható vagyok, vagy túl sokat voltunk egymás mellett, nem tudom, vagy csak simán Brad Pitt-el sms-ezett míg én dolgoztam, fogalmam sincs. Minden apróságba belekötött: miért nézem azt a csajt, miért most csinálok ezt meg azt. Aztán szakítottunk: ő balra, én maradtam az albérletbe. Azt is mondta, hogy egy csajt nemcsak megszerezni kell, hanem meg is kell tartani (ezért is dobott mert nem tudtam megtartani). 3 évig jártunk, szóval csak van egy kis fogalmam a csaj megszerzése és megtartása dologról. Most ott tartok, hogy két hónapja azt se tudom, hogy él-e egyáltalán. Minden egyes percben rá gondolok és megőrjít a tudat, hogy nem tudom mi van vele, kivel van, mit csinál stb. Annyira de annyira hiányzik hogy már sajnos a munkám rovására is megy. A héten kétszer toltak le, mert figyelmetlen voltam, mert ő jár még mindig a fejemben, aludni alig alszok, és fiú létemre már fogytam egy 10-est kilóba (jelenleg 185 / 70kg vagyok). Nem akarom magam megalázni, vagy porban csúszva visszakönyörögni magam, félre ne értsetek. Az lenne a legjobb, ha ő hívna fel, hogy mi újság, bár mindketten makacsok és büszkék vagyunk, ezért úgy gondolom, valamelyikünknek lépnie kell. Ezért írtam ide, adjatok tippeket, hogyan is kellene visszaszereznem? Telefonon hívjam? Nem akarom, a végén nem venné fel, inkább utasítson vissza face to face. Mivel fiatal, csinos lány, biztos akad most az életébe 1-2 hódoló, sőt lehet, van valami friss kapcsolata, de nem érdekel: nekem Ő KELL! Már 23 éves a csaj, nem sok idő kell és elkezd kétségbeesetten párt keresni magának. Ezt nem akarom, én vele éltem 3 évig, ismerem már annyira, hogy félek, valami rossz döntést hoz, hogyha nem engem választ. Én vele akarom leélni az életem, őt képzelem el majd gyermekeim anyjának! Hiányzik nagyon…

 
184 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr122309134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Commodus 2010.09.20. 13:53:26

@alfonzina: "A tiltakozásnak helyt adok!" :)) Azért, ha nagyon őszinte akarok lenni, azt már az elején is lehet látni, hogy a másik érzelmileg tök instabil. Nem kell hozzá három év.

@Frigyesur: :) Nézzük a jó oldalát: lesz pár igen-igen emlékezetes bulis éjszaka, amikor nem tudjuk a nevét sem a hölgyeménynek, aki az ágyunkban fekszik (valamilyen Marika?! - Irigy Mirigy). :))))

Frigyesur (törölt) 2010.09.20. 13:58:59

"Az lenne a legjobb, ha ő hívna fel, hogy mi újság, bár mindketten makacsok és büszkék vagyunk, ezért úgy gondolom, valamelyikünknek lépnie kell."

Az lenne a legjobb, de nem tul valoszinu, hogy megteszi :D Ha annyira ot akarod, akkor minek torodsz a buszkeseggel? Egy igazi kapcsolat nem a buszkesegrol szol... bar nem art megorizni. Nekem pl. nem ferne bele neten tanacsot kerni. ;)

"Ezért írtam ide, adjatok tippeket, hogyan is kellene visszaszereznem? Telefonon hívjam? Nem akarom, a végén nem venné fel, inkább utasítson vissza face to face. Mivel fiatal, csinos lány, biztos akad most az életébe 1-2 hódoló, sőt lehet, van valami friss kapcsolata, de nem érdekel: nekem Ő KELL!"

Vissza nem nagyon fogod tudni szerezni sajnos, de igazad van, ha nagyon hianyzik, akkor inkabb utasitson el szemtol-szembe. Akkor ugye majd elhiszed, hogy mar nem kellesz? :)

A friss kapcsolat meg szerintem erdekeljen. Legjobb jelzoje annak, hogy nem erdekled. Ha nem is jelentkezik, akkor biztos nem feltekennye akar tenni vele. Ha megis, akkor eleg amoralis ahhoz, hogy ne legyen eleted noje.

Az meg pottyet gyanus, hogy ferfi letedre kiemelted a fogyast pontos adatokkal :DDD Bocsi, de ez nagyon lanyos volt. :)

Hat, nem voltam vigasztalo, de perpillanat nem hiszem, hogy sok mindennel meg lehet vigasztalni.

www.youtube.com/watch?v=DdzaTUl29W8

A 9. fazis utan jobb lesz. ;)

Frigyesur (törölt) 2010.09.20. 14:02:12

@Commodus: Lehet nemi kulonbseg, de en blazirtan szemleltem a ferfiakat szakitas utan. A Marikakat meg vegkepp. :D

Commodus 2010.09.20. 14:09:19

@Frigyesur: én szakítás után mindig úgy voltam, hogy nagy megkönnyebbülés két hétig, csak utána éreztem magam szarul a másik hiánya miatt. Egy esetet kivéve, mindig én dobtam a másikat.

(Mi bajod a Marikákkal, ilyenkor mit számít a neve?! Ferikével csak nem kezdek mán' :DDD)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.09.20. 14:17:05

@Commodus: persze, lehet. de egy kapcsolat elején kinek jutna eszébe szakítani azzal, hogy "szerintem te instabil vagy, szakíccsunk":))))

és amikről írtam, az az egyén szempontjára vonatkozott és nem a másik relációjában.
vagyis, ha én tudom magamról, hogy , vagy érzem, hogy akkor teszek ezt, vagy azt... a csaj magasról szarja le, hogy ő most mit érez és ez valahol érthető. ő lépett ki a kapcsolatból. hogy miért, az tulajdonképpen mellékes.

Frigyesur (törölt) 2010.09.20. 14:17:53

@Commodus: Ja, hat ugy konnyu, ha te dobbantasz. :P Mi bajom lehet vajh' azokkal a ferfiakkal, akiket Marikanak hivnak?! Hmm, lassuk csak: irigykedem, hogy nincs nemi identitaskrizisuk, mint nekem epp most. :D

Rebelde 2010.09.20. 14:22:44

@Zsit (nyau és rémizé):

hát az utóbbi eseteket tekintve, ahol öltek ez esetek többségében kezelés alatt álltak, és ugye a végkimenetelt tekintve gondolhatnánk, hogy nem használt vagy nem megfelelő volt a kezelés ... ezzel csak azt akarom mondani, hogy az ilyen fazonoknak korántsem csak a szerelmi bánat a baja, ez csak egy plusz a sajna alapjáraton meglévő pszichés defektushoz

Commodus 2010.09.20. 14:24:58

@alfonzina: Szerintem egyrészt nagyon hamar kiderül a másikról, hogy érzelmileg instabil, másrészt meg, kapcsolaton belül elég kellemetlen dolgokba lehet ütközni egy ilyen emberrel. Vagy inkább úgy fogalmaznék, olyan dolgokat csinál/vár el, amire azt mondom, köszi szépen, szia (=így nem is nagyon alakul ki a kapcsolat maga). Sajnos van már velük tapasztalatom, az ember sajnálja őket, de ma már, ha csak tehetem, elkerülöm a típust.
Amit írtál, azt pedig az előbb már elfogadtam. :)

Frigyesur (törölt) 2010.09.20. 14:25:49

@Rebelde: Hm, nagy zavar lehet az Eroben, ha Rebivel ertek egyet... Megyek, es atgondolom az eletem :)))

Luie Lepke 2010.09.20. 14:26:13

Persze, hogy hiányzik, és persze hogy két hónap alatt nem vagy túl rajta. Mert érző ember vagy, aki komolyan gondolja amikor azt mondja szeretlek. Ezt a nőt már elvesztetted, és ne is bánd. Nem gondolta komolyan. Akkor, és ott komolyan gondolta, de nem tudta vagy nem akarta tudni, hogy ez mit jelent. Az embereknek általában a szeretlek azt jelenti, hogy szeretlek amíg nem jön másik, szeretlek mert éppen itt vagy, szeretlek, mert így hozta az élet. Független ez attól, hogy férfiról vagy nőről beszélünk. Te meg komolyan vetted, és most nem érted mi történt. Tanulj belőle. Felejtsd el, és keresd meg azt aki amikor azt mondja, hogy szeretlek, az nem egy múló szalmaláng, aki komolyan gondolja, hogy veled akar lenni.
Őt meg ne hívd, ne keresd. Imádkozz - jelentsen ez neked bármit is - hogy soha többet ne találkozz vele.
Azzal meg ne foglalkozz, hogy itt fikáznak a rinyálásért és nem tartanak férfiasnak. Barátom, az igazi férfi képes érezni, és meg is éli az érzéseit. Bár a társadalomban ez ciki, és egy férfinak keménynek kell lennie mint egy kő, akin nem látszódnak az érzések, de ezt ne hidd el. Éld meg az érzéseid, legyél lágy mint a tavaszi szellő. Az légy aki vagy, és jönni fog egy nő, aki ezt értékeli és ezért fog szeretni. Higgy nekem, van remény, de ez a remény nem a múltban van, hanem a jövőben.
Kérj minden nap. Vegyél egy mély levegőt, és kérd azt amire valóban szükséged van. Kérd a szíved mélyéről. Kérj naponta többször, amikor időd van rá, és érdekes tapasztalatra fogsz szert tenni. :) Ne azt kérd, hogy vissza jöjjön, ne azt kérd, hogy ez vagy az szeressen. Kérd azt, hogy "az történjen veled amire valóban szükséged van".
Ha további kérdéseid vannak, akkor keress meg. Tudsz nekem levelet írni ha a nickemre kattintasz.
Nem leszel túl rajta hamar, de ez nem baj. Csak ne add fel. :)

Cinkes 2010.09.20. 14:26:21

ezt a rinyálást...

Rebelde 2010.09.20. 14:27:26

@Frigyesur:

tedd azt, legalább nem rontod itt a levegőt:P:))

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.09.20. 14:27:50

Nálam szakítás után mindig előáll egy paradox helyzet..Persze, ha igazán lelket rázó, fájdalmas, mély érzelmeken alapuló kapcsolat volt, meg minden..
Szóval, az első pár napban, egy-két hétben alig eszem a bánattól, és ezért szépen mennek le a kilók.
Aztán jönnek a megjegyzések, hogy hú, fogytál?, meg a mérleg is erősen azt mutatja, és ettől meg felvidulok.

Ergo: minden rosszban van valami jó.:)

indapass90210 2010.09.20. 14:29:16

@Frigyesur: "Egy igazi kapcsolat nem a buszkesegrol szol... bar nem art megorizni. Nekem pl. nem ferne bele neten tanacsot kerni. ;)"

Az emberek nagytöbbsége úgyis mindenre azt mondja, hogy hagyd a faszba :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.09.20. 14:30:29

@Rebelde:
tökigazad van.
Van az úgy, hogy a szerelmi bánat a katalizátora ezeknek betegségeknek.
Én nem gondolom, hogy ördögtől való a pszichiáter, sőt. De piedesztálra sem emelném.

A lélek dolgai elég összetettek ahhoz, hogy én bátran szükségtelennek és barátokkal helyettesíthetőnek ítéljem meg.
Persze, písz, és társai :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.09.20. 14:32:35

@Commodus: jaja, csak nem mindegy mennyi idő után veszed a jeleket.az első időszakban, amikor még nagy a láv, nem biztos, hogy úgy értékeled a dolgokat, ahogyan józan állapotban tennéd.
mondjuk: távcsővel kukkolja az ablakodat a túloldalról. "jaj, de cuki, annyira szeret, hogy mindig látni akar.." :)

aztán mire meg már reálisan látnál, nyakig ülsz a kapcsolatnak nevezett kakiban.:) lehet így járt a posztoló exe is.:)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.09.20. 14:34:06

@Luie Lepke: te, ez nagyon szép, meg minden, de téged ezért a fiúk szarrá fognak szekálni.:)

Frigyesur (törölt) 2010.09.20. 14:34:16

@Rebelde: Eniszeretlek. :P

@Commodus: :)

@Luie Lepke: Az erzeseim vannak nem egyenlo a rinyalassal...

Megmondom oszinten meg nokent is durvan hangzik "legyél lágy mint a tavaszi szellő" :O De most tenyleg kotekedtem. :D

Commodus 2010.09.20. 14:35:49

@alfonzina: Oké, ebben igazad van. Akkor szerencsés vagyok, mert engem később találtak be az ilyen csajok, de azokat nagyon hamar kiismertem és búcsút intettem nekik. :)

Luie Lepke 2010.09.20. 14:38:05

@alfonzina: Legyen ez az ő dolguk. :)

Frigyesur (törölt) 2010.09.20. 14:38:21

www.youtube.com/watch?v=0uzuNt2XImc

"My friends all say they're worried
I'm looking far too skinny
I've stopped returning all their calls"

Na, ez is egy jo szakitos dal. Tele van fajdalommal, meg mindennel. :)) Magam reszerol ha nagyon boldog/szomoru vagyok, nemigen eszem.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.09.20. 14:38:25

@Zsit (nyau és rémizé): meg azért hangsúlyozzuk ki, hogy van különbség pszichiáter és pszichológus között.
előbbi gyógyszerekkel töm, utóbbi beszélget, beszélgetve gyógyít, gyógyszerek nélkül. én utóbbi pártján vagyok.

Piszok Alfréd 2010.09.20. 14:41:41

@alfonzina: nem tudom eldönteni, hogy megtérni fog a posztoló, vagy a kék osztrigabár vendége lesz. Mindenesetre drámai változásokat sejtek, ha összejönnek :D

tarquin - védőháló nélkül 2010.09.20. 14:41:53

@Luie Lepke: "Mert érző ember vagy, aki komolyan gondolja amikor azt mondja szeretlek."
Nem lehet, hogy éppen azért olvasta be neki a "csaj" - hihetetlen, hogy képes valaki így hívni az állítólag szerelmét -, hogy "meg is kell tudni tartani" a másikat, mert ezt a szót nem is hallotta tőle?
Hogy KELL és AKAROM, azt annál többször.:-) Az érző durcás kisgyereknek szomorkás a hangulata, előfordul.

Rebelde 2010.09.20. 14:43:39

@Zsit (nyau és rémizé):

egyetértek, én is szeretem a pszichológusokat, örülnék ha mindenkinek lenne egy:)
sokan vannak, akik nem tudnak megbeszélni semmi gondot bajt, mert egyszerűen nincs kivel

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.09.20. 14:51:21

@alfonzina:
van hát, világos
Alapesetben én is a gyógyszer nélküli terápiás megoldások mellett vagyok, de azért nem olyan rettenetesek a bogyók sem, sőt, néha nélkülük az egyéb módszerek sem indíthatók. De ezt már majdnem mindenhova egyszer leírtam :DDDDD

Frigyesur (törölt) 2010.09.20. 14:51:31

Ujfent elszallt. :S Roviditett verzio:

@alfonzina: Most kb. olyanszintut irtal, mintha en azt mondanam, hogy az ITs csak billentyuzetet puffol. :S

@Rebelde: Ram inkabb egyet se szabaditsatok :D Azert akinek nincs kivel megbeszelni a gondokat, az valamit nagyon elszurt. Ezt meg nem hiszem, hogy pszichologus fogja megoldani. :S

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.20. 14:51:48

@alfonzina: Konklúzió: Havi szakítást írass fel a doktoroddal.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.09.20. 14:52:23

@Piszok Alfréd:
mi lesz ma?
Sírunk-taknyadzunk összevissza?
Na, vidámakat! Oksa? :)

Snowmass 2010.09.20. 14:53:47

Hogy hogyan csináld? Szerintem mindjárt teljes gőzzel: sms, telefon, email iwiw üzenet, virágküldés, véletlen találkozás megszervezése, meg ilyenek.

Rebelde 2010.09.20. 14:56:46

@Frigyesur:

pedig rád küldenék kettőt is:)))

már csak azért is jobb lehet mondjuk velük beszélni, mert egy barát elfogult lehet velünk vagy a problémáinkkal kapcsolatban, míg ő pl. nem, persze mindenki döntse el maga:)

csillag× 2010.09.20. 14:57:09

Üdv Nektek! :)

(csak szétnéztem és gondoltam beköszönök)

Kytia 2010.09.20. 14:58:11

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Ha férfi lennék, felhívnám. Ha pasi lennék, akkor nem.:)
Lehet úgy is felhívni, hogy ne menjen le kutyába az ember. A FÉÉÉÉÉRIJAK megtalálják a módját.:)

Commodus 2010.09.20. 15:00:52

@Kytia: szerintem már így is törpeuszkár. :) Abba meg, mint tudjuk, jó érzés belerúgni :)))

Frigyesur (törölt) 2010.09.20. 15:00:52

@Rebelde: Tudom, hogy ram minden rosszat kuldenel, de 2 pszichologus tenyleg durva lenne meg toled is! :D

Viszont hivatalbol olyan hidegen szemleli, ami nem biztos, hogy elorebb visz. Racionalis indokokkal meg senki fajdalmat nem sikerult enyhiteni. A racionalis indokok csak arra jok, hogy tudjuk mit kell tennunk. Velem az idok vegezeteig beszelgethetnenek, terapeutalhatnanak (:)), attol sem lennenek jobbak bizonyos dolgok. Ezerszer inkabb a baratok. O'csobb is. :D

Piszok Alfréd 2010.09.20. 15:02:06

@Snowmass: én egy szép köves gyűrűre szavaznék inkább, 100 piros rózsa kiséretében a munkahelyére :D

Piszok Alfréd 2010.09.20. 15:03:35

@Commodus: dehogyis. Egy férfi tudja, mit AKAR és mi KELL neki. Márpedig ő tudja :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.09.20. 15:03:43

Szerelmi Vallomás

Tegnap, mikor megismertelek,
Rögtön tudtam, jó lesz majd veled.
Éreztem, amikor megláttalak,
Hogy soha sem rúgnám szét az arcodat.
A vesédet verném le soha,
Nem hívnálak úgy, hogy büdös szuka,
Én sohasem tudnálak megbántani,
És nem tudnám benned a kést megmártani.

Az érzelem számomra fontos dolog,
Érzem például, ha éhes vagyok.
És azt, hogy nekem esténként valami jár.
Szerelmem, szerelmem, kellesz nekem.
Nagyon vigyázz, nehogy bajod legyen!
Élni jó, hát jegyezd meg, hol a határ!
Hogy hol a határ.
Remélem, hogy hozzám hű leszel,
És nem beszélgetsz most már senkivel.
Ha nem néz rád senki és nem tapogat
Én sohasem harapom át a torkodat

Az érzelem számomra fontos dolog,
Érzem például, ha nyűgös vagyok,
Ha valaki tapló és nem tudja, mi a szabály.
A Klárit is csak azért ütöttem le,
Mikor hozzánk jött vendégségbe,
Mert túl halkan köszönt, és bevallom, nekem ez fáj.
Nekem ez fáj.
Bevallom, nekem ez fáj.
Nekem ez fáj.

Dolák-Saly Róbert

Rebelde 2010.09.20. 15:04:06

@Frigyesur:

ha bajod van, gyere hozzám, én helyre teszlek :D

Snowmass 2010.09.20. 15:06:49

@Frigyesur: Mármint úgy érted, hogy a sötét oldalon áll, kissé nehezen veszi a levegőt és néha robogózik? Igen, magam is megfigyeltem, hogy akad itt egy-két ilyen figura.:D

Frigyesur (törölt) 2010.09.20. 15:07:03

@Piszok Alfréd: Hozzatok kepest egy Sith nagyur is reten ugrandozo nyuszika. :D

@Rebelde: Inkabb legyen bajom, minthogy te helyretegyel. :D

Frigyesur (törölt) 2010.09.20. 15:08:33

@Snowmass: Nem, annal is gonoszabb. Ami mar nagy szo! :D

Piszok Alfréd 2010.09.20. 15:15:46

@Snowmass: :) Ha ez se segít, akkor csak egy romantikus leányrablás marad, éjjel, létrával az ablakon keresztül

Piszok Alfréd 2010.09.20. 15:16:53

@Zsit (nyau és rémizé): te semmilyen zenét nem szeretsz? :D
(amúgy én ezeket tényleg szeretem, de amit igazán akartam volna, nem találtam)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.09.20. 15:26:33

@Piszok Alfréd: háhá..:)ja bakker, te még soha nem voltál lágy?:)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.20. 15:28:39

@Kytia: HA férfi lennél lenne tartásod, nem hívnád fel, de úgy viselkednél, hogy ő akarjon felhívni:)

Frigyesur (törölt) 2010.09.20. 15:29:58

@Piszok Alfréd: Orakig el tudnam hallgatni en is. Bar a klipp is nagyon komoly. Brutal jol nyomjak a tancoslanyok! Es a nyakkendojen egy stilusos nagybogo van? :O Nem kicsit komponaltak egy teljes egessze!

(:DDD)

Piszok Alfréd 2010.09.20. 15:31:01

@alfonzina: de, de az én koromban ez már megbocsájtható néha :)))

Frigyesur (törölt) 2010.09.20. 15:47:40

@Kedves Nard: Kinzo kerdes gyotor: van mar Csoki Tibis fan club?

:DDDD Es manapsag ezen nonek fel a gyerekek! Ket ilyen brutalis figura veres jelenetet rendez, es sehol egy 90es karika. :S

Puch Cavette 2010.09.20. 16:10:29

Nem értem. Hacsak közben nem változtál meg olyan irányba, amit ő hiányolt belőled, mégis mit vársz, mi lesz majd, ha megkeresed? Ahogy olvaslak, fel se fogtad, mi a baja veled!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.09.20. 16:16:12

@Frigyesur:

Nem tudom, de a honlapja gyilkos Tibinek. :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.20. 17:00:54

@Dr. Jula Watson: Tenném én, de sosem akarod, hogy megdöntselek egy masszázsra a kandeláberek alatt :)

boss888 2010.09.20. 17:29:06

Látom szépen helyre rakta mindenki a srácot... Akárhogy is hívják, de férfiként nem kell rinyálni, arra ott vannak a nők. Nekem sem jött be az első 5-10 komoly kapcsolatom, miért épp neki sikerülne...:D Ilyenkor egy pezsgőt kell bontani és hozzá 1 liter házi páleszt. Nekem is sikerült elfelejteni egy pár csajnak az arcát és nevét...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.20. 17:32:44

@Dr. Jula Watson: Honnan tudod, hogy nem akkora hálóm van, amibe belefér a Champs Elysées kandeláberestől? :D

Piszok Alfréd 2010.09.20. 17:33:12

@boss888: " sikerült elfelejteni egy pár csajnak az arcát és nevét..."

ha jól sejtem, még aznap este :D

Dr. Jula Watson 2010.09.20. 17:36:17

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Mert akkorában nehéz lenne randizni, nem találnánk meg egymást :)

Dr. Jula Watson 2010.09.20. 17:37:48

@Piszok Alfréd: tartok tőle, meg se kérdezte :D Nem volt mit elfelejteni :D

Dr. Jula Watson 2010.09.20. 17:38:27

Be kell valljam, aki azt akarja, hogy megjegyezzem a nevét, legalább 3x be kell mutatkoznia :)

Piszok Alfréd 2010.09.20. 17:40:01

@Dr. Jula Watson: két barátom a Diadalív tetején találkozott úgy, hogy nem volt megbeszélve semmi, egy éve nem találkoztak előtte és fogalmuk sem volt, mi van a másikkal.

boss888 2010.09.20. 17:40:29

@Piszok Alfréd: jól sejted! De a csajnak sem tudtam a nevét akivel másnap ébredtem.:)

Nekem egy a gyanus a storiban, az hogy a srácnak nincsenek barátai. Mert ha pl én vagy velem szakítanak, akkor estére ott vannak egyből a barátok, akik ellátnak "jó tanáccsal".

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.20. 17:41:08

@Dr. Jula Watson: Dehogynem, a bejáratnál mobil vár, benne a számommal, felhívsz és megtudod, hogy melyik lámpabúrát fényesítem éppen a körúton, illetve hova érdemes állnod a tüzijátékhoz:)

Dr. Jula Watson 2010.09.20. 17:48:50

@Piszok Alfréd: Ilyen sztorijaim nekem is vannak. Londonban a múzeumban köszöntek rám (ráadásul azt sem gondoltam volna, hogy valaha megismer a srác), és volt még pár hasonló :)

Dr. Jula Watson 2010.09.20. 17:49:36

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Ó értem. Távírányítás? Térképet is kapok hozzá? :D Vagy bekötöd a szemem és úgy mondod merre menjek, mit tegyek? :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.20. 17:52:02

@Dr. Jula Watson: Ha bekötöm a szemed, akkor én vezetlek, így szokás a filmekben is, nem?:)
Térképet, és költőpénzt is kapsz. Aztán 2 nap múlva várlak a 20 méterre lévő szökőkútnál :P

Father Justice (törölt) 2010.09.20. 18:05:16

Aki hihetetlen pénzeket keres, annak nincs szüksége csajozási tanácsokra. :)

Dr. Jula Watson 2010.09.20. 18:10:36

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): persze, a hangoddal irányítasz :) Ha nem akkor csak húznál magad után :)
2 nap alatt tudod mennyit lehet költeni 20 méteren? Van neked annyid? :DDD

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.20. 20:00:02

@Dr. Jula Watson: Ha azt mondom van, vonzóbb leszek?:P Ki mondta, hogy kapsz két napot a húsz méterre?:)

Dr. Jula Watson 2010.09.20. 21:24:51

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): te: "Aztán 2 nap múlva várlak a 20 méterre lévő szökőkútnál :P" :D

Hát, állítólag a nők a pénzre gerjednek. :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.20. 21:57:05

@Dr. Jula Watson: Csak figyeltem, hogy figyelsz-e :)

Éértem, akkor nem számít, hogy Quasimodo fia vagyok, ha van pénzem:P
De semmi lasszózás:D

Dr. Jula Watson 2010.09.20. 22:20:14

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): szóval a Rodeo kizárva? :) Pedig fenn tudok ám maradni 10 másodpercet is akár :D

megújulás 2010.09.21. 00:03:53

Szevasz Sorstárs!

Nekem egyszer két és fél évembe került, mire kihevertem, hogy az öt évig tartó kapcsolatomból máról holnapra kiszállt a hölgy. Én akkor 49 éves voltam, nem volt annyi sanszom egy új kapcsolatra, mint neked most. Itt sakk bástya van, vagyis bármit csinálsz, egy ideig vesztes vagy, szenvedés vár Rád.
A legjobb tanács a nagyobb szenvedés elkerülésére: mindig azt tedd, amit a szíved diktál, bármennyire is megalázónak tartod ennek társadalmi megítélését. Ne feledd el, hogy a megalázó bélyegző adott helyzetekben adott viselkedések minősítésére tanult minta. Nem büntetendő, ha ebből megpróbálsz, netán sikerül egy életre kilépned, sőt lesz egy egészségesebb életszemléleted. Ugyanis a lényeg nem az, hogy mások mit mondanak, hanem az, hogy, amikor a szívedre hallgatva cselekszel és gondolkodsz, összhangban vagy-e magaddal. Ha igen, s ezzel nem okozol másnak fájdalmat, akkor minden rendben van. Volt partnered nem téged minősített távozásával, hanem saját magát. Megmutatta, hogy nem szeret már, avagy nem tud tovább alkalmazkodni hozzád. Azért van ez így, mert ő hagyott el téged, s nem te őt.
Van itt még egy dolog, amit nem tudnak kihagyni a fiatalok - gyakrabban a fiúk, férfiak, talán valamivel ritkában ez a nőkre is jellemző.
Nagyon nehéz ellenállni az újdonság varázsának, a kíváncsiság kihívásának még akkor is, ha az csak egy ártatlan beszélgetésnek indul. Mert az teljesen más lehet, másképp dicsér az új partner, amiről a régi pl. már leszokott. Nem beszélve a feromonokról, meg a szexuális vonzerőről. 23 éves korban nem fog megállapodni egy valahogy is kinéző egészséges testű és lelkületű nő az első komoly pasija mellett, mivel még nem elég tapasztalt, s emiatt nem fél a világ további kihívásaitól. Ezt sajnos tudomásul kell venni.
Ami veled történik az egyébként egy sorsfeladat is - csaknem mindenkinek "meg kell" tapasztalni az elvesztés, a csalódás "élményét" is az életben akár többször is - mindaddig, amikor már eljut arra a szintre, hogy nem érinti meg őt egy ilyen esemény. Azért nem érinti meg, mert szereti annyira a másikat, hogy el tudja engedni, mert tudja, hogy a másik úgy lesz esetleg boldogabb, ha távol kerül tőle egy ideig, vagy végleg. Ha mégsem, úgyis visszajön. Szóval ez egy pókerként is felfogható, de nem tudhatod, hogy az ő világában milyen lapok, pasik vannak még forgalomban.
Egyébként a nők nagyon érzékenyek már a finom erőszakra is és az érzelmi zsarolásra. Ha ezt tapasztalják taszításként fogják fel, s az első adandó alkalommal elmenekülnek onnan, ahol ezt tapasztalják.
Csak mutasd magad olyan helyeken, ahol sokan láthatnak, ha van vonzásod, úgyis megérkezik a másik, aki más, aki esetleg sokkal jobb, mint akihez már hozzászoktál. Ő vele is egy megtapasztalás lesz a kapcsolatotok, s ez így megy tovább az egész élet során, amíg le nem táborozol "végleg" egy nő mellett.

S búcsúzóul egy tény arra, hogy mennyire nem számít számomra, hogy mit mondanak mások, ha az embert a szíve visszaviszi a nélkülözhetetlenhez, s erre a másik is jól reagál:
Én az elmúlt öt évben több mint ötvenszer éltem meg ugyanazzal a nővel a szakítás és a kibékülés borzalmas, majd örömteli érzéseit. Ha elég erős és kitartó vagy, egy szakítás nem a világ még akkor sem, ha a nő hagy ott téged.
Végül egy közmondás, mely nagyon igaz: "ne azzal élj, akivel tudsz, hanem azzal, aki nélkül nem tudsz!

halak37 2010.09.21. 04:06:05

Ha tényleg nem akarod magad megalázni akkor LÉGY FÉRFI!!!!és ne nyalogasd a sebeket....és ne kesergj a múlton.
Hidd el elmúlik és az idő múlásásval egy "lecsillapodott",egészséges embert látsz a tükörben,aki már csak a tanulságot vonja le ebből a három évből.

halak37 2010.09.21. 04:06:57

Ha tényleg nem akarod magad megalázni akkor LÉGY FÉRFI!!!!és ne nyalogasd a sebeket....és ne kesergj a múlton.
Hidd el elmúlik és az idő múlásásval egy "lecsillapodott",egészséges embert látsz a tükörben,aki már csak a tanulságot vonja le ebből a három évből.

halak37 2010.09.21. 04:09:05

Ha tényleg nem akarod magad megalázni akkor LÉGY FÉRFI!!!!és ne nyalogasd a sebeket....és ne kesergj a múlton.
Hidd el elmúlik és az idő múlásásval egy "lecsillapodott",egészséges embert látsz a tükörben,aki már csak a tanulságot vonja le ebből a három évből.

halak37 2010.09.21. 04:09:45

Ha tényleg nem akarod magad megalázni akkor LÉGY FÉRFI!!!!és ne nyalogasd a sebeket....és ne kesergj a múlton.
Hidd el elmúlik és az idő múlásásval egy "lecsillapodott",egészséges embert látsz a tükörben,aki már csak a tanulságot vonja le ebből a három évből.

vázkulcs 2010.09.23. 01:56:36

Szerintem semmilyen nő nem ér annyit, hogy ne tudj miatta aludni, enni, meg ilyesmi. Hagyd a fenébe ezt a csajt, legalábbis engem ha dobtak ha fájt is soha nem próbáltam visszaszerezni a nőt, aztán elmúlt, de ha szenvedni akarsz akkor csináld.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2011.01.12. 16:21:39

A történetből nem derül ki, hogy MEGBESZÉLTÉTEK a problémákat, amikor együtt éltetek, vagy nem? Ősziteség nélkül nem fog működni, se vele, se mással, és neki sem.
Mert ez itt úgy fest, hogy van egy glép, ami elromlott, dobjuk ki, franc tudja, mi baja, használtuk már eleget.

Itt úgy néz ki, nem akar keresni a csaj. Lehet, hogy 2(?) hónap után neki még nem hiányzol. Lehet, hogy nem is fogsz. Ha szabadulni akart, jó eséllyel nem.

Azt is mondják, nem jó az újramelegített kapcsolat. Azt sem árt végiggondolni, mik hiányoznak, mi volt jó vele, mi nem, próbálta-e veled valaha is közölni, hogy baja van, csak nem voltál vevő rá stb.

A megszokás valóban nagy úr, és így még tényleg nem lehet eldönteni, valóban vane dolgotok egymással, vagy már nincsen és el kéne végre felejteni.

Végezetül: ha a felejtés egedül nem megy, érdemes akár szakemberhez is fordulni. Csak te jársz jól, mert a beszélgetések során kiderül, mikben hibáztál, és tudod fejleszteni a jellemedet.
süti beállítások módosítása