Szívesen elhagylak!

2010. október 06. 07:39 - Panni CsP

"Elegem volt a számonkéréseiből és azt mondtam neki, hogy szeretem őt, de szívesen elhagyom, ha ez tovább folytatódik. Erre azt mondta: Csak tessék. Akkor rajta!" - mulatságos hangvételű történet egy bűnbánó lánytól. Ellöki magától a pasiját, részben büszkeségből, részben hülyeségből, de hamar meg is bánja döntését és szeretne visszamenni. De van-e visszaút?

 

A hasonló történetek általában úgy kezdődnek, hogy eleinte minden jó és szép volt - nálunk ellenkezőleg: kezdetben nem volt minden fényes, nem is kapcsolatnak indult... aztán megismertük és megszerettük egymást. 21 éves vagyok, ő 24. Eleinte kifejezetten irritált a személyisége, majd megláttam, hogy ez nála csak amolyan maszk. Összejöttünk és egyre jobban megszerettük egymást. Ami történt, részben az én hibám. Én elég közvetlen csaj vagyok és szeretem a függetlenséget. Nem szeretem előre bejelenteni, ha elmegyek valahova - legtöbbször hirtelen jön az ötlet, így nem is tudom. Erről az oldalamról anyám tudna mesélni, annak idején súlyos vitáink voltak ezzel kapcsolatban.

Egy idő után a pasim egyre sűrűbben kezdett el számon kérni, hogy hol voltam, merre jártam és kivel. Egyszer olyan erősen megszorította a karomat, hogy fájt. Elegem volt a számonkéréseiből és azt mondtam neki, hogy szeretem őt, de szívesen elhagyom, ha ez tovább folytatódik. Erre azt mondta: "csak tessék! Akkor rajta!" Büszkeségből sarkon fordultam és elmentem. Már megbántam, én voltam a gonosz. Nem gondolkoztam, lesz*rtam az érzéseit, pedig nagyon igaza volt. 3 hét szünet... Se kép, se hang... Az utóbbi időben elkezdtem nyitni felé (dobtam neki néhány mélt, ürügyként használva a névnapját) és hajlandóság is mutatkozott felőle, de már nem a régi lelkesedéssel. Persze, nem csodálkozom. Csak játszik, hogy lássam, nem olyan könnyű visszaszereznem a bizalmát, vagy örökre vége köztünk mindennek és felejtsem el?

 
286 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr822349886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kósza 2010.10.06. 13:29:14

@Dr. Jula Watson: nos, szerintem vigyél magaddal hosszú, vastag filmeket, bőségesen tartalékelemmel, esetleg az élővetítésekre felkészülvén vigyél néhány dokumentumfilmet is, legyen közte eperízű, rücskös, fekete, és extra erős celluloidra írt is! :)

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 13:34:53

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ellenben színes szélesvásznú :)

@Kósza: Háát, ha a vetítés vacak, és még a rendezői tehetségemet sem méltatják figyelemre, akkor sajnos az előadás érdeklődés hiányában elmarad. És nincs esőnap :)

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 13:36:31

@Kósza: Az a baj, ezeket már mind láttam :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.10.06. 13:44:32

@Dr. Jula Watson: A szélességed nem érdekel, nem aszerint mérem a nőt:P

@Nathan D'Xantine: Áááá, a Jula nem olyan, azt sem tudja mit jelent az a szó.

Kósza 2010.10.06. 13:48:10

@Dr. Jula Watson: végre valaki, akinek nem tudok újat mutatni! :)

Kytia 2010.10.06. 13:52:51

@Nathan D'Xantine: Ahham. Szóval te ugyanannyira bízol meg a viszkis rablóban, mint mondjuk anyukádban. Mert ugyebár ezek a dolgok belőled fakadnak, nincs köze ahhoz, hogy az illető történetesen a dalai láma, vagy egy sorozatgyilkos. Ha a barátnőd rendszeresen hajnali négykor jár haza, és ismeretlen eredetű, fehéres-sárgás foltok tarkítják a haját és a ruháját, valamint rákérdezésre csak annyit mond, semmi közöd hozzá, hol volt, nem igaz, hogy folyton ezzel basztatod, te tökéletesen megbízol benne továbbra is, hisz' te az a típus vagy, aki bízik. Értem. Kívánom, hogy sose tudd meg, milyen, amikor elárul valaki, akire pedig számítottál, és ne kelljen beépítened a tudatodba olyan információkat, mint például "néha nem minden az, aminek látszik", vagy hogy "néha az emberek mondanak olyanokat, ami nem is úgy van".

Természetesen nem az esztelen gyanúsítgatást propagálom, félreértés ne essék, de egy ésszerű nyitott szemmel járás néha nem árt. Aki ahogy mondod, "sosem bízott senkiben", azt valószínűleg még az anyja is átverte, azért lett olyan, amilyen. Sokat nem lehet vele csinálni, de ha ilyennel akadsz össze, érdemes a legmegbízhatóbb oldaladat elővenni, hogy ne tetézd a problémáit, amennyiben él benned a motiváció, hogy boldoggá tegyed. Ha nem, akkor persze mindegy.

fumerin 2010.10.06. 13:55:46

@Kytia: Ez is teccccett!!!

(tényleg kell vennem kalapot:S)

Kytia 2010.10.06. 13:57:24

@Father Justice: :))) Hát, igen. Akik általában felháborítónak tartanak mindenféle számonkérést, azok szoktak azok lenni, akiken van mit számon kérni.:)
Ó, olyan világ sosem lesz, hogy a nagy csatangoló őszintén felvállalja, hogy "ez most nem párkapcsolat". Illetve némelyik igen, de a legtöbb azért a SAJÁT lelkét biztonságban akarja tudni, ezért nem akar zöld utat adni a másiknak a kapcsolat lazításával.

fumerin 2010.10.06. 13:59:15

@Kytia: Még kiegészíteném, hogy amit szabad egy férfinek, attól már a nő kurva:)

Kytia 2010.10.06. 14:06:25

@fumerin: :)))

Ez amúgy a nőkben is benne van, csak nem nyert ekkora népszerűséget. De szerintem nők között is sokan igen elnézőek a saját botlásaikkal, miközben a másikétól kiborulnak.:) Némi önkritika nem ártana az embereknek. Nekem sem, ezért most kimondom: egy kretén vagyok.:)

fumerin 2010.10.06. 14:09:32

@Kytia: Irgum-burgum! Nem szabad bántani azt az embert, akit a legjobban szeretünk:D (magunkat)

Mi nők ártatlanok és mártírok vagyunk!

(mert mi nem dicsekszünk el a másik oldalunkkal:D :D )

Father Justice (törölt) 2010.10.06. 14:23:48

@Kytia: Végül is annyiban igaza van, hogy a bizalom belülről fakad. Csak az a bizalom, ami mindenki felé ugyanúgy nyilvánul meg, már némi vaksággal is párosul. :) Egyszerű ez pedig. Ha belemész egy párkapcsolatba, nem bízol meg vakon a másikban, viszont nem is vagy alapból bizalmatlan. Kap mondjuk 50 pontot egy 0-tól 100-ig terjedő skálán. Aztán ez optimális esetben szépen felmehet 100-ig, vagy fokozatosan lecsökkenhet nullára (**). Ha már a kapcsolat elején nagy gázok vannak az egyik fél viselkedésével - lásd a posztot - ez hamar be is következik. És mi mástól függhetne a bizalom alakulása, mint a másik viselkedésétől, tetteitől? Ok, 18 évesen talán a rózsaszín ködtől is, vagy elsősorban attól. De 20-as évei közepére, megfelelő tapasztalatok begyűjtése után azt már jó esetben csak saját magán nevetve emlegeti fel az ember. Addigra elviszi a róka.

(**) = Elég sok rossz tapasztalat után lehet, hogy már csak 30 pontot kap alapból a delikvens, de ha tényleg komolyan veszitek egymást, ez nem lehet probléma. Előbb-utóbb meglesz a perfect 100 így is. :)

Kytia 2010.10.06. 14:25:47

@fumerin: Ó, hát persze, persze. A női hűtlenségről csak elméletben érdemes beszélni, hisz' valójában nem létezik.:))) Egyik ismerős pár jut eszembe, ahol a pasi folyamatosan nyíltan csalta a nőt, kapcsolatai voltak, ráadásul még filozófiát is kreált belőle, miszerint az ember nem monogám lény. Ezzel a hozzáállással elvileg a nő is csalhatta volna és csalta is, ő viszont titkolta. Kérdezem, miért nem mondja el az urának, hisz' amaz is elmondta, meg hát a nézetei, meg minden. Válasz: De ő azért SEM fogja elmondani. Ekkor jöttünk rá, honnan született a "nők nem olyanok" című urbán legenda.:))

Kytia 2010.10.06. 14:29:05

@Father Justice: Tökéletesen egyetértek. Én is így gondoltam, csak nem vagyok ilyen matematikus elme.:)

fumerin 2010.10.06. 14:42:50

@Kytia: Csak így 4szemközt:D

Én voltam már férjnél:)

Az egy olyan állapot, amikor elvileg jönnek a galambok és a rózsaszín világ...de csak elvileg.

Bírtam X. évig, és rájöttem, hogy saját magamat csapom be. Bár nem olyan rossz az sem, a tükör sem repedt már meg, mikor belenéztem, csak valami nagyon hiányzott és napról-napra gyűrte le bennem az erőt és az életet.

Az utolsó csepp a pohárban már külső beavatkozás miatt történt, mert fanatikusan próbáltam a kötényem mögé rejteni az abúzust és annak jeleit, de egy pont után, már nem lehet...

Aztán a föld alól előbújva kinéztem a világba és jéééé, van élet a halál után!

Hűtlen is voltam, mert kerestem azt, amit már csak könyvekből ismertem...rejtegettem, mert bűnösnek éreztem magam az miatt, amit egy férfi büszkén vállal!

Igen...mi nők nem vagyunk olyanok! De ha nem vállalom fel azt, hogy a nő is emberből van és él, vannak érzései és vágyai, ha nem állok ki magam mellett...már nem élnék:D

Elnézést a személyeskedés miatt:D

Kósza 2010.10.06. 14:46:04

@fumerin: @Kytia: nem gondolom, hogy a férfiak alapból büszkén vállalják a hűtlenségüket! Sőt,... Persze ettől még teszik, ők is, mint a nők.

Kytia 2010.10.06. 14:49:07

@fumerin: Hú, ez komoly. De most akkor végül is mi fojtogatott a házasságban? A házasság maga, vagy a nem megfelelő ember?

"rejtegettem, mert bűnösnek éreztem magam az miatt, amit egy férfi büszkén vállal!"

Azért ez sincs így. Ezeket a dolgokat a pasik is inkább tagadják, ha másért nem, a kapcsolatuk megmentéséért. Az más kérdés, hogy egymás közt miket szájalnak. Bennfentestől tudom, hogy a nagy csajozós sztoriknak a nagy része kamu, ezt még ők maguk is tudják.:)

fumerin 2010.10.06. 14:49:55

@Kósza: Én már megértő vagyok:D

Meg sárkány a csokis alagút mélyén:D

fumerin 2010.10.06. 14:53:01

@Kytia: Hosszú és unalmas történet:D

A váláskor elég volt egy-két látlelet:D

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 14:53:55

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): hát mi szerint? :)

@Kósza: Dehogynem. A Legényanyát pl még nem láttam :D

Kytia 2010.10.06. 14:54:53

@fumerin: Tényleg? Én nem vagyok az. Szerintem nem is leszek soha.
Legalább címszavakban. Milyen látlelet?:)

Kósza 2010.10.06. 14:57:25

@Dr. Jula Watson: rendben,.. nálad, vagy nálam? :)

fumerin 2010.10.06. 14:59:03

@Kytia: Ami miatt a 32 évemmel öreg vagyok:D

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 15:00:49

@Kytia: Én viszont azt mondom, a bizalmatlanság abból fakad, hogy nem ismerjük a másikat. Ha ismerjük, akkor tudjuk mit, mennyit várhatunk el tőle. És akkor nincs miért gyanúsítgatni. Persze a megismerés után ki-ki eldöntheti kell-e neki az, amit kaphat vagy sem.

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 15:01:56

@Kósza: mutatsz valami újat? vagy ujjat? :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.10.06. 15:10:56

@Kytia: Pontosan. És ne gondold, hogy az emberek annyira bíznak az anyjukban. A bizalom alapállás.
Aki tud bíni az emberekben az a viszkisnek is bizalmat szavaz. Miért ne tenné? A viszkis egy kedves modern Robin Hood?
Ki ne bízna Robinban a Nottingham-i serifet leszámítna?

Amúgy meg persze túlzol. Nem látom, hogy bárhol is szóba került volna, hogy a posztoló kozákkucsmává taposott pinával, összegecizett hajjal járt volna haza. Ennyit tán erről.

És elhiheted 40 évesen nem lenne újszerű élmény hogy valaki "elárult"...
Ahogy sajnos én is túl vagyok nem kis árulásokon. :(

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.10.06. 15:17:23

@Dr. Jula Watson: Ez csak akkor áll, ha az ismeretlent bizalmatlanul kezeljük. Különben miért ne bíznánk?

A bizalmatlanság kettős gyökerű szerintem.

Kell hozzá az önbizalom hiánya.
Továbbá az ismeretlentől való félelem.

A kettő persze néhány helyen átfedésben van.

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 15:17:31

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nekem mindebből igencsak kevés van :D

@Nathan D'Xantine: ha egyedül nem megy :P

@Kósza: ÓÓ, máris? Gyorsan kielégítetted az óhajom :)

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 15:23:08

@Nathan D'Xantine: Nem feltétlen kell az ismeretlent bizalmatlanul kezelni.
Bár most elgondolkodtam, és valóban nagy dolgokban nem szavazok vakon bizalmat senkinek. De van, hogy kiváncsiságból kockáztatok.

Persze nem mindegy, hogy miféle bizalomról beszélünk. Mert ha csak a megcsalás féléről, ott bejátszik az önbizalomhiány, de például az, hogy a kezébe adom-e az életem, az már inkább fordítva jellemző. Ott akinek nincs önbizalma, az szavaz nagyobb bizalmat másoknak.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.10.06. 15:24:29

@Dr. Jula Watson: Az orális szex nem megy egyedül. Az a maszturbáció. :)
Ha mégis megy, akkor maszturbáció a'la kígyóember. :D

fumerin 2010.10.06. 15:25:18

@Kósza: Nem lehetne inkább a régi:D

Nekem Viggo Mortensen bejönne, ha szóba állna velem:D

Kósza 2010.10.06. 15:30:52

@fumerin: parancsolj kérlek! :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.10.06. 15:31:51

@Dr. Jula Watson: Persze hogy nem. Pont ezt mondtam.
A bizalom inkább szituáció, mint személyfüggő.

Ha kockáztatsz, akkor nem bizalom.

Kezébe adod az életed? Mondanál egy példát?
(Mert alapvetően ahhoz is önbizalom kell.)

fumerin 2010.10.06. 15:34:59

@Kósza: Ma nagyon rendes vagy:D

Kósza 2010.10.06. 15:36:32

@fumerin: annyi baj van a világban, legalább itt mi szeressük egymást, nem? :)

Kytia 2010.10.06. 15:36:44

@Dr. Jula Watson: Ezzel nem mondasz ellent. A megismeréshez többek között nálam hozzá tartozik, hogy hova szeret elmászkálni, amikor nem együtt vagyunk. Ha erről mélyen hallgat, bármit oda tudok képzelni, akkor is, ha amúgy tudom, hogy az én társaságomban hogy viselkedik.:)

fumerin 2010.10.06. 15:37:06

@Kósza: Ne provokáld ki, hogy egyet értek veled:D !!!

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 15:37:29

@Nathan D'Xantine: nem is mondtam a kockáztatásra, hogy bizalom :)

Az élet kezébeadása most jó kérdés, ez értelmezhető átvitt értelemben is, de most konkrét példát nem tudnék mondani. De pl nem ugranék ki egy repülőből tandemben olyan ejtőernyőssel, akiről semmit sem tudok. De motorra sem ülök senki mögé :D Inkább vezeték én, akkor is, ha az első kanyarban fejreállok.

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 15:39:51

@Kósza: na tessék, mindenki kivánságát teljesíti :P

Cinkes 2010.10.06. 15:40:16

blablablablabla? blabla? bla...

fumerin 2010.10.06. 15:42:53

@Dr. Jula Watson: Reméltem, hogy a barátaiddal megosztod a jót is:D

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 15:45:57

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): csak őszinte vagyok :)

@fumerin: a rosszra persze nem tartotok igényt :P

@Kytia: Persze, a megismeréshez hozzá tartozik, hogy tudom, hogyan viselkedik más helyzetekben, más emberekkel.

fumerin 2010.10.06. 15:48:22

@Dr. Jula Watson: A rosszat is küldheted, nagyon erős vagyok:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.10.06. 15:50:24

@Dr. Jula Watson: Felvilágosítalak: úgy értette, hogy ketten együtt magyarázzuk el? :P

scifo-thedebil'sown 2010.10.06. 15:53:03

Lassan érik az én történetem is... Mindenesetre pont kapóra jöttök itt a bizalom - nem bizalom véleményekkel. Nem minden hszt tudtam elolvasni (borzalom, hogy dolgozni kell), de én is leginkább arra lennék kíváncsi, hogy "csak akkor nem vagyok féltékeny, ha nem szeretem eléggé".

Kósza 2010.10.06. 15:55:09

@fumerin: @Dr. Jula Watson: lassan nekem is kijárna valami kényeztetés, nem? :)

fumerin 2010.10.06. 15:55:45

@scifo-thedebil'sown: Kérdezz meg minket!

Biztosan őszinte és kíméletes válaszokat fogsz kapni:D

Kytia 2010.10.06. 15:56:29

@Nathan D'Xantine: Modern Robin Hood? Én szegény vagyok és nem emlékszem, hogy szétosztotta volna közöttünk a gazdagok pénzét, pedig emlékeim szerint Robin Hood arról volt híres. Egyébként szerintem Robin Hood egy kutyaközönséges bűnöző volt, de ezen ne kezdjünk el vitatkozni.:)

"A bizalmatlanság kettős gyökerű szerintem.
Kell hozzá az önbizalom hiánya.
Továbbá az ismeretlentől való félelem."

Valamint némi realitásérzék. Nem kell sok, elég, ha mondjuk az ember néha néz híreket. A mai finomság például az volt, hogy valaki brutálisan megkínozta, megerőszakolta, majd megölte a testvére 12 éves lányát, akit egyébként a saját 10 éves gyerekére vigyázni hívott át. Nem árt bízni, csak mondjuk nem agyatlanul. Persze, túlzok. Bár a hírt nem én találtam ki.

Az ismeretlen lehet jó és lehet rossz. Félni tőle természetes, hiszen mint mondottam, lehet rossz. Örömmel várni szintén természetes, hiszen mint mondottam, lehet jó. Egészséges emberben vegyesen találhatóak ezek az érzések, és általában a tapasztalatok mentén alakulnak, ahogy Father nagyon jól érzékeltette a pontszámos példájával. Amikor valaki ködösen viselkedik, nekem ösztönösen azt sugallja, hogy valami rosszra kell számítanom, hiszen a jót ki ne vállalná nyíltan. Az erre adott bizalomvesztés természetes része a folyamatnak, ahogy egyébként a "Szívesen elhagylak!" felkiáltás sem építi túlzottan az ember hosszútávú elképzeléseit.:)

Persze, keveset tudunk arról, mennyit járkált el a posztoló, mit csinált közben, és mennyire ködösen nyilatkozott minderről a barátjának (és mennyire volt gecis a haja, mikor hazaért). Így nehéz eldönteni, hogy jogos volt-e a felháborodás és az elszámoltatás. Mindenesetre nekem értékes plusz információ, hogy a posztoló anyjával is rendszeres volt a feszültség ezek miatt. Ez nekem inkább abba az irányba billenti a dolgokat, hogy nem a fickó volt beteges önbizalomhiányos, hanem a lány valóban nem tisztelte meg a hozzátartozóit azzal, hogy hírt ad magáról. Ez meg szerintem gáz, de persze szabad máshogy gondolni.

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 15:56:57

@scifo-thedebil'sown: Ez attól függ, hogy mire és hogyan vagy féltékeny. Ha azt hiányolja,hogy abszolút nem érdekel mit, mikor kivel és hogyan csinál, akkor valóban nem szereted. Ha benne bízol, és az nem zavar, hogy esetleg más hímek bepróbálkoznak, az bizalom és önbizalom.

fumerin 2010.10.06. 15:57:18

@Kósza: Én pl. nagyon ügyesen varrok és stoppolok, na meg, tudod, kellett,(pirongok) furulyáznom a suliban, ezért a reciprokában is menő vagyok:D

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 15:58:03

@fumerin: :D

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): én is úgy értettem, amikor azt mondtam, ha egyedül nem megy :P

@Kósza: és mi jár a fejedben? :D

Kytia 2010.10.06. 15:58:54

@scifo-thedebil'sown: "csak akkor nem vagyok féltékeny, ha nem szeretem eléggé"

Meg akkor, ha nem ad rá okot. Vagy legalábbis akkor enyhébben.

Írd meg. Várjuk!:)

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 16:02:38

@Kytia: Ha a posztbéli alaphelyzetet vesszük, akkor itt a lány szerintem egy tipikus öntelt kislány, aki hetykén odaveti, hogy nehogy már neki el kelljen számolnia bármivel is. Nehogy már bárki is megkérdezze tőle mit csinált, vagy érdeklődjön a dolgai iránt, ahhoz senkinek semmi köze. Szerintem még azt is személyes sértésnek venné, ha azt kérdeznék meg tőle, ízlett-e az ebéd. Ez a szarok mindenki fejére effektus. És itt nem is annyira a féltékenység játszik be, mint inkább a leszaromságától, pökhendi stílusától mehetett el a srác kedve.

Father Justice (törölt) 2010.10.06. 16:05:27

@Kytia: Ebből póló lesz, vagy alsó hangon több ezer CsP pont. :)

fumerin 2010.10.06. 16:10:56

@Father Justice: Most miért vagy irigy?

Te már zsebre vághattál sok CSP-pontot, bár még mindig nem értem, hogy azok miért vannak, de boldogok a lelki szegények:D

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 16:15:43

Most mennem kell, további szép napsütéses délutánt!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.10.06. 16:17:32

@Kytia: Tehát te bizalmatlan vagy.
De akkor miről is beszélünk?
A pasi is az volt. Logikus, hogy ti egyetértetek.

Father Justice (törölt) 2010.10.06. 16:20:24

@fumerin: Már miért lennék irigy? Olyan variáció fel sem merül, hogy egyszerűen csak együtt örülök vele? :) Hogy pontosan hány CsP pontot vágtam zsebre, én sem tudom, de remélem, jó sokat. Ha már lélekben szegény vagyok, legalább abból legyen bőven! :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.10.06. 16:23:34

@Dr. Jula Watson: Hát... Pedig a tandemugrás nem ismerkedési esttel kezdődik... :)

Kósza 2010.10.06. 16:27:41

@fumerin: szerteszanaszét szakadt lepedőket is össze tudsz varrni? :)

fumerin 2010.10.06. 16:28:37

@Father Justice: OK! Találkozunk az angyalkák köreiben:D

fumerin 2010.10.06. 16:34:23

@Kósza: Nem is próbálom meg! Vedd tudomásul, hogy :
"Lobog a hús a csontokon:
széllel szemben a képzelet.
Csak akkor lennék boldogabb,
ha ránk olvadna a mennyezet,
és tudnám, hogy te is élvezed."

Ki az a barom, aki neki áll varrni:D

Kósza 2010.10.06. 16:44:31

@fumerin: és olvasni tudsz-e? :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.10.06. 16:52:22

@Dr. Jula Watson: S most is őszinte voltál, vagy csak a szokásos?:D

fumerin 2010.10.06. 16:56:19

@Kósza: Na tessék belemászni abba a levélládába!

Remélem:D

Dr. Jula Watson 2010.10.06. 16:58:40

@Nathan D'Xantine: de elötte azért leinformálom :D

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ááá, ne idegelj te is. Mi okom lenne mást állítani?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.10.06. 17:01:57

@Dr. Jula Watson: Mittudomén, mert mondani bármit lehet, ugyebár:)

tőzegmalac 2010.10.06. 17:10:13

@fumerin: ezt feszegessük kicsit:)

fumerin 2010.10.06. 17:12:08

@kabátnyúl: Bammeg, nem vagyok gumiból!

Ne feszegess, mert megnyúlok és akkor 175cm-nél is több leszek papucsban:D

Aztán ragaszthatod a hurkapálcikákat!

:D

Kytia 2010.10.06. 18:51:57

@Dr. Jula Watson: Ebben is van valami. Mert ő ahhannyihhirahhaaa függetleeeen!:)

@Father Justice: Á, azokat csak te kapod folyton. Lassan boltot nyithatsz a pólókból.:)) Amúgy tényleg, a pontok mire jók?

Egy kis adalék: A hűtlenség ára.:)))

funnyplace.org/stream.php?id=16961

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.06. 19:06:56

@Kytia: robin hood egy urban legend, amivel a szegények kompenzálták picit a kiszolgáltatottságukat. a viszkis pedig egy közönséges bűnöző, aki lopott, csalt, hazudott. a bulvármédia kihasználta, hogy a plebs már nem isaura felszabadítására, vagy a brazil színésznő szemműtétjére gyűjt már, hanem ezt a barmot majmolja....:P

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.06. 19:16:41

@Kytia: ez a reklám nagyon jó :) egy terrier tényleg tűzön-vízen át :)

tőlem pont olyan panasonic laptopot vittek el a betörők annak idején, mint ami az elején volt :( na mindegy, csak nosztalgiáztam....:(

Kytia 2010.10.06. 19:55:21

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Robin Hood volt az. Nem a betörők.:) Egyébként részvétem.

Father Justice (törölt) 2010.10.06. 20:26:25

@Kytia: A pontokkal olyan online képmanipulációt lehet vásárolni a randizónában, amelyek megnövelik a belső kisugárzásod a feltöltött fotókon. :) A videó meg vicces, de mint tudjuk, a hűtlenkedők általában nem nyerik el méltó büntetésüket. Ez a fickó sem lett megbüntetve végül is, csak épp ugrott a lottónyeremény. De azt már sosem fogja megtudni, milyen közel volt hozzá, így egyszerűen csak örül, hogy nem halt meg a tengeren. Negatív vagyok, mi? :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.06. 22:24:12

Na most sikerült elolvasnom a postot :) NEMÁR ITT CHATELJETEK! :D Amúgy meg igaza volt a pasinak, a postíró meg baszhatja.

dr. gernika 2010.10.07. 06:28:27

Hehe, szívás. Lehet, már kiábrándítottad a megbízhatatlanságoddal, és voltaképpen szívességet tettél neki a szakítás kezdeményezésével.

dr. gernika 2010.10.07. 07:44:28

@Kytia: Ezt valahol tudom követni. A pasi nem tisztelte meg a hűségével, cserébe a csaj nem tisztelte meg az őszinteségével.

dr. gernika 2010.10.07. 08:27:49

@Kytia: "Én szegény vagyok és nem emlékszem, hogy szétosztotta volna közöttünk a gazdagok pénzét, pedig emlékeim szerint Robin Hood arról volt híres."
Szétosztotta. A szegény italkereskedőknek és utazási irodáknak, meg azt hiszem, szegény autószalonok is kaptak. :)

Kytia 2010.10.07. 08:29:55

@Drága IV gernika: Azt honnan tudjuk, hogy a pasi hűtlen volt? Semmi nem utal rá.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.10.07. 09:44:05

@Drága IV gernika:
Robin Hood valójában egy baromság.
A Kevin Costner féle Robin Hood filmben a jó Alan Rickman velősen összefoglalta mekkora ökörség a mítosza...

dr. gernika 2010.10.07. 10:12:53

@Kytia: A történetedre írtam az ismerős párról.
@Nathan D'Xantine: Alan Rickman volt a legjobb abban a filmben. :)
Múlt héten meg láttam a Russell Crowe-féle Robin Hoodot, elég érdekes nézőpont, valamivel reálisabb. :)

Kytia 2010.10.07. 14:45:33

@Drága IV gernika: Jaa, az más. Náluk én sem kifogásoltam az asszonyka hozzáállását. Alan Rickman az egyik kedvencem.:)

Frucsasz 2010.10.07. 14:57:42

Az ilyen libákat utálom, de nagyon... tipikus játszma a pasival, érzelmi zsarolás. Köpni tudnék a hozzád hasonlóaktól. Megérdemelted.
Arról nem is beszélve, hogy az ilyen emberekkel még tervezni se lehet. Nem lehet meglepni egy romantikus hétvégével, nem lehet számítani rád, ha hirtelen beüt vmi baj. Nem az a baj, ha valaki spontán, hanem ha ennyire leszarja, hogy a másik is létezik. Nem csodálom, ha anyádnak sok baja volt veled. El kéne gondolkodnod, hogy ettől nem vagy se menő, se érett, se független. Ettől csak megbízhatatlan vagy, akire senki se számíthat.

Huli Buli · http://www.hulibuli.hu 2010.10.11. 19:13:24

Szerintem a számonkérések akkor kezdődnek egy kapcsolatban, amikor már a bizalom kezd megrendülni. Valószínűleg okot adhattál rá...
süti beállítások módosítása