Lány vagyok, 31 éves. Tavaly lakott mellettem egy pasi, aki egy darabig a szomszédom volt. A tőlem jobbra lévő albérletet vette ki. Rólam tudni kell, hogy szeretek gondoskodni másokról és az életstílusom, a lelkem is nagyvonalú. Sokan mondják, hogy egyszer ez lesz a vesztem: a volt barátomat az őrületbe kergettem, amikor felmentem hozzá, rendet csináltam, főztem-mostam, takarítottam. Persze nem emiatt mentünk szét. Kivasaltam az ingeit, főztem vacsorát, utána desszert is volt – más ilyenkor maharadzsának érezné magát, de ő nem. Azzal ugratott, hogyha most lenyírom a füvet is, elkalapál. Ennyit a múltamról és rólam. Szóval a szomszéd férfi… Ő 35 éves volt, két éve elvált, szenvedő alanyként regisztrált gyerek szerencsére nem szerepelt a történetben.

Mivel akkor még viszonylag szingli voltam, nekem pedig létszükséglet, hogy valakivel törődjek, nem bújtam el előle. Úgy ismerkedtem meg vele, hogy amikor beköltözött, egyedül akart felszuszakolni egy kisebb íróasztalt, én megfogtam neki a liftajtót, beszenvedtük végül sikerrel felvittük. Amikor felértünk, meghívtam egy kávára. Aztán ebből rendszer lett – imádta a kávém, majd ő is meghívott engem magához. Remek barátság kezdete lehetett volna, és én így is álltam hozzá. Aztán egyszer megfázott és naponta 3x mentem át hozzá, húslevest vittem neki, meg teát főztem ott nála. Semmit nem akartam tőle, pusztán segíteni, nekem fontos, hogy gondoskodjak valakiről, de ezt már írtam. Amikor jobban lett és minden visszatért a régi kerékvágásba, egy szép napon áthívott borozni. Mondta, hogy hálája jeléül vett nekem egy pulóvert. Narancssárga volt, egész szép, nem látszott használtnak, de nem láttam rajta semmilyen bolti cetlit, az volt a gyanúm, hogy az ex-neje tulajdona volt egykor. A konyhaablakban cigiztünk, egyszer csak megcsókolt. Nem lepődtem meg, nem volt visszataszító figura, de közöltem vele, hogy maradjunk barátok, mert kialakulóban van egy kapcsolatom egy másik férfival - ez igaz is volt. Nem értette meg, mit akarok. Sajnáltam őt, csalódottnak látszott. „Akkor miért voltál hozzám olyan kedves, ha nem akarsz tőlem semmit?!” – kérdezte többször, többféleképen. Elmagyaráztam neki, hogy ilyen vagyok. (Ezek a férfiak!) Látszólag elfogadta a dolgot, majd hazamentem. Aztán jöttek az ajtó alatti üzenetek, hogy beszéljünk, hívogatott telefonon is. Nem féltem tőle, csak kellemetlen volt. Néha az ablaka alatt lopakodtam el, amikor dolgozni mentem. Elmosogattam, rendbe szedtem a gönceit: ennek ellenére hamar egy hülye lotyó lettem a szemében. 2010-ben nem lehet pusztán barátságos egy nő egy középkorú férfival, minden elkötelezettség nélkül? Azonnal le kell vele feküdnie, különben lotyó? Miért törvényszerű ez?