30 éves?! Bocs, de túl öreg vagy hozzám

2010. december 01. 07:43 - Panni CsP

„Szerintem 30 fölött kezdődik az élet. Ezzel a lánnyal még mindig levelezek, de egyre inkább kezd elmenni tőle a gusztusom” - Levélírónk megismert a neten egy 24 éves lányt, aki az ő 30 évét túl soknak találja. Pedig ez a csaj korábban mégis fejest ugrott egy 41 éves, nős férfi ágyába. A lány ennek ellenére azt kifogásolja, hogy Levélírónk túl öreg hozzá. Érdemes egy ilyen lánnyal tovább szórakozni, vagy felejtős?

 

Jó reggelt, jó napot mindenkinek! Arról szeretnék írni, hogy mennyire elkanyarodott a világ a normáktól. A neten megismerkedtem egy 24 éves lánnyal, és amikor átküldtem neki a fotóm, nagyon lelkes volt. Nekem is tetszett az övé. Kedves, barna hajú, konszolidált lány. Aztán hamarosan megkérdezi, hogy mikor készült a fotó? Mondom tavaly. Erre kérdezi, hogy nincs frissebb? Hát, van, ha csinálok – írom neki. Aztán megkérdezi, hogy tényleg 30 éves vagyok-e, mint ahogy az adatlapomon áll. Most, hogy elkezdett mélyülni a levelezésünk, alaposabban megnézett mindent. Mondom, annyi. Erre röviden azt írja, hogy: „Fuh, bocs, de túl öreg vagy hozzám”. Hat év korkülönbség, könyörgöm. Semmi az. És teljesen értetlenül álltam a dolog előtt. De később megtudtam, hogy ennek mégis volt valami oka.

Közben elárulta, hogy még 4 sráccal levelezik, tudatva velem, hogy versenyben vagyok és lassan lekerülök a pályáról. Na, ezt nem szeretem. De 3 nap múlva írt egy mélt, hogy ne haragudjak, nagyon bunkó volt, de megmagyarázza, miért volt ilyen indulatos. Pár hónappal ezelőtt összejött egy idősebb pasival, a lány saját szavaival: „kiderült, hogy 41 éves, ráadásul nős is, viszont fiatalosan őszülő típusú, ami eleinte tetszett”. Ezért ódzkodott korábban tőlem? A szavaiból azt vettem ki, hogy igen, de nem jelentette ki határozottan. Elmesélte, hogy találkozott ezzel az illetővel, és mivel a fazon nem élt együtt a feleségével, másnap fel is csábította a kéjlakjára, egy kis lakásba, amit bérelt. Többször is lefeküdtek. Aztán a lány valamiért úgy gondolta, hogy ez nem tisztességes és hamarosan elszaladt tőle. Gondolom a pasi kész lett, mert mikor kap még egy ilyen hamvas kiscsajt? Azt nem értettem, hogy én simán kinézek 25-26-nak. Én öreg vagyok neki, de a korábbi jelöltnek meg lefeküdt?? Hello! Hova tart a világ? Ez a csaj meg miről beszél? Szerintem 30 fölött nő a nő és férfi a férfi, addig csak éretlen játszadozás megy – akkor kezdődik az igazi élet. Ezzel a lánnyal még mindig levelezek, de egyre inkább kezd elmenni tőle a gusztusom. Ő is visszatért az 1 mondatos válaszokra, a korábbi lelkes fél oldalak helyett. Lépjek még felé? Kérjek személyes találkozót vagy kár a gőzért?

 
338 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr32485111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 07:49:14

Gondolom túl sokat kellett nintendózni a zöreg joystickján, hogy bármi aktivitást csiholjon, tanult a leckéből és nem kell neki a zöreg 30 éves :) Én több vagyok mint 30 de ha ilyenbe futottam volna bele 30 évesen, hát magasról vastagon szartam volna le :) Annyi de annyi aranka van, akinek nem számít 6 év. Szard le, lépj tovább. Azt vettem észre, hogy a postíró nem lehet hejjesspasee, ha minden egyes konc miatt így kapálózik. Nehéz az élet.

Devil2 2010.12.01. 08:18:19

Kár a gőzért. De ezt tudhatnád már, most hogy megérkeztél a "felnőttek" csapatába. :)

Barry Kent 2010.12.01. 08:19:10

Jó reggelt.
Kár a gőzért, felesleges kapálózni.

Barry Kent 2010.12.01. 08:22:44

@Kedves Nard:
Ja, vagy nem helyespasi, vagy egyszerűen Arankának már nem olyan érdekes a srác, pont az erőlködése miatt.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 08:26:13

@Barry Kent:

Jaja, ha leszarná, lehet saját nyálkájával húzna csíkot utána a csaj :)

dr. gernika 2010.12.01. 08:28:13

Márpedig 24 felől nézve a 30 igenis öreg. Én még 26-27 körül is egy picit nehezen szoktam meg, hogy mostmár a korban hozzám illő, irántam érdeklőd pasik egyre-másra töltik be. Aztán átléptem én is, és rájöttem, hogy volatképpen semmi nem változott (ebben mondjuk sokat segít, hogy az emberek 90%-a 5-6 évvel fiatalabbnak néz).
DE ezt az érzelmek, az átlagosnál nagyobb érdeklődés mind zárójelbe teszi, mondhatni nem számít. Ergo ha olyan nagyon bejöttél volna neki, némi hezitálás után, de félretette volna az előítéleteit. Lépj túl rajta, az egymondatos válaszok egyértelműen azt jelzik, hogy mostmár jegelve vagy.

Barry Kent 2010.12.01. 08:29:10

@Kedves Nard:
Ja, pont erre gondoltam :)
Srác itt kiokosodik és ignorálja a csajt, az meg (miután a másik négy versenyző sikeresen levarrta) ír még féloldalas leveleket :)
Mondjuk más kérdés hogy akkor kell csak igazán leszarni :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 08:30:39

Jó mondjuk vannak ilyen gerontofil huszonéves nők akik lógó nyelvvel rohannak 40+ nős pasik után, nagy a zisten állatkerTYe! :D

Barry Kent 2010.12.01. 08:31:30

@Drága IV gernika:
Szerintem nem a kora zavarja, mert akkor a 41-es versenyző sem rúghatott volna labdába.

Barry Kent 2010.12.01. 08:33:38

@Kedves Nard:
Ja, lehet hogy tarisznya volt a csaj jele oviban. Akkor a megoldás: posztoló nősüljön meg :D

kóristalány 2010.12.01. 08:38:36

Szép, szép, ha egy férfi nem adja fel az első nemtetsző dolog után az ismerkedést (most tekintsünk el attól, hogy hejjespasi-é vagy sem), de ebben az esetben semmi értelme tovább próbálkozni. Az egy mondatra szűkült válaszok egyértelműen jelzik, hogy talonban vagy tartva. Nem kell ez neked.

kóristalány 2010.12.01. 08:40:33

@Kedves Nard: Szerintem az ilyen csajok ki akarják próbálni, milyen egy "tapasztalt" pasival, vagy csak a biztos egzisztenciára buknak.

dr. gernika 2010.12.01. 08:44:29

@Barry Kent: Az ilyen kritériumok rossz tapasztalatok alapján alakulnak ki. A 41 éves volt az. Most próbálja tartani magát hozzá, de jelen esetben már lehet valóban kifogás is. Szerintem nem volt gond a sráccal, csak közben 4-5 más versenyző is van. Mikor jópofizott és mesélt, valszeg kiesett egy neki jobban tetsző. Most hogy megint csak 1mondatokat ír, minden bizonnyala képbe került egy sokkal hejjesebb. :)

Barry Kent 2010.12.01. 08:47:14

@Drága IV gernika:
Tutira van épp nála jobb, ez nem is kérdés.

Köldökszösz (csodalampa) 2010.12.01. 08:50:08

-Szia! Tetszel nekem, járunk?
-Persze, csak előbb még megdugatom magam három másikkal, de eskü, hogy utána veled fogok dugni.

Tényleg vannak ilyen megkeseredett, idióta emberek? Nincs egy szemernyi önbecsülése sem? Balfasz.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 08:50:53

@Barry Kent:

Arankáknál mindig van jobb. Az Aranka cím azt illeti meg akinek nem érdemes megjegyezni a nevét. Régi módszerünk.

Hurri Kán 2010.12.01. 08:53:06

Hülye szűzkurva, tendereztet. Felejtős. Eltelik öt év és majd annak is örülni fog, ha a kutya kiveszi a csontot a kezéből...
Mert a hozzáállása addigra sem fog megváltozni.

tarquin - védőháló nélkül 2010.12.01. 08:57:56

Posztírót sem nevezném lelkesnek, akkor miről is beszélünk?
4 fiúval levelezek - értsd: jó nő vagyok, érdeklődnek még irántam, a királylányok kezéért pedig ki kell állni bizonyos próbákat, ezt gyerekkora óta mindenki így tudja.:-)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2010.12.01. 08:58:11

@Drága IV gernika: Szerintem is ez lehet a gond! Kigolyózta egy másik pasi a posztolót. A csaj még írogat az udvariaság kedvéért, de ebből már nem lesz semmi.

6 év korkülönbség meg semmi! Észre sem lehet venni. Ha bejött neki a 41 éves, akkor nem a korral van a gond.

Én idén lettem 30. Kissé megviselt a dolog! :( De miután a szavazáson megkérdezték, hogy első szavazó vagyok-e, már sokkal jobban éreztem magam. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 09:07:22

@Bundabandi:

Tuti a hejjespasee van képben Arankánál. Én nem is emlékszem hogy 30 lettem. :)

S0und 2010.12.01. 09:08:42

Szokás itt MNK-zni? Mert ha nem, akkor most elkezdeném... :D

S0und 2010.12.01. 09:10:59

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

".. a királylányok kezéért pedig ki kell állni bizonyos próbákat, ezt gyerekkora óta mindenki így tudja.:-)"

Tinédzser korunk óta pedig ezt tudjuk:

... egy se kurva, mind kiránylány!

Hurri Kán 2010.12.01. 09:12:23

"Kedves, barna hajú, konszolidált lány. "

"Elmesélte, hogy találkozott ezzel az illetővel, és mivel a fazon nem élt együtt a feleségével, másnap fel is csábította a kéjlakjára, egy kis lakásba, amit bérelt. Többször is lefeküdtek"

Itt némi képzavart érzek...

S0und 2010.12.01. 09:13:21

Wohh micsoda élmény az, amikor a szerver épp regisztrálja a kommented, te meg látod milyen f*szán elírtál valamit. w/e

Igen kiránylány mind!

Hurri Kán 2010.12.01. 09:15:29

@S0und:
te is bevetted a fogalmazásgátlót... :)

dr. gernika 2010.12.01. 09:17:32

@Bundabandi: Illetve akkor lehet még belőle valami, ha az aktuál ejti a kiskirálylányt és önbituningra lesz szüksége.

Én is idén 30, sorstárs. :) És igen, amíg a MÁV pénztáros nem érti, miért nem adhat nekem 26 év alatti kedvezményt, nem olyan szörnyű.

S0und 2010.12.01. 09:20:17

@gyvy: a fogalmazásgátló feltételezem csak abban az esetben működik ha valaki amúgy, normális esetben, tud fogalmazni. Rám úgyse hatna...

Barry Kent 2010.12.01. 09:22:23

@Drága IV gernika:
Ja, valszeg a csaj is így látja, ezért írogat még egysoros leveleket, különben csúnyán leépítette volna már.

Hurri Kán 2010.12.01. 09:23:07

@S0und: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :DDDDDDDDDDDDDD

Father Justice (törölt) 2010.12.01. 09:29:16

A 41 éves faszira való hivatkozás csak ürügy a posztíró pattintására. A korát úgysem tudja lejjebb faragni, ezért nem is rossz módszer végleges lekoptatásra. "Kiderült, hogy 41 éves." Vajon hányadik szeretkezés után fogott gyanút, hogy a szóban forgó úriember nem is vele egykorú, csak azt füllentette? Biztosan az volt a baj, hogy egyszer véletlenül meglátta napfényben is.

A srác tényleg azt hiszi, hogy a kora a fő probléma? Pedig elég egyértelmű a helyzet: a rüfee élvezi, hogy többen nyomulnak rá egyszerre, és a leghejjesebb / legpénzesebb kombót próbálja kiválasztani a mezőnyből. A 41 éves férfi biztosan egész jól nézett ki, ha többször is sunáztatta magát vele. Aztán mikor rájött, hogy se zseton nem fog potyogni tőle kellő mennyiségben, se az asszonyt nem fogja otthagyni miatta, hirtelen már nem volt annyira megnyerő az őszes halántéka. Pláne a napfényben.

6 év korkülönbség nem sok - feltéve, hogy a férfi 42 éves, a hölgy pedig 36. Csakhogy a 20-as éveik közepén járó nők többsége (Rebelde! Nem mind, csak a többség!) még erőteljesen szintezi magát, a tuti partyt keresve. Szórakoznak, buliznak, hintáztatnak, versenyeztetnek, mint a posztban szereplő kedves, konszolidált lány is. A szuboptimális jelölteket gagyi indokokkal kukázzák, miközben az egész jól kinézőkkel azért dugnak egyet-egyet, ha úgy alakul. Ha ezt a jelenséget a posztíró 30 éves korára nem ismerte fel, magára vessen. Erről az ellentmondásról már nem is beszélve: azt írja, 30 fölött nő a nő és férfi a férfi. Akkor mit akar tulajdonképpen a 24 éves kiscsajtól? Ha csak sunázni, mint a 41 éves úriember, akkor nagyon csúnya szót kell mondanom.. malac!

"Kérjek személyes találkozót vagy kár a gőzért?"
Buta malac!

Hurri Kán 2010.12.01. 09:36:12

@Father Justice ♋:
Erről van szó...
Csaj még csak szórakáz... Tapasztalat, ha ilyennél max. a 3. egyeztetésből sem sikerül legalább egy randit összehozni, akkor étkezési listáról kihúzva, következő.

Father Justice (törölt) 2010.12.01. 09:45:28

@gyvy: A friss fotója már nem tetszett a hölgynek, ezért nem lesz sunázás, ennyi a történet lényege. Persze arra is érdemes odafigyelni, milyen szavakkal írja le ő a nőt: "Kedves, barna hajú, konszolidált lány." Vagyis valószínűleg nem ronda, de azért messze nem is vadászbombázó kategóriás. Imponál neki, hogy most még sokan nyomulnak rá, de aki neki is bejön, az max. megfekteti párszor, aztán mehet a lecsóba. Amikor majd megöregszik (betölti a harmincat), már belekapaszkodna akár a posztíróba is, csak addigra jelentősen átrendeződik a mezőny tutiparty és foglaltsági szempontból is. De az már egy másik poszt lesz. :)

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 09:47:08

@Drága IV gernika: Egyetertek. Szerintem is sok. Ha a pasi az idosebb persze rogton kikeri maganak, de ha 24 evesen rajuk nyomul egy 30as no, altalaban fintorognak, de legalabbis komoly kapcsolat felejtos (tudom, vannak kivetelek). Raadasul meg is indokolta, bocsanatot kert az amugy szemet hintaztatas utan. Nem ertem a felhaborodast.

Tessek 36 eves not keresni, kedves sztoriiro! ;))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 09:47:52

@Father Justice ♋:

Nem feltétlenül, állandósulhat ez az állapota.

Hurri Kán 2010.12.01. 09:52:52

@Father Justice ♋:
Nem, akkor jön majd a "mindenférfirohadtperverzdisznómertahúszévescsajokrahajt" panaszok időszaka és a poszttoló olyan egyedül marad hogy még egy nem fogadott hívása se lesz.

Amúgy ez az egész azért nevetséges, mert sztem ha egy nő jó nő (értem ez alatt hogy fejben is nagyjából rendben van!)
akkor egyrészt tudja mit akar, másrészt 18-40 között bármikor rá lehet venni a jóra (feltéve persze ha te is bejössz neki) és nem az éveken meg a horoszkópodon agonizál.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2010.12.01. 09:57:11

Egyébként meg nem értem, miért sír itt a posztoló! Annyi,de annyi nő van a világon! Ha egyértelműen elutasítja a csaj, akkor minek töri magát? És még csak képen látta... azt sem tudja milyen ember.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 10:01:05

@Frigyesur:

Viszont örvendezzünk, ugyanis eljött a legjobb hónap az évben. Sok boldogságot hozott ez a hónap az emberiségnek. Ugye.

Father Justice (törölt) 2010.12.01. 10:01:49

@gyvy: A nők 95%-a beéri a másodikkal. Abból úgyis következik az első, ami akkor is komoly fegyvertény, ha fitymaszűkületet nem tud prezentálni az illető. :)

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 10:08:19

30 fölött nő a nő, mégis a 24 évesre veri a nyálát a posztíró? Akkor hogy is van ez?

Hurri Kán 2010.12.01. 10:10:53

@Dr. Jula Watson:
Lehet bízott benne hogy mire a lány is eléri a harmincat összecsiszolódnak és utána lesz nagy öröm és minden földi jó :)

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 10:11:02

@Kedves Nard: Ugye. Pont irtam a szakitosra. Vegre veget ert az a rohadt osz. Blöööe. December, ho, nagy emberek fennallasanak evforduloja, gernika maratoni SW nezese, mi kell meg?!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 10:13:13

@Frigyesur:

És! Warcraft kiegészítő megjelenés 7én! :)

Father Justice (törölt) 2010.12.01. 10:14:44

@Dr. Jula Watson: Ez nekem is szemet szúrt, de közben rájöttem a megoldásra. Ámbár a 24 éves lány még nem igazán nő, azért jó lenne már most blokkolni, hogy a posztíró mellett, az ő életvezetési tanácsai révén érjen hat év alatt igazi nővé. Csak nehogy ő meg addigra átnyergeljen a max. 20 éves zsenge sunákra, mert az kérem, átbaszás!

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 10:15:36

@gyvy: hosszú udvarlás lesz ez :D

Én eddig olyannal találkoztam, aki 21 éves koromban megkérdezte tőlem, hogy nem tartom-e túl nagynak a köztünk lévő korkülönbséget. Ő akkor 2. Nem kicsit nevettem.

Father Justice (törölt) 2010.12.01. 10:18:55

Én nem nevetnék, hanem szájtátva álmélkodnék, ha egy 2 éves olyan szavakat használna, mint a korkülönbség. :)

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 10:19:30

@Father Justice ♋: harminc fölött meg már jó kis milf lesz a csajból, és vadászhat újra a huszonévesekre. :)

Hurri Kán 2010.12.01. 10:20:57

@Dr. Jula Watson: mármint a csaj a huszonéves pasikra :DDDD?

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 10:21:20

@Father Justice ♋: pedig milyen édes :) És abban a korban még udvarolni is nagyon tudnak :)

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 10:22:05

@gyvy: persze :) Az úgy az igazi egy valamirevaló milftől. :)

Father Justice (törölt) 2010.12.01. 10:24:03

@Dr. Jula Watson: Én azért megnéznék róla egy néhány fotót, mert ha a fő paraméterei a kedves, barna hajú és konszolidált, akkor számomra még kérdéses, milyen milf lesz belőle, ha ugyan egyáltalán. Attól még persze vadászhat bárkire, csak a találati ráta kapcsán komoly meglepetések érhetik. :)

Hurri Kán 2010.12.01. 10:24:13

@Dr. Jula Watson: :DDDDD Ccsak mert volt egy-kettő, nálam pár évvel idősebb menyecske, és amikor félig viccesen kérdeztem hogy nem zavarja a korkülönbség, mind azt mondta hogy neeeeeem :DD

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 10:28:16

@Father Justice ♋: a kedves konszolidált még kikupálódhat abban a pár évben. Na és a hajfestéket is feltalálták már :D

@gyvy: Naná hogy nem :DD Te is milfvadász?:DD

Barry Kent 2010.12.01. 10:28:28

@Dr. Jula Watson:
Azt nem mondta hogy neki nő kell, csak megállapította, hogy 30 felett nő a nő, no meg a férfi is akkor lesz férfi. Tehát ha a csajnak férfi kell, akkor ő az ideális választás :)

Father Justice (törölt) 2010.12.01. 10:29:06

@gyvy: Ha csak sunázásról van szó, a csajt sem zavarja túlzottan a korkülönbség, ahogy ez a poszt is kiválóan példázza (a 15 évvel idősebb fickó sem csak egyszer, véletlenül vágta be neki). A posztírónak azért hozakodott elő ezzel, mert azt feltételezte, hogy ő 30 évesen már komolyabb kapcsolatban gondolkodik. Ezért úgy állította be, mintha már ő is abban gondolkodna, csak abban meg - szerinte - túl sok az a 6 év különbség. Pedig a túrót gondolkodik még abban, csak egyszerűen nem jön be neki a srác. Huncut sumákság ez a javából.

indapass90210 2010.12.01. 10:30:02

Hüje kurva, hagyni kell a faszba, dögöljön meg.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 10:30:36

@gyvy:

Nem szokta zavarni őket :) Volt egy kozmetikus Aranka, ő asszem 34 volt, én meg úgy 23, de nem igazán zavarta a dolog :)

indapass90210 2010.12.01. 10:31:14

... a posztot érdemes elolvasni?

Hurri Kán 2010.12.01. 10:32:08

@Dr. Jula Watson: Nem, éppen azt dobta a gép :DDD

@Father Justice ♋: Ha nem jön be neki, miért nem lehet ezt normálisan, őszintén megmondani? Azért, mert a csaj valszeg még olyan 16 éves szellemi színvonalon van...

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 10:35:45

@Kedves Nard: csak nem elvált, gyerekkel? Ilyen sztori gyakori a kozmetikusokról. :) Én is hallottam hasonlót, ráadásul a környéketekről :)

Barry Kent 2010.12.01. 10:36:17

@gyvy:
Ha nem jött volna be neki, szóba sem áll vele. Most épp van jobb, de bolond lenne leépíteni, később még jól jöhet a posztoló is, ha a szükség úgy kívánja.

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 10:37:24

@Barry Kent: De nem is mondta a lány azt, hogy neki férfi kell :)

@Father Justice ♋: Még az is lehet, komolyat akar a lány is, de nem családot, hanem bulizós, élvezzük együtt az életet kapcsolatot. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 10:37:28

@Dr. Jula Watson:

Nem, volt pasija. Gyerek nem volt. Nem a környékünkről való volt a csaj, sosem vadásztam a környékünkről.

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 10:39:45

@Kedves Nard: ezért mondom, hogy a kozmetikusok már csak ilyenek. :)

Father Justice (törölt) 2010.12.01. 10:40:47

@gyvy: A fickó a végén tanácsot kér, hogy lépjen-e bármit a nő felé. Ha ez a kérdés egyáltalán felmerül, akkor ő az a típus, akiben 1-1 félmondattal is folyamatosan ébren lehet tartani a reményt. Egyértelműen a tudtára adták, hogy csak egy a versenyzők közül, ráadásul "kiesésre áll", ennek ellenére is pedálozik. Ebből a nő kapásból leszűrte, hogy kötélen rángatható alanyhoz van szerencséje. Sok nő szereti, ha alig kell energiát befektetnie, mégis komplett pasifelhő gomolyog körülötte. Egyesek az önbizalmuk növelése miatt élvezik ezt a helyzetet, mások meg a különféle szolgáltatások miatt, amiket az urak nyújtani tudnak. Ettől még lehet bármilyen szellemi színvonalon, de erről majd Joe69 bővebben nyilatkozik. :)

Barry Kent 2010.12.01. 10:41:13

@Dr. Jula Watson:
Na hát ez fáj a posztolónak is :)

Father Justice (törölt) 2010.12.01. 10:43:33

@Dr. Jula Watson: Ha a bulizós-sunázós kapcsolattípus komoly, akkor már csak azt kellene meghatároznunk, milyen a komolytalan. :)

Hurri Kán 2010.12.01. 10:43:58

@Barry Kent:
akkor meg zsák a foltját, a poszttolónak meg boldog ábrándozást és bohócpolírozást...

Ahelyett hogy lépne és amíg töketlenkedik, azalatt ugyanennyi energiával 5 csajt föl tudna tolni a csillárra...

@Father Justice ♋:

lásd három sorral feljebb :DD

dr. gernika 2010.12.01. 10:46:14

@Father Justice ♋: Én jelenleg a harmadikkal érem be. 5% vaqyok?

Barry Kent 2010.12.01. 10:46:50

@gyvy:
Ja, hát lépnie kéne. De majd a kommenteket látva kiokosodik :)

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 10:47:22

@Kedves Nard: Ma meg a Kataklyzm, vagy mi? Kitty magyarazta, de bennem annyira nem hagyott mely nyomot, hogy a kockak kozt hajnalban a bolt elott varakozzak. :D

Hurri Kán 2010.12.01. 10:48:32

@Frigyesur:
Meglep ez a rezignáltság :)

dr. gernika 2010.12.01. 10:50:03

@Frigyesur: ha így haladunk a Jóbarátokkal, csak januárban látok legközelebb SW-t. :)

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 10:50:49

@Father Justice ♋: Attól még, mert a lány a 24 évesek életét szeretné élni, egy állandó partnerrel, és nem családot alapítani, a kapcsolat még lehet komoly. Egymást veheti komolyan a két ember, ha az élet egyéb területeit még nem annyira :)

dr. gernika 2010.12.01. 10:52:04

@Dr. Jula Watson: Korához képest éretten fogalmazott ez a 2 éves bonviván. :)

dr. gernika 2010.12.01. 10:54:35

@Kedves Nard: Ő gyantázta le a mellkasod? :P

Hurri Kán 2010.12.01. 10:55:52

@Barry Kent: Ha eddig nem történt meg vele ezután se fog.

@Drága IV gernika: Gyantáztak mást is :DDD?

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 10:56:50

@gyvy: Ugyeee?! Hihetetlen onuralomrol teszek tanubizonysagot ismet.

@Drága IV gernika: Nem, nem, en emlekszem, hogy (elmeletileg) igent mondtal Nard szuletesnapjan valo maratoni SW nezesre. Ugye te is akarod allni a szavad, es hiteles ember maradni. Ugye?!

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 10:59:05

@Drága IV gernika: Vonzom az entelektüelleket. Baj? :D

Father Justice (törölt) 2010.12.01. 10:59:10

@Dr. Jula Watson: Ha a mai 24 éves csajok életét akarja élni, de közben rezsiközösséget alakít ki valakivel, (vagy még inkább odaköltözik valakihez, aki eltartja és még a bulikat is finanszírozza neki), azt masszív jóindulattal sem nevezném komoly kapcsolatnak. Pláne, ha szakításkor lazán az arcába tolja a nagy klasszikust: "sosem szerettelek". Na, akkor mennyire volt komoly az ügy? :)

Hurri Kán 2010.12.01. 10:59:55

@Frigyesur:
Azért ezzel is óvatosan kell bánni a sok elfojtott dolog egy idő után mindenféle betegségek kialakulásához vezethet.

Nekem is változtatni kellett az életvitelemen, egész egyszerűen nem szabad napi 9 óránál kevesebbet aludnom, mert megállapították hogy nagyon lassan alszom.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 11:02:47

@Frigyesur:

Már látta az Episode I-II-t. :) A Jóbarátokkal nem haladunk, mert folyton bealszom rajta :)

Barry Kent 2010.12.01. 11:03:18

@gyvy:
Előbb-utóbb leesik neki, hogy értelmetlen amit csinál, vagy egyszerűen csak belefárad a várakozásba.

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 11:03:23

@gyvy: Ooo, en nem fojtok el semmit, pusztan eljutottam arra a szintre, hogy az evilagi hivsagok mar nem billentik ki csodalatos nyugalmam. Keszen allok arra, hogy leborotvaljam a fejem, es egy tavol-keleti mester tanitvanya legyek, aki a harcmuveszetekre oktat.

Hijjja, ez csak viragagyasban megfelelo, vagy mashol is ki tudod pihenni magad?

Hurri Kán 2010.12.01. 11:04:34

@Frigyesur: Az évszaknak megfelelő helyen pihenem ki magam.

@Barry Kent: Nem fog, vannak ilyen típusok.

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 11:05:03

@Father Justice ♋: ezért nem kell 24 évesen 30-ast választani. Olyan kell aki ugyanolyan csóró :)
A nem szerettelek meg minden életkorban alőjön. :)

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 11:05:09

@Kedves Nard: Nem ugy lesz, hogy zsinorban megnezitek mind a 6 reszt?

indapass90210 2010.12.01. 11:06:08

Most, hogy elolvastam a posztot, az jutott eszembe, hogy én írtam, csak részegen :D

Hurri Kán 2010.12.01. 11:08:11

@Frigyesur:
csak ha magyarázatot kapok, hogy miért ismerkedsz újabban férfiakkal? :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.12.01. 11:08:20

@Dövan: igaz, józanul írtad volna, hogy pina:D

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 11:12:10

@gyvy: He? Eeeen? Meg nokkel sem ismerkedem.

Father Justice (törölt) 2010.12.01. 11:12:27

@Dr. Jula Watson: Egy másik 24 éves simán lehet kőgazdag apuka jóvoltából, és egy 30 éves is lehet - ha nem is csóró, de - átlagos színvonalon élő, ha neadj'Isten bérből és fizetésből él. A nem szerettelek szindróma tényleg bármikor előjöhet, legalábbis az ilyen nőknél, mint a posztban szereplő. :)

Barry Kent 2010.12.01. 11:14:11

@gyvy:
Fene tudja, már ő is kételkedik benne hogy ez így jó, szerintem nem menthetetlen. Aztán lehet hogy a következővel is ugyanezt csinálja majd.

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 11:14:50

@gyvy: Kovetkezo kepsor: az Erovel atdobom a falon, es elkezdem fojtogatni. Engem senki se puszilgasson.

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 11:16:13

@Father Justice ♋: Szóval megállapíthatjuk, a kor nem számít, így is úgy is bukta mind:DDDD

Father Justice (törölt) 2010.12.01. 11:18:14

@Dr. Jula Watson: Pontosan erről van szó. Csak nem akartam már délelőtt elkezdeni a negatívkodást, ezért gondoltam, mással mondatom ki a tutit. :)

Rebelde 2010.12.01. 11:19:15

@Father Justice ♋:
:)

amúgy kár a gőzért

nekem meg jó napom van:)

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 11:22:06

@Father Justice ♋: Szólj csak, bármikor bevállalom a negatív hős szerepét :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 11:23:15

@Frigyesur:

Én a villámokra szavaznék, tuti megcsapatja a zöreg pacemakerét! :)

indapass90210 2010.12.01. 11:25:11

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: hehe, igen.
Bár nem ilyen egyértelmű, mert az első feles után nagyon kell a pina, a második után mégjobban, a harmadik után nemannyira, a negyedik után már egyáltalán nem kell a pina, az ötödik után meg már csak okádni.

De jómúltkor randivonalaztam, mert unatkoztam. Persze életkornak nagyon ritkán adok meg valós adatot, pont a fenti eset elkerülése végett. És pont belefutottam egy 24-es csajba, aki elsőre soknak találta a 30-at. Azt nem is mondom, hogy nekem ez már nem harminc, hanem harminc plusz :D
Persze aztán nem lett volna kifogása azt hiszem (mondjuk mire is lett volna, mivel igazából nem szexet vagy kapcsolatot kerestem /mint tudjátok a szexuális energiákat a szellemi kiteljesedésemre fordítom, tehát a pina csak verbálisan jelenik meg az aktivitásomban/. Szóval csak azt hiszem, mert mindkettőnkön kívülálló okokból a kommunikáció megszakadt (konkrétan nem léptem be többet).

Rebelde 2010.12.01. 11:28:47

amúgy tizenévesen egy húszon éves is öreg, egy harmincas meg egyenesen a sír szélén szédeleg, 24 évesen mondjuk az ember (elvileg) már eljut ( a törzsfejlődés azon fokára) oda, hogy rájön bizony az idő múlik, és a szülei is elmúltak 30 évesek és még vígan élnek

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 11:32:20

@Rebelde: De most nem arrol van szo, hogy vigan elnek, vagy sem. A parkapcsolat feltetele nem az, hogy a partner eljen. Ennel azert tobbretu a dolog.

Rebelde 2010.12.01. 11:32:37

@Dövan:

jahhj:)) miért nem a valódi életkorod írtad az reglapodra?

Rebelde 2010.12.01. 11:35:39

@Frigyesur:

hát egy kicsit fáj a fejem, és ezt nem egészen értem:)
a fijatalok korparájára írtam, amit írtam

Hurri Kán 2010.12.01. 11:37:10

@Frigyesur:
"A parkapcsolat feltetele nem az, hogy a partner eljen."

Már elnézést de ha a partner nem él, az milyen kapcsolat? Spirituális? Vagy én értettem félre valamit?

dr. gernika 2010.12.01. 11:39:14

@gyvy: Én igen. :P
@Frigyesur: Azóta új szerződést kötöttünk: 39 Friends epizódonként egy SW. Egyelőre megelőlegeztem neki a Klónok támadását. :)

indapass90210 2010.12.01. 11:43:02

@Rebelde: mert akkor mindenki a járókeretet keresi a képeken :D

Hurri Kán 2010.12.01. 11:44:12

@Dövan: a fotosopp jó barát :)

Rebelde 2010.12.01. 11:47:11

@Dövan:

ha a szép ótód mellett állnál a fotón, azt se bánnák, hogy 50 éves vagy:)))

nosce 2010.12.01. 11:47:38

Szerintem meg játsszon keményen a pasi. Írja meg a csajnak h milyen érdekes ez a hónap rábukott 3 csaj is és ez totál gáz, szinte minden idejét elviszi a velük való levelezés. Le kéne építeni valakit, de nem tudja hogy melyik maradjon. Az egyik megvolt neki a minap, de nem adott reggelit, a másik határozatlan és túl fiatal hozzá még csak 19, a harmadik meg nem szereti a 69-es számot. Ő mint jóbarát, adjon tanácsot, melyiket pattintsa

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 11:47:44

@Rebelde: Hat ha jol ertettelek, akkor szerinted 24 evsen mar tul kene lepni a koron. Szerintem meg nem. De lehet, hogy felreertettelek. Akkor sztorno.

@gyvy: Ja, kimaradt az elegseges szo. De kedves toled, hogy figyelmeztettel. Koszonom.

@Drága IV gernika: Nardot ellagyitja a szerelem, hogy ebbe belement.

Hurri Kán 2010.12.01. 11:49:03

@Rebelde: ha a szép ótóm érdekli a csajt akkor dugjon azzal :)))

Rebelde 2010.12.01. 11:49:36

@nosce:

ha én lennék a csaj, egy ilyen megszólalás után léptetém a jelöltet, persze nem én vagyok, én alapból nem lebegtetek pasifelhőt:))

blah 2010.12.01. 11:53:30

Személyes találkozó, dugd meg ha lehet, aztán leves. Túl sok baj van a 24 éves kis picsákkal, nekem elhiheted.

nosce 2010.12.01. 11:53:47

@Rebelde:
na ez az h nem lebegtetsz :), de nem is az a cél, hogy a csaj ne kukázza, mert már megtette :)

summerstorm 2010.12.01. 11:58:21

@Dr. Jula Watson:

nekem épp múlt héten volt egy olyan édes kis udvarlóm :D 4 éves a drága, és miután repülőztünk meg játszottunk, közölte az anyukájával, hogy vigyenek engem haza :D...

posztoló meg:
1. tanuljon meg szépen olvasni a sorok között
2. hagyja szépen ezt a kislányt, tök felesleges...
mondhatni, te téllleg komolyan megkérdezted tőlünk, hogy kérj e tőle személyes találkozót??? öreg :), nemááááá...

Rebelde 2010.12.01. 11:58:24

@Frigyesur:
24 évesen így fogalmazni, hogy húú te túl öreg vagy hozzám, kicsit dedóra vall, ráadásul itt korábban a 41 se nem volt probléma meg az sem, hogy csatolt részek voltak bőven az őszülő halántékon kívül is:))

itt nem a kor volt a probléma, csak mondani kellett valamit

Gritty goose 2010.12.01. 11:58:30

@nosce: Ugyan...minek ez a taktika!???
Keresni kell egy másik 24 évest, vagy érettebb korosztályt.:-))

Barry Kent 2010.12.01. 11:59:22

@nosce:
Picit átlátszó lenne ez :)

Ha mindenáron ez a nő kell neki, akkor ne keresse, ne vegyen róla tudomást, jobb ha a csaj kezd el kombinálni :)

Pilled · http://polenaplo.blogspot.com/ 2010.12.01. 11:59:48

@nosce: Ez jó 5let :) De ha a posztíró tisztességes akar maradni, leginkább önmagához, akkor írja csak meg szépen a kedves konszolidált online barátnőjelöltnek, hogy most már nem nagyon van gusztusa hozzá.

egyébként meg, ha tényleg nincs hozzá gusztusa, akkor meg miért agyal azon, hogy találkozzanak-e vagy sem...

nosce 2010.12.01. 11:59:56

@Rebelde:

De ok, ha sunázni akar vele akkor írja, hogy most kapott ajándékba egy 2 személyre szóló utat Thaiföldre (akárhová de déli legyen) és lenne-e kedve vele jönni...…erre mit szólnál ? :)

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 12:02:40

@mooon:): Ugyehogy ugye? :D (Apuka biztos örült volna neked otthon :D)

Rebelde 2010.12.01. 12:02:55

@nosce:

ez még szánalmasabb ha elfogadja, illetve megérdemlik egymást:)

Hurri Kán 2010.12.01. 12:03:16

@nosce:
felejtsd el. Ha egy nő csak emiatt menne veled akkor azzal nem érdemes foglalkozni.

Rebelde 2010.12.01. 12:03:59

@Pilled:

valszeg már rég nem volt nője, ez elég nagy motiváció:)

Dr. Jula Watson 2010.12.01. 12:04:41

@Barry Kent: Kombinálni csak akkor kezd, ha akár egy picikét is érdekelte a posztíró.

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 12:05:07

@Rebelde: Miert dedo? Ha valakinek nem kell 6 evnel idosebb, akkor nem köll. Pont a 41 eves miatt irta. Nem ertem mi a gond.

Ez mondjuk igaz lehet. Viszont a sztoriiro keptelen megbirkozni azzal, hogy nem kell, akar a kora miatt. Nojjon fel o, ne akarja megmondani masnak, hogy marpedig o kelljen neki. Nekem ez a dedo.

Hurri Kán 2010.12.01. 12:05:17

@Rebelde: Ha így csinálja nem is lesz.

Rebelde 2010.12.01. 12:07:06

@Frigyesur:

maradjunk annyiban, hogy mindkettő dedó:)

nosce 2010.12.01. 12:07:08

@Csak_egy_lány:
Minek ? hogy helyreállítsa az önbecsülését :) látszik sebet kapott a toool öreggel :) aztán keressen mást :)

nosce 2010.12.01. 12:08:22

@Barry Kent:
Jó, lehet nem kell ennyire töményen tolni, finomítani kell :)

fumerin 2010.12.01. 12:09:16

Hónapot!

Még 3 vetélytárs? Heheheheh, szerintem itt nem a korral van baj, hanem a férfi "korlátaival"!
Még most sem kéne 41 éves, pedig...
Édes öregem, szerintem már a leütésért is kár, amit erre a kedves hölgyeményre pazarolsz! Ha mindenképp írni akarsz valakinek, most a Mikulás még fogad méleket! Gyorsan, talán a cipődbe is jut valami a lábszag mellé!

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 12:11:11

@Rebelde: Nem ertek egyet, de ugysem lesz konszenzus. Mindenkinek szive joga, hogy elutasitsa a korkulonbseget. Magam se erzem dedosnak, hogy nem erdekelnek az idosebb pasik. Max. par evvel.

nosce 2010.12.01. 12:11:30

@gyvy:
Jah, göndolod Berlusconival a hejjespasisága vagy a belső értékei miatt foglalkoznak ? :)

nosce 2010.12.01. 12:14:21

@Pilled:
az hogy nincs gusztusa hozzá, az nem baasz oda annyira :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 12:15:04

Szerintem a postban szereplő csaj skorpinyó! :D

fumerin 2010.12.01. 12:15:05

@Rebelde: Sajna azt látom a modorosabb körökben, hogy akinek a pasija nem fiatalabb a hölgyeményeknél minimum 5 évvel, az nem trendi!
:D

Hurri Kán 2010.12.01. 12:15:26

@nosce: miért, gyémántot evett az öreg :DDD?

Rebelde 2010.12.01. 12:16:05

@Frigyesur:

nem azt mondtam, hogy érdekelje egy idősebb pasi, hanem hogy ezt normálisabban fogalmazza meg, a 6 év az tényleg vicces egy kissé, ahogy idősödik az ember ez változik is 30 évesen nem fogja zavarni annyira pl.
nyilván ha valaki tudja magáról, hogy mit akar, azzal az szembe is jön nagyjából, nagy eltérés nem lesz.

én is a velem egykorúakat preferálom és ilyeneket ismertem meg, nem egy nagy talány ez

Rebelde 2010.12.01. 12:17:33

@fumerin:

hát ja:))

hallod e, egy nagyon kedves barátnőmet nagyon kikezded tegnap egy blogon, elég alaptalanul ám

fumerin 2010.12.01. 12:18:02

@Kedves Nard: Ne alázd ezt a nemes állatfajt! Az atomtámadást is túléli a skorpió, nem egy ilyen helyzetet!
A skorpió hűséges, ragaszkodó! Gyakorlatilag soha nem felejti el az érzéseit, akit egyszer szeretett, azt élete végéig szeretni fogja!
Ostobaságokat beszélsz, vagy nem ismered a típust!
És irgumburgum:S

nosce 2010.12.01. 12:18:19

@fumerin:
"Gyorsan, talán a cipődbe is jut valami a lábszag mellé!"

a Mukulás megbízhatatlan, tegyen bele egy macskát, nem marad el a z eredmény :)

summerstorm 2010.12.01. 12:20:04

@fumerin:

teljesen egyetértünk :)

fumerin 2010.12.01. 12:20:06

@Rebelde: Sajna nem szeretem, ha a gyermekekről olyan dolgokat írnak, ami miatt 5 év kötelet adnék!
Majd azt sem, amikor az anyákat leírják, mert azok trampli vízilovak.
Szingliknek is vannak érveik, meg a magam fajta konzervatívoknak is.
De én nem alázom a porig a pinanyalogató kutyájukat, ők se tegyék a gyerekekkel!

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 12:20:47

@Rebelde: Ha neki 6 ev, 6 ev. Masnak 10 ev a sok. Vagy 20 ev. Nem ertem, hogy miert kene mashogy megfogalmazni, ha esetleg tenyleg ez a baja.

fumerin 2010.12.01. 12:20:57

@mooon:): Naugye! Szombaton iszom is egy plusssszt az egészségedre! :D

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 12:22:22

@fumerin: Kiokositalak: egy dolgot kell tudni a horoszpokolasrol, ez pedig az, hogy a nyilas a legkiralyabb jegy. Minden mas handabanda.

nosce 2010.12.01. 12:22:35

@gyvy:
nem tudom , de róla azt is elhinném :)

Barry Kent 2010.12.01. 12:23:59

@Dr. Jula Watson:
Persze. Ha nem érdekelte, akkor nincs miről beszélni.

Gritty goose 2010.12.01. 12:24:37

@nosce: És ettől a taktikázástól helyre áll az önbecsülése?! Nem inkább attól, ha keress mást, aki örül, hogy 30 éves és értékeli is, az évek számát, meg a feltételezhető rutint?!:-)

Puch Cavette 2010.12.01. 12:24:55

A csaj mar mindenhogy probal lekoptatni, de nem ertesz a szobol.

fumerin 2010.12.01. 12:25:24

@Frigyesur: Nekem mindegy, hogy mi a horoszkópom, az egyik ismerősöm belegabalyodott az ezotériás útvesztőbe és szétszpemelte a levelező fiókom.
Onnan értesültem egy darabig ezekről, majd letiltottam!
:D

Puch Cavette 2010.12.01. 12:25:36

A csaj mar mindenhogy probal lekoptatni, de nem ertesz a szobol.

nosce 2010.12.01. 12:25:39

@Frigyesur:
"nyilas a legkiralyabb jegy"

hát nemtom, kicsit rosszul hangzana egy CV-ben, nyilas vagyok és felmenőim is azok voltak :)

Rebelde 2010.12.01. 12:27:15

@fumerin:

ő nem alázta a gyerekeket, vállalta a véleményét, ami szalonképes volt, a tied nem volt az, ez azért bántó volt annak tekintetében hogy ismerem őt. egy tündéri ember és ha hiszed, ha nem konzervatív a maga nemében

szóval a stílussal volt baj, részemről

fumerin 2010.12.01. 12:27:36

@Kedves Nard: Lehetnek benne kivételek is, hidd el, akik erősítik a szabályokat!

nosce 2010.12.01. 12:29:13

@Csak_egy_lány:
"aki örül, hogy 30 éves és értékeli is, az évek számát, meg a feltételezhető rutint?!:-)"

na meg a már alakuló egzisztenciáról ne is beszéljünk :)

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 12:30:15

@fumerin: Ugy is kell csinalni. Barmifele koruzenet automatikus ignoralast von maga utan.

@nosce: Ezert kell a Halalcsillag vezetesi kompetenciakrol irni, egyertelmu.

Hurri Kán 2010.12.01. 12:31:28

Én is írtam a Mikulásnak, hogy valami ilyesmit szeretnék a cipőmben találni:

t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRnxSILYdVaQnkYMNOqOPKgAudSnbb8uKTcFWSsl6OeGqfmhVIe

:DD

nosce 2010.12.01. 12:33:24

@Frigyesur:
gondolod ez bejönne ?, Mi is lett a halálcsillag sorsa ? Hmm ? :)

Hurri Kán 2010.12.01. 12:33:44

@Csak_egy_lány: mindenkinek mástól áll helyre. Feltéve hogy eleve van neki.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.12.01. 12:34:10

Elmúltál harminc baszod, és még nincs társad?
Hát gyorsan ásd el magad! Vagy lépj be a nyomipártba.:)

Amúgy nem is értem, miért pazarlod még az idődet arra a buta libára.
Tudhatnád már: van az a pénz bizonyos nőknél, amiért az őszülő negyvenes is üde huszasnak látszik, és fitt harmincas is öreg..

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 12:34:44

@nosce: Az max. az epitesz hibaja. :P Kulonben is ragalom a film!

Hurri Kán 2010.12.01. 12:36:16

@alfonzina, a főnyomi:
A reklámozás és a korteskedés nincs engedélyezve a blogon:DD!

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 12:37:04

@alfonzina, a főnyomi: Azert orulok, hogy egy teljesen felreertelmezett megszolalasom ilyen monumentalis eredmenyhez vezetett. Egyfelol nagyember vagyok, mert kortarsaim nem ertenek meg, masfelol szerenysegem tiltja a tovabbi kommentalast. :))

Gritty goose 2010.12.01. 12:38:03

@gyvy: Ez tény!
Én csak nőcis aggyal látom a dolgokat!:-)))))

De ha a pasi ennyire lelkére veszi ezt a kudarcot, ill. hülyítést, vagy nevezzük csak "játéknak", mi lesz akkor ha komolyabbra fordul ezzel a lánnyal (vagy mással)és mélyebb, fontosabb dolgokban kap pofonokat???!!! Bele sem merek gondolni!:-))))

fumerin 2010.12.01. 12:38:07

@Rebelde: Írtam privát üzenetet.
Nem itt akarom leírni a miérteket:)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.12.01. 12:39:15

@Frigyesur: látod, már duplán híres vagy, de ha nem kommentálod, tíz potenciálisból 7-nek fingja sem lenne, hogy tőled ered...

:)

@gyvy: nyomiknak korengedmény van, szóval nekünk lehet. blő.
irígy vagy, mert félnyomiként nincs teljes jogú tagságod, mi?:)

summerstorm 2010.12.01. 12:40:15

@fumerin:

én meg egy málnaturmixot :) a tiédre.

nosce 2010.12.01. 12:40:48

@Csak_egy_lány:
"mi lesz akkor ha komolyabbra fordul ezzel a lánnyal (vagy mással)és mélyebb, fontosabb dolgokban kap pofonokat???!!! Bele sem merek gondolni!:-))))"

Na ezzel a csajjal már valszeg nem fog komolyabbra fordulni :), úgyhogy itt happy end van :)

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 12:42:29

@alfonzina, a főnyomi: Oszinten szolva a hiresseg egyatalan nem erdekel, csak megjegyeztem. :) Foleg azert, mert total felrement nalatok az ertelmezes. Egy ember azert megertette, az is valami. :D

Hurri Kán 2010.12.01. 12:44:26

@Csak_egy_lány:
Szerinted van bármi esély arra hogy ezzel a lánnyal bármi komolyabbra forduljon? Ugyancsak meglepne. :)

@alfonzina, a főnyomi:
egyelőre jól elvagyok így félig nyomin. De ha már végképp nem boldogulok, okvetlenül szólok :DDD!

nosce 2010.12.01. 12:44:29

@Frigyesur:
"Kulonben is ragalom a film!",

igen szerintem is, egy igazi judeobolseviszta vagy mi, összeesküvés :)

SzCsaba 2010.12.01. 12:52:40

Kedves Posztoló! A második randin Neked is meglesz. Ha ez kell, akkor hajrá.

nosce 2010.12.01. 12:53:42

@kabátnyúl:

igen, indulni lehetne az adó 1% ért :)

summerstorm 2010.12.01. 12:55:16

kezdünk már ellaposodni... :)

majd szóljatok ha kezdjük a főzőblogot :D

"éljen a nyomipárt!"
egy félnyomi

tőzegmalac 2010.12.01. 12:55:20

@nosce: majd én kezelem a pénzügyeket:)

Fviktor76 2010.12.01. 12:57:02

Nem olvastam végig a kommenteket, de ezek a gondolatok jutottak eszembe:

A csaj a 41 éves nős pasival kapcsolatban tudta, hogy csak rövid távra érdemes gondolkodnia, hosszú időre nem. Sikerült neki! :-)

24-30? Sok? Hát nem tudom. Haverom 34, (most már) felesége 26. 5 éve vannak együtt, tavaly házasodtak. :-)

A csaj nem tudja mit akar, lehet, hogy teszik neki neki a pasi, de lehet, hogy a másik 4 közül valamelyik. Ki tudja.

Talán érdemes bepróbálkozni valami személyes találkával, aztán vagy rácuppan, vagy felejtős.
De lehet, hogy hagyni kell az egészt, ha már nincs is hozzá igazán gusztusod. Vannak még független nők, akik tényleg párt keresnek, és már 30-on felül vannak. Konkrétat is tudok...

Hurri Kán 2010.12.01. 12:57:09

@kabátnyúl: Nem lehet, azt egy bizottságnak kell csinálnia! :DD

Gritty goose 2010.12.01. 13:04:40

@gyvy: Esély?! Hm....inkább azt mondom, nincs értelme esélyeket latolgatni.
Én alapban az első negatív megjegyzésnél elköszöntem volna, nem még vakarózni, hogy hátha lesz belőle valami. Önérzetemet biztos bántotta volna, mint, ahogy az én életemben is voltak/vannak kudarcok, de tisztában kell lenni értékeinkkel. A poszt írónak is ezt kellene felmérnie!? Érdemes egy ilyen lánnyal köröket futni, ennyire tökéletes a lány, és a posztoló meg ennyire nem, hogy örülnie kell egy ilyen lány kedves szavainak?!
Haladjon tovább, keressen mást!!!!!!!!!

Hurri Kán 2010.12.01. 13:11:43

@Csak_egy_lány:
Nem vagyunk egyformák :))

De az biztos ha eddig nem dőlt semerre a dolog, nem is fog.

És mindenkinek más az önérzete/önértékelése/kudarctűrő képessége stb.

De ha a fiatalember házhoz kíván menni a lóf..ülért akkor tegye.

Ja, és "Érdemes egy ilyen lánnyal köröket futni," még csak a köröket se futja. Pár ímél-váltást én nem nevezek körök futásának, mondjuk nem is szoktam neten ismerkedni.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 13:14:26

@Csak_egy_lány:

Egy dologra igazán kíváncsi vagyok. Miért kell !!!!!!!!!!!!!!!!!! ennyi felkiáltójel? :)

@gyvy:

Egy szóban össze tudom foglalni a teendőket: Leszarom.

:D Ennyit kell tennie a postírónak.

Hurri Kán 2010.12.01. 13:16:26

@Kedves Nard: Igen.

@mooon:): Te tudsz valamit amit én nem :DDD

Gritty goose 2010.12.01. 13:19:32

@gyvy: "Most, hogy elkezdett mélyülni a levelezésünk..
De 3 nap múlva írt egy mélt....
Ezzel a lánnyal még mindig levelezek..."

Ebből nekem több napos, több levélváltás, komolyabb kommunikáció derül ki.
Számomra ez már a tiszteletkörök futása. A kapcsolattartás a továbblépés reményében!
De lehet, én mint nő, rosszul gondolom és a pasik, ezt nem annak tartják!?:-)))))))) ;-)))

Hurri Kán 2010.12.01. 13:25:46

@Csak_egy_lány: ha én valakivel SZERETNÉK találkozni (és most teljesen mindegy milyen okból) akkor nem kell előtte x hétig levelezni meg szervezni meg postagalambokat küldözgetni.

Attól hogy valaki ül a drót végén és veri a klaviatúrát meg én is az kommunikáció lehet de körök futása nem.
Szerintem :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.12.01. 13:29:12

@kabátnyúl: tudod, sokan vagyunk, de nem elegen!:D

@Frigyesur: gondolj bele, így te is jól jársz. szikrázó szellemed remekül érvényesül ennyi tompa, értetlen hülye mellett.:)

Gritty goose 2010.12.01. 13:31:52

@gyvy: :-)
Lehet, tisztáznunk kellene, neked mit jelent eme szó!?

Látod, itt is látszik, nem vagyunk egyformák, szerintem a nők magas százalékban szeretik a tali előtti több napos kommunikációt.
Ennek több oka is van/lehet! (és nem szórakozás miatt!)
Tény, a férfiak hamarabb térnek rá arra a kérdésre: mikor találkozunk?

fumerin 2010.12.01. 13:32:38

@Kedves Nard: Talán kiabált, azért ennyi !!!!
:D

Hurri Kán 2010.12.01. 13:36:19

@Csak_egy_lány:
személyes találkozás alkalmával sokkal hamarabb lehet sokkal hitelesebb információkhoz jutni mint levelezgetéssel.

Lehet hogy van olyan nő akinek ez jó móka és persze amíg akad jelentkező addig csinálja is, de állítom, az alatt az idő alatt amit rengetegen levelezéssel töltenek, több férfit/nőt lehet személyesen megismerni (persze hogy mi lesz belőle az más kérdés)
és bárminemű döntésre jutni a hogyan továbbot illetően mint személyes találkozó nélkül.

Gritty goose 2010.12.01. 13:37:07

@Kedves Nard: Mondjuk, mert férjezett!

(nem kiabáltam, csak nyomatékosítani akartam)
Bocsánat, ígérem jó kislány leszek.:-)
Csak mosolygósan, visszafogottan, kimért pitscha leszek.:-)

fumerin 2010.12.01. 13:42:27

@Csak_egy_lány: He-he!
Az az "imidzs" jól állna a személyi igazolványodba:D

Hurri Kán 2010.12.01. 13:43:53

@fumerin: Áááá, sikerült a beszólogatós combfixet felvenni reggel :DD

nosce 2010.12.01. 13:44:40

@Csak_egy_lány:
mond hogy beragadt a ! jel a billentyüdön :) ha illedelmesen akarsz figyelemfelkeltő lenni, akkor _akármi szöveg_ ez a hivatalos netológia, de amúgy ha így írod pont lexarják :) a felkiáltó jel még mindig jobb mint a csupa nagy betü :)

Gritty goose 2010.12.01. 13:44:58

@gyvy: Ebben teljes mértékben igazad van!
De jó pár év után az ember lánya óvatos, sok talin túl, már tudja, hogy vannak dolgok, amikre már levelezés alatt is fény derül(het), és elkerülhető, egy újabb fölösleges pofavizit.
Persze, ha nincs "tétje", akkor az más.
Bár mondj nekem olyat, amikor csak kíváncsiságból nézel meg valakit, minden hátsószándék nélkül?!:-)

fumerin 2010.12.01. 13:48:35

@gyvy: Ki az az elvetemült, aki ilyen hidegben combfixet húz? :DDD

Hurri Kán 2010.12.01. 13:50:20

@fumerin: Volt már olyan betegem :DDDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 13:52:17

@fumerin:

Láttam ma is miniszoknyást csajt az utcán... Ezek betegek bazze.

nosce 2010.12.01. 13:53:43

@gyvy:
meg kell alakítani hamar a bizottságot, és egyezzünk meg, hány százalékát lopjuk el :)

nosce 2010.12.01. 13:55:27

@gyvy:
"Volt már olyan betegem :DDDD"

és mire kezelted ? felfázásra vagy torokra ? :)

fumerin 2010.12.01. 13:55:34

@Kedves Nard: Egészségükre!

Ennyi díszkomfort érzést kibírni egy kicsi hímnyál miatt??? :O

summerstorm 2010.12.01. 13:59:39

@fumerin:

sok csaj....
de komolyan. lehet, én már öreg vagyok ehhez :D :D :D, de mivel pont egy olyan versenyző van, akinek a kedvéért szoknyát húznék ebben az időben :D :D... ő meg nem kéri :D, így én ezt nem.

és Szőnyi egyelőre 2. az ultratriatlonon...

Hurri Kán 2010.12.01. 14:01:16

@nosce:
Felfázást kellett megakadályozni. Kézrátételt kellett a kritikus területen alkalmazni. Dehát a páciensekért mindent :DDD

fumerin 2010.12.01. 14:02:18

@mooon:): Öreg vagy! Késsssz!

Most egy jó feneket és lábat egy kellően jól megválasztott nadrág nem épppp olyan jól hangsúlyoz, mint a mini?
És elfér alatta még egy réteg harisnya is:D

nosce 2010.12.01. 14:04:22

@gyvy:
elsó a pááciens :), ilyenkor az is jót tesz, ha mesterséges lélegeztetést alkalmazol azon a területen, az felmelegíti :)

Hurri Kán 2010.12.01. 14:06:01

@nosce: hát a levegőt nem azon a részen vette ahol a kézrátételt alkalmaztam...

Hurri Kán 2010.12.01. 14:08:12

@Csak_egy_lány: Azt előre sose tudni hogy lesz -e tétje vagy nem.

nosce 2010.12.01. 14:10:19

@gyvy:
én se arrra gondoltam hogy ott venné a levegőt, de a száj/nyelv mozdulatok még lehetnek hasonlók :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 14:11:16

@fumerin:

Nem volt jó látvány. Csak azért nézték meg szerintem, hogy lássák ki ez a hülyepicsa, aki ilyen hidegben ilyet felvesz :)

nosce 2010.12.01. 14:12:05

@gyvy:
"Csak_egy_lány: "-nak szerintem igaza van, sokkal gyorsabb szűrő a net.....

Gritty goose 2010.12.01. 14:18:23

@gyvy: Akkor bennem van a hiba!:-)
Ezek szerint sokkal céltudatosabb vagyok, mint kellene.:-)

@nosce: :-)

fumerin 2010.12.01. 14:19:27

@nosce: Az biztos (szűrő a net)!
De a személyes találkozó akár fél órája alatt is sok dolgot le lehet mérni az illetőről és nem kell illúziókat kergetni!

Hurri Kán 2010.12.01. 14:20:06

@Csak_egy_lány: Céltudatosság az nem hiba ;-)

Hurri Kán 2010.12.01. 14:21:03

@fumerin: Így van! Elvégre azelőtt is ismerkedett az ember amíg nem volt net..

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 14:21:59

@Csak_egy_lány:

Nekem volt csomó ilyen, hogy nem voltak hátsó szándékaim (elsők se), csak kíváncsi voltam. Az hogy neki voltak mindenféle szándékai, azt megtudtam, de meg is léptem a találkozóról. Ezért jók az előreprogramozott sms-ek amiket a gépem küld melóból. Ráfogtam hogy munka van és húztam el villámgyorsan. Nem akartam hogy lássa, valójában mekkora bunkó is vagyok. :D

nosce 2010.12.01. 14:25:30

@fumerin:
"a személyes találkozó akár fél órája alatt is sok dolgot le lehet mérni "
állítólag az első 30 másodperc dönt...nem is kell fél óra :)
Kell személyes tali, de nem kell feleslegesen etetni,itatni, kényelmetlenkedni hátsó ajtón lelépni vagy bunkón elhajtani és persze beszopni se kell ilyet :)

fumerin 2010.12.01. 14:28:15

@nosce: Mert mást el sem lehet képzelni, mint zabálást, ivást? :)

Látod, én inkább élő kapcsolatokat veszek csak komolyan:D

Gritty goose 2010.12.01. 14:30:33

@Kedves Nard: Ehhh.... :-D ...most jót kacagtam.
Hát...most nem vitatkozom veled. Bár...nem ismerlek.
De ez akkor is...!:-)

És mire voltál kíváncsi?

Hurri Kán 2010.12.01. 14:31:51

@fumerin:
egyébként se értem hogy miért kell mindig ezen a fenék meg láb témán lovagolni.
Miből gondolod ha randira mész hogy egyből azt fogják rajtad nézni :DDDD?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 14:32:11

@Csak_egy_lány:

Csak úgy kíváncsi voltam, még a kíváncsiságomban sem volt semmilyen szándék.

nosce 2010.12.01. 14:33:35

@fumerin:
"Látod, én inkább élő kapcsolatokat veszek csak komolyan:D"

szerintem minden kapcsolatot komolyan lehet venni és persze lazára is, akár irl akár url de ez már filozófiai kérdéseket vet(ne) fel, ám depis az idő, ezért nem kezdek bele :)

Hurri Kán 2010.12.01. 14:34:09

@nosce:
Miért kéne hátsó ajtón lelépni? Össze lehet veszni egyből az előétel után és séta :)))

fumerin 2010.12.01. 14:35:53

@gyvy: A randira magammal szoktam vinni az imakönyvem, rózsafűzérem. Először azt megmutatom...majd előveszem a transzparensem, amivel az abortusz ellen tüntetek! Aztán megbeszéljük a fogamzásgátlás legtermészetesebb módjait:D
Baj?
@Kedves Nard: Nincs, nem is lesz!

nosce 2010.12.01. 14:37:29

@gyvy:
"miért kell mindig ezen a fenék meg láb témán lovagolni. "

most mérrrr ? a fenekén pl. kimondottan jó lovagolni a lábán(combján) is :)

Hurri Kán 2010.12.01. 14:39:44

@fumerin: Ez teljesen jó így. Utána én megkérdezem mi a véleményed a szeplőtelen fogantatásról és máris van közös témánk :DDD

indapass90210 2010.12.01. 14:39:44

Kiderült már, hogy ki vette a gumit?
Teszkóban pakolt a csaj?

nosce 2010.12.01. 14:41:36

@gyvy:

persze lehet a séta az előétel előtt is, te erre ö meg arra :)

nosce 2010.12.01. 14:42:24

@Dövan:
ezeket nem tudni, de pina volt már :)

Gritty goose 2010.12.01. 14:44:11

@Kedves Nard: De ugye ez nem egy társkereső oldalon megismert személyekkel kapcsolatosan írod?!
(csak, hogy a témánál maradjunk)

fumerin 2010.12.01. 14:44:44

Mindenkinek szép napot!

Engem várnak a hóemberek!
:DD

tőzegmalac 2010.12.01. 14:51:59

@fumerin: seprűvel vagy répával?:D

Kytia 2010.12.01. 14:59:02

"Szerintem 30 fölött nő a nő és férfi a férfi..."

Akkor miért 24 évessel próbálkozol?:))

Egyébként én is voltam már hasonló szituban. Általában idősebb barátaim voltak, és némelyik annyira "megkedveltette" velem a korosztályát, hogy el is határoztam, az életbe többé nem állok szóba olyannal, aki kettőnél több évvel idősebb nálam. Valószínűleg ilyen időszakában kaptad el a lányt pont. Pech.

indapass90210 2010.12.01. 15:00:43

@nosce: a nők is ezt használják ki, hogy nekik az mindig van!

summerstorm 2010.12.01. 15:02:43

@kabátnyúl:

ejnye ex :DDD
mindkettővel, mijazhogy vagy :)???

Hurri Kán 2010.12.01. 15:03:44

@kabátnyúl: miután a répával végzett elrepül a seprűn :DDD

tarquin - védőháló nélkül 2010.12.01. 15:05:26

@mooon:): jelezném, hogy az "elalukálok mindjárt ettől a sötéttől..." mondatot teljesen másképp olvastatta velem Freud.:D:D:D Fel is ébredtem rögtön.:D:D

indapass90210 2010.12.01. 15:07:55

@Kytia: pedig egy 30 éves faszinger egy 24 éves csajhoz baromira nem öreg. Nekem volt 30+osan 18 éves csajom is, és senki sem köpködött :)

summerstorm 2010.12.01. 15:15:33

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

nem is gondoltad volna hogy kiírok ilyet, mi :)?
aztán rájöttél hogy nem is írtam :D :D :D :D

summerstorm 2010.12.01. 15:19:20

@Dövan:

te nem 17 vagy :D :D?
ez újdonság :DD

Joe69 2010.12.01. 15:22:15

Üdv, már megint lekéstem egy nekem igen csak alap témáról, bár én úgy láccik, dolgozom, nem úgy, mint ti:)) Igen , ismerős a sztori. Amikor 47 évesen leépít egy 28 éves csajszi a korom miatt, miközben a nálam négy évvel idősebb kolléga szeretője. Ja, az nős, gyerekes, az más, ott nem számít a kor. Meg a kortól rettegő harmincas szinglik, akik a férfival elfogadható korkülönbséget negatív számokban kezdik mérni és elkeseredetten próbálnak úgy élni, mint egyetemista korukban (értsd: csak fiatalabb pasik után csúsznak, számukra is megalázó módon), és nem értik, hogy pár dugáson kívül másra nem kellenek nekik.

A huszonéveseken meg nem kell csodálkozni, aki teheti, tendereztet, hintáztat, kavar - igaz, hogy ez inkább a tizenévesek sajátja volt korábban, egy huszonéves csajnak inkább szülnie kéne már, de hát ilyen világot élünk. A fő gond egyébként az, hogy az ilyen szarkeverésekből, párhuzamos pasizgatásokból senki nem tanul semmit, nem tanulja meg, mit jelent átélni egy normális kapcsit. Persze, egy internetes levelezgetésből mit lehet leszűrni, érdemes-e egyáltalán ennyi szót vesztegetni rá, ha még egy nyomorult randit se lehet összeszervezni ?

Ja, a klasszikus képlet szerint N = 10 + F/2 , ahol N a nő kora, F a férfié években. Vagyis a 24 éves csajszihoz elvileg 28 éves pasi lenne ideális. Hozzám ezek alapján 34.5 éves csaj passzolna, de azok elhajtanak a korom miatt, ezért egy 24 évessel vagyok kénytelen futni, ez tény, de valahogy számomra sem megnyugtató..

indapass90210 2010.12.01. 15:24:32

@mooon:): ha abból indulok ki, hogy mit szoktam mondani az embereknek (pláne online) akkor valahol 14 meg 71 között :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 15:30:02

@Joe69:

47 éves fasziknak meg kötelező észt osztani, meg azzal felvágni (valszeg hazudni) hogy 24 éves a nőjük? Mert nem telik el olyan post, amibe bele ne írnád.

Kytia 2010.12.01. 15:31:06

@Dövan: Az attól függ. Egy dugásra bárkinek jó bárki.:))) De azért, ha az ember valami komolyat akar, erősen elgondolkodik a számokon (is).

@Joe69: "A fő gond egyébként az, hogy az ilyen szarkeverésekből, párhuzamos pasizgatásokból senki nem tanul semmit..."

Na, ez véletlenül igaz. De ez ugyanígy van a folyton "csajozgató" pasikkal. Nagyon menők akarnak lenni, miközben szarul érzik magukat.

Hurri Kán 2010.12.01. 15:32:19

@Kedves Nard:
De hát ha ilyen végtelenül büszke rá akkor miért ne írhatná le :DDDD?

Kytia 2010.12.01. 15:33:40

@Kedves Nard: De nem érted a lényeget. Az idősebbek nem állnak szóba vele.:))))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 15:35:35

@gyvy:

Szerintem kamuzik, vagy ha igaz, vannak ám rendkívül igénytelen bálna 24 évesek :)

@Kytia:

Nem csoda, az aggyal rendelkező nők pattintják a potenciálisan észosztó junior nyuggert :)

summerstorm 2010.12.01. 15:36:03

@Dövan:

:DDDDD kortalan vagy szivem :), de ez jó is így.

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

igen, látom más is felkapta a kis fejét a kiírásomra :D...

indapass90210 2010.12.01. 15:36:43

@Kytia: én azt az egy, első dugást nagyon komolyan szoktam akarni! De sajnos ellenkezik az elveimmel, mert a szexualitásra fordított energiák beépíthetően ugye a szellemi fejlődésbe is!

Hurri Kán 2010.12.01. 15:37:24

@Kedves Nard:
Lehet ismerkedni a Vakok Intézete előtt is :DD

Kytia 2010.12.01. 15:40:44

Tegnap kommenteltem egy másik cikkre. Bár ne tettem volna. Rá kellett jönnöm, hogy szeretlek titeket.:)))
Valamint arra is, hogy nem a velveten minden sztár fosóját sunázni vágyó tizenévesek a netvilág legalja...:))

Hurri Kán 2010.12.01. 15:42:19

@Kytia:
"Rá kellett jönnöm, hogy szeretlek titeket.:)))"

Ugyan mitől tartott olyan sokáig erre rájönni??? :DDD

Kytia 2010.12.01. 15:42:46

@Dövan: Én is komolyan szoktam akarni, viszont az utána következő mihamarabbi távozást még komolyabban.:))) Főleg egy vén kecske esetében.:)

Kytia 2010.12.01. 15:43:45

@gyvy: Néha szükség van a kontrasztra..:))))

Joe69 2010.12.01. 15:44:11

@Kedves Nard:
Na és te mit csinálsz itt, meg még a többi kommentelő ? Észt osztasz, ha már ráérsz , nem, akár van, akár nincs.. ? Erről szól ez az intézmény, amit blognak-posztnak-kommentnek hívnak, vagy ..?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 15:44:47

@Kytia:

Az öreg kecskék szeretnék a legjobban megnyalni a sót. Mást jórészt úgysem tudnak a sónyaláson kívül :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 15:46:17

@Joe69:

Persze, de te mindig ugyanazt írod. Írtál rá egy template-et? Amiben fixen benne van hogy 24 éves a nőd. Elhiszem, vannak szellemileg visszamaradt 24 évesek is, meg olyan vénemberek, akik kihasználják őket.

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 15:46:42

@Kytia: Tenyleg a legalja, max. szonyulkodni jarok oda. Pedig irtam mar polforumra es noi forumra is, de a Velvet hozzaszolasainak szinvonala alulmulhatatlan. El nem tudom kepzelni mi lehetne meg ennel is primitivebb. :x

summerstorm 2010.12.01. 15:48:46

@Kytia:

na igen, az a másik kategória...
aki minden este más csajt dug, aztán meg nekiáll sírni, hogy neki normál kapcsi kéne...
ja és picsog mint egy királylány... :DDD
no komment...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 15:49:26

@Frigyesur:

A nlc minden gonoszság forrása, mindig mondtam! :)

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 15:50:11

@Kedves Nard: Eleg szeles reteg ugy erzi, hogy kotelezo felvagni a nojere, egyatalan letezesuk mivoltara. Meg virtualis nokre is! IT korokben mozogsz, tudhatnad.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 15:51:05

@Frigyesur:

Hígul a szakma, nálunk már ez nem menő :D

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 15:51:28

@Kedves Nard: Erosen gyanakszom, hogy rengeteg script mozog a neten. Ha Luirol se tudnank, hogy szimplan netes gyikarc, ot is gyanusithatnank vele.

Hurri Kán 2010.12.01. 15:52:21

@Kedves Nard: érdemes néha felnézni a gyakorikerdesek.hu-ra is :DD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 15:52:37

@Frigyesur:

Én is netes gyíkarc vagyok :) Lájtkólát is iszom. :)

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 15:53:26

@Kedves Nard: Hajajaj, ne is mondd... Mostanra tenyleg agyrohaszto lett. Bar eldicsekednek, hogy egyszer hackerkedessel is megvadoltak ott!

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 15:55:40

@Kedves Nard: Akkor mi meno? :D

Tudjuk, hogy netes gyikarc vagy. Csak plazacicak es netes gyikarcok isznak light colat.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 15:56:50

@Frigyesur:

Megtudtad hogy az ő gépének az ipje 127.0.0.1? :)

Hát nem nagyon tudom mi a menő, én nem szoktam erről beszélni velük.

Kytia 2010.12.01. 15:58:45

@Frigyesur: Hát az ötvenes megmondó tanárnénik, akik kioktatnak arról a kommentedről, amit amúgy fel sem fogtak.:) Ehhez képest sunázók értelmiségnek számít, hidd el.:))))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.01. 16:01:58

@Kytia:

Áh, porontyblogon lehet a legjobban trollkodni, abortuszos témákban főleg. :)

Kytia 2010.12.01. 16:02:01

@Kedves Nard: Állítólag nlc-n vannak olyan nők, akik tanácsokat osztogatnak egymásnak, hogyan essenek teherbe titokban. Ennyi info nekem elég volt, fel sem mertem nézni oda. De asszem, nővérem egyszer tökvéletlenül betévedt egy blogtalálkozójukra (valami barátnője rángatta magával), ahol állítása szerint minden szobában az este minden percében a főzésről beszélgettek!!! Kis híján beleőrült.:)))

Hurri Kán 2010.12.01. 16:04:05

@Kytia: Hát ha a főzéstől is teherbe lehet esni :DDD

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 16:04:20

@Kedves Nard: Feltortem a profiljat es megvaltoztattam a jelszavat talan, tobb tarsammal egyetemben.

@Kytia: Aaa, azok csak hulyek. De a velvetesel hulyek es primitivek. Sztem alabb van, pedig hulyebbol en is sokat lattam/olvastam.

Kytia 2010.12.01. 16:07:06

@gyvy: Tényleg, erre nem is gondoltam.:)))

@Frigyesur: Ahogy vesszük. Inkább azt mondanám, hogy a velvetesek a hülyeség mellé még agresszívak és rosszindulatúak is. Ezek meg valóban szimplán szellemi fogyatékosok.:)))

Kytia 2010.12.01. 16:08:36

Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy mink vagyunk a legjobb fejek, még a házitrolljainkkal együtt is.:)

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 16:10:50

@Kytia: Na, talalkozot kihagytam, de valoban voltak ilyen esetek. De hidd el, olyan melysegek vannak ott, hogy azt el nem tudod kepzelni: nikotin a macskakajaban, a spermaban orgazmust okozo anyag van, a here felvandorolnak-e szex kozben, hogy kell alairni, nyilas nohoz milyen pasi passzol satöbbi-satöbbi.

Joe69 2010.12.01. 16:11:25

@Kedves Nard:
Nem tudom, miért vagy ma ilyen allergiás bizonyos ténymegállapításaimra, amelyek legfeljebb azért tűnnek hasonlónak a korábbiakhoz, mert aki nem vette volna észre, a blog minden kb. 2. posztja ugyanarról szól, amit már én is unok egyébként, a változatosságot inkább a kommentek jelentik, már akié persze:)). Beszélgessünk inkább a Bratislava (!) - Rajka közti 801-es helyi autóbuszjárat díjszabásáról, ennél már az is érdekesebb lenne (Indexen kint van)

Kytia 2010.12.01. 16:15:50

@Frigyesur: Ez most az nlc?:))) Amúgy a spermában valóban lehet orgazmust okozó anyag, erre most jöttem rá. Észrevettétek már, hogy amikor kijön a férfiból, mindig pont akkor van orgazmusa?? Lehet valami összefüggés.:)))

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 16:16:17

@Kytia: Na es az egyik legjobb: 'mi lehet a kemenyitoben?' Azt hiszem ez magaert beszel.

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 16:17:47

@Kytia: hat igen. A butasagnal szerintem van rosszabb is.

@Kedves Nard: Tobb mint hizelgo. Az otvenes transzvesztita matektanart is kineztek belolem, kijelenthetjuk, hogy gazdag fantaziaval vannak megaldva a forumozok.

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 16:20:04

@Kytia: Ja, ja. Eleg sokat voltam ott olyan masfel evig, utana a csodalatos szellemi szinvonalt sikerult meg lejjebb sullyeszteni informatikai problemak altal.

Aaaa, es atvandorol a nobe, es neki attol lesz. Ragyogo. En kerek elnezest, hogy fiziologiai hianyossagaim vannak.

nosce 2010.12.01. 16:33:18

@Kedves Nard:
"Megtudtad hogy az ő gépének az ipje 127.0.0.1? :)"

persze mert LocalHost volt a nick neve :)

nosce 2010.12.01. 16:37:08

@Kytia:
"Amúgy a spermában valóban lehet orgazmust okozó anyag, erre most jöttem rá. Észrevettétek már, hogy amikor kijön a férfiból, mindig pont akkor van orgazmusa?? Lehet valami összefüggés.:)))"

de ha akkor van orgazmusa mindig a pasinak amikor kijön , akkor a spermában orgazmus gátló anyag lehet :)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.12.01. 16:37:53

1. szerintem 6 év nem sok
2. a csajt akkor kukáztam volna, mikor béna kifogásokkal jött - kvázi várta az általa hellyessnek tartott pasit
3. ha a 40 éves levarrta, akkor a poszt toló nem hellyes pasi, tehát lányt kukázni

ajjaj, ebből a kukázni jön ki. kár volt a digitális jelekért meg az időért a poszt megfogalmazására....:P

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.12.01. 16:44:47

@Frigyesur: ezzel a fizimiskával simán népirtással is megvádolhattak volna, már ha ezt az avatart használtad ;)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.12.01. 16:47:46

@Dövan: szerintem a csajt pakolták a tecsóban, gumi nélkül....:P

Kytia 2010.12.01. 16:55:53

@Frigyesur: Látodlátod. Mindig tanul a zember.:)

@kabátnyúl: Nanáhogy.:)

@nosce: Basszus, mondasz valamit!!:DD

Frigyesur (törölt) 2010.12.01. 17:20:59

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Nem volt avatár, csak a bemutatkozo oldalon sajat kep. Nyugodtan le lehet csapni, hogy az alapjan meg miket varrhattak volna a nyakamba. :D

Joe69 2010.12.01. 18:49:57

A spermatéma legalább annyira tartozik ide (egy internetes levelezgetés volt a posztban) mint a 801-es járat díjszabása. A nap posztja az volt ! De ma legalább sokat végeztem ! Joccakát !!

dr. gernika 2010.12.01. 19:44:04

@fumerin: Dehogy hűséges. Vagy akkor apám sem szeretett soha senkit, beleértve engem is, mert nagyon úgy tűnik, hogy elfelejtett. :P

dr. gernika 2010.12.01. 19:45:42

@Frigyesur: Rögtön az oroszlán után egy tizedmásodperccel.

indapass90210 2010.12.01. 20:41:55

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): milyen jó is lenne, ha manapság is lehetne ilyeneket csinálni. De ma már mindenkinél ott a kamerás mobil, és nem történhet úgy semmi, hogy az másnap már ne legyen fent az interneten.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.12.01. 21:15:02

@Dövan: ez nem mindenkit zavar.

ha már mobil, én ebben minimalista vagyok. max. hívás+üzenet...

indapass90210 2010.12.01. 21:29:17

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): én viszont önző vagyok, nem akarom annak a pillanatnak az örömét biztosítani az engem ismerőknek, amelyikben megtalálják a felvételt :D

Szóval semmi játék, semmi segédeszköz, csak tiszta akció?
Nokia 1202, vagy samsung E2370 a neked való.

Father Justice (törölt) 2010.12.01. 21:57:47

Ahol igazi érzelmek vannak, 30+ év korkülönbség sem lehet akadály.
Még a rosszakarók ármánykodása sem változtathat ezen:
www.youtube.com/watch?v=lRQJrEkl_6w :)

Kytia 2010.12.01. 23:56:15

@Father Justice ♋: Bazzz, 65 éves kellett neki.:))) Beteg emberek.:)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.12.02. 00:48:36

@Dövan: dot matrix kijelző bőven elég nekem....:P

Murderface 2010.12.03. 15:34:33

"Lépjek még felé? "
Ja, bele az arcába.

Frucsasz 2010.12.06. 16:48:44

@Joe69: nme tudom, írták-e már, de a képleheted echte hülyeség. Hsizen így nekem

-tavalyelőtt 24 éves nőként még 24=10+F/2, tehát 28 éves pasi illett
-tavaly már 25 éves nőként 25=10+F/2, 30 éves pasi
-míg idén, 26 évesen már 26=10+F/2 tehát 32 éves pasi illene. ÉS így tovább, minden egyes évemmel két év kéne, hogy rámenjen a mellettem élő pasira. Tehát ha a párom most 32 lenne (de nem annyi), akkor jövőre már 34 kéne hogy legyen, két év múlva meg már 36. Tehát vagy szakítok minden évben, vagy a párom öregedjen duplasebességgel...És amikor én 35 éves leszek, akkor egy laza 60-as pasival kéne élnem....
Szóval ennek fuss neki még egyszer, mert így bukta.
Persze, a hátsó szándékot értem :) mikor a pasi 60 lesz, szeretne pár 35 éves husival dugni :):)

Joe69 2010.12.06. 19:02:18

A nevezett képlet egy kb. 40-50 éve Magyarországon is többször kiadott, jó kis kispolgári szemlélettel megírt könyvből (Szerelem, házasság, szerző neve nem ugrik be éppen. Azért komoly évezredes bölcsesség van benne, a fertilis, érett házasság lehetősége. Nő részéről a termékenység, férfiéről a bölcsesség, érettség, stb. Ja és azért a biológiai törvények is - amelyek tetszik, nem tetszik, nem a nő oldalán állnak. A régi világban egyébként a nők hamarabb haltak, mint a férfiak (szülések, gyermekágyak, stb.), az új dolog, hogy sok nő azzal ideologizálja, hogy harmincon felül csak negatív számokkal hajlandó jellemezni a pasikkal elfogadható korkülönbséget, merthogy úgyis ő fog tovább élni meg ő úgyis jobb lesz a szexben, a nyomi pasi meg 40 felett mehet a levesbe..(hiszi a szerencsétlen szinglije..)

Ja, és a 35 éves csajhoz a képlet 50 éves pasit rendel, a 40 éves "friss husikhoz" rendeli a 60 évest..persze, neked valszeg úgyis mindegy, kívánok minden jót a pároddal, de ha mégis beüt valami, 40 évesen sok sikert kívánok, hogy egyszer egyszer meglátogasson a szomszéd 28 éves srác, aki veled legalább alkalmileg biztosra mehet, ha már a barinője szivatja..

joemann 2010.12.07. 08:10:30

szerintem semmi köze nincs a posztírónak a csaj 30 évesekkel való problémájához. Egyszerűen még mindig nem dolgozta fel hogy lefeküdt a 41 évessel és ezért frusztrált.

joemann 2010.12.07. 08:12:33

szerintem bőven van lehetőség nem frusztrált nőkkel összejönni, ezen a fórumon van bőven segítség hozzá:
www.puafestival.com/forum/index.php

Burnyákos 2011.01.27. 16:33:55

Veled nem stimmel valami! 10 év korkülönbség még egyetlen nőt sem zavart az életemben! Legfeljebb a lány még nem tart ott, hogy közölje veled, hogy béna vagy. Leginkább ez az elszomorító, hogy nem mondunk igazi okokat, ha lekoptatunk valakit. Sajnos én sem mondom meg az igazi okokat sosem. Ez a túl fiatal, túl öreg vagy hozzám, duma szerintem 20év korkülönbséggel felelősségteljes ember szájából igaz maximum. Mindent az határoz meg ,hogy mennyire tetszik az illető. A nők 70% ronda vállalhatatlan szutyok, valahogy mégis szaporodnak. Mindkét nem teli van igénytelen ronda egyedekkel, akiket a faj érdekében kasztrálni kéne. Szóval az ilyen életképtelen, vagy büdös, vagy rusnya egyedek, vagy a kövérek ne topmodellt akarjanak már maguk mellé, vagy egy Brad Pittet, hanem hozzájuk illően rusnya srácot, vagy nőt. Aki meg cheten ismerkedik, ott valami nem stimmel. Hülyék, betegek, és életre alkalmatlan emberek fő gyűjtőhelye szerintem.
süti beállítások módosítása