„Amikor rajtam csattan az ostor, és a barátom napokig zombi, mindig elindítja bennem azt a gondolatot, hogy ennek így semmi értelme. Nem fogom feláldozni magam” – a srác apja bevallja, hogy évek óta szeretőt tart. A vallomástól a fia megkergül és minden haragját a barátnőjére zúdítja. A lány egy darabig toleráns, de rövidesen a lelépést fontolgatja. Most kiderül, mennyire meg tud égetni a családi tűzhely. Dráma nyaklevessel.
Szép napot! Az én történetem meglehetősen drámai, nem sok vicces rész lesz benne. Nekem legalábbis tragédia volt mindezt testközelből átélni. 24 éves lány vagyok és van egy barátom (26), immár két éve. Annyi általánosság lesz a történetben, hogy a mi kapcsolatunkat is egy másik férfi tette tönkre… aki nevezetesen a pasim apja volt. Egyik nap elmesélte, hogy balhé volt otthon: az apja egybehívta a családot, hogy drámai bejelentést kíván tenni. Mindenki leült az asztal köré. A pasim először azt hitte, hogy valami családi tragédia történt, vagy valami, de egész másról volt szó. Az apuka bevallotta az egész családnak, hogy évek óta van egy barátnője. A viszonyuk már visszavonhatatlanul elmélyült. Nem akar tovább titkolózni. Viszont nem akar elválni, sem a szeretővel megszakítani a kapcsolatot – mindenki fogadja el és kész. Szerinte 20 év házasság után ez a járható út.
A barátom elmondása szerint sokáig senki nem szólt semmit az asztalnál, a nagyszájú húgát is beleértve, majd az anyja végül felcsattant, hogy de, bizony van más választás: válás holnap és menjen csak az új nőjéhez a francba. Mindez csak 10 másodpercben. Mindenesetre nem volt akkora hiszti, mint ilyen esetekben gondolná az ember, vagy a tévében látja. Eleinte inkább a súlyos csend dominált. Még az anya felszólalása után is.
Pár nappal később a pasim felhív magukhoz. Kicsit vonakodok, mert korábban az a ház a vendégszeretetet, a pasim kedves szüleinek fészkét jelentette, ahol felnőtt - de most csak egy bizarr dráma helyszínét. Megváltozott a látószögem. Nagy bátorság kellett az apjának, hogy kitálaljon, mégsem tudtam tisztelni ezért. Ülünk a konyhájukban, apuka borozik, majd elindul egy laza párbeszéd. Az apuka próbál jófejkedni, egyszer csak szóba hozza a politikát, hogy ez és ez mennyire hazug politikus és a lakosságra is át fog ragadni ez a mentalitás.
Aztán valahogy szóba került az örökség és a saját családja, mármint az, hogy mi marad ő utána. A pasim nem bírta tovább és amikor eljött a dramaturgiai helye, beszúrta: „Hát, a hazudozást volt kitől örökölnöm.”Apuka felugrik, korát meghazudtoló fürgeséggel és lekever egy nyaklevest a fiának, majd elviharzik. A fia nem szól semmit, nem kiabál utána. Mindenki tudja, az apja is, hogy igazat szólt. A szemem előtt zajlott mindez és életemben nem éreztem még valahol ennyire nem odavalónak magam. Ha pszichológust akarnék játszani, azt mondanám, hogy ez volt a pasim életében az a pillanat, amikor valóban felfogta az apja vallomását.
Innentől kezdve a viszonyunk jelentősen megváltozott, sajnos negatív irányba. Nem lehetett hozzá szólni, nevetni nem láttam sokat, befordult és magában duzzogó lett. Az tette be nála a kiskaput, amikor a kedves apuka felajánlotta, hogy ha van kedve, szívesen bemutatná neki a szeretőjét. Persze, nem kívánta az élményt.A legtöbb beszélgetésünket az ő értelmetlen kötekedése szülte. Sokat veszekedünk, még ma is. Szeretem őt, de nem lehet vele beszélni. Én pedig nem fogok kitartani mellette a végsőkig, amíg végre feldolgozza magában a történteket, vagy egyszerűen elfogadja – mi mást tud tenni? Tudom, hogy nem rám haragszik, hanem az apjára, aki annak ellenére, hogy egy szemét házasságszédelgő és hetente kétszer látni, még mindig van képe eljátszani családja előtt a családfőt, az apát. Ez nevetséges.
Mégis, amikor rajtam csattan az ostor, és a barátom napokig zombi, az mindig elindítja bennem azt a gondolatot, hogy ennek így semmi értelme. Nem fogom feláldozni magam. Segíteni próbálok neki és még időt is adok neki, hogy megnyugodjon. De ez nem a végtelenségig szól. Szerintetek mi lenne a helyes lépés? Várni még, vagy otthagyni őt a gyötrődésben? Számomra mindkét út nehéz, mert megértem és szeretem őt… azonkívül ismertem a dráma előtti énjét, és tudom, milyen alapjáraton.
