Lassan fulladok meg a mézben

2011. május 20. 08:21 - Panni CsP

„Vibrált köztünk a levegő. Sűrűn találkoztunk megismerkedésünk óta, de nem történt semmi. Olyan, mintha lassan fulladnék meg a mézben” – a lányt rendkívül nyomasztja, hogy beújított pasijáról alig tud valamit. Zárkózott gyerek és nehezen beszél magáról. Nem hisz a szavakban, de a csókban és a tapiban annál inkább. A halálnemek közül most megismerkedhetünk a legédesebbel.

 

Hello! Lassan másfél hónapja zajlik a tortúra, de nem akarom rögtön kesergéssel kezdeni, hiszen ha máshonnan nézzük ez édes szenvedés. Aki már érzett hasonlót, az tudja, miről beszélek - az emberek többsége azért tudja. Szóval, 23 éves csaj vagyok és van az életemben egy srác, ő 25 éves. Nem a neten, nem is rapid randin, nem szórakozóhelyen ismertem meg, hanem baráti társaságon keresztül. Ahogy mondani szokás, szerelem volt első látásra. Láttam rajta, hogy amikor beszélünk, egyfajta rajongás lobog a szemében. Nem tudok más szót erre. De én sem voltam ezzel másként. Vibrált köztünk a levegő. Sűrűn találkoztunk megismerkedésünk óta, de nem történt semmi. Olyan, mintha lassan fulladnék meg mézben. Illetve mégis történt valami.

Ez a valami pedig nem volt más, minthogy végre csókolóztunk, órákig csak öleltük egymást, nekem mégis úgy tűnt, mintha valamire várna még. De mire vár? Távolinak tűnt, ott volt, de mégsem volt jelen. Nem sokat beszél magáról, ami egyszerre teszi szimpatikusan titokzatossá, izgalmassá, és egyszerre idegesítővé is. Legalábbis számomra. Nem várom, hogy másfél hónap után szerelmet valljon, de… Azért hiányolom, hogy amit érzünk egymás iránt, nem mondjuk ki. Én nem mondhatom neki, hogy nagyon imádom, ilyen kevés idő után is. Nem akarom mondani. De mondhatnám. Úgy érzem, ez az ő dolga lenne. Szóval, ez a langyos víz effektus és ez már többször volt téma itt a blogon. Most újra bedobtam, remélem, senkit nem untatva ezzel. Engem nagyon érdekelne ennek a lelki háttere. A visszajelzés hiánya - illetve csekélysége. És ez nem jellemhiba nála, lehet, hogy csak félénkség, vagy figyelmetlenség – de nem, a figyelmetlenség azért erős szó. Tehát, nem tudok a fiúról sokat, de amit érzek iránta és amit talán ő irántam, az olyan gyönyörűség, amit még sosem tapasztaltam eddig. Visszatart valamit, vagy csak úgy tűnik? Üdv: KL

 
340 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr662918559

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Korlátaink 2011.05.20. 09:51:37

A lélektan nagy erőkkel keresi a választ arra a kérdésre, milyen tulajdonságok (szaknyelven: vonások) határozzák meg érzelmi-lelki egészségünket, az életben való hatékonyságunkat. Az egyik ilyen szóba jövő tulajdonság a belső kontrollhitnek nevezett va...

Trackback: Honnan tudja az ember, hogy szerelmes? 2011.05.20. 09:50:52

Kb. fél évig jártam egy fiúval. Most szakított velem, mert nem volt szerelmes. Én még sosem voltam szerelmes, s ebben az esetben sem tudtam eldönteni, mi a helyzet. A szakítás nem ért váratlanul. (Néhány hónapja felmerült bennem, hogy én szakítok, mert...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Devil2 2011.05.20. 11:58:59

@Kytia: annak meg csak az eggyik kék, nem? és ráadásul nem is szép, olyan tömeggyilkos-arcot csinál.

Devil2 2011.05.20. 12:00:03

@Bundabandi: igazából arra vár, hogy ki bukik le hogy neki XXS-es.. :DDD

Frigyesur (törölt) 2011.05.20. 12:00:21

@Bundabandi: 60 viszont igen :))

@Kytia: Hat, lathatoan tok hulye vagyok, mert az istennek nem all ossze a kep :D

Sztem ez fasza bok. Nagyon szep egy kekszemu Husky. Olyan kek, hogy az hihetetlen.

Nekem meg volt "Olyan erotikusak a szeplőid." *tessek?! :SSS* Azt hiszem ezzel kifult.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.20. 12:01:57

@Kytia: Pofa be! című filmben: "olyan szép ló szemeid vannak!"

Rübi!
Bazmeg!
Rübi!
Bazmeg!

www.youtube.com/watch?v=Sh-bd2HSxT8

Ezen mindig olyan jót tudok nevetni!

indapass90210 2011.05.20. 12:02:36

@Devil2: ne lődd le a poént, kiváncsi lettem volna, hogy ki vágja rá elsőre, hogy van olyan....

Hurri Kán 2011.05.20. 12:05:34

Az is naon kedves, hogy szépek a szemeid, kár, hogy egymást nézik.

Frigyesur (törölt) 2011.05.20. 12:07:01

@gyvy: Sajat tapasztalat? Vagy meselhetnel te is. Ollllyan jo lenne! :D

Devil2 2011.05.20. 12:07:30

@Bundabandi: megoldottad a rejtvényt. :)

Na ez is egy: Tom tegnap volt 17 éves, de jövőre 20 lesz. Hogy lehet ez?

dr. gernika 2011.05.20. 12:10:56

@Kytia: Örökérvényű. :)
@Frigyesur: Szerintem is erotikusak a szeplők.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.20. 12:12:30

@Kytia:

Höhö, ennyit gernika virágairól a jövőben! :) Szerencsére a kád szélén nincs hely, mert telepakolja a cuccaival! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.20. 12:14:47

@Frigyesur:

A szeplők szerintem is erotikusak. Nincs azzal baj.

dr. gernika 2011.05.20. 12:17:10

@Nard: Jah, az eddigieket amúgy se tudom már hová rakni...

Frigyesur (törölt) 2011.05.20. 12:18:04

@gernika: @Nard: Borhibak. Gyerekkent nagyon utaltam.

Frigyesur (törölt) 2011.05.20. 12:20:58

@gyvy: Az altalad bezsebelt bokokrol, galambocskam :D

@Kytia: Mi lampat hasznalunk. :))

@Nard: Nem praktikusak. Takaritaskor arrebb kell mindig tenni oket.

Hurri Kán 2011.05.20. 12:23:18

@Frigyesur:
Ah, értem. Az előbb említettet nem nekem mondták, azt én szoktam alkalmazni azon esetekben, amikor valakit nem ismerek, és ezen nem is szeretnék változtatni, ámde az illető ezt nem veszi tudomásul :DDD

Dr. Jula Watson 2011.05.20. 12:25:37

Én ezt kaptam egyszer bóknak: Hülye vagy, de azért bírlak.

Devil2 2011.05.20. 12:34:07

@Dövan: mér, van? csak mert gondolom nem hiába akartál választ várni. :D

Dr. Jula Watson 2011.05.20. 12:36:15

@Devil2: Persze, én szeretek hülye lenni :D

Devil2 2011.05.20. 12:38:20

@Dr. Jula Watson: meg a hülyét is lehet mondani többféleképpen. :)

Devil2 2011.05.20. 12:40:11

@Dr. Jula Watson: bókoltam úgy, hogy "te kis kurva". Mondjuk elsőre nem értette hogy hogy' értem, de aztán igen. :D

fumerin 2011.05.20. 12:47:49

:(
Én már észre sem veszem a bókot.
Megszoktam, ha valamit megdicsérnek rajtam, akkor az nekem sokba kerül: süssek sütit, takarítsam ki az autót...

indapass90210 2011.05.20. 12:48:19

@Devil2: igazából mindig foglalkoztatott a kérdés, hogy az enyém most kicsi vagy sem...

Devil2 2011.05.20. 12:50:25

@csupasz gőte: dehogynem veszed észre. ha egyszercsak az autót takarítod, akkor előtte kellett lennie egy bóknak.. :D

Devil2 2011.05.20. 12:51:16

@Dövan: nyugi, egy idő után nem fog. :D

Dr. Jula Watson 2011.05.20. 12:51:20

@Devil2: ez azért erősen helyzetfüggő :D

@Caddy: :DDD

Devil2 2011.05.20. 12:54:20

@Dr. Jula Watson: hát az persze, meg nyilván nem az első találkozáskor hangzik el. de bóknak bók. :)

fumerin 2011.05.20. 12:55:49

@Devil2: Ja, az idegen bókokat sem veszem észre.
Hülye lennék máshol is házimunkát végezni! :D

Dr. Jula Watson 2011.05.20. 12:58:10

@Dövan: átlagosnak lenni már smafu? :D

@Devil2: Az nagyon is helyzetfüggő, hogy ez bók-e vagy sem. :)

Devil2 2011.05.20. 13:01:25

@Dr. Jula Watson: hát most nem leszek eredeti.. hülye vagy, de azé bírlak. :)

Dr. Jula Watson 2011.05.20. 13:03:50

@Devil2: Hihi.
Az előbb elszállt amit írtam.
Szóval a kurvázós bók az kb egy kategória azzal, mint amikor a pasiknak azt mondják aranyos. Sokféleképp értelmezhető.

Devil2 2011.05.20. 13:05:41

@Dr. Jula Watson: ááá, az aranyos kategóriából nincs kiút. :D

Devil2 2011.05.20. 13:09:35

@Dr. Jula Watson: illetve volt mégis, de nem baj egyáltalán.. :)

fumerin 2011.05.20. 13:12:25

@Devil2: Sokan mondták már neki ezt, de olyankor beletúr a nemlétező hajzuhatagjába és rám fogja a kopaszodást. Ki érti ezt? :D

Kytia 2011.05.20. 13:13:43

@Devil2: @Frigyesur: Kék, kék, de tényleg kicsit pszichopata tekintetetűek azok a dögök.:)
A lámpa is jó amúgy. Főleg az a takonylámpa, amiben úgy szlottyog föl-le valami genya. Na, az nagyon romantikus fényt csinál.:))

@Nard: Azért inkább kérdezd meg, lehet, Gernikának más az ars poeticája.:))

Hurri Kán 2011.05.20. 13:15:57

""Az arcod egy oválpálya.""
Ez jó bók? :DDD

Hurri Kán 2011.05.20. 13:17:31

@Nard:
A kád szélére akarja rakni a virágokat? A kádban pedig lótuszvirágot tartani? Egy kissé elvesztettem a fonalat. :D

fumerin 2011.05.20. 13:17:44

@gyvy: Matektanároknak, autóversenyzőknek elmegy.

Hurri Kán 2011.05.20. 13:20:05

@csupasz gőte:
Egyik se volt még :))))
Ja, de, matektanár igen, csak akkor még nem volt az ;-)

Devil2 2011.05.20. 13:20:30

@Bundabandi: Nem jól tettem fel a kérdést, mert úgy kellett volna hogy tegnapelőtt volt 17 éves. És akkor az a megfejtés, hogy egy a kijelentés január 1-én hangzott el, Tom pedig dec 31-én szültett, mert 30-án még 17 éves volt, most 18 (jan. 1 van) idén lesz 19, dec 31-én. És jövőre meg betölti a 20-at is. :)

Devil2 2011.05.20. 13:21:41

@gyvy: Alekinho nagyon érti ezeket a bókokat. :D

Devil2 2011.05.20. 13:23:29

@csupasz gőte: zuhatagom nekem sincs, de nem is lesz már.. :D

Frigyesur (törölt) 2011.05.20. 13:25:24

@Kytia: De nem a szemuk szine miatt. :D Nem tudom, nekem akkor is bejonnek. :)
Arra a hosszukas, kisse gicces, apro allolapmara gondolsz? Az ennel izlesesebb ledesek tetszenek, bar most epp furdoszoba lampat keresek ezerrel. Nagyon at kell gondolni, mert nem vagyok no, hogy gyertyazzak. :P

Kytia 2011.05.20. 13:30:04

@gyvy: Próbáld ki.:DD Ha nem jön be, legfeljebb a te arcod is egy oválpálya lesz.:D

@Frigyesur: Fú, piros fényűt kell venni. Az csinál huncutkodós hangulatot.:))

Hurri Kán 2011.05.20. 13:32:50

@Kytia:
R.D.L.:DDD meg huncutkodós hangulat, mi? :DDDDD

Devil2 2011.05.20. 13:32:51

@Bundabandi: nem baj. jó pihenést! :D

fumerin 2011.05.20. 13:33:13

@gyvy: Én megértem őket. Ha csak ma jöttél rá, hogy mivel kell bókolni nekik, akkor mit is várhattál volna? :D
@Devil2: Én garantálni tudom a teljes kopaszságot, de a legrosszabb esetben a teljes ősz hajat! Bájos modorommal ereket vágok, de a cipőfűző is benne marad a pakliban.:D

Hurri Kán 2011.05.20. 13:36:25

@csupasz gőte:
No de akkor nem tudta még, h mi akar lenni, így nem tudtam kiválasztani a szakmához illő bókot. Lehet, ezért lett oda a szerelem, ki tudja ezt már ennyi év távlatából? :DDD

Kytia 2011.05.20. 13:36:32

@gyvy: Ezmiez? RDL? Valami vírus?:D Én igazából nemtó, mi az a huncutkodós hangulat, csak tippeltem.:)

@Bundabandi: Aaaaaaaz. Volt olyanom, de összecsomósodott és így förti lett.:))

Hurri Kán 2011.05.20. 13:37:12

@Kytia:
Red Light District :DDD

Hurri Kán 2011.05.20. 13:37:51

@Kytia:
RLD-t akartam írni, mindegy, asse értetted vóna :PPP

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.20. 13:39:15

@csupasz gőte: Hú azt én is megkaptam tegnap, hogy miattam őszül! Na persze! :D Azt szoktam mondani neki, ha genyóskodik, hogy legközelebb punk lesz, mert én vagyok a fodrász! Vagy nyírok egy jó kis csíkot 0-ással középre!

fumerin 2011.05.20. 13:43:07

@Bundabandi: Én meg este szárítok hajat a fürdőben, zember meg vigyázzba ül a kádban, tudod elég hossz a hajszárító zsinórja. ;)

Hurri Kán 2011.05.20. 13:46:24

@Bundabandi:
Nem szokásom nőt megütni, de van, amiért megtenném...

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.20. 13:49:54

@csupasz gőte: :D Hehe! Elképzeltem!

@gyvy: Jaj, hát soha nem tettem meg...csak eljátszottam a gondolattal! :P

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.20. 13:52:14

@Bundabandi: Na pl. mikor majmos természetfilm megy a TV-ben és megjegyzi, hogy "már megint főszerepet kaptál?". Akkor úgy eljátszok a gondolattal!

Hurri Kán 2011.05.20. 14:23:17

@Bundabandi:
Abszolúte jogos észrevétel :DDD

@Kytia:
No látod, mondtam én :)

Kytia 2011.05.20. 14:23:51

@gyvy: Nem szokásunk rendőrt hívni a pasinkra, de van, amiért megtennénk.:D

Hurri Kán 2011.05.20. 14:25:13

@Kytia:
És mi lészen az? :DDDDD

Kytia 2011.05.20. 14:28:25

@gyvy: Hát a kapcsolaton belüli erőszak.:D

Hurri Kán 2011.05.20. 14:31:41

@Kytia:
Nem egészen értem, miről beszélsz.
Amúgy is ennek én sokkal inkább elszenvedője vagyok, ha pl. meccsnézés közben megtagadom az engedelmességet férfiúi kötelességem teljesítésének tekintetében :DDD

fumerin 2011.05.20. 14:32:28

@gyvy: Ha a seggrepacsi verés, akkor az még belefér. De nevelői célzattal leadott ütésekhez csak a szülőnek van joga, bár már az is inog:D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.20. 14:34:18

@csupasz gőte: Csak Jula meg ne lássa! :P Te kis erőszakos!

Hurri Kán 2011.05.20. 14:35:17

@csupasz gőte:
Á, vannak jobb eszközök is a kedves fegyelmezésére, mint a verés :DDD

fumerin 2011.05.20. 14:35:32

@Bundabandi: Micsinájjak, ez volt a legkönnyebb szak a suliban:D

fumerin 2011.05.20. 14:36:53

@gyvy: Borzasztó engedelmes vagyok olyankor, ha eldugják a szemüvegem:D
De az biztos, hogy kárt olyankor csak magamban tudok tenni:D

Hurri Kán 2011.05.20. 14:37:48

@csupasz gőte:
Attól tartok, nem egészen értjük egymást :P

Sanity 2011.05.20. 14:39:42

Milyen kapcsolat az, ahol nem beszéltek alapvető dolgokról? Értelmes hosszú távú kapcsolat csak akkor alakulhat ki szvsz, ha mindkét fél tudatja a másikkal, hogy mit akar tőle, és a másik személy ennek megfelel.
Ha ilyen alapvető szinten nem beszéltek egymással, akkor ebből egy nagyon jó testi kapcsolat kialakulhat, de ennél többre azért ne számíts.

Amúgy meg miért hiszi azt mindenki, hogy gáz kinyilvánítani, ha szeretsz valakit? Ha így érzed, mondd el neki. Ha ez neki gáz, akkor meg mi a tökömért vagy vele.
Azon meg ne akadj ki, ha ő nem mondja. Elvárnád, hogy hazudjon? Az pont kontraproduktív, ha nyomást helyezel rá, hogy mondja már ki.

Röviden és tömören szerelmes vagy, és gondolom ez az első ilyen alkalmad, ezért hihetetlennek tűnik és mesésnek. Az emberek többsége pont ugyanígy átélte ezt, amit te. Nem kell ezt túlreagálnod, pár hónap és elmúlik. A kérdés az, hogy akkor, kicsit racionálisabban gondolkodva is ezt a srácot fogod-e választani.

fumerin 2011.05.20. 14:41:41

@gyvy: :P
Ezt még visszakapod :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.20. 14:42:04

@csupasz gőte: Bezzeg én hülye e-business szakirányra mentem! Ha tudtam volna, hogy seggrepacsi szak is van.... már késő!

Hurri Kán 2011.05.20. 14:44:12

@Bundabandi:
Létezik a másoddiploma intézménye is :DDD

fumerin 2011.05.20. 14:45:17

@Bundabandi: Tanulni érdemes addig, amíg élünk. Változik a világ, más értékrendek lesznek. A segg és a pacsi az megmarad öröknek:D

Hurri Kán 2011.05.20. 14:46:51

@csupasz gőte:
De szép világ is lenne :DDD

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.05.20. 14:57:23

@gyvy: @csupasz gőte: Képzeljétek el az önéletrajzomban -> másoddiploma Védd Magad stúdió, fizikai fenyítés szak, seggrepacsi szakirány. Tök jól nézne ki!

Joe69 2011.05.20. 14:57:55

Ha a pasi kepesztene, nyomulna, erőlködne, akkor meg az lenne a baj. Akkor megvetné, hintáztatná, hülyítené. Akkor előadhatná úgy, hogy orbitális nagy ajándékként kínálja fel magát neki. Viszont akkor szórakoztatóbb lenne a játék a kis ribinek.

Így viszont nem tud mit kezdeni a helyzettel, mert a nagy-nagy női öntudata gátolja ebben. Meg a pasi nem is vonzó neki annyira - ha az lenne, akkor lépett volna, igenis, a nők is tudnak lépni, ha akarnak. Nem kell sokszor, csak egyszer-kétszer, de az kell manapság a pasiknak, hogy tudják, nem luftot rúgnak már megint. Nekem például kell.

És ha nincs reakció, akkor dobni kell a pasit. A nők soha nem bocsátják meg, ha a kezdeményezésüket nem veszik észre. Igaz, sokan olyan gyengén csinálják, hogy ők maguk se vennék észre, ugyanis csak azt hiszik, hogy csinálják..

Minden férfi életében van pár ismerős nő, akivel soha sem volt semmi dolga az életben, mégis mérhetetlenül gyűlöli (a nő a férfit), és hátulról folyamatosan betart neki, fúrja, rombolja szakmailag, tekintélyileg. Hát ezért.

Könnyen lehet, hogy posztíró rajongásából is ez lesz, és a bamba pasi egy életre szerez magának egy ellenséget.

indapass90210 2011.05.20. 16:01:50

Búcsúszex volt mióta utoljára itt jártam?

indapass90210 2011.05.20. 16:14:19

Vagy esetleg pont most zajlik?

tőzegmalac 2011.05.20. 21:19:44

esetleg megfoghatnád neki... esetleg

2011.05.20. 22:22:14

@kabátnyúl:
De Nyuszifül! :) Te ilyeneket nem szoktál mondani. :) Mi történt??? :)

tőzegmalac 2011.05.20. 22:37:10

@Zsu0805: Hajjaj, ilyet már hallottam máskor is :D :D

radiopasszív 2011.05.23. 02:23:22

szerintem akivel nem tudtok egymásnak megnyílni, az nem hozzád való. lehet, hogy nem egy expert az érzelmei kifejezésében, de azért azt észrevetted volna már, ha akarná hogy megismerd :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.05.26. 14:23:24

Ez a téma annyira izgalmas,hogy ennyi erővel a prosztatamegnagyobbodásról is beszélgethetnénk.
süti beállítások módosítása